A magánnyugdíjpénztárakba érkező tagdíjbevételekkel kozmetikázná szebbé államháztartási hiányát kilenc uniós tagállam. Ezt a lehetőséget azonban aligha adnák ingyen: az így számolóknak valószínűleg a mostani elvárásoknál alacsonyabb deficitet írnának elő.
Hatályba lépnek szeptember 1-jén a gazdasági és pénzügyi törvénycsomagnak azok a rendelkezései, amelyek a közszférában bevezetik a havi kétmillió forintos bérplafont.
A magánszemélyek általi bérbeadás túlbonyolított helyzetén szeretett volna egyszerűsítési a jogalkotó, csakhogy a szándék a gyakorlatban jogi káoszt okozott.
Elfogták azt a férfit, aki magát APEH-dolgozónak kiadva könnyűfém felniket foglalt le Mátraszelén, sőt egy újabb látogatása során még egyezkedni is próbált a sértettel - mondta sajtótájékoztatón a salgótarjáni kapitányság bűnügyi osztályvezetője.
Az MSZP szerint úgy tűnik, Varga Mihály korábbi ígérete ellenére augusztus végére nem teszi le Orbán Viktor asztalára a „csontvázjelentést”, mégpedig azért, mert nincsenek ilyen csontvázak
Az évközi adóváltozások egyik része volt, hogy ingatlan bérbeadásához nem kell vállalkozóvá válni. Mit jelent ez konkrétan? Például azt, hogy az EVA-s egyéni vállalkozó is élhet választási jogával.
Az Európai Unióban konszenzus van arról, hogy a tagállamok közötti szorosabb gazdaságpolitikai koordinációt januártól életbe kell léptetni - mondta Andor László, az Európai Bizottság foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi összetartozásért felelős biztosa a külképviselet-vezetők keddi értekezletén.
Elhunyt az első futball-világbajnokság döntőjének utolsó életben maradt játékosa. A BBC keddi híradása szerint a férfi, Francisco Varallo 100 éves korában halt meg Argentínában. Az egykori argentin nemzeti válogatott tagjaként Varallo csapata Montevideóban 4:2-re kapott ki az 1930-as focivébén a házigazda Uruguay válogatottjától.
A Magyar Nemzet Online értesülése szerint kedd reggel őrizetbe vette Tátrai Miklóst, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) korábbi igazgatóját a sukorói földcserével kapcsolatban
Vagit Alekprov, a LUKoil vezérigazgatója nem támogatja, hogy az orosz olajtársaság megvásárolja az amerikai ConocoPhillips által eladásra felkínált 11.6%-nyi Lukoil-pakettet, amelyre egyébként...
A Hay Group 2010-es Jövedelemszint-felmérésének tanulsága szerint az elmúlt évben is estek a vállalatok által kifizetett bónuszok. Egyelőre azonban nemzetközi szinten sem jobb a helyzet....
Megoperálták azt a kínai kisgyermeket, akinek fején hatalmas tumor nőtt, írja a Click! napilap a Quirky China News-ra hivatkozva - olvasható a Manna.ro-n.
Izraeli hírforrások szerint Ehud Barack védelmi miniszter Jordániában titokban találkozott a palesztin elnökkel. A két politikus Ammanban azokat a lépéseket vitatta meg, amelyeket a zsidó állam tenne a ciszjordániai lakosság helyzetének javítására.
Júliusban összességében nem változott az euróövezet munkanélküliségi rátája, továbbra is 10%-on áll, miközben az uniós átlag 9.6%-on tartózkodott az Eurostat jelentése szerint. A legmagasabb rátát...
Kinevezték a szeptembertől működő megyei közigazgatási hivatalok vezetőit, így az önkormányzatoknak újra lesz törvényességi felügyeletük. Az átszervezési munka második lépéseként az új vezetőket kormánymegbízottak váltják majd - közli az InfoRádió.
Talicskával tolta be a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltjére leadott százezer ajánlószelvényt kedd délelőtt a Fővárosi Választási Bizottságnak Tarlós István kampányfőnöke.
Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta, nincs valós lehetőség arra, hogy akár egy éven belül jelentősen javítsák az oktatás pénzügyi kondícióit, és baj van a jelenlegi közoktatási törvénnyel is.
Mórahalmon, a helyi agrár-ipari parkban alakítja ki új, teljes Kelet-Európát kiszolgáló vetőmag-feldolgozó és csomagoló üzemét, elosztó központját a RAGT Semences - jelentette be Didier Nury, a francia cég általános ellátási igazgatója hétfőn a homokháti kisvárosban.
Szeptember elsejétől Sebestyén Róbert lesz a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet elnöke - jelentette be Fazekas Sándor. A vidékfejlesztési miniszter hozzátette: az 55 éves szakember nem minden gyakorlat nélkül veszi át a Nemzeti Földalapot, mivel 2002-ben már dolgozott e szervezet jogelődjénél.
Péntekig éjszaka is gyűjti az ajánlószelvényeket a Lehet Más a Politika. A párt hétfő éjszakától települt ki a Deák térre, ahol nem sokkal éjfél előtt Schiffer András frakcióvezető elmondta: arra számítanak, hogy úgy, mint az országgyűlési választásokon, az utolsó napokban érkeznek majd be a párthoz az ajánlószelvények.
A szakszervezetek és a munkaadók is azt szeretnék, hogy a kormány mielőbb hívja össze az Országos Érdekegyeztető Tanácsot (OÉT), mivel lassan négy hónap telt el a legutóbbi tanácskozás óta.
Az eddigi 48 óra helyett egy óra alatt kimutatja az E. coli baktérium jelenlétét az új, infravörös spektroszkópiát alkalmazó módszer, amelyet amerikai élelmiszerkutatók dolgoztak ki.
A negatív befektetői hangulat közepette 1.5% körüli eséssel nyitott a BUX, mely mostanra már eltűnt, a magyar parkett így jelenleg 0.2%-os erősödést mutat. A világban tapasztalható bizonytalanságok...
Bár a közhangulat optimista Magyarországon, a háztartások egyre kevesebb napi fogyasztási cikket vásárolnak a GfK Hungária hazai kiskereskedelem helyzetéről készült első féléves jelentése szerint, amelyet kedden sajtótájékoztatón ismertettek....
A szeptemberi BUX index felülvizsgálatának az RFV a nyertese, míg az Állami Nyomda és a Synergon a vesztese lehet. Számításaink szerint az RFV teljesítette az indexbe való bekerülés feltételeit, így...
Az évközi adóváltozások egyik része volt, hogy ingatlan bérbeadásához nem kell vállalkozóvá válni. Mit jelent ez konkrétan? Például azt, hogy az EVA-s egyéni vállalkozó is élhet választási jogával.
A pesszimista nemzetközi hangulat ellenére kiemelkedő érdeklődés kísérte az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) mai 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukcióját. Ennek ellenére az átlaghozam 9 bázisponttal emelkedett, az előző héten kialakulthoz képest.
Oroszországban egyes élelmiszerek olyan mértékben drágulnak, hogy ez lehetővé teszi a kormánynak az árak korlátozását. Az intézkedés ellen azonban számos érv szól, ezért a kormány várakozó álláspontra helyezkedett - jelentette a Vedomosztyi című lap hétfőn.
A hatalmas rally után konszolidálódni látszik a búza árfolyama. A 841-es csúcsról nagyon élesen fordult le az árfolyam. Eleinte még a 688-as korrekciós támasz szint még kitartott, ám onnan még egy szinttel lejjebbre 650-be került az árfolyam. (Solar Capital)
Budapest más kelet-közép-európai piacokkal együtt közel van az irodabérleti díj-ciklus mélypontjához, de ez még nem jelenti azt, hogy megindulhat a növekedés
A szakszervezetek és a munkaadók is azt szeretnék, hogy a kormány mielőbb hívja össze az Országos Érdekegyeztető Tanácsot (OÉT), mivel lassan négy hónap telt el a legutóbbi tanácskozás óta
"Egyre dühösebbek" az európai tőzsdei befektetők, miután a részvénypiacokon az idén megjelent új vállalati papírok több mint a fele immár a kibocsátási ár alatt forog - írta a keddi Financial Times. ...
Az MSZP zalai területi szövetsége szerint a politika áldozata lett a hévízi gyógyfürdő - múlt héten visszavont - másfél milliárd forintos uniós támogatása.
Kirabolt egy szoláriumot, majd a szomszéd sörözőben is kése segítségével akarta kiszolgáltatni magát egy férfi, aki még az elfogására érkező rendőrökre is rátámadt. A rendőrség kedden számolt be a még vasárnap, a IX. kerületben történt esetről.
Meredek emelkedő trendben tart felfele az RFV árfolyama a világ tőkepiacain tapasztalható bizonytalanságok ellenére. Szeptember közepén jön a kötvényprogram, és az eredményhirdetés Zilahon és...
Az új ötliteres Mustang GT személyében kifejezetten ígéretes alanyra talált a ROUSH Performance Products, a fejlesztések eredményeképpen pedig a vállalat nemrégiben, a Woodward Dream Cruise nevű rendezvényen mutatta be legfrissebb, ROUSHcharger csomagra keresztelt kiegészítőjét.
Zuhan a forint: 222 forint környékén kereskednek a svájci frankkal a devizapiacon. Ez négy egységgel gyengébb árfolyamot jelent a hétfő késő délutáninál. A magyar fizetőeszköz még soha nem volt ennyire gyenge az alpesi valutával szemben.
Szeptember 1-jei hatállyal dandártábornokká nevezte ki Schmitt Pál köztársasági elnök Hajdú Jánost, akit a belügyminiszter még júniusban nevezett ki miniszteri biztosnak a Terrorelhárítási Központ létrehozásával kapcsolatos feladatok ellátására - írja az MTI nyomán a Magyar Nemzet.
Erősödött a karibi térségben tomboló Earl hurrikán. Az óránként több mint 200 kilométeres sebességű széllel érkező vihar fákat csavart ki, háztetőket tépett le Puerto Ricóban és az amerikai Virgin-szigeteken.
Szeptembertől felállnak a megyei közigazgatási hivatalok, hogy újra legyen állami kontroll az önkormányzatok felett. Jövőre e szervezetek átalakulnak, és minél több, eddig minisztériumokhoz tagolt állami feladatot átvesznek majd. Pontos lista azonban még nincs a feladataikról. Januártól kormánymegbízottakat is küldenek a hivatalokhoz, akik politikusok lesznek, és a kormányzati szándékok…
Több gyulladásgátlót és fájdalomcsillapítót csak recept ellenében lehet kiváltani szeptember 15-től; a szigorításról az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) döntött. Az ügynökség ajánlása értelmében a ...