Londoni felzárkózó piaci elemzők szerint továbbra sem kizárt a magyar kormány és a Nemzetközi Valutaalap hitel-megállapodásának megújítása az őszi választások után.
Gyászolók százai dobáltak könnyáztatta feljegyzéseket, képeslapokat és leveleket vasárnap egy nagy acélszürke koporsóba a Katrina hurrikán jelképes temetésén.
Pars Krisztián hetedik helyen végzett a Rietiben zajló atlétikai verseny férfi kalapácsvető számában, mely a szakág nemzetközi sorozatának utolsó előtti állomása.
Őrizetbe vett a thaiföldi rendőrség egy volt amerikai rendőrt, akit a bejelentés szerint ki fognak adni az Egyesült Államoknak. Az 55 éves férfit hazájában csempészettel és egy kiskorú megerőszakolásával gyanúsítják.
Rómába érkezett vasárnap Moammer el-Kadhafi líbiai elnök, aki egy év alatt immár negyedszer jár Olaszországban, miközben lendületesen javulnak az afrikai ország és korábbi gyarmattartója közötti gazdasági kapcsolatok
Egy ember megsérült a 183-as buszon, mikor a jármű egy személyautóval karambolozott a főváros XVIII. kerületében. A baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja.
Ben Bernanke pénteki beszéde és az elmúlt napokban napvilágot látott adatok alapján egyáltalán nem kizárt, hogy a Fed további lépéseket tesz az amerikai gazdaság élénkítése, és a bankrendszer...
Még nem tudja, hogy vállal-e újabb szolgálatot Dani Fruzsina, az afganisztáni támadásban megsérült katonaorvos. A főhadnagy ezt azután mondta, hogy Pappné Ábrahám Judit koporsója megérkezett Magyarországra.
A világválság leküzdésére a nemzetközi közösségnek nincsenek megfelelő eszközei - hangoztatta a Bledi Stratégiai Fórumot megnyitó beszédében Borut Pahor szlovén kormányfő
Közvetítés a hírTV és a Magyar Nemzet közös családi napjáról, és a közös fotópályázat eredményéről a Millenáris Parkból. Beszélgetünk a zsűri elnökével és a legeredményesebb művek készítőivel. A Különkiadás vendége volt Dékány Tibor, a zsűri elnöke és Dotzi József, az egyedi kategória első helyezettje és Biczó Zsolt, a képsorozat kategória első helyezettje.
Az osztatlan webkettes lelkesedés után ma már szinte mindenki a Facebook híve, akkor is, ha egyre nyilvánvalóbbak az információk hitelességét érintő aggodalmak. Kérdés az is, hogy milyen közösséget hoz létre az első közösséginek mondott média.
"11 hetes szteroidkúrám után aggasztóan csökkent a libidóm, bár volt olyan partnerem, akivel nem volt ilyen gondom. Ez most átmeneti probléma, vagy végleg tönkretettem magam?" A WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
Az Európai Pénzügyi Stabilitási Eszköz (EFSF) igazgatója Klaus Regling szerint az euróövezet túljutott a pénzügyi válságon és újabbra sem kell számítani.
A korány által meghirdetett költségcsökkentés jegyében Csehországban legalább 5 százalékkal mérséklik az állami alkalmazottak számát - közölte a kormányfő vasárnap.
Godfried Daneels bíboros, a belga római katolikus egyház volt vezetője idén tavasszal megpróbálta eltussolni az időközben lemondásra kényszerült bruggei püspök ügyét. A pedofil püspök éveken át szexuális visszaélést követett el unokaöccse terhére.
Kiürítették, majd tűzszerészek vizsgálták át a Wizz Air légitársaság Budapestről a hollandiai Eindhovenbe tartó járatát vasárnap délután a Ferihegyi repülőtéren - közölte Horváth Katalin Fanni, a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság szóvivője.
A világválság leküzdésére a nemzetközi közösségnek nincsenek megfelelő eszközei - hangoztatta vasárnap a Bledi Stratégiai Fórumot megnyitó beszédében Borut Pahor szlovén kormányfő.
Overdose-t nyolc percen keresztül próbálták betenni a startgépbe. A tusa közben háromszor is ledobta lovasát, Christophe Soumillont, aki a hírek szerint agyrázkódást szenvedett, és a még hátralévő futamát le kellett mondania.
Kiürítették, majd tűzszerészek vizsgálták át a Wizz Air légitársaság Budapestről a hollandiai Eindhovenbe tartó járatát vasárnap délután a Ferihegyi repülőtéren - közölte Horváth Katalin Fanni, a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság szóvivője
Rómába érkezett vasárnap Moammer el-Kadhafi líbiai elnök, aki egy év alatt immár negyedszer jár Olaszországban, miközben lendületesen javulnak az afrikai ország és korábbi gyarmattartója közötti gazdasági kapcsolatok.
Lebontottak egy életveszélyessé vált baptista imatermet és a hozzá kapcsolódó tornyot vasárnap Berettyóújfaluban, miután ledőlt az épület egyik oldala és tetőszerkezete - erősítette meg a vasárnap esti híradók információját az a munkálatok befejezését követően Györgyfi Sándor tűzoltó őrnagy, a berettyóújfalui tűzoltóság parancsnoka.
Lebontottak egy életveszélyessé vált baptista imatermet és a hozzá kapcsolódó tornyot vasárnap Berettyóújfaluban, miután ledőlt az épület egyik oldala és tetőszerkezete - erősítette meg a vasárnap esti híradók információját az a munkálatok befejezését követően Györgyfi Sándor tűzoltó őrnagy, a berettyóújfalui tűzoltóság parancsnoka az MTI-nek
Lehetséges, hogy az angol nyelv hivatalos útmutatójának és kézikönyvének tekintett világhírű szótár, az Oxford English Dictionary a jövőben csak online formában jelenik meg.
Azt követően, hogy augusztus elején már csődöt jelentett, a hétvégén - meghatározatlan időre - be is szüntette működését a Mexicana, a legnagyobb mexikói légitársaság. (MTI)
Nem örülnek a török földművesek, hogy édesszájúak lettek a medvék: az állatok sok bosszúságot okoznak a dinnyetermés pusztításával a dél-anatóliai Erzincan tartományban.
Egy angol vodka a legjobb a világon, noha a vodka elsősorban Oroszországban és Lengyelországban hagyományos ital - adta hírül a BBC brit műsorszóró orosz honlapján vasárnap.
Kedden adja le ajánlószelvényeit Tarlós István; a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltjének szelvényeit kampányfőnöke, Németh Szilárd adja majd le a Fővárosi Választási Bizottságnak (FVB) - közölte Tarlós István sajtófőnöke
Kecskeméten katonai tiszteletadással fogadták az Afganisztánban elhunyt katonanő földi maradványait. A nemzeti identitás és a hazaszeretet is fontos szerepet kap az új értékrendre épülő oktatásban. Nyilvántartásba vette az MSZP főpolgármester-jelöltjét a Fővárosi Választási Bizottság.
A címvédő Debrecen 0-1-ről fordítva 3-1-re nyert az előző szezonban ezüstérmes, vendég Videoton ellen a labdarúgó NB I 5. fordulójának vasárnap esti rangadóján, s ezzel a tabella élére ugrott. A székesfehérváriaknak ez volt az első veresége ebben az idényben, s így nincs már veretlen csapat a mezőnyben.
Őrizetbe vettek négy moszkvai rendőrt emberrablás megalapozott gyanújával: az illetők erőszakkal beültettek egy vállalkozót a kocsijukba, s amikor feltartóztatták őket, a férfit a csomagtartóban találták meg.
„Hazai és nemzetközi intézmények felmérései szerint jelenleg Magyarországon 20 ezer gyermek éhezik, java részük olyan sorban él, hogy az egyetlen étkezési lehetősége az óvodai, iskolai napközi. E gyermekek számára a legveszélyeztetettebb időszak a hétvége és az iskolai szünetek tartama” – derül ki a Gyermekétkeztetési Alapítvány honlapjáról.
"Nagyon nagy gyűlést" tartott a viccpártként feltűnt, de az októberi önkormányzati választáson Budapesten és Szegeden is indulni szándékozó Kétfarkú Kutya Párt (KKP) vasárnap a Parlament előtt.
Szerdától nem rendelhetnek már 75 wattos hagyományos - vagyis nem energiatakarékos - izzókat sem az üzletek az Európai Unióban, a tagországok egy korábbi közös döntésének megfelelően. Az EU tavaly...
A jövő évben befejeződik a New Orleanst védelmező gátrendszer építése, ami elejét veszi majd annak, hogy minden hurrikán oly kiszámíthatatlan legyen, mint az orosz rulett - jelentette ki vasárnap Barack Obama amerikai elnök a Katrina hurrikán ötödik évfordulóján a New Orleans-i Xavier Egyetemen tartott beszédében
Újraindul a tésztagyártás szeptember első hetében a zalaegerszegi Goldsun üzemben - tájékoztatta Kiss Viktor, a tulajdonos Zala-Cool Kft. egyik ügyvezetője az MTI-t.
Londoni felzárkózó piaci elemzők szerint továbbra sem kizárt a magyar kormány és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) hitelmegállapodásának megújítása az őszi választások után, ám lehetséges, hogy a...
Remegés. Talán ez a legismertebb tünete a Parkinson-kórnak, amely a leggyakrabban előforduló neurodegeneratív megbetegedés. Bár inkább az idősebb korosztályt érinti, fiatal korban is előfordulhat.