A napokban dönt az Országos Gyógyszerészeti Intézet arról, hogy meg lehet-e hosszabbítani az újinfluenza elleni oltóanyag lejárati idejét. Bár a vakcinák általában egy évig használhatóak fel, a 2009 végén több megbetegedést okozó influenzavírus még nem mutálódott, ezért a raktáron lévő az oltóanyagot ősszel újra fel lehet használni - mondta az InfoRádiónak Berencsi György virológus.
Orbán Viktor szerint a jelenlegi gazdasági helyzetben év közben nem lehet hiánycélt váltani, ezért mindent meg fog tenni azért, hogy a tervezett 3,8 százalék teljesüljön. Az adórendszerrel kapcsolatos terveiről szólva a miniszterelnök kedden a Magyar Televízió Az Este című műsorában úgy fogalmazott, ezzel a rendszerrel mindenki jól jár. Hangsúlyozta: "végre megszabadulunk az adóbevallás…
A magyarországi internet történetében egyedülálló vállalkozásra szövetkezett a Magyar Televízió és az Index. A netes publikum a számítógép előtt is élőben szurkolhatja végig a 2010-es futball világbajnokságot. A köztévé sport portálja, a Telesport.hu az összes mérkőzést élőben közvetíti, de az együttműködésnek köszönhetően a világbajnokság minden összecsapását és a hivatalos rendezvényeket…
A kihalás fenyegeti Afrika egyik legnagyobb testű madarát a labdarúgó világbajnokság miatt, mert a hiedelem szerint a keselyű agyának füstölésével megjósolhatók a mérkőzések eredményei
Ismét felrobbant egy fölgázvezeték kedden az amerikai Texasban. Ezúttal az állam északi részén, Amarillo várostól 230 kilométerrel északkeletre történt a baleset, és két ember halálát okozta
A jó idő és a forint pörgeti a Balatont, a katasztrofális előszezon után néhány nap alatt 180 fokos fordulatot vett a balatoni idegenforgalom: a nívós szállodáktól a panziókon át a fizetővendéglátásig szinte óráról órára javul a foglaltság - írta a Napi Gazdaság
A horvát rendőrség elfogta a Zoran Djindjic egykori szerb kormányfő ellen 2003-ban elkövetett gyilkosság egyik újabb tettesét, akit távollétében 30 évi börtönbüntetésre ítéltek Szerbiában a merényletben való részvételéért - jelentette be kedd este a szerb belügyminiszter.
Tovább enyhül az árvízhelyzet, az éjszaka rendkívüli esemény nem történt a gátakon, szerdán tovább csökkenhet a védekezésben résztvevők létszáma - mondta Dobson Tibor, az árvízi védekezésre kinevezett miniszteri biztos szóvivője.
A fekete gyerekek integrációját segítő Harlem Children's Zone (HCZ) program nyilván működne Magyarországon, a romák helyzetének javítására - mondta Geoffrey Canada, a HCZ-program elnöke az MTI-nek a témában rendezett, kedden zárult washingtoni konferencia végén.
Miközben a recessziótól való kitartó félelem miatt az arany ára újabb rekordot döntött, és napon belül elérte a 1,255 dolláros szintet is, az amerikai részvényindexek egy nap végi hajrá után vegyesen...
Megkezdődött szerda reggel a parlamenti választás Hollandiában. A mintegy 12 millió választásra jogosult reggel fél nyolctól este kilenc óráig adhatja le voksát összesen tizenegy pártra.
Spanyolország északi részén, az atapuercai barlangokban 350 ezer és 250 ezer évvel ezelőtti időszakból származó rétegben állati csontok százait fedezték fel, többek között ragadozókét
Hosszú hónapok óta mostan fordult elő ismét, hogy zömében változatlanok maradtak a kamatok az egy hónappal korábbi feltételekhez képest - derül ki a Pénzcentrum összeállításából. Mivel a megelőző hónapokban drasztikus kamatvágásoknak lehettünk tanúi, már ennek is örülni kell!
CSEPEL — A Blikk megtudta, ki az a titokzatos nő, aki Daróczi Dávid (†37) temetésén csendben, a tömegben meghúzódva gyászolt, s azóta is csak esténként látogat ki a temetőbe a volt kormányszóvivő sírjához. Nóra (34) állítása szerint négy éve volt közeli kapcsolatban a tragikus hirtelenséggel elhunyt férfi val, ami azt jelenti, hogy akkor is gyakran találkoztak, amikor Daróczi a nyilvánosság…
Nem egyértelmű, történt-e bűncselekmény a BKV Deák téri mozgólépcsőjének beszerzése kapcsán, így a BRFK-n az ügyben érkezett feljelentés kiegészítését kérték - írja a Magyar Nemzet
Az éjszaka folyamán sehol sem volt vízbetörés és újabb kitelepítés Borsod megyében. Jelenleg még 4200-4300 ember nem tud hazamenni, mert lakóházaik vízben állnak – tájékoztatott Dobson Tibor, az árvízi védekezésre kijelölt kormánybiztos szóvivője.
A kanadai egészségügyi szervezet hamis gyógyszerek jelentette kockázatok kezelésére vonatkozó útmutatót dolgozott ki, amelynek célja, hogy hatékonyabbá tegye a hamisítványok azonosítására, kiszűrésére és a problémás helyzetek kezelésére irányuló intézkedéseket.
Óbudán megnyílt Budapest első nonprofit kerékpárkölcsönzője. A kerület lakói személyi igazolvány felmutatásával, napi kétszáz forintért vihetik el a bringákat. Lesz-e folytatása a III. kerületi kezdeményezésnek?
Az európai államadósság-válság arra vall, hogy a világgazdaság javulása a korábban vártnál lassúbb lehet - mondta a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgató-helyettese, Sinohara Naojuki egy előadásában Szingapúrban
Inkább a hagyományos nemi szerepeknek megfelelő foglalkozást választanak a férfiak, az általános iskolai vagy óvodai állás férfiatlannak tűnik a szemükben - derül ki az Európai Unió Bizottságának egy nemrég közzétett vizsgálatából.
Az iráni nukleáris program kapcsán Moszkva és Teherán között keletkezett feszültségek miatt Mahmúd Ahmedinezsád iráni elnök nem vesz részt a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SOC) csütörtökön, az üzbég fővárosban, Taskentben kezdődő csúcsértekezletén - közölte egy magas rangú orosz forrás
Idén még nem érintik a minimálbér adómentességét a kormány gazdasági akciótervének részeként kedden bejelentett intézkedések, de Orbán Viktor kabinetje várhatóan fokozatosan bevezeti a minimálbér adóterhelését.
Orbán Viktor szerint a jelenlegi gazdasági helyzetben év közben nem lehet hiánycélt váltani, ezért mindent meg fog tenni azért, hogy a tervezett 3,8 százalék teljesüljön. Az adórendszerrel kapcsolatos terveiről szólva a miniszterelnök kedden a Magyar Televízió Az Este című műsorában úgy fogalmazott, ezzel a rendszerrel mindenki jól jár. Hangsúlyozta: "végre megszabadulunk az adóbevallás…
Az elemzők szerint a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán is pozitív kiigazítással kísérleteznek kezdetben, de az amerikai határidős jegyzések üzenete arra int, hogy az előző napokhoz hasonlóan szerdán sem vehető biztosra tartósabb javulás. (MTI)
Tovább enyhül az árvízhelyzet, az éjszaka rendkívüli esemény nem történt a gátakon, szerdán tovább csökkenhet a védekezésben résztvevők létszáma - mondta Dobson Tibor, az árvízi védekezésre kinevezett miniszteri biztos szóvivője
A nemzetközi Greenpeace tanulmánya szerint világszerte akár 8,5 millió munkahelyet is teremthetnek a megújuló energiaforrásokba való beruházások 2030-ig.
A tegnapi napon is megpróbálkozott az 5000 forintos ellenállási szint áttörésével, napon belül sikerült fölé emelkednie, azonban a bankadóval kapcsolatos aggodalmak miatt alatta zárt, bár 2 százalékot így is tudott erősödni.
Kénsavval támadt egy házaspár hat bírósági hivatalnokra és egy rendőrre a délnyugat-kínai Kuanghszi-Csuang autonóm terület Vucsou városában, amikor azok egy bírósági ítélet végrehajtására vonultak ki hozzájuk - adta hírül a kínai sajtó szerdán.
Huszonnégy órás sztrájkot tartottak kedden a közszolgálati dolgozók Spanyolországban; a kormány megszorító programja ellen tiltakozó szakszervezetek kora délutáni adatai szerint a részvétel több mint kétharmados volt.
A kormány tegnap bemutatott tervei alapvetően jó benyomást keltenek: határozott irányt sugallnak, ami az elmúlt évek programjai után már önmagában is előrelépés. A kormány láthatóan az aktív,...
A régen látott gyenge előszezont követően pár nap leforgása alatt nagyot fordult a balatoni idegenforgalom. A neves szállodáktól a panziókon át a fizetővendéglátásig szinte óráról órára javul a foglaltság....
A tegnapi részvénypiaci emelekdést nem mindenhol tudták követni az ázsiai régióban, a vezető indexek leginkább csökkenést mutattak, annak ellenére, hogy az amerikai piacok a tegnapi kereskedés végére össze tudták szedni magukat. A befektetőket aggasztja, hogy a jen már közel nyolc éves csúcsra erősödött az euróval szemben, sokan úgy vélik, hogy az európai adósságválság komolyan hátráltathatja a…
Heves tiltakozással fogadták a szakszervezetek és a német ellenzéki pártok a német kormány rekord méretű takarékossági csomagját, amely megítélésük szerint rendkívüli terheket ró a szegényekre, és megkíméli a gazdagokat.
Többségében estek a ma reggeli kereskedésben az ázsiai részvényindexek, a befektetők figyelmének középpontjában továbbra is globális gazdasági növekedéssel kapcsolatos bizonytalanság áll. A Nikkei...
Az európai államadósság-válság arra vall, hogy a világgazdaság javulása a korábban vártnál lassúbb lehet - mondta a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgató-helyettese, Sinohara Naojuki szerdán egy e...
Mexikó kedden teljes körű vizsgálatot követelt egy 14 éves fiú halála ügyében, akit a gyanú szerint egy amerikai határőr lőtt le a két ország határánál.
Tölgyessy Péter szerint Orbán Viktor "kivágta magát" a bajból, kedden bejelentett programjának főbb elemeit "felállva tapsolják meg" az emberek, miközben azt piaci elemzők is üdvözlik. A miniszterelnök jól érzett rá, hogy senki nem kíváncsi reformra meg megszorításra - pedig más út nincs