Szerda koradélután egy furcsa, fémes szerkezet tünt fel a Dunán a kirándulóhajók tömegében. A 172 tonna súlyú, eredeti formájában pompázó Lajta hadihajót, mint valami ritka kincset vonultatta fel ugyanis az a két szervezet - a Zoltán Gőzös kh. Alapítvány és a Hilltop Neszmély Zrt. -, amely a katonatörténeti ritkaság újjáélesztésére vállalkozott.
Nem teljes az Országos Választási Bizottság, ugyanis a Jobbik még nem delegált tagot a testületbe - közölte az InfoRádió Aréna című műsorában az Országos Választási Bizottság elnöke, aki ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a bizottság határozatképes. Bordás Vilmos arról is beszélt, hogy a kampánycsend időszaka az őszi önkormányzati választásoknál a megszokottnál egy nappal rövidebb lesz.
A Richter-skála szerint hármas erősséggel rengett a föld Miskolcon csütörtök hajnalban. Az epicentrum 15 kilométerre a borsodi megyeszékhelytől lehetett - közölte a Magyar Tudományos Akadémia Szeizmológiai Obszervatóriuma. Az intézménybe telefonálók elmondták, hogy hullámzott velük az ágy, felébredtek a mozgásra, vagy lakásukban összecsörrentek a tárgyak. Magyarországon 1763-ban mérték a…
A kislétai polgármester, Veres János volt pénzügyminiszter kampányembere, Pénzes Sándor is a romagyilkosságok halálbrigádjainak célpontjai között szerepelt. Az erről szóló bizonyítékokat a rendőrök megtalálták az egyik gyanúsítottnál - értesült a Magyar Nemzet.
Rátóti Zoltán válthatja a tavasszal elhunyt Schwajda Györgyöt a kaposvári Csiky Gergely Színház élén. A szakmai tanácsadó testület jelenlévő hat tagja mind támogatta Rátóti pályázatát, négyen Keszég Lászlót is alkalmasnak tartanák. Rátóti nem zárkózott el attól, hogy együtt dolgozzon Keszéggel.
Nem akarják átvenni a színházi hatalmat, mondja a Magyar Teátrumi Társaság elnöke, csak dialógusra, és az előadóművészeti-törvény megváltoztatására törekszenek. A debreceni Csokonai Színház igazgatója szívesen lenne a Nemzeti igazgatója, de szerinte nem biztos, hogy ennek most jött el az ideje.
Az augusztus 20-i ünnepségek miatt lezárásokra, forgalomkorlátozásra és megállási tilalomra kell számítani a fővárosban. A tűzijáték miatt lezárják a gyalogosok és kerékpárosok elől a Margit hidat, a Lánchidat, az Erzsébet hidat, a Szabadság hidat, valamint a rakpartokat is.
A kislétai polgármester, Veres János volt pénzügyminiszter kampányembere, Pénzes Sándor is a halálbrigád célpontjai között szerepelt – értesült a Magyar Nemzet. A romagyilkosságok gyanúsítottjai ráadásul a besenyszögi rablás után még két vadász lakókörnyezetét is feltérképezték, valószínűleg azért, hogy még több fegyvert szerezzenek be.
Egyes szakértői vélemények szerint a közszférában dolgozók végkielégítésének 98 százalékos adóval nem sújtott része kétmillió helyett akár négymillió forint is lehet
Tízből kilenc árubemutatót szervező cégnél talált szabálytalanságokat a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság, a cégek közül minden ötödik az APEH vizsgálatain is megbukott - írja a Magyar Nemzet. Ezek a c...
Márai Sándor írja, hogy: „Az ünnep a különbözés. Az ünnep a mély és varázsos rendhagyás. Az ünnep legyen ünnepies. Legyen benne tánc, virág… S mindenekfölött legyen benne valami a régi rendtartásból, a hetedik napból, a megszakításból, a teljes kikapcsolásból, legyen benne áhítat és föltétlenség. Az ünnep az élet rangja, felsőbb értelme.” Államalapító Szent István napján az ünnep...
MAGYARORSZÁG — Havonta alig több mint 100 ezer forintot keresek, szakorvosi diplomával. Életeket mentek, és még soha nem volt 8 óra a munkaidőm. A túlórákat azonban legtöbbször senki nem fizeti ki – kezdte lapunknak egy neve elhallgatását kérő orvos, amikor arról faggattuk, miért fogad el hálapénzt betegeitől. Mert hiába is tagadjuk, a hálapénz létezik, csak a módja változik, hogy kéri az…
Az eredeti menetrendnek megfelelően folyik az európai uniós elnökségi stáb képzése, októberben tartják az alapismereti képzés befejező előadását - közölte Urkuti György, a Külügyminisztérium EU-elnökségi kommunikációs főosztályának vezetője
Megtalálták annak a két Fülöp-szigeteki katonai pilótának a holttestét, akik helikopterükkel kedden zuhantak le a szigetország déli részén - közölte csütörtökön a hadsereg egyik illetékese.
Felháborította a tejtermelőket Gyurcsány Ferenc egyik legutóbbi blogbejegyzése. A bukott miniszterelnök nyilvánosan foglalt állást a szlovák termékek mellett, mondván: a magyar sokkal drágább. Az ágazati terméktanács most felidézte azokat a próbálkozásokat, amikor hiába szerették volna megértetni a szocialista kormányokkal a jelenség okát – írja a Magyar Nemzet.
VESZPRÉM ‒ Lombikbébiprogramban vesz részt a helyi állatkert orrszarvúhölgye – döntöttek a szakorvosok az állatok legutóbbi vizsgálata után. Pablót (34) és Rebeccát (10) elaltatták, majd ultrahanggal megnézték termékenyítőképességüket.
Kétszer egymás után volt földrengés, hajnali fél négy előtt néhány perccel. Az első rengés talán 2-3 másodpercig tartott, és erősebb volt, mind az utána következő, amely 1-2 másodpercig tarthatott
PHILADELPHIA — Koszorút vittek halott gyermekük emlékére a Delaware folyó partjára az emlékezetes július 7-i hajóbalesetben elhunyt mosonmagyaróvári fiatalok szülei. S. Dóra (†16) és P. Szabolcs (†20) szülei kedden érkeztek meg az Egyesült Államokba, mint mondták, szerették volna látni a tragédia helyszínét, egyúttal a baleset feltételezett felelősei ellen indított per papírmunkáit intézték.
Kétszer egymás után volt földrengés, hajnali fél négy előtt néhány perccel. Az első rengés talán 2-3 másodpercig tartott, és erősebb volt, mind az utána következő, amely 1-2 másodpercig tarthatott. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese is észlelte a rengést, mint elmondta: eddig tizenketten jelezték ezt.
A korábbi évekhez hasonlóan idén is összehasonlítottuk, hogy mely brókercégeken keresztül, milyen kötésdíjak mellett érhetők el a fontosabb régiós piacok. A vizsgált cégek közül egyedül a Cashline...
Tízből kilenc árubemutatót szervező cégnél talált szabálytalanságokat a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság, a cégek közül minden ötödik az APEH vizsgálatain is megbukott - ismerteti a csütörtöki Magyar Nemzet. (MTI)
Somogyban a megye lakosságának ellátáshoz szükséges búza mennyiségének a háromszorosa termett, így a somogyi gazdálkodók bőséges export árualappal rendelkeznek és részesülhetnek a külpiaci forgalmazásból, de az ország más területére is juthat az itt termett búzából - közölte a Somogy Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal főigazgatója az MTI-vel.
BUDAPEST ‒ „Álomsziget" néven születhetne újjá az óbudai Hajógyári-sziget, a hatalmas beruházás látványtervei már a Safdie Architets nemzetközi építésziroda honlapjára is felkerültek. A fejlesztő szállodákat, konferencia-központot és egy teljes szórakozónegyedet képzel a sziget déli részére, kaszinóval, üzletekkel, múzeumokkal, színházakkal, sőt operaházzal.
Lezárásokra, forgalmi korlátozásokra kell számítani Budapesten az augusztus 20-i ünnepi rendezvényekkel kapcsolatban. Egyes korlátozások már érvényben vannak, illetve csütörtökön életbe lépnek. Sok helyen lesz lezárás, a területekről elviszik az otthagyott autókat is a környező utcákba. A kocsik hollétéről a Forgalomirányító Központ (06-1) 267-4673-as telefonszámán érdeklődhetnek a tulajdonosok.
Életbe lépett a közbiztonsági törvénycsomag, amely a szabálysértési törvény mellett mintegy féltucatnyi jogszabályt módosít annak érdekében, hogy - elsősorban a tulajdon elleni szabálysértésekkel szemben - hatékonyabban léphessenek fel a hatóságok.
A magasabb fizetés kedvéért Nyugat-Európába áramló kelet-európai orvosokról, a jelenség által okozott problémáról közölt cikket szerdán a Süddeutsche Zeitung.
Rekord összegű pénzt utaltak haza Bulgáriába a külföldön dolgozók az elmúlt egy évben; a Novinite hírportál idézi a bolgár nemzeti bank adatait, amelyek szerint a júniussal zárult évben 702,5 millió eurót küldtek haza.
Az esetek túlnyomó többségében a hiperaktivitás megfelelő terápia mellett jól kezelhető és a tünetek az életkor előrehaladtával enyhülnek, de valamennyi figyelemzavar szinte minden esetben tartósan megmaradhat, végigkísérve a beteget egész életútján.
KECSKEMÉT ‒ Napokon belül keresztkérdésekre kell válaszolnia Kovács Lázár (35) egykori szeretőjének! A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányságon ugyan nem tett feljelentést az állítása szerint megvert B. Andrea, mégis nyomozás indult, mert a sztárséf lépett helyette. Noha száz százalékig még nem ismerte el, hogy ő a szőke hölgy gyermekének az apja, ám tudni akarja, kik voltak a legkisebb…
Várhatóan október elsején indul a határon túli magyarságot tájékoztató kampány az egyszerűsített honosítási eljárásról - mondta az InfoRádiónak Wetzel Tamás miniszteri biztos. A kérelmeket 2011. január elsejétől lehet benyújtani.
Szétesett az MSZP kampánykommunikációja az utóbbi napokban: a párt vezető politikusai egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat tesznek arról, hogy ki kinek a javára léphet vissza a későbbiekben. Szanyi Tibor kampányfőnöknek állítólag közben a fővárosi szocialisták megüzenték, hogy ki is zárhatják a pártból – írja a Magyar Nemzet.
Az EUR/USD 34 pipes sávban mozgott az ázsiai kereskedésben, 1,2817 és 1,2783 között. Az USD/JPY 36 pipes sávban ingadozott, 85,42 valamint 85,78 között. Az EUR/JPY árfolyama 109,36 és 109,86 között alakult. 14.30-kor teszik közzé az amerikai elsö munkanélküli segélykérelmek augusztus 15-i heti számát (elörejelzés: 478.000, elözö: 484.000). 16.00-kor hozzák nyilvánosságra az üzleti élet júliusi…
Az amerikai hirdetők az idén egyre növekvő érdeklődéssel fordulnak a közösségi oldalak, mint hirdetési felület felé: a cégek az idei első félévben erősen növelték reklámkiadásaikat a közösségi hálózatokon
A magyarországi és határon túli főiskolások és egyetemisták kapcsolatépítését, társadalmi szerepvállalását kívánja elősegíteni a Rákóczi Szövetség nyári főiskolás tábora, amelyet augusztus 23
Mérsékelt emelkedéssel zártak a vezető amerikai részvénypiacok a tegnapi napon, amely leginkább a nap folyamán nyilvánosságra került vállalati eredményeknek volt köszönhető.