2010. augusztus 5. csütörtök

aug. 5
3:33
Bőrrák: rosszindulatú bőrdaganatok (WebBeteg)
Nagy ellentmondás húzódik aközött, hogy sokan éppen az egészségesség szimbólumának tartják az állandó barnaságot, holott groteszk módon ezzel - a túlzott napozással és szoláriumozással - éppen a súlyos betegségek kialakulásának nőhet a kockázata.
aug. 5
5:39
Dengue-láz - Mennyire veszélyes? (WebBeteg)
A vérzéses dengue-lázban megbetegedettek esetében a halálozás kezelés nélkül eléri a 10 százalékot is. Vírusölő szerek nem állnak rendelkezésre, és védőoltás sincs még.
aug. 5
5:54
Ne feledje: mától tilos a dohányzás a fővárosi aluljárókban! (Infostart)
Csütörtökön lép hatályba a dohányzási tilalom a budapesti aluljárókban. Az ott dohányzók szabálysértést követnek el, és 30 ezer forintig terjedő pénzbírsággal sújthatóak. A Fővárosi Közterület-felügyelet osztályvezetője az InfoRádiónak elmondta: a felügyelőket csíptethető kamerával szerelik fel, amelyet minden esetben bekapcsolnak. A dohányzási tilalomra figyelmeztető táblákat helyeznek el az…
aug. 5
7:45
Laktózérzékenység - Az orvos válaszol (WebBeteg)
Lehetséges, hogy laktózérzékeny vagyok, de még nem voltam terheléses vérvételen, mert félek a vérvételtől. - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
aug. 5
8:48
A magzatvízről: ha túl sok vagy túl kevés (WebBeteg)
A magzatvíz nagyon sok funkciót tölt be a gyermek életében a terhesség ideje alatt. Oltalmat, védelmet és a fejlődéshez elengedhetetlen világot biztosít. Azonban ha a magzatvíz mennyisége nem megfelelő - túl sok vagy éppen túl kevés -, számos probléma forrása lehet.
aug. 5
10:54
Megelőzhető az időskori depresszió (WebBeteg)
A férfiak és nők esetében egymástól eltérő - a koleszterinszintet megfelelően beállító - kezeléssel megelőzhető a depressziós kialakulása az idősebb emberek esetében.
aug. 5
11:18
Lezuhant egy munkás a Margit hídról (Infostart)
Négy métert zuhant egy munkás a Margit híd építkezésén, súlyos sérülésekkel szállították kórházba. Betonvágás közben leszakadt egy lépcsőelem, a rekonstrukciót végző konzorcium vizsgálatot kezdeményez az ügyben.
aug. 5
11:57
A hepatitis egyik, eddig nem ismert veszélye (WebBeteg)
A hepatitis B-vírus által fertőzött személyeknél, kétszer nagyobb valószínűséggel alakul ki a nyirokrendszerből kiinduló egyik rosszindulatú daganatféleség, az úgynevezett non-Hodgkin limfóma (NHL) - derítették ki amerikai és dél-koreai kutatók.
aug. 5
13:00
A Parkinson-kór szövődményei (WebBeteg)
A Parkinson-kóros betegek több mint fele idővel depressziós lesz, ám a betegséggel együtt járó szövődmények ezen kívül számos más területen is befolyásolhatják a mindennapi életvitelt.
aug. 5
15:06
Strand, fagyi: biztonságban vagyunk? (WebBeteg)
A nyárhoz elválaszthatatlanul hozzátartozik a fagyi, a pancsolás, a lángos. Azonban mielőtt belevetjük magunkat a nyári örömökbe, érdemes tájékozódni: egészségünket, épségünket nem tesszük-e kockára?
aug. 5
16:09
Gyógyszerhamisító üzem bukott le (WebBeteg)
Gyógyszerhamisító üzemre bukkantak a brit rendőrök egy londoni lakásban. A hamisítók potencianövelő készítményeket állítottak elő, amelyek akár halálos mérgek is lehetnek.
aug. 5
16:24
A hétvégi henyélés jót tesz az agynak (Infostart)
Ha felébred hétfő reggel, és nem érzi magát kipihentnek, akkor ennek valószínűleg az lehet az oka, hogy nem henyélt eleget a hétvégén.
aug. 5
17:00
Hatos Pál a Balassi Bálint Intézet főigazgatója (Infostart)
Hatos Pált nevezte ki a közigazgatási és igazságügyi miniszter a Balassi Bálint Intézet főigazgatójává. A megbízatás augusztus 1-jétől hatályos. Az új intézményvezető készítette korábban az intézet szervezeti és finanszírozási állapotáról szóló jelentést.
aug. 5
17:36
Megéri az osztrákoknak Magyarországra jönni (Infostart)
Az elmúlt évhez hasonlóan az euró vásárlóértékét összehasonlító elemzésekben idén is Magyarország áll az első helyen Ausztriában - közölte a Magyar Turizmus Zrt. (MT Zrt.) csütörtöki hírlevelében.
aug. 5
18:15
Mi okozza a horkolást? Van megoldás? - Az orvos válaszol (WebBeteg)
Mi okozza a horkolást? Sajnos évek óta nem tudok semmit tenni ez ellen, pedig a páromat nagyon zavarja éjszakánként. Van megoldás? Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
aug. 5
18:18
Alkoholfogyasztás határok nélkül (Metropol)
Elgondolkodtató eredménnyel zárult a közelmúltban egy, a fiatalok felelősségteljes alkoholfogyasztását vizsgáló fesztiválhelyszíni akciósorozat. Nézzen bele a 2010-es VOLT és Balaton Sound fesztiválokon készített kisfilmekbe!
aug. 5
19:06
Felbátorodtak a mosómedvekölykök (Infostart)
A Fővárosi Állat- és Növénykertben tovább gyarapodott azon állatfajok száma, amelyeknél a látogatók a közelmúltban született kölyköket láthatnak. Ezúttal a mosómedvéknél volt gyermekáldás. A júliusban világra jött kölykök épp a napokban merészkedtek elő a biztonságot nyújtó odúból.
aug. 5
19:18
Visszér - Kellemetlen tünetek, veszélyes szövődmények (WebBeteg)
Különösen a nőket és az álló foglalkozásúakat érinti a visszérbetegség, amely nyáron még kellemetlenebb tüneteket okozhat. Ha a megelőzéssel már elkéstünk, a kezeléssel semmiképpen sem szabad, hiszen a kezeletlen betegség szövődményekhez vezethet. Dr. Kósa Éva, az Oxygen Medical angiológusa adott tanácsokat.
aug. 5
20:21
A nászéjszaka impotencia - Milyen okai vannak a jelenségnek? (WebBeteg)
Az esküvők szezonját éljük, ebben az időszakban rengetegen mondják ki a boldogító igent. De mi történik akkor, ha az igen után a vőlegény nem tud teljesíteni a nászéjszakán? Ezért a nászéjszaka impotenciának nevezett állapot a felelős, ami gyakrabban fordul elő, mint gondolnánk.
aug. 5
22:27
Sport: Így érdemes elkezdeni! (WebBeteg)
A jó idő sokunkban kelti fel a sportolás iránti vágyat - olyanokban is, akik eddig nem mozogtak rendszeresen vagy már régen abbahagyták azt. A sportolás elkezdése, illetve az újrakezdés a legnehezebb, és ne gondoljuk, hogy a fogadalom megtartása, miszerint holnaptól rendszeresen sportolunk, egyszerű lesz.
aug. 5
23:30
A szívroham és a légszenyezettség kapcsolata (WebBeteg)
A nagymértékű közlekedési levegőszennyezésnek való kitettség a szív-vagy tüdőbeteg emberek esetében szívritmus csökkenés változással társul, amely a hirtelen szívinfarktus okozta halál kockázati tényezője, állítja egy új tanulmány.

Keresés