Hatan meghaltak, amikor összeütközött egy rendőröket szállító busz egy mikrobusszal délután a 45-ös főúton Szentes és Kunszentmárton között – közölte a rendőrség.
Az utolsó adatok szerint hét halottja, egy életveszélyes, egy súlyos és nyolc könnyű sérültje van a 45-ös főúton történt karambolnak. Mint kiderült, a kisbuszban összesen nyolcan utaztak, a hetedik holttestet a roncsok között találták meg. A jármű utasai közül csak egy valaki élte túl az ütközést, őt életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa szerdán megszavazta az újabb Irán-ellenes szankciókat; a testület 15 tagja közül Brazília és Törökország nemmel szavazott, Libanon tartózkodott.
Tömeges elbocsátásokat nem tervez a kormány, de létszámleépítés lesz - mondta Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter szerdán kormányszóvivői tájékoztatón. 2010.06.08 13:15 Az első akcióterv:...
Melyek azok a jellemzők, amelyek mentén megkülönböztethető a férfi a nőtől? A GfK Hungária néhány kutatási eredmény alapján összehasonlította az átlagokat
Makaó lakosainak többsége egyetért a műanyag alapú bevásárlószatyrokra kivetendő adóval, és elfogadnák, ha környezetvédelmi megfontolásokból a bevásárló helyeken fizetni kellene a szatyrokért - derült ki egy felmérés eredményéből. Magyarországon naponta 1,3 millió szatyor kerül forgalomba, ezek darabját átlagosan alig 20 percig használják.
Visszautasította a görög kormány azokat a híreszteléseket, amelyek szerint Athén a fizetésképtelenség bejelentésére készül és kilépne az euróövezetből. A görög pénzügyminiszter alaptalan pletykának nevezte az erről szóló sajtóhíreket. A politikus hozzátette, a legtöbb befektető nem ismeri a görög kormány adósságcsökkentő lépéseit. Hozzátette, amint érezhetőek lesznek kormánya eredményei,…
Barack Obama Washingtonban tárgyalt Mahmúd Abbasz palesztin elnökkel, majd úgy nyilatkozott, hogy szemléletváltásra van szükség Gázában, a jelenlegi körülmények között "nem tartható fenn a közel-keleti helyzet"
Hungarian Docu Jam címmel az utóbbi évek legjobb, legkarakteresebb magyar dokumentumfilmjeiből láthat válogatást szerdától a zágrábi Dokukino mozi közönsége. A vetítéssorozat - a közelgő futball-világbajnokság jegyében - Almási Tamás Puskás Hungary című alkotásával indul.
A kereskedés közepéig tartott az amerikai részvénypiacok lendülete, ennek nyomán 10 ezer pont felett is járt a Dow Jones. A jegybankelnök szavai által fűtött optimizmus azonban gyorsan eltűnt és...
Hogyan jutottak el a krokodilok a Csendes-óceán több szigetére, amikor rossz úszók? Ez a kérdés régóta foglalkoztatja a kutatókat, akik most azt mondják, megtalálták a választ.
Létszámleépítés lesz, de tömeges elbocsátás nem – mondta a nemzeti fejlesztési miniszter a közszférában tervezett 15 százalékos bértömeg és egyéb átalakításokkal kapcsolatban, amelyek részei a kormány kedden ismertetett gazdasági akciótervének. Fellegi Tamás a kormányülés utáni tájékoztatón szólt arról is, hogy az energiaszolgáltatók együttműködők a lakossági tarifák árképzésének újraszabály...
Az Országgyűlés kedden fogadta el a 2006-os véres tömegoszlatás áldozatait megillető kártérítésekről szóló fideszes országgyűlési határozati javaslatot. A brutális fellépést vizsgáló albizottság alelnöke szerint Gyurcsány Ferenc nem kerülheti el, hogy beidézzék.
A címvédő Los Angeles Lakers nyerte meg az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) 64. nagydöntőjének harmadik mérkőzését Bostonban, így 2-1-re vezet a Celtics ellen.
A rendőrök a borsodi árvízi védekezést követően hazafele tartottak a busszal, amikor frontálisan beléjük rohant egy mikrobusz. Hatan a helyszínen meghaltak, egy embert mentőhelikopter szállított volna kórházba, de a sérült útközben életét vesztette. Túlélőt találtak a mikrobuszban.
Mezőtúri lakosok vesztették életüket abban a karambolban, amely szerda délután történt Szentes és Kunszentmárton között a 45-ös úton – tájékoztatta a rendőrség az MTI-t. A balesetben az elhun...
Hozzávalók: 1 szép nagy hátsócsülök arasznyi hosszú füstölt kolbász 2 fej vöröshagyma 4 gerezd fokhagyma 10-12 szem feketebors só olaj 5 dl világos sör
Újabb és a korábbinál átfogóbb katonai és pénzügyi szankciókról döntött szerdán az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) Irán ellen, az Iszlám Köztársaság atomprogramja miatt. A BT 15 tagjából 12-en igennel voksoltak a büntetőintézkedésekre, Libanon nagykövete tartózkodott, Brazília és Törökország nemmel szavazott.
"21 éves lány vagyok, párommal 5 hónapja vagyunk együtt. Az utóbbi időben azt vettük észre, hogy nem kívánjuk a szexet. Szeretjük egymás, nem akarunk mással ágyba bújni. Visszatérő gombás fertőzésem van, ez állhat a háttérben?"
Hungarian Docu Jam címmel az utóbbi évek legjobb, legkarakteresebb magyar dokumentumfilmjeiből láthat válogatást szerdától a zágrábi Dokukino mozi közönsége.
Mint arról korábban beszámoltunk, egy spanyol szállóban megölte két gyermekét egy angol nő. Lianne Smith-nek nem engedték meg, hogy ott legyen az 5 éves Rebecca és a 11 hónapos Daniel temetésén.
Egy apró tengeri csiga tetemes károkat képes okozni a korallzátonyokon - állapították meg új-zélandi kutatók, megjegyezve: a pusztítás mértéke meghaladja az éghajlatváltozás vagy a korallfehéredés okozta rongálást.
Újabb és a korábbinál átfogóbb katonai és pénzügyi szankciókról döntött szerdán az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) Irán ellen, az Iszlám Köztársaság atomprogramja miatt. A BT 15 tagjából 12-en igennel voksoltak a büntetőintézkedésekre, Libanon nagykövete tartózkodott, Brazília és Törökország nemmel szavazott.
Olaszországban általános sztrájk lesz június 25-én a kormány megszorító intézkedései elleni tiltakozásul - jelentette be a tagjai száma alapján legnagyobb olasz szakszervezet, a CGIL szerdán.
Polgári radikalizmustól antikommunizmusig - Jászi OszkárJászi Oszkár utópiái a valóságban botladozva jártak. Ady, Szabó Ervin és Károlyi Mihály a barátja volt, ellenfelei közé számított Tisza István, Szekfű Gyula és Vázsonyi Vilmos. A polgári radikalizmus alapítója megosztó nézeteivel a tüzet és a vizet házasítja össze. Radikális-liberális és liberális-szocialista nézeteivel önmaga is küzd...
Az újabb szankciócsomag rossz lépés volt a Biztonsági Tanács részéről, és tovább bonyolítja a helyzetet - jelentette ki Ramin Mehmanparaszt külügyi szóvivő az al-Alamnak, Irán arab nyelvű televíziójának adott interjújában
Az Európai Bizottság illetékesei látogatást tettek hétfőtől szerdáig Budapesten - szorosan együttműködve a Nemzetközi Valutaalap képviselőivel -, hogy nem hivatalos megbeszéléseket folytassanak az új kormánnyal - közölte szerda este Brüsszelben az EU legfőbb végrehajtó testülete
Előkerült John F. Kennedy és Marylin Monroe egyetlen közös fotója, amely az egykori amerikai elnök 45. születésnapja előtt készült New Yorkban. A fekete-fehér fényképet Cecil Stoughton, a Fehér Ház fotósa csinálta 1962. május 19-én egy zártkörű manhattani utópartin.
Egyre gyakoribbak a gerincfájdalmak a fiatalok körében, a háttérben sokszor pszichoszociális okok húzódnak - derült ki az Európai Ortopédiai Kongresszuson Madridban.
Szemléletváltást sürgetett a Gázai övezet izraeli blokádját illetően szerdán az amerikai elnök, amikor fogadta a Fehér Házban Mahmúd Abbász palesztin elnököt.
A Nemzetközi Valutaalap üdvözli a kormány (eredeti) költségvetési hiánycél felé történő elkötelezettségét - fogalmaz mai közleményében Christoph Rosenberg, a Nemzetközi Valutaalap (IMF)...
Súlyos takarmányhiány alakulhat ki az árvízzel sújtott területeken - tudta meg az InfoRádió a Magyar Állattenyésztők Szövetségének ügyvezető igazgatójától. Ez nagyobb probléma lesz a hozzávetőleg 55 ezer haszonállat - zömében baromfi - mostani elpusztulásánál is - tette hozzá Wagenhoffer Zsombor.
Egymásnak szögesen ellentmondó nyilatkozatok nyomán szerda estére teljes bizonytalanság alakult ki Németországban az Opelnek nyújtandó állami támogatás ügyében, ami tovább erősítette a konzervatív-liberális kormánykoalíción belüli nyílt ellentéteket.