A tervezettnél később, június helyett csak ősszel írja ki a gyerekek kötelező oltásával összefüggő 35 milliárd forintos vakcinatendert a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma. A Napi Gazdaság azt írja, hogy a csúszás miatt a gyártók és az orvosok is aggódnak.
Ehhez az aprósütemény truffle recepthez mindössze három összetevőre van szükség. Akár a gyerekek is segíthetnek megformázni a golyókat, majd belemártani az öntetbe. Garantáltan szeretni fogják a sütemény formájú ismerős Oreo ízt is!
A kányazsombor a káposztavirágúak családjába tartozó kétnyári növény, amely Európában és Ázsiában őshonos. Úgy tartják, hogy a növényt a telepesek vitték be Amerikába, ahol fűszer, illetve gyógynövényként használták.
A Fothergilla gardenii bóbitacserje a varázsmogyorófélék családjába (Hamamelidaceae) családjába tartozik. Őshazája az Amerikai Egyesült Államok, de mivel nem igényes szinte bárhol lehet termeszteni. Nézzük, hogyan teheti széppé a mi kertünket is ez a szép cserje!
A fűzlevelű napraforgó (Helianthus salicifolius) egy elragadó növény, amely nagyszerűen díszíti a kertünket. De nem csak színt visz a kertünkbe, hanem életet is, mivel vonzza a madarakat és a pillangókat. Ismerjük meg közelebbről ezt a csodaszép növényt!
A sásliliom (Hemerocallis) illatos virágaival igazán vonzóvá teheti a kertünket. Júniustól októberig virágzanak, ilyenkor a környezetüket nemcsak illatukkal, de citromsárga virágaikkal is vonzóbbá varázsolják. Tudjunk meg még többet erről az illatos növényről!
Két ember fulladt vízbe az elmúlt napokban Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, ahol a nyári idényben így már kilenc ilyen jellegű haláleset történt - közölte a rendőrség.
Súlyosan megsebesített egy hároméves kislányt a családjuk kutyája szerdán Pilisvörösváron; a gyereket mentőhelikopterrel szállították kórházba - közölte a rendőrség.
Egyebek mellett a hatos úthoz történő közvetlen csatlakozás kiépítését, egy új dunai híd létesítését, illetve a Téglagyári-völgy hasznosítását és összekapcsolását egy kikötővel teszi lehetővé Százhalombattán a városfejlesztési dokumentumok módosítása - közölte a település független polgármestere.
A fekete ribizli a hűvös, jó vízelvezetésű, termékeny talajban fejlődik a legjobban. A melegebb övezetekben a ribiszkebokrok a keményebb talajokat részesítik előnyben, amelyek több nedvességet halmoznak fel, és hűvösebbek maradnak. Nézzük meg, hogy mit kell még tudni a fekete ribizli termesztéséről!
A fekete ribizli népszerű gyümölcs, mind a zamata, mind pedig a rendkívül magas C-vitamin tartalma miatt. Amerikában egyelőre még alig ismerik. Az európai fekete ribizli erősen zamatos, és azok, akik szeretik, korlátlanul képesek fogyasztani. Nézzük meg, hogy hogyan termeszthetünk mi is zamatos fekete ribizlit.
Havonta átlagosan 240 millió órát barangolnak a világhálón a magyar netezők. Az elmúlt öt évben csaknem nyolcszorosára emelkedett az interneten átlagosan eltöltött idő - derül ki a Gemius és az Ipsos közös kutatásaiból.
Előző cikkünkből megtudhattuk, hogy milyen jótékony hatásai vannak a banánnak, most pedig azt fogjuk tárgyalni, hogy hogyan lehet beszerezni, illetve tárolni a banánt. Többek között arról is szó lesz, hogy milyen allergiákat válthat ki a banán.
A bazsalikom rengeteg jótékony hatású vegyi elemet tartalmaz. Még mindig „a zöldségek királyaként” emlegetik, sok ázsiai országban pedig szent növénynek számít. Lássuk, hogy milyen jótékony hatása van az egészségünkre ennek a sokak által nagyra tartott fűszernövénynek.
A bazsalikom (Ocimum basilicum) az árvacsalánfélék (Lamiaceae) családjába tartozik. Ebből a részből megtudhatjuk, hogy mennyi tápérték van pontosan 100 g bazsalikomban, és hogy hogyan fogyasszuk?
A zellert erős illatáért használják a mediterrán konyhák különféle receptjeiben. Kétéves növény, őshazája Európa, de ma már az egész világon termesztik, kerti növényként, leveléért, száráért, gyökeréért és magjáért egyaránt.
Ebben a részben a zeller tápértékén kívül még szó lesz az egészségügyben való felhasználásáról, és arról is szót ejtünk, hogy milyen veszélyei lehetnek a zeller használatának, illetve, hogy milyen formában fogyasztható ez a fűszernövény.
Ősidőktől fogva a fokhagymát számos kultúrában használták, úgy orvosi, mint étkezési célokra. Ez a hagymájáért termesztett csodálatos növény rendkívül sok növényi tápanyagot tartalmaz, amelyeknek közismerten jótékony hatásuk van az emberi szervezetre.
A fokhagyma köztudottan nagyon egészséges, ami biztosan ott van minden konyhában, legyen az frissen vagy szárítva. Nézzük meg, hogy mennyi vitamint és ásványi anyagot viszünk a szervezetünkbe a fokhagyma által.
A Strobilanthes dyerianus növény a medvekörömfélék (Acanthaceae) családjába tartozik. Különleges zöld és lila színű levelei különleges szobanövénnyé teszik. Ismerjük meg közelebbről is ezt a Burmából származó virágot!
A kereskedelemben számos almafajtát megtalálhatunk. A gyökér terjeszkedési képességeinek függvényében a legtöbbnek különböző méretű változata is van. Nézzük meg, hogy melyek a legismertebb fajták.
Az almafa rendszeres metszésével fenntarthatjuk annak termőegyensúlyát. A metszés folyamata nagyban változik az évszak és a kívánt eredmény függvényében. Ezzel a módszerrel tetszésünk szerint alakíthatjuk a fa koronáját.
A klemátisz gondozása egyáltalán nem bonyolult. A nyirkos, hűvös talajt kedveli, míg a hajtásai és a virágai a napfényt. A nyirkos, hűvös talaj biztosításának érdekében vastag mulcstakaróval kell lefedni a töve körüli részt.
A klemátisz szaporításának az egyik módja a tőosztás. A módszer lényege, hogy egy jól kifejlett növényt a gyökerénél fogva két vagy több részre osztunk. Ezeket pedig majd áthelyezhetjük a kert különböző részeibe, hogy ott is elkápráztassanak szépségükkel.
A sárga klemátisz a legkedveltebb színű klemátisz fajta. E növény számos fajtája hajt sárga színű virágokat. Fontos tudni, hogy a klemátisz virágainak színe évszakról évszakra változhat. A sárga klemátisz néha lehet fehér vagy akár krémszínű is.
A vízijácint (Eichhornia crassipes) egy gyorsan növő trópusi növény, mely a víz felszínén lebeg, és a nyári hónapokban levendulaszínű, vagy halvány kékes-lilás virágokat hoz. Lássuk, hogy hogyan telepíthetjük a vízijácintot a tavunkba!
Nem szükséges tavacskát ásnod ahhoz, hogy virágzó vízikerted legyen. A vízikertet akár egy kisebb tartályba, pl. egy fél whiskys hordóba vagy kő virágládába is ültetheted. A vízikerteknek ugyanannyi napfényre, vízre és tápanyagra van szükségük, mint a talaj alapú kerteknek.
Az üvegházi kertészkedés ideális módja annak, hogy egész évben finom, lédús paradicsomokat termesszünk. Azon kívül, hogy nem kell tartanunk az időjárás viszontagságaitól, mi magunk határozhatjuk meg a paradicsom palánták termesztésének körülményeit is.
Ezek a kis bogyók az áfonyafélék családjába tartoznak. Ha tudod, hogy a környékeden hol vannak áfonyabokrok, akkor már csak annyi a dolgod, hogy figyelemmel kísérd a naptárt és a bogyókat, és a családoddal élvezhetitek is az ízletes, frissen szedett fekete áfonyákat.
Sok kertész él olyan térségben, ahol a hideg telek miatt nem lehetséges a zöldségek egész évben való termesztése. Még ha lehetséges is lenne, a legtöbb zöldség akkor is egyéves növény, ami azt jelenti, hogy egy idény után elpusztulnak. Van azonban néhány évelő zöldség, amelyek egész évben nő!
Ezek az almák extra lédúsak, ropogósak és édesek! Cseppet sem savanykásak vagy kesernyések. Kiválóan alkalmas tésztasütésekre és desszertek készítésére. Neveljünk könnyen gondozható gyümölcsöket a hátsókertünkben… organikusan!
Alma után sóvárogsz? Helyettesítsd a hosszú kocsikázást a bevásárló központig egy gyors sétával a hátsóudvarodig. Az édes és ropogós Red Fuji almát akár te is termesztheted organikusan. Az édes íze teszi tökéletes harapnivalóvá!
A Granny Smith almafák gyorsan nőnek, tehát szemvillanás alatt szedhetsz majd magadnak ízletes gyümölcsöket róla. November elején érnek, és megőrzik kesernyés ízüket egész télen, a tavasz beálltáig.
Imádod a szedret, de ki nem állhatod, hogy megszúrnak a tüskék? Nem kell többé különösen figyelmesnek lennünk szederszedés közben, vagy figyelmeztetnünk a gyerekeinket, hogy ne szúrják meg magukat. Megtaláltuk a megoldást!
A Knock Out rózsákat William Radler, egy wisconsini botanikus fedezte fel, aki egy szívós, betegségekkel szemben ellenálló rózsabokor nemesítését tűzte ki célul. A Knock Out egy kb. 90 cm magasságú rózsabokor, amelyet egy kis dombocskára szokás ültetni.
A mini rózsafák színesebbé és egyedülállóvá varázsolják a virágoskertet. A rózsafák termesztésének célja a klasszikus rózsabokor helyett a fákhoz hasonlító forma kialakítása. Nézzük, hogy hogyan kell gondoskodni róluk!
A rózsák beltéri nevelése közismerten nehéz feladat, azonban a mini rózsák kissé megkönnyítik ezt a kihívást. Ezek az apró (általában 25 - 30 cm-es) növények rendszeres öntözést igényelnek, és nem elégszenek meg az alkalmankénti tápanyag-pótlással, azonban a lakást beborító rózsa látványa, és a belőlük áradó illat megéri a fáradozást.
A rózsák mindig elbűvölték az embereket. Ezek a szép, illatos virágok mindig a szerelem és a romantika jelképei voltak. Nem csoda hát, hogy számos ember tart otthon rózsát. Lássuk, hogyan kell helyesen gondozni a szépségeket, hogy sokáig gyönyörködhessünk bennük!
Készíts saját kezűleg szárított rózsaszirmokat tartalmazó illatszeres zacskót! Ezúton megőrizheted a rózsák édes illatát, és a már levágott rózsákat is felhasználhatod. Ez a módszer nem igényel varrást, és könnyedén díszíthetek a lakást velük.
A mini rózsa a standard rózsának egy hibrid változata. Megfelelő gondozással szinte állandóan virágoztatható. Megoszlik a vélemény a kertészek között arról, hogy fedél alatt, vagy a szabadban kellene-e nevelni, de sok embernek mindkét módszer bevált.
Ki mondta, hogy csak dísztárgyakat lehet a tájépítészetben használni? A virágzó almafák pont annyira szépek, mint bármely más dísznövényfajták. De a dísznövényekkel ellentétben, az almafák ízletes gyümölcsökkel fognak ellátni.
Az almafa termesztés öröme nem abban merül ki, hogy beleharapunk a frissen szedett gyümölcsbe. Nézzük meg, hogy milyen szempontokat kell még figyelembe vennünk, amikor almafák ültetését tervezzük.
Olyan helyen ültessük el a fáinkat, ahol gazdag, jó vízelvezetéssel rendelkező talaj, és sok napfény van. Ha olyan helyre ültetjük a fákat, ahol már kora reggel éri őket a napfény, azzal lecsökkentjük a lisztharmat kialakulásának lehetőségét. Ilyen és ehhez hasonló tanácsokat olvashatunk ebben a cikkben.
A fa elültetésével még korántsem ért véget az almafa gondozása. Folyamatos metszésre van szüksége, ahhoz, hogy bőséges termést biztosítson, ugyanakkor meg kell védeni a betegségek és a rovarok kártékony hatásaival szemben. Nézzük, hogy hogyan tehetjük ezt meg!
Ha az átlagembert a hibiszkusz színéről kérdezik, a piros az a szín, ami legelőször az eszébe jut. A piros virágok világszerte nagyon ismertek. A piros hibiszkuszt tartják az első, legősibb fajtának a hibiszkuszok közül.
A lonc egyszerre kúszónövény és cserje. Mintegy 180 különböző fajta lonc létezik, néhányuk lombhullató, néhányuk pedig örökzöld. Érdemes tudni, hogy a melegebb éghajlaton sok lombhullató loncból válhat örökzöld.
A talajtakarók olyan alacsonyan növő növények, amelyeket kertrendezéskor használnak. Általában tömegesen ültetik el őket, hogy nagy földterületet fedjenek be velük. Olyan területeken ajánlott, ahol nem kívánatos a fű ültetése, vagy amelyek túlságosan is árnyékosak ahhoz, hogy fű nőhessen rajtuk.
Az írisz átültetése eléggé egyszerű folyamat. Nagyon hasonlít más növények átültetéséhez, de van néhány eltérés, ami több erőfeszítést igényel. Nézzük, hogy mit kell figyelembe vennünk, amikor úgy döntünk, hogy átültetjük az íriszeinket.