A szerb államfő szerint Belgrád kész tárgyalni arról a Koszovó államiságáról szóló határozattervezetről, amelyről az ENSZ-ben szavaznak. Borisz Tadics ugyanakkor megismételte: Szerbia soha nem fogja elismerni a tőle elszakadt Koszovó önállóságát.
Nincs Magyarországon intézményesített politikusképzés, még akkor sem, ha évente több mint 200 politológus végez az országban. Arról is megoszlanak a vélemények, hogy egyáltalán szükség van-e rá, miután sokak szerint a képviselői székhez való túlzott ragaszkodást idézi elő, ha a honatyák nem rendelkeznek olyan szakmával, ahová a politikai karrier után visszatérhetnének. Politikusi karrierutak.
Kigyulladt az állványzat este a Margit híd budai hídfőjénél. Molnár Péter, a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság szóvivője elmondta: a tüzet - amely a rakpart és az első pillér között, mintegy 15 méteres szakaszon keletkezett - eloltották, senki nem sérült meg. Hozzátette: azt egyelőre vizsgálják, hogy mi okozta a tüzet.
November végéig dolgozza ki a határon túli magyarlakta területekre szervezett osztálykirándulásokról, a nemzeti összetartozás napjának iskolai bevezetéséről, valamint a Magyarság Háza létrehozásáról szóló tervezetet az Apáczai Közalapítvány.
Két, összesen 5,3 milliárd forintos folyószámla hitelkeret megújítására írt ki közbeszerzési pályázatot a MÁV Magyar Államvasutak - derül ki a közbeszerzési értesítőből
A közelgő parlamenti választások előtti növekvő erőszak jeleként újabb képviselő-jelöltet gyilkoltak meg ismeretlen fegyveresek szombaton Afganisztánban.
Dél-Koreában az ellenzék nyomására visszalépett a kijelölt miniszterelnök. Kim Te Hót augusztus elején jelölte a posztra az államfő, de az ellenzék alkalmatlannak tartotta őt a feladat ellátására, ezenkívül törvénytelen pénzügyi ügyletekkel is meggyanúsította.
Washingtonban több mint százezren tüntettek tegnap Barack Obama politikája ellen. A bírálatok egyik fő célpontja az év elején életbe lépett egészségügyi reform volt. A megmozdulás résztvevői azzal vádolták az amerikai elnököt, hogy szocializmust kíván bevezetni az Egyesült Államokban.
Afganisztánban újabb képviselőjelöltet öltek meg a közelgő parlamenti választások előtt. Két héten belül ez már negyedik hasonló támadás volt. A hét közepén 10 választási tisztségviselőnek veszett nyoma Herat tartományban. Egyelőre nem tudni, hogy a tálibok vagy politikai riválisaik rabolták-e el őket.
Mexikóban szövetségi szintű vizsgálat indul a néhány nappal ezelőtt illegális bevándorlókkal szemben elkövetett tömegmészárlás okainak feltárására. A kormány biztonsági kérdésekben illetékes szóvivőjének közlése szerint a tömeggyilkosság hátterében kábítószer-kartellek állnak. A merényletsorozat 72 halálos áldozatot követelt, az 58 férfi és 18 nő holttestét San Fernando várostól mintegy 150…
Az augusztus 5-én az Atacama-sivatagban lévő San José-i réz- és aranybányában, 700 méteres mélységben rekedt 33 bányász felszínre hozatala akár 100 napig is eltarthat, mivel kiszabadításukhoz egy 66 centiméter átmérőjű alagutat kell fúrni. A mentési munkálatokat rendkívüli módon nehezíti, hogy a föld állaga nem stabil.
Ma délelőtt érkezik meg Kecskemétre az Afganisztánban elhunyt katonanő, Pappné Ábrahám Judit földi maradványait szállító repülőgép. A nemzeti zászlóval letakart koporsót katonai tiszteletadással fogadják. A hadnagy koporsója előtt Hende Csaba, a Magyar Köztársaság honvédelmi minisztere, Benkő Tibor altábornagy, valamint a hősi halált halt katonanő parancsnoka és bajtársai is fejet hajtanak.
"Kislányom 4 és fél éves és még mindig gyakran előfordul, hogy bepisil éjszaka. Pedig korábban volt, hogy egy hónapig sem volt ilyen problémája. Normális ez? Ha nem, hova forduljak segítségért?" Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
A korunk nőit halálra rémítő, de legalábbis idegesítő cellulit német szakorvosok szerint csupán a női szervezet kötőszövetének szerkezeti változása: látszatbetegség, amely viszont milliárdos hasznot hajt a gyógyszer- és kozmetikai iparnak. (MTI)
Éleslőszerrel végrehajtandó hadgyakorlatot tart a kínai haditengerészet egyik flottája a jövő héten a Sárga-tengeren - jelentette be a védelmi minisztérium
Két cserbenhagyásos baleset is történt vasárnapra virradóra Mosonmagyaróvár térségében; mindkét esetben egy szürke autót keresnek, nem kizárt, hogy ugyanazt a járművet
A Jobbik legfeljebb 130 millió forint elköltését tervezi az önkormányzati választási kampányára, amelyet szinte teljes egészében saját állami támogatásából fedez.
Egyre nehezebb az ajánlószelvények gyűjtése, a nagyobb pártok képviselő-, polgármester-, valamint főpolgármester-jelöltjeinek gyűjtő aktivisták már végigjárták a választókerületek utcáit, ám a kisebb pártok, jelölőszervezetek segítői várhatóan még az utolsó percekig, péntek délutánig dolgoznak, hogy a "maradékból" összegyűjtsék a szükséges számú ajánlást Budapesten
Az elmúlt héten még nyári üzemmódban folyt a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén, a gyenge forgalom mellett nem voltak nagyobb elmozdulások, leszámítva az OTP esését. A piaci szakértők arra számítanak, hogy a nyári szezon végével szeptemberben beindul a rendes kereskedés, és számottevő változás csak ez után várható.
Magyarországnak megbízható pénzügyi politikát kell folytatnia az EU gazdasági és pénzügyi biztosa szerint. Mint mondta: nem tudnak semmiféle csontvázakról
A szaksajtó önkívületben Overdose miatt - fogalmaz az egyik portál. "Csillapíthatatlan az Overdose-mánia! Dózi nem csak a német lapok, de a Paris Turf címlapjára is felkerült" - lelkendezik a PannoniaOverdose.hu. Overdose miatt a németországi versenyre vasárnap két futball-híresség is kilátogat, Günter Netzer és Philip Lahm. Valóban teljes az őrület: a magyar csodaló vasárnap délután élete nagy…
Katonai tiszteletadással fogadják délelőtt a kecskeméti katonai repülőtéren az Afganisztánban hősi halált halt Pappné Ábrahám Judit posztumusz hadnagy koporsóját.
Az idei évközi amerikai választások előtt, a neves hedge fund guruk is igyekeznek támogatni kiválasztott pártjukat, ami egy kutató intézet szerint elsősorban a republikánus pártot jelenti idén. A...
A bonyhádi képviselőtestület elvi hozzájárulását adta a Trimp Holding Zrt. korábban Kiskunhalasra tervezett víz alatti luxusszállodájának beruházásához - mondta Potápi Árpád János, a Tolna megyei vár...
Megkezdődött Kecskeméten a hétfőn Afganisztánban orvtámadásban meghalt katonanő, Pappné Ábrahám Judit földi maradványait szállító repülőgép fogadása és a katonai tiszteletadás.
Éleslőszerrel végrehajtandó hadgyakorlatot tart a kínai haditengerészet egyik flottája a jövő héten a Sárga-tengeren - jelentette be a védelmi minisztérium.
Több tízezer republikánus szavazó részvételével tartott teadélutánt Washingtonban az amerikai republikánus párt. A vezérszónok Sarah Palin, korábbi alelnökjelölt volt.
Várhatóan jövőre is megkapják a 120 millió forintos költségvetési támogatást az önkéntes tűzoltók és egyesületek - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője. Bakondi György főigazgató elmondta: a jövőben nagyobb mértékben számítanának az önkéntes tűzoltók és egyesületek segítségére az élet- és vagyonvédelemben.
Ma a nyitónapi program harmadik párjában, 13 órától csap össze a magyar és a német férfiválogatott a zágrábi vízilabda Európa-bajnokság első csoportkörében. Az erősebbik nemnél 12 nemzeti együttes részvételével zajló tornával párhuzamosan, ugyancsak a horvát fővárosban, keddtől medencébe szállnak a nők is: náluk 8 csapat, közte a magyar küzd meg a kontinensviadal érmeiért.
Elindult a Magyar Shishapangma Expedíció - Klein Dávid és Ács Zoltán visszatérnek a Himalájára. A magyar expedíciós hegymászás első nyolcezresét, a Mount Everest szomszédságában lévő 8013 méter magas Shishapangmát szeretnék meghódítani oxigénpalack nélkül.