Az Oroszország keleti partjainál tervezett olajfelderítések komolyan veszélyeztetik az ott élő szürke bálnákat - figyelmeztettek a Nemzetközi Bálnavadászati Bizottság (IWC) kutatói
Szomorú hét áll a frankhitelesek mögött, a forinttal szemben éves csúcsra emelkedett a svájci frank árfolyama, pénteken megközelítve a 212 forintot. A piacon csak találgatnak, hogy meddig folytatódhat ez a folyamat, abban viszont egyetértenek, hogy a fő oka az EU országok eladósodottságával kapcsolatos aggodalom - az is kérdés meddig bírja a megváltozott felfogású svájci jegybank, hogy ne…
Nem tudnak a magyar állam által a felvidéki árvízkárosultaknak ígért 50 millió forint sorsáról a pozsonyi magyar nagykövetségen és a budapesti kormányhivatalban - írja az Új Szó című szlovákiai magyar napilap szombaton.
Szomorú hét áll a frankhitelesek mögött, a forinttal szemben éves csúcsra emelkedett a svájci frank árfolyama, pénteken megközelítve a 212 forintot, az euróval szemben pedig történelmi rekordot döntött azzal, hogy már 1,35 franknál olcsóbban is lehetett eurót kapni
A héten ismét gyengülni kezdett a forint árfolyama, így a hazai fizetőeszközben mért üzemanyagárak mérsékeltebb emelkedéseket mutatnak. A dízelesek ismét szembesülhetnek kisebb áremeléssel, melynek...
A mimikai ráncok ideiglenes eltüntetésére használt Botox-injekció nem csupán az arcizmokat képes megbénítani, hanem a boldogságérzetet is jelentősen csökkenti - állapították meg a népszerű szépészeti-beavatkozás hatásait vizsgáló szakemberek
A torontói G20 előtti napokban Paul Krugman Nobel-díjas amerikai közgazdász a The New York Times hasábjain megjelenő írásaiban bírálta a gazdasági megszorítások németországi, illetve amerikai híveit. Az utóbbiak az Egyesült Államokban korlátozni próbálják a kiadásokat, amelyekkel az Obama-kormányzat gazdaságélénkítő csomagja jár.
Erős, a Richter-skála szerint 6,9 fokos földrengés történt szombaton a Csendes-óceán mélyén, az Ausztráliától északkeletre fekvő Salamon-szigetek közelében, szökőárriadót nem rendeltek el - közölte az amerikai földtani megfigyelő intézet (USGS)
Kármán András, a Nemzetgazdasági Minisztérium adózásért felelős államtitkára pénteken az MTI-nek megerősítette, hogy a bankszektor vonatkozásában egyelőre még vitatkoznak azon, mi legyen a banki adó vetítési alapja, az egyik opció szerint ez a hitelintézetek mérlegfőösszege lehetne.
A gyermeklétszám, a csoportlétszám és a feladat alapján kell meghatározni, hogy egy iskolában hány pedagógusra van szükség - mondta az oktatási államtitkár
A hadtörténelemben példátlan módon a honvédség sem személyi, sem anyagi tartalékokkal nem rendelkezik - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter a Magyar Hírlapnak adott interjúban, hozzátéve: az önkéntes tartalékos haderő tagjainak rendelkezési állási juttatást kell kapniuk
Áprilisban és májusban összesen 505.621 egyszerűsített foglalkoztatási jogviszonyt jelentettek be a munkáltatók az adóhatóságnál - a törvényt azonban megváltoztatják
A Népszabadság értesülése szerint nemcsak az országos rendőrfőkapitány, hanem két helyettese és több megyei főkapitány, valamint a budapesti rendőrfőkapitány is távozik posztjáról. A lap úgy tudja,...
Különösen a nőknél megfigyelhető, hogy időnként annyira puffad a hasuk, hogy már-már terhesnek néznek ki. Vajon mi lehet az oka az ilyen jellegű puffadásnak?
Családfakutatók kiderítették, hogy Robert Pattinson távoli rokonságban áll az egykori véreskezű erdélyi fejedelemmel, III. Vladdal, aki ihlette Bram Stoker Drakula novelláját is.
Az Obama-kormányzat arra kérte pénteken a New Orleans-i fellebbviteli bíróságot, hogy sürgősségi eljárással függessze fel a hathónapos mexikói-öbölbeli olajfúrási tilalom érvénytelenítéséről szóló törvényszéki döntést.
Heizer Antal nagykövet a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) egyik kampányrendezvényén bejelentette: a magyar állam 50 millió forinttal segíti a szlovákiai rászorulókat. Az összeget az MKP oszthatja szét, de az azóta sem érkezett meg
Nagy erejű robbanás történt szombat reggel az afgán főváros szívében egy gyalogsági akna véletlenszerű aktiválódása következtében - közölte a NATO vezette nemzetközi biztonsági erő (ISAF) szóvivője
A Honvédelmi Minisztérium legnagyobb vállalatán, a HM EI Zrt.-n keresztül luxusautókat bérelt Szekeres Imre volt honvédelmi miniszternek – értesült a Magyar Nemzet.
Az Oroszország keleti partjainál tervezett olajfelderítések komolyan veszélyeztetik az ott élő szürke bálnákat - figyelmeztettek a Nemzetközi Bálnavadászati Bizottság (IWC) kutatói
Értékesítené a bezárt kórházakban talált antik tárgyakat az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet (EKI); a szervezet azóta már menesztett vezetője, Kárpáti Zsuzsa ehhez nemrég kérte a szakminisztér...
A kürtvirág (Sarracenia) eredetileg az USA délkeleti részéről származó, de ma már sok helyen előforduló ragadozó növény. A kürtvirág vagy más néven szaracénia, levelei leginkább egy hosszú fedéllel ellátott tölcsérre emlékeztetnek. Ez a csöves-, módosult levél a növény húsevő része. A levelek színes csíkjai felhívják a rovarok figyelmét a növényre, és miután ezek belehullanak a tölcsérbe, el is…
Idén nyáron ötszáz, főként daganatos és cukorbeteg gyerek táboroztatását vállalja a Bátor Tábor, amelynek programjait azzal a céllal állítottak össze, hogy visszaadják a kicsiknek azt, amit a betegség elvesz tőlük - mondta az InfoRádiónak a tábor orvosigazgatója.
Az okmányirodák július elsejét követően nem írják át azokat a járműveket, amelyek adás-vételét nem a megfelelő tartalmú, teljes bizonyítóerejű magánokirattal igazolja az új tulajdonos - hívja fel az érintettek figyelmét a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEK KH)
Fokozni kell a szegénység elleni küzdelmet, különben nem teljesíthetők az ENSZ által kitűzött célok - áll a legfejlettebb ipari államokat és Oroszországot tömörítő G8 csoport pénteki, kanadai találkozójának nyilvánosságra került zárónyilatkozat-tervezetében.
Kedves önnek a hazája? Fűti önt hazaszeretet? Érez felebarátságot nemzetének más tagjai iránt? Nem? Akkor e kérdések helyett fogalmazzunk ugyanerről másképpen! Szeretne ön jobban élni, mint az elmúlt évtizedekben? Igen? Akkor engedje szabadjára nemzeti érzéseit, és legyen hazafi! Érezze ön is fontosnak a magyar érdekeket! Higgye el, az ön nacionalizmusa mindenkinek megéri majd! Ez az az üzenet,…
Sikkasztás miatt nyomoz a Győr-Moson-Sopron megyei rendőr-főkapitányság a győri egyházmegye számvevőszékének két volt alkalmazottja ellen - írta szombati számában a Kisalföld
Az okmányirodák július elsejét követően nem írják át azokat a járműveket, amelyek adás-vételét nem a megfelelő tartalmú, teljes bizonyítóerejű magánokirattal igazolja az új tulajdonos - hívja fel az érintettek figyelmét a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEK KH)
Teljes útzár van az M0-s autóút bal pályáján, a 26-os kilométernél, mert összeütközött egy magyar és egy török kamion, a mentés pedig akár több óráig is eltarthat - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese szombat délelőtt.
Vona Gábor szerint a Jobbik az elmúlt két évben felkavarta a magyar politika állóvízét, a párt célja azonban, hogy a következő választáson már ne csupán átütő, hanem kormányzati erő legyen.
Nem tudnak a magyar állam által a felvidéki árvízkárosultaknak ígért 50 millió forint sorsáról a pozsonyi magyar nagykövetségen és a budapesti kormányhivatalban - írja az Új Szó című szlovákiai magyar napilap szombaton.
Teljes útzár van az M0-s autóút bal pályáján, a 26-os kilométernél, mert összeütközött egy magyar és egy török kamion, a mentés pedig akár több óráig is eltarthat - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese
Amikor a fiatal lázad, apja ellenében a nagyapja egykori szövegeit veszi elő, a nagyapa pedig náci jellegű szövegeket mondott – véli Konrád György író Jobbik-jelenségről. A Demokratikus Ellenzék vezéralakja szerint nem történt forradalom a szavazófülkékben, ellenben úgy tűnik számára, hogy alig egy hónap alatt szűkült a polgári szabadságok köre.
Az idén eddig már több mint 110 kilogramm kábítószert foglalt le az ellenőrzések során a vám- és pénzügyőrség - közölte Sipos Jenő, a hatóság szóvivője szombaton a kábítószer elleni küzdelem világnapja alkalmából kiadott közleményében
A Jobbik négy képviselőjének átvilágításakor gárdistamúltjukkal összefüggésben állapított meg nemzetbiztonsági kockázatot a polgári titkosszolgálat. A képviselők az Alkotmányvédelmi Hivatal (AVH) által készített szakvélemény nyilvánosságra hozatalát követelik, és úgy döntöttek, feljelentik Balajti Lászlót, az elhárítás főigazgatóját – írja a Magyar Nemzet.
Teljes útzár van az M0-s autóút bal pályáján, a 26-os kilométernél, mert összeütközött egy magyar és egy török kamion, a mentés pedig akár több óráig is eltarthat - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság