2010. augusztus 5. csütörtök

aug. 5
20:24
Híradó, 2010. augusztus 5. 19:30 (hirado.hu)
A nap legfontosabb hírei
aug. 5
20:26
Félmillió embert evakuálnak az árvíz miatt Pakisztánban (hirado.hu)
A hét végén újabb csapadék-utánpótlást kapnak az áradó folyók, így kitelepítik az embereket
aug. 5
20:39
Záró kommentár-www.globalfx.hu (HírTV)
A BoE a várt szerint nem változtatott 0,5%-os alapkamatán. A bank a kamatdöntéssel egyidöben közölte, hogy nem változtatnak az államkötvény-vásárlási programon. Az EKB a várakozásoknak megfelelöen a kamattartás mellett döntött (1,0%). Az EKB-elnök a sajtókonferencián a következöket mondta el: az EKB szerint megfelelö a jelenlegi kamatszint, az infláció mérsékelt, és nincs szükség beavatkozásra.…
aug. 5
20:41
Simicskó: Felelőtlenséget követett el a Bajnai-kormány (HírTV)
Felelőtlen felajánlást tett a Bajnai-kormány, amikor megígérte a NATO-nak, hogy jövőre 200 fővel növeljük az afganisztáni magyar kontingens létszámát. Ezt Simicskó István honvédelmi államtitkár jelentette ki Hódmezővásárhelyen, amikor elbúcsúztatták azt a 482 katonát, akik közül 278-an Afganisztánban, 205-en pedig Koszovóban fognak békefenntartási szolgálatot teljesíteni az elkövetkező 6 hónapban.
aug. 5
20:42
USA: az al-Kaida a legnagyobb veszély (Metropol)
Az amerikai külügyminisztérium szerint az al-Kaida Pakisztánban rejtőzködő főkolomposai jelentik továbbra is a legnagyobb terrorista veszélyt az Egyesült Államokra nézve, és a terrorhálózat egyre növekvő jelenléte Afrika-szerte kihívást jelent számos országnak.
aug. 5
20:42
Csak hisszük, hogy van titok (Metropol)
E-mailezgetünk, SMS-ezgetünk a telefonunkon, azt hisszük, a mi titkunkat csak mi ismerjük, de közben már rég figyelnek minket.
aug. 5
20:42
Szervkereskedő bandát füleltek le Ukrajnában (Kripto Akadémia)
Szervdonorokat toborzó és illegális szervkereskedelemmel foglalkozó nemzetközi bűnszövetkezetet leplezett le az ukrán rendőrség - közölte csütörtökön Jurij Kucser, az ukrán belügyminisztérium cyberbűnözés és emberkereskedelem elleni ügyosztályának vezetője.
aug. 5
20:42
Schmitt beiktatása: ki megy, ki marad? (Alternatív Energia)
Az MSZP kifogásolja Schmitt Pál beiktatási ceremóniájának költségeit, valamint azt is, hogy az "ünnepségre történő meghívás sértő volt", ezért a szocialista párt nem vesz részt a köztársasági elnök pénteki beiktatásán.
aug. 5
20:42
Az Egyesült Államokra az al-Kaida jelenti a legnagyobb veszélyt (hirado.hu)
Az amerikai külügyminisztérium csütörtökön hozta nyilvánosságra terrorizmussal foglalkozó éves jelentését
aug. 5
20:42
Elvesztette vezető pozícióját a BlackBerry Amerikában (Portfolio)
Az Android operációs rendszerrel működő okostelefonok voltak a legkeresettebbek a második negyedévben az Egyesült Államokban, az eddigi piacvezető BlackBerry pedig a második helyre csúszott -írja a...
aug. 5
20:44
Teherhajók ütköztek Indonézia partjainál (Kripto Akadémia)
Összeütközött két teherhajó az indonéziai Sulawesi sziget közelében, a szerencsétlenséget követően az egyik hajó húsz utassal a fedélzetén elsüllyedt, kilenc embert még keresnek.
aug. 5
20:44
Kiengedték az intenzív osztályról a mellkason szúrt diáklányt (hirado.hu)
A 16 éves lány várhatóan a jövő héten elhagyhatja a kórházat
aug. 5
20:57
Hogy húzzák meg a ponthatárt a pótfelvételin? (Infostart)
Augusztus 27-én húzzák meg a pótfelvételi ponthatárait. Dux László felsőoktatásért helyettes államtitkár az InfoRádiónak elmondta: a most meghirdetett szakokra csak azok kerülhetnek be, akik legalább annyi pontot összegyűjtöttek, amennyivel a normál felvételi eljárásban is bejuthattak volna az adott szak költségtérítéses formájára.
aug. 5
20:57
Négymillió embert sújt a természeti csapás (HírTV)
Már körülbelül 1600 halottja van a Pakisztánban pusztító ítéletidőnek. Az ENSZ csütörtöki becslései szerint nagyjából négymillió embert sújtanak az áradások. A világszervezet még rosszabbtól tart.
aug. 5
21:00
Pokolgép robbant egy Fülöp-szigeteki repülőtéren (Metropol)
Pokolgép robbant csütörtökön a Fülöp-szigetek déli részén egy repülőtéren, aminek következtében két ember meghalt, és többen megsérültek - közölték helyi tisztviselők.
aug. 5
21:00
Követségeket zár be Csehország (Kripto Akadémia)
Karel Schwarzenberg cseh külügyminiszter csütörtöki budapesti látogatása során megerősítette, hogy Csehország a közeljövőben takarékossági okokból bezárja több mint tíz nagykövetségét - állítja a prágai Mediafax hírügynökség.
aug. 5
21:00
Szörnyű tragédia! A Viktória-tóba fulladt 18 gyerek (hirado.hu)
A gyerekeket szállító hajó elsüllyedt, az áldozatok 5-14 évesek voltak
aug. 5
21:02
Csehország nagykövetségeket zár be (Metropol)
Karel Schwarzenberg cseh külügyminiszter csütörtöki budapesti látogatása során megerősítette, hogy Csehország a közeljövőben takarékossági okokból bezárja több mint tíz nagykövetségét - állítja a prágai Mediafax hírügynökség.
aug. 5
21:02
Pokoli körülmények Moszkvában (Kripto Akadémia)
Moszkvában egyre nagyobb a hőség, a levegő a füstköd miatt szinte mérgező, a tiszti főorvos azt tanácsolta csütörtökön a város lakóinak, hogy lehetőleg utazzanak el, az erdő- és tőzegtüzek pedig tovább dúlnak az országban, és már 50 ember vesztette életét a lángokban.
aug. 5
21:04
Tragikus baleset a Viktória-tavon: 18 gyermek fulladt meg (Kripto Akadémia)
Belefulladt a Viktória-tóba 18 tanzániai iskolás gyerek, miután elsüllyedt a hajójuk - közölte csütörtökön Mwanza körzet közigazgatási illetékese.
aug. 5
21:06
Az űrbe tart Irán (Kripto Akadémia)
Irán két éven belül háromfokozatú rakétával rendelkezhet, amely képes ezer kilométerig felemelkedni, azaz elhagyhatja a Föld légkörét - idézte Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnököt a FARS iráni hírügynökség csütörtökön.
aug. 5
21:12
Véres gyémántokról faggatták Naomi Campbellt (BorsOnline)
A hágai törvényszék előtt tett vallomást Naomi Campbell csütörtökön. A párductestű modellt azért idézték be, mert a háborús bűnökkel vádolt Charles Taylor volt libériai elnöktől gyémántokat kapott.
aug. 5
21:18
Vonat ütközött egy kisbusszal: több halott és sérült (hirado.hu)
A mostani az egyik legvéresebb vasúti baleset Izrael történetében
aug. 5
21:18
Veszteséges volt a PannErgy az első fél évben (ProfitLine)
A PannErgy Nyrt. az idei első fél évet 107 millió forint adózás utáni veszteséggel zárta, a tavalyi első fél évben 103 millió forint adózás utáni nyereséget ért el - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön az IFRS alapján összeállított konszolidált beszámolójában.
aug. 5
21:18
Többlete volt júliusban az államháztartásnak (ATV)
A helyi önkormányzatok nélkül 36,1 milliárd forintos többlet volt.
aug. 5
21:20
Ismét 280 forint alatt az euró (hirado.hu)
A nemzetközi bankközi devizapiacon 279,50 forintba került egy euró
aug. 5
21:33
Változnak a kettős állampolgárság szabályai (Infostart)
830 millió forintot biztosít a kormány a kettős állampolgárságról szóló törvényhez kapcsolódó feladatok végrehajtására. Az összeget az idei költségvetés általános tartalékának terhére adja.
aug. 5
21:33
Vicces akart lenni a pécsi SZDSZ-csoport alapítója? (HírTV)
Paprikajancsit rajzoltak a Nemzeti Együttműködési Nyilatkozat egyik, az APEH pécsi ügyfélszolgálatán kihelyezett példányára. A hivatalban a rajzot letörölték, a nyilatkozatot áthelyezték, és ismeretlen tettes ellen büntető feljelentést tettek.
aug. 5
21:35
Kovács Tamás Iván a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium új helyettes államtitkára (Infostart)
Augusztustól Kovács Tamás Iván a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium uniós és nemzetközi ügyekért felelős új helyettes államtitkára. Kiemelt feladatai közé tartozik a partnerországokkal való kapcsolattartás.
aug. 5
21:36
Izrael visszaadott egy lefoglalt török hajót (Kripto Akadémia)
Izrael csütörtökön visszaadta Törökországnak a Mavi Marmara nevű hajót, amelyet május 31-én foglalt le, mert engedély nélkül segélyszállítmányt akart vinni a blokád alatt álló Gázai övezetbe.
aug. 5
21:36
Csehország bezárja több mint tíz nagykövetségét (hirado.hu)
A cseh külügyminiszter sajtóinformációk szerint Martonyi Jánossal megállapodott abban, hogy Csehország és Magyarország közösen működtethetnének diplomáciai képviseleteket
aug. 5
21:37
Átvette hivatalát Schmitt Pál köztársasági elnök - a nap hírösszefoglalója (Infostart)
Átvette hivatalát a távozó államfőtől Schmitt Pál megválasztott köztársasági elnök. A tavalyinál átlagosan 4-5 százalékkal drágábbak az idén a tankönyvek. Augusztus közepén leállítja gabonaexportját Oroszország.
aug. 5
21:38
Lassan a testtel! Harminccal lehet csak közlekedni Brüsszelben (Kripto Akadémia)
Brüsszelben a villamosok kivételével a belvárosban óránként 30 kilométer lesz a járművek megengedett legnagyobb sebessége.
aug. 5
21:51
A boldog békeidők Siófokon (HírTV)
Több száz programmal idézik Siófokon a „boldog békeidők” hangulatát négy napon át. Csütörtökön a Nyugati pályaudvarról gőzössel indultak a Balatonhoz a Stefánia Fesztivál házigazdái és első vendégei. A Balaton parti városban megtartották az ünnepélyes megnyitót, ezután megkezdődött a nosztalgiajáratokkal, színielőadásokkal, koncertekkel, monarchia bállal és vidám felvonulásokkal tarkít...
aug. 5
21:51
Elektromos bérautó-hálózat indulhat Budapesten (ProfitLine)
Budapesten kívánja elindítani első bérautó-hálózatát a Brixxon Electric MotorCars: a magyarországi társaság saját fejlesztésű elektromos kisautóját turisztikai és ipari területen hasznosítaná - írja csütörtöki számában a Napi Gazdaság.
aug. 5
21:54
Vietnam szerint Kína megsérti szuverenitását (Kripto Akadémia)
Vietnam szuverenitásának megsértésével vádolta csütörtökön Kínát, mivel az szeizmikus kutatásokat végez a Dél-kínai-tenger vitatott hovatartozású szigeteinek közelében.
aug. 5
21:54
UFO-pániktól tartott Churchill (hirado.hu)
Egy most nyilvánosságra hozott történelmi dokumentumok szerint Winston Churchill elrendelte, hogy tussolják el a királyi légierő egyik repülőgépének egy ismeretlen repülő tárggyal való találkozását
aug. 5
22:06
Recept: Spontán patiszon (Mindmegette)
Hozzávalók: 1 nagy patiszon 1 üveg paradicsompüré 12,5 dkg (1 gömböc) mozzarella (lehet száraz is) 15 dkg tofu (kihagyható) bazsalikom oregánó majoranna bors só
aug. 5
22:09
Tragédia: kisiskolásokkal teli hajó borult fel (HírTV)
Vízbe fulladt 18 iskolás gyermek, amikor felborult az őket szállító hajó a Viktória-tó tanzániai oldalán csütörtökön. Ez a harmadik ilyen katasztrófa a térségben bő két hét alatt.
aug. 5
22:12
A Viktória-tóba fulladt 18 gyerek (Metropol)
Belefulladt a Viktória-tóba 18 tanzániai iskolás gyerek, miután elsüllyedt a hajójuk - közölte csütörtökön Mwanza körzet közigazgatási illetékese.
aug. 5
22:12
Rendőrök csendes megemlékezése Alsóörsön (Metropol)
Veszprém megye rendőri vezetői és a balatonalmádi kapitányság állományának tagjai rótták le kegyeletüket néma főhajtással és mécsesek gyújtásával csütörtökön este Alsóörsön, a szerdai rendőrgyilkosság helyszínén.
aug. 5
22:12
Alsóörsi gyilkosság: gyertyagyújtással emlékeztek az áldozatokra a tragédia helyszínén (hirado.hu)
A rendőrök kegyeleti megemlékezésének végén megszólaltak a rendőrautók szirénái, és a mintegy húsz autón villogott a kék fény
aug. 5
22:24
Spontán patiszon (Mindmegette)
Hozzávalók: 1 nagy patiszon 1 üveg paradicsompüré 12,5 dkg (1 gömböc) mozzarella (lehet száraz is) 15 dkg tofu (kihagyható) bazsalikom oregánó majoranna bors só
aug. 5
22:26
Poncichter májpástétom (Mindmegette)
Hozzávalók: 50 dkg sertésmáj 25 dkg tarkabab 1 fej vöröshagyma 2 főtt tojás 10 dkg vaj babérlevél só őrölt pirospaprika őrölt feketebors majoránna pástétom-fűszerkeverék olaj
aug. 5
22:27
Sport: Így érdemes elkezdeni! (WebBeteg)
A jó idő sokunkban kelti fel a sportolás iránti vágyat - olyanokban is, akik eddig nem mozogtak rendszeresen vagy már régen abbahagyták azt. A sportolás elkezdése, illetve az újrakezdés a legnehezebb, és ne gondoljuk, hogy a fogadalom megtartása, miszerint holnaptól rendszeresen sportolunk, egyszerű lesz.
aug. 5
22:30
Félmillióan menekülnek az ár elől (Kripto Akadémia)
A pakisztáni hatóságok bejelentették csütörtökön, hogy megkezdték 500 ezer ember kitelepítését a déli országrészből, ahol a hét végén várhatóan újabb csapadék-utánpótlást kapnak az áradó folyók.
aug. 5
22:30
Jóváhagyta a melegházasságokat a mexikói bíróság (hirado.hu)
A testület elutasította az ügyészek panaszát, amely szerint az elfogadott jogszabály sérti a családvédelemről szóló alkotmányos alapelveket
aug. 5
22:42
Recept: Poncichter májpástétom (Mindmegette)
Hozzávalók: 50 dkg sertésmáj 25 dkg tarkabab 1 fej vöröshagyma 2 főtt tojás 10 dkg vaj babérlevél só őrölt pirospaprika őrölt feketebors majoránna pástétom-fűszerkeverék olaj
aug. 5
22:48
Szobrot állítottak Gregor Józsefnek (hirado.hu)
Az alkotást vasárnap a Kossuth-díjas operaénekes születésének hetvenedik évfordulóján avatják föl
aug. 5
22:50
Halálos baleset! Kivilágítatlan lovas kocsival ütközött egy motoros (hirado.hu)
A motor utasa meghalt, vezetője súlyosan megsérült

Keresés