2010. június 27. vasárnap

jún. 27
12:15
Lassú apadás a Hármas-Körösön (Metropol)
Megkezdődött a lassú apadás a Hármas-Körösön; a folyó vízszintje Szarvasnál és Gyomaendrődnél egy-egy centimétert csökkent - közölte a Körös-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vasárnap.
jún. 27
12:15
Felkelők elleni légicsapás Afganisztánban (Kripto Akadémia)
Nyolc afgán lázadó, köztük egy helyi tálib parancsnok meghalt egy amerikai légicsapásban az ország északi részén - közölték NATO- és afgán tisztségviselők vasárnap.
jún. 27
12:15
Fékjavító programot hirdet az MSZP (Alternatív Energia)
"Fékjavító programot" hirdet az MSZP, mert az ellenzéki párt szerint a kormánytöbbség folyamatosan bontja le a közjogi fékeket és ellensúlyokat.
jún. 27
12:15
Lassú apadás kezdődött a Hármas-Körösön (hirado.hu)
Megkezdődött a lassú apadás a Hármas-Körösön; a folyó vízszintje Szarvasnál és Gyomaendrődnél egy-egy centimétert csökkent - közölte a Körös-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság
jún. 27
12:15
Nem sikerült boldoggá tenni a „kedves vezetőt” - futkosó, szénbánya, kivégzőosztag (ATV)
A világbajnokság egyik legérdekesebb csapata a csoportmérkőzések után nulla ponttal távozó észak-koreai válogatott. Persze nem a játéktudásuk miatt, hanem mert egy hamisítatlan kommunista diktatúrából érkeztek. Nem ez az első eset azonban, hogy a futballistáknak egy diktatúra árnyékában kell teljesíteniük.
jún. 27
12:18
FTC: a csapat megkezdte július másodikáig tartó edzőtáborozását (She)
Megkezdte edzőtáborozását a Soproni Liga hetedik helyén záró Ferencváros. A klub a Somogy megyei Hencsén készül július másodikáig – tudatta az ftc.hu.
jún. 27
12:18
A szülések száma növeli a stroke kockázatát (WebBeteg)
Minél több gyermeket hozott a világra egy nő, annál nagyobb a stroke előfordulásának kockázata. A többször szült nők nyaki artériáiban, a terhességgel járó biológiai folyamatok következtében, gyorsabb lehet a plakkok lerakódása.
jún. 27
12:33
"Fékjavító programot" hirdet az MSZP (hirado.hu)
"Fékjavító programot" hirdet az MSZP, mert az ellenzéki párt szerint a kormánytöbbség folyamatosan bontja le a közjogi fékeket és ellensúlyokat
jún. 27
12:33
22 éves lányt gázolt halálra a 20 éves részeg sofőr (ATV)
Őrizetbe vették a fiatalembert.
jún. 27
12:35
Kagylópusztulás a Szarvas-Békésszentandrási holtágban (hirado.hu)
Kagylópusztulás kezdődött a pangó és oxigénhiányos víz miatt a Szarvas-Békésszentandrási holtág teljes szakaszán - közölte a Körös-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság
jún. 27
12:36
Sólyom az önkormányzatok sokszínűségét hangsúlyozta (HírTV)
Az önkormányzatok a demokrácia alapvető intézményei, melyek ellensúlyt képeznek a központi hatalommal szemben az alkotmány és a törvények keretei között – jelentette ki Sólyom László köztársasági elnök a magyar polgármesterek gödöllői világtalálkozóján.
jún. 27
12:37
Volt német államfők az elnökválasztási voksolás szabadsága mellett (hirado.hu)
Három nappal a német elnökválasztás előtt a voksolás teljes szabadságára, azaz mindenfajta párt-, illetve koalíciós kötelezettség hatályon kívül helyezésére szólított fel két volt konzervatív államfő
jún. 27
12:39
Tállai András: az önkormányzati finanszírozás teljes reformjára van szükség (hirado.hu)
Meg kell vizsgálni, hogy maradjanak-e az egészségügyi és oktatási szolgáltatások minden esetben önkormányzati hatáskörben
jún. 27
12:48
Elhalasztotta az IMF a Romániának szánt hitelrészlet átutalását (ProfitLine)
Elhalasztotta a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a Romániának szánt hitelrészlet átutalását, miután a román alkotmánybíróság részben alkotmányellenesnek nyilvánította a kormány és a parlament által már elfogadott megszorító intézkedéscsomagot.
jún. 27
12:51
Német államfők az elnökválasztás szabadsága mellett (Metropol)
Három nappal a német elnökválasztás előtt a voksolás teljes szabadságára, azaz mindenfajta párt-, illetve koalíciós kötelezettség hatályon kívül helyezésére szólított fel két volt konzervatív államfő.
jún. 27
12:51
Nem mehet veszendőbe Szent László öröksége (Alternatív Energia)
Szent László király korát a maihoz hasonlítva ismét a rendteremtés idejének és Magyarország nemzetközi tekintélye visszaállításának nevezte a mai időket Gelencsér Attila, a Somogy megyei közgyűlés fideszes elnöke vasárnap, a lovagkirály első sírhelyéül szolgáló Somogyvár templomában rendezett megemlékezésen.
jún. 27
12:51
Turistahajók ütköztek - Hatalmas a káosz (Kripto Akadémia)
Negyvenkét utas megsérült, két ember eltűnt, amikor összeütközött két, thaiföldi és külföldi turistákat szállító hajó a Thai(Sziámi)-Öbölben - közölte a rendőrség.
jún. 27
12:51
Szerb államtitkár: a nyugati pragmatizmus Koszovó fölosztásához vezethet (hirado.hu)
A nyugati országok gyakorlatiasságukból fakadóan idővel Koszovó fölosztását javasolhatják - mondta egy vasárnap megjelent interjúban a szerb kormány Koszovó-ügyi minisztériumának államtitkára
jún. 27
12:51
Akkor most siker vagy kudarc a fiskális stimulus? (Portfolio)
Vannak szakmák - a gyakorló orvos és a gzdaságpolitikai tanácsadó biztosan ezek közé tartozik -, ahol nem is volna tanácsos, de általában nincs is lehetőség arra, hogy ellenőrzött kísérletek...
jún. 27
12:53
Megölte két gyermekét, majd vonat elé vetette magát egy medgyesi unitárius lelkész (hirado.hu)
Megölte két gyermekét, majd vonat elé vetette magát vasárnapra virradóra a romániai Medgyes unitárius lelkésze
jún. 27
12:54
Életveszélyes késelés a pesti éjszakában (HírTV)
Életveszélyes sérülést szenvedett az a fiatal férfi, akit szóváltás közben hátba szúrt egy késsel egy 28 éves férfi a főváros VII. kerületében.
jún. 27
12:56
Erdélyben sem kíméli a magyarokat az ítéletidő (+videó) (HírTV)
Romániában négy halálos áldozatot követeltek a heves esőzések utáni áradások. Az erdélyi Gyimesekben a Tatros és más hegyi patakok számtalan települést elöntöttek, van olyan falu, amelyet egyáltalán nem lehet megközelíteni. Súlyos károkat okoztak a vizek az erdélyi Fehér megye magyar lakta településein is, egyedül Magyarlapádon 75 otthon vált lakhatatlanná, a Bánffy-család kezébe vette víz elleni…
jún. 27
13:09
Gémesi György: A kormány feladata a tűzoltás (Infostart)
A kormánynak most a tűzoltás a feladata az önkormányzatok finanszírozása terén is; a feladatok, a hatáskörök és a költségek törvényi reformjához sokkal több idő kell, mint az Orbán-kabinet megalakulása óta eltelt három hét - mondta az InfoRádióban Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke, Gödöllő polgármestere.
jún. 27
13:09
Az MSZP „fékjavító programot” hirdet (Metropol)
„Fékjavító programot” hirdet az MSZP, mert az ellenzéki párt szerint a kormánytöbbség folyamatosan bontja le a közjogi fékeket és ellensúlyokat.
jún. 27
13:09
Rettegnek a lakók, mióta megnyílt a föld (Alternatív Energia)
Először csak kisebb földomlás volt néhány héttel ezelőtt, majd a folyamatos esőzések miatt mostanra óriási szakadék keletkezett Somogybabodon - egészen közel a lakóházakhoz. A területre vezető utat lezárták, de a helybeliek félnek, hogy ez nem védi meg őket a veszélytől.
jún. 27
13:09
Die Presse: az őszödi beszéd óta erősödött a magyarországi antiszemitizmus (hirado.hu)
Megerősödött az antiszemitizmus Magyarországon a Gyurcsány Ferenc balatonőszödi beszédének nyilvánosságra kerülése óta eltelt időben a bécsi Die Presse
jún. 27
13:09
Sólyom visszaüzent Schmittnek (ATV)
Nem élt elefántcsonttoronyban, mondta.
jún. 27
13:11
Lezuhanó faág zúzott halálra egy kisbabát New York-ban (hirado.hu)
Lezuhanó faág zúzott halálra egy hathónapos kisbabát, és sebesítette meg anyját a New York-i Central Park állatkertjében
jún. 27
13:11
Megölte két gyermekét, majd magával is végzett egy erdélyi lelkész (ATV)
Azt mondta, bevásárolni mennek.
jún. 27
13:27
Mega SEGA kollekció eladó az Ebayen - több, mint 1000 játék. (GameStar)
A gyüjtők nagyon furcsa emberek - a fanatikus gyüjtők pedig méginkább azok.
jún. 27
13:30
Sikert hozott a hírTV, a Magyar Nemzet és a Lánchíd Rádió összefogása (+videó) (HírTV)
Öt hajóhosszal nyerte a Balatoni hal- és borünnepen Sárkányhajó média futamát a Hír Televízió, a Magyar Nemzet és a Lánchíd Rádió közös csapata.
jún. 27
13:32
Íme, a 3 milliárdot érő számok (HírTV)
Nem volt öttalálatos szelvény a lottón ezen a héten. A 25. heti nyerőszámok: 11, 18, 26, 67 és 83. 4 találatos 76 darab volt, nyereményük egyenként 1 182 320 forint, a hármasokból 6 169 darab volt, ezekért szelvényenként 15 425 forintot fizetnek, míg a 163 377 darab kéttalálatosra egyenként 1 130 forintot fizet a Szerencsejáték Zrt.
jún. 27
13:45
Az MSZP "fékjavító programot" hirdet (Infostart)
"Fékjavító programot" hirdet az MSZP, mert az ellenzéki párt szerint a kormánytöbbség folyamatosan bontja le a közjogi fékeket és ellensúlyokat.
jún. 27
13:45
Doppingmérleg: eddig mindenki tiszta (Metropol)
Eddig "hiába" dolgoztak a doppingszakemberek a Dél-afrikai Köztársaságban zajló labdarúgó-világbajnokságon: a levett minták elemzésének tanúsága szerint minden eddig ellenőrzött játékos tisztának bizonyult.
jún. 27
13:45
Hágára várva - Függőben a koszovói státusz (Kripto Akadémia)
A nyugati országok gyakorlatiasságukból fakadóan idővel Koszovó fölosztását javasolhatják - mondta egy vasárnap megjelent interjúban a szerb kormány Koszovó-ügyi minisztériumának államtitkára.
jún. 27
13:45
Sepsey: revizori típusú helyett segítőkész ellenőrzésre törekednek a számvevők (hirado.hu)
A számvevőszék főigazgató-helyettese kifejtette, hogy ezen új szemlélet a tapasztalat szerint hatékonyabban szolgálja az önkormányzatok gazdálkodási rendszerének javítását
jún. 27
13:47
MSZP: parádézás és szóvirágok helyett a kormány tegye a dolgát (hirado.hu)
A félkatonai szervezetek tekintetében szeretnék látni azt a híres pofont, hiszen éppen napjainkban foglalják el a gárdisták a húsz éve példásan és politikasemlegesen működő polgárőrséget
jún. 27
13:48
Fizethet a nézők felé köpő román teniszező (HírTV)
Bocsánatot kért vasárnap a román teniszező, Victor Hanescu, aki a nézők felé köpött mérkőzése közben Wimbledonban. A 28 éves sportolót már megbüntette a versenybíróság 6600 fontra. Az eset kapcsán négy nézőt őrizetbe vettek a rendőrök.
jún. 27
13:54
Obama: Washingtonnak és Londonnak egyaránt a hosszú távú fenntartható növekedés a célja (ProfitLine)
Az Egyesült Államoknak és Nagy-Britanniának a különböző megközelítés ellenére egyaránt a hosszú távú fenntartható növekedés a célja - mondta Barack Obama amerikai elnök, miután Torontóban a fejlett és fejlődő országok (G20) torontói csúcstalálkozója előtt szombaton kétoldalú megbeszélést tartott David Cameron brit miniszterelnökkel.
jún. 27
13:56
G20-csúcs - Nem lesz megállapodás a Doha Forduló lezárásáról (ProfitLine)
A G20-ak nem tűznek ki határidőt a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) úgynevezett Doha Fordulója lezárására, amelynek célja a nemzetközi kereskedelem előtti akadályok felszámolása. (MTI)
jún. 27
14:03
Szendrő ideiglenes hidat kapott az elmosott helyett (hirado.hu)
Az ideiglenes híd 10 tonna terhelhetőségű, megrakottan áthajthat rajra egy kisteherautó, de üresen egy nagyobb járművet is elbír
jún. 27
14:05
Csillagászati árat fizetnek Michael Jackson tárgyaiért (hirado.hu)
A világ minden tájáról érkeztek ajánlatok a Michael Jackson tárgyaiból rendezett árverésre, amelynek eddigi fénypontjaként 190 ezer dollárt (közel 44 millió forintot) fizettek a zenész kristályokkal kirakott kesztyűjéért
jún. 27
14:06
Videó: muzsikálva hangolnak Decóék a spanyolok elleni rangadóra (She)
Zenéléssel hangoltak a spanyolok elleni ibériai vb-derbire a portugálok, élükön Decóval, aki magához ragadta a dobot, és megadta a muzsika ritmusát. Tekintse meg a dallamos buszos utazást videón!
jún. 27
14:07
Klaus holnap kinevezi az új cseh kormányfőt (hirado.hu)
A cseh államfő bejelentette, hogy hétfőn kormányfővé nevezi ki Petr Necast, a Polgári Demokratikus Párt (ODS) elnökét
jún. 27
14:08
Formula-1: Európai Nagydíj élőben a Nemzeti Sport Online-on (She)
Elkezdődött a Formula–1-es világbajnokság Európai Nagydíja Valenciában! A futamot ön is figyelemmel követheti élő, szöveges tudósításunkon!
jún. 27
14:21
Orbán: rend nélkül a szabadság nyomasztó káosz (Privátbankár)
A rendvédelemben dolgozók feddhetetlenségét, a rend és a közbiztonság megteremtésének fontosságát, valamint az állami rendvédelem kizárólagosságát hangsúlyozta a miniszterelnök
jún. 27
14:21
Börtönt javasol az ex-Beatle (BorsOnline)
Megkongatta a vészharangot Sir Paul McCartney. A világhírű angol Beatles-zenekar egyik zeneszerzője, gitárosa azt mondta, a természetszennyezés tűrhetetlen, ellene azonnal tenni kell.
jún. 27
14:21
Hétfőn kormányfővé nevezik ki Petr Necast (Metropol)
A cseh államfő bejelentette, hogy hétfőn kormányfővé nevezi ki Petr Necast, a Polgári Demokratikus Párt (ODS) elnökét.
jún. 27
14:21
Csabai Lászlóné: újra kellene gondolni az EU elosztási rendszerét (hirado.hu)
Nyíregyháza MSZP-s polgármestere kifejtette: álláspontja szerint a források felhasználásáról helyben kellene dönteni. Ily módon ugyanis a ma nehézkes, túlságosan bonyolult bürokráciát le lehetne egyszerűsíteni
jún. 27
14:21
Ott fotóztak, ahol nem kellett volna: letartóztatták a magyar táncosokat (ATV)
Szerencsére rövid ideig voltak hűvösön.

Keresés