Sylvester Stallone új filmjére, a „The Expendables” című mozira voltak a legtöbben kíváncsiak az elmúlt hétvégén - derült ki az észak-amerikai mozik látogatottságát összegző adatokból. A Stallone mellett Jason Statham és Jet Li főszereplésével készült alkotás 35 millió dolláros (7,7 milliárd forint) bevételt hozott a nyitóhétvégén.
Világszerte egyre többen repülnek prémium osztályon a gazdaság fellendülésének köszönhetően. Júniusban 17 százalékkal tovább nőtt az első, illetve a business osztályon utazók száma az egy évvel korább...
Nettó 2 milliárd 280 millió forintért a RODEN Mérnöki Iroda Kft. tervezheti az M4 gyorsforgalmi út Abony és Fegyvernek közötti szakaszát egy Tisza-híddal együtt
Kevesebb, mint 1,9 millió dollárt kérnek azért a közel ötszáz négyzetméter alapterületű floridai luxusvilláért, mely John Travolta otthonával szomszédos telken található
A Fed múlt heti közleménye a gyengébb gazdasági kilátásokról és az ún. exit stratégiák eltolódásáról, valamint a legutóbbi kínai makroadatok, majd csütörtökön a váratlanul megugró heti amerikai...
Az idén kevesebb dolguk lesz a tűzoltóknak az augusztus 20-i állami ünnepséghez kötődő tűzijátékkal, ugyanis ebben az évben nem lőnek rakétákat sem a hidakról, sem a Gellért-hegyről
Az idei ásatások tovább erősítik azt a hipotézisünket, hogy a Hungarosaurus (magyar páncélos gyík) nagyon gyakori volt 85 millió évvel ezelőtt a "Bakonyban" - nyilatkozta az MTI-nek Ősi Attila, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) és a Magyar Természettudományi Múzeum (MTM) paleontológiai kutatócsoportjának tagja, az expedíció vezetője a vasárnap befejeződött háromhetes feltárások eredményeit…
Képzett szakmunkásokat keresnek a munkaadók, azonban mindenki recepciós akar lenni. Szakemberek szerint azért van százszoros, olykor ezerszeres túljelentkezés ezen munkakörökre, mert átrendeződött a foglalkoztatás belső struktúrája, a diplomások kiszorítják az érettségizetteket, adja hírül a Magyar Rádió.
Délután 4 óra körül a zivatarvonal lecsap Budapestre, addig is végigkísérik a zivatarok az M7-es és az M6-os autópálya vonalát, közlekedjünk óvatosan! A fővárosban már "besötétedett".
Csaknem 17 tonna ammónium-nitrátot foglalt le az afganisztáni határrendőrség vasárnap a déli Kandahár tartományban - mondta Zemarai Basari belügyminisztériumi szóvivő.
Az KfW bank büszke banki stressz teszten elért eredményeire. Az állami intézet saját bevallása szerint kitünöen kiállta a próbát. "még a legrosszabb esetben is csak 8,8%-ra eshet a vizsgált érték, ami jócskán meghaladja az elvárt 6%-os szintet
Az amerikai adatok közzététele után az USD/JPY napi minimumot ért el 85,28-nál. A kereskedök a befektetök elbizonytalanodásáról számoltak be. A jen profitált a gyenge részvénypiacokból. Ismét kereslet mutatkozhat. Akkor is stabil lehet a 85,20-84,70-es terület, ha a BoJ nem tervez intervenciót. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
A közelgő vihar miatt az Észak-Alföldre és Észak-Magyarországra piros riasztást adott nem sokkal 17 óra után az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ), a közép-magyarországi régióban viszont már csak...
Villámcsapás miatt kényszerleszállást kellett végrehajtania egy repülőgépnek a kolumbiai San Andrés szigeten hétfőn, s a manőverben a gép utasai közül egy meghalt, további 127 pedig megsebesült
Az Európai Bizottság új szabályokra tett javaslatai nyomán a testület szerint javulhat a több országban és több ágazatban (főként bank és biztosítás) tevékenykedő pénzügyi óriáscégek (holdingok és konglomerátumok) felügyelete
A költségvetés nincs jó pályán, az államadósság-ráta már 83 százalékos, a lakosság viszont váratlanul és látványosan elkezdett megtakarítani - többek között ez derül ki a pénzügyi számlák statisztika...
Csak a Közbeszerzések Tanácsa újjáalakításával kapcsolatos szabályok lépnek hatályba augusztus 20-án a közbeszerzési törvény Magyar Közlönyben kihirdetett legutóbbi módosításából, a legtöbb új szabályt csak szeptember 15-től kell alkalmazni
A liszt és a benzin árának növekedése, valamint a forint-euró árfolyam kedvezőtlen változása miatt ősztől drágábbak lesznek a pékáruk - mondta Werli József, az InfoRádiónak a Magyar Pékszövetség főtitkára. Az egyik sütőipari cég vezetője, Lengyel Zoltán szerint 30 százalékos drágulás várható, a fővárosban pedig akár 300 forintnál is többe kerülhet majd egy kilogramm kenyér.
Kritikus helyzetet teremthet, ha a BKV nem kezd el haladéktalanul intézkedni több tucat busz pótlásáról – közölte Vitézy Dávid, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) szóvivője. Mint fogalmazott, ősszel járatkimaradások és megnövekedett várakozási idő várható, ha iskolakezdésre nem oldódik meg a probléma.
A helyszínen belehalt sérüléseibe az a rendőr, aki szolgálati motorkerékpárjával elesett az M1-es autópályán, Tatabányánál. A tragikus balesetet az okozhatta, hogy a motorkerékpár megcsúszott az esőtől nedves pályán.
Kína három évtizedes lendületes gazdasági növekedés után elhódította Japántól a világ második legnagyobb nemzetgazdaságának kijáró rangot. Japán már négy évtizede őrizte a második helyezést az Egyesült Államok mögött
Csaknem 17 tonna ammónium-nitrátot foglalt le az afganisztáni határrendőrség vasárnap a déli Kandahár tartományban - mondta Zemarai Basari belügyminisztériumi szóvivő
Új szabályokra tett javaslatokat hétfőn az Európai Bizottság, ezek nyomán a testület szerint javulhat a több országban és több ágazatban (főként bank és biztosítás) tevékenykedő pénzügyi óriáscégek (holdingok és konglomerátumok) felügyelete.
Szeptember közepéig valószínűleg sikerül megállapodni a szolgáltatókkal arról, hogy ősszel ne emelkedjen a gáz ára, miután a tárgyalások lényegi része még augusztusban lezajlik - mondta Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) gázárról tárgyaló infrastruktúráért felelős államtitkára hétfőn
Világszerte egyre többen repülnek prémium osztályon a gazdaság fellendülésének köszönhetően. Júniusban 17 százalékkal tovább nőtt az első, illetve a business osztályon utazók száma az egy évvel korábbihoz képest - tette közzé hétfőn az IATA nemzetközi légiforgalmi szövetség. A turista osztályon 9,5 százalék volt a növekedés.
Narancssárga riasztást adott ki először a közép- és a dél-dunántúli régióra, majd a közép-magyarországi és a dél-alföldi régióra hétfő délután az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ). A Dunától keletre a piros riasztást is kiadhatják - közölte az OMSZ.
Lassan a nyári befejeződik, és sokaknak fejtörést okoz a szeptemberi iskolakezdés. Az évről-évre bővülő bevásárló listán könyvek, füzetek, íróeszközök szerepelnek, melyeknek költsége komolyan megterheli a család pénztárcáját. A tanévkezdés anyagi nehézségeiben segíthet az OTP Cafeteria kártyával igénybe vehető iskolakezdési támogatás, mellyel családonként akár 44 100 forintot is igénybe lehet…
Narancssárga riasztást adott ki először a közép- és a dél-dunántúli régióra, majd a közép-magyarországi és a dél-alföldi régióra hétfő délután az Országos Meteorológiai Szolgálat
Csak a Közbeszerzések Tanácsa újjáalakításával kapcsolatos szabályok lépnek hatályba augusztus 20-án a közbeszerzési törvény Magyar Közlönyben kihirdetett legutóbbi módosításából, a legtöbb új szabályt csak szeptember 15-től kell alkalmazni.
Szeptember közepéig valószínűleg sikerül megállapodni a szolgáltatókkal arról, hogy ősszel ne emelkedjen a gáz ára, miután a tárgyalások lényegi része még augusztusban lezajlik - mondta Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) gázárról tárgyaló infrastruktúráért felelős államtitkára hétfőn az MTI-nek.
Kína három évtizedes lendületes gazdasági növekedés után elhódította Japántól a világ második legnagyobb nemzetgazdaságának kijáró rangot. Japán már négy évtizede őrizte a második helyezést az Egyesült Államok mögött.
Csökkenéssel nyitottak a vezető amerikai részvénypiacok, miután a sokkoló japán GDP adatok arra utalnak hogy a globális gazdasági helyreállás minden bizonnyal lassul. Emellett rontotta a befektetők hangulatát a vártnál gyengébb feldolgozóipari adat is.
Kiadta a piros riasztást Közép-Magyarországra a közelgő vihar miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) hétfő délután - közölte honlapján az OMSZ.
2011 júniusában mindenképpen megkezdődik majd az Afganisztánban harcoló amerikai erők kivonása - jelentette ki Robert Gates amerikai védelmi miniszter a Los Angeles Times hétfői számában közölt interjújában.
Ereszkedés közben, mintegy 80 méterrel a leszállópálya előtt, másodpercekkel a földet érés előtt villám csapott egy utasszállító repülőgépbe a kolumbiai San Andres üdülőszigeten. A gép 3 darabra tört a villámcsapás miatt, aminek következtében egy ember meghalt, és mintegy 120-an megsérültek, köztük 5-en súlyosan.
Egyrészről miközben a nyugati országok gazdasági kilátásai nem igazán bíztatóak, az ázsiai országoktól az elemzők a globális átlagot jelentősen meghaladó 7.75 százalékos növekedést várnak. Másrészt...