Vlagyimir Putyin miniszterelnök hétfőn egy mocsár elárasztását tekintette meg Moszkva mellett. Dmitrij Medvegyev államfő megígérte, hogy a tűzkárokat az utolsó fillérig megtéríti az állam. Moszkvában délutánra felszívódott a füstköd, és érezhetővé vált az előre jelzett nagy vihar előszele.
A Facebook közösségi portálról ismert, a tetszést kifejező "lájk" jellel, vagyis egy kinyújtott hüvelykujjú kézzel is kampányol az MSZP - mutatta be a szocialisták kampányának egyik vezérmotívumát Szanyi Tibor.
Bűnösnek vallotta magát hétfői tárgyalásán Nadja Benaissa német popsztár, aki a vád szerint eltitkolta szexuális partnerei elől, hogy HIV-pozitív, miközben védekezés nélkül feküdt le velük. Egyik szeretője később megfertőződött. A No Angels nevű lánycsapat 28 éves énekesnője akár tíz évig tartó börtönbüntetést is kaphat.
Hárman megsérültek, amikor mentőautó személykocsival ütközött a 6-os főút Szigetvár és Pécs közötti szakaszán hétfőn - erősítette meg az MTI információját az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese
Az első iPhone 2007 januárjában debütált a mobilpiacon, ám úgy tűnik, hogy van, aki már száz évvel korábban is tudta, hogy lesz ilyen készülék. Robert Sloss 1910-ben "A vezeték nélküli század" címmel...
Vegyesen zártak az európai piacok, miután elkedvetlenítették a befektetőket a gazdasági növekedéssel összefüggő kedvezőtlen japán és amerikai adatok. A forgalom a szokásosnál jóval kisebb volt. A térség tőzsdéinek teljesítményét összefoglalóan kifejező FTSEurofirst 300-as index 0,1 százalékkal 1.044,36 pontra süllyedt.
Két ismeretlen kirabolt egy pénzváltót Mosonmagyaróváron hétfő délután. A sötét kapucnis felsőt és napszemüveget viselő férfiak vélhetően maroklőfegyverrel léptek az üzletbe és az ott tartózkodó alkalmazottat megfenyegették.
Lesz elég étkezési és takarmánygabona az idén, ám ahhoz, hogy a jövő évi termés is biztosított legyen, számos területről sürgősen le kell vezetni a belvizet - mondta az InfoRádiónak a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének elnöke. Jakab István hozzátette: a vetett területre számítva hektáronként átlagosan 3,5 tonna kalászos termett, ami a magyarországi fogyasztás háromszorosa.
Három csecsemőt megölt, két terhes nőt és nyolc újszülöttet pedig megsebesített egy egyelőre ismeretlen eredetű robbanás Bukarest egyik szülőotthonában hétfőre virradó éjszaka
Kapás Boglárka szerezte az első magyar aranyérmet a szingapúri Ifjúsági Olimpián. A magyar úszó a 200 méteres pillangóúszás döntőjében ért célba elsőként majdnem másfél másodperccel megelőzve a mögötte célba érő spanyol versenyzőt. Ambrus Diána ugyanebben a számban a negyedik lett. hírTV
A végtagzsibbadás mindenki számára ismert jelenség, melynek általában csak a rossz testhelyzet a kiváltó oka. Ha tornázik kicsit, a kellemetlen érzés pillanatokon belül elmúlik. Nagyobb a baj akkor, ha a zsibbadás rendszeresen visszatér. Ilyenkor mindenképpen forduljon orvoshoz, mert a tünetek mögött akár komoly betegségek is meghúzódhatnak.
A gyors és határozott intézkedésekre Orbán Viktor miniszterelnök szerint a választók adtak felhatalmazást, ő pedig időt kért tőlük: "Nyolc évig vittek minket befelé az erdőbe. Az is eltart egy-két évig, míg kijutunk belőle. Úgy látom, hogy az országban van kellő erő és elszántság, hogy a kiút ne tartson annyi ideig, mint az eltévelyedés." Folytatjuk sorozatunkat az új Orbán-kormány és az…
Forgószél csapott le a Nógrád megyei Diósjenőn, és tornádószerű vihar söpört végig a Borsod megyei Mezőkövesden is. A fővárosban bokáig ért a víz a hirtelen jött vihar miatt.
Több mint 28 ezer érvényes ajánlószelvény szükséges a főpolgármester-jelöltséghez. Az idén kevesebb bűncselekményt követtek el a Sziget fesztiválon, mint tavaly. A nap legfontosabb hírei.
Százas nagyságrendben érkezett bejelentés a tűzoltókhoz Püspökladány térségéből, rendkívüli káreset azonban egyelőre nem történt Hajdú-Biharban - mondta Balogh Tibor tűzoltó hadnagy, a megyei katasztrófavédelem ügyeletese hétfőn az MTI-nek
Az emberiség idén már augusztus 21-ére feléli a teljes idei évre rendelkezésére álló ökológiai erőforrásokat és szolgáltatásokat a Global Footprint Network (GFN) nevű kutató szervezet becslése alapján.
A világgazdasági kilátásokkal kapcsolatos aggodalmak erősödése miatt 17 hónapos mélypontra estek az amerikai állampapírhozamok. A 10 éves papírok hozama 9 bázisponttal 2.59 százalékra, a 2 éveseké...
Bábolna önkormányzata augusztus 31-i beadási határidővel pályázatot ír ki egy 65 hektáros terület fejlesztésére szabadidőközpont céljára és a Bábolna Gyógyfürdő tulajdonára - erről hat igennel és öt tartózkodással fogadtak el határozatot a város képviselői hétfő esti ülésükön.