A cukoripar privatizációja olyan időszakban történt, amikor nem volt piaca a magyar cukornak, hiányzott a belföldi tőke és pénzügyi problémákkal küzdöttek a cukorgyárak - mondta Draskovics Tibor és Raskó György az Országgyűlés cukorgyárak privatizációját vizsgáló bizottság ülésén pénteken.
December 1-jétől Kármán András, aki jelenleg a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adó- és pénzügyekért felelős államtitkára, tölti be az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) igazgatóságában a Magyarországnak járó helyettes igazgatói posztot, májustól pedig az EBRD egyik igazgatója lesz - közölte a miniszterelnök szóvivője az MTI-vel pénteken.
Jó hangulat a tőzsdéken A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 201,74 pontos, 1,17 százalékos emelkedéssel, 17 448,83 ponton zárt pénteken. A nyugat-európai értéktőzsdék pénteken visszat...
Orbán Viktor tavaly áprilisban egyértelművé tette kormánya tagjai számára, hogy a mandátumuk csak 2011 végéig szól. Úgy tűnik azonban, hogy a kabinet néhány tagja egészen 2014-ig miniszter marad. Lázár János frakcióvezető viszont továbbra sem akar bársonyszéket.
Magyarországon az éhezés, az, hogy valaki naponta nem jut elegendő élelmiszerhez, a becslések szerint mintegy 100 ezer embert érint – mondta Cseh Balázs, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület elnöke sajtótájékoztatón pénteken, Budapesten.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház is csatlakozott ahhoz a csütörtöki nyílt levélhez, melyben tizenkét romániai magyar társulat vezetői biztosították szolidaritásukról Márta Istvánt, a budapesti Új Színház távozó igazgatóját.
A kormány döntése szerint Nyíregyháza több mint 1,6 milliárd forint összegű európai uniós és hazai támogatással korszerűsítheti két lakónegyedét – közölte Kovács Ferenc (Fidesz–KDNP), a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhely polgármestere pénteken sajtótájékoztatón, a nyírségi nagyvárosban.
Kissé gyengült a forint péntek délután az euróval szemben: az eurót délután öt órakor 292,69 forinton jegyezték a délelőtti 291,75, és a csütörtök délutáni 292,36 forint után.
A kárpótlási törvény elfogadása az EU egyik feltétele volt, hogy Szerbia elnyerje a tagjelölti státust - Magyarország viszont kifogásolja a törvény tartalmát.
Havas Szófia a rendőrök szerint az előző ciklusban teljesítés nélküli kifizetést engedélyezett a Főpolgármesteri Hivatal tanácsnokaként. A politikus panaszt tett.
A tavasszal bemutatott, befektetőket lenyűgöző 550 milliárd forintos Széll Kálmán-tervből az Állami Számvevőszék pénteken megjelent, jövő évi költségvetési törvényjavaslatról szóló véleménye szerint...
Budapest — Eleresztette magát Vastag Csaba (29). Az X-Faktor első szériájának győztesét szálkás, izmos felsőtesttel ismerhette meg a közönség a verseny alatt, ám a siker hozta nagy hajtásban Csabának szinte semmire nem maradt ideje, legfőképp magára nem, így az edzésre sem.
Budapest — Rossz érzésekkel állt fel az asztaltól Márta István (59) a Tarlós Istvánnal (63) folytatott beszélgetés után. Az Új Színház igazgatója lapunk érdeklődésére azt mondta: nem kapott választ a főpolgármestertől arra a kérdésére, hogy miért váltotta őt le.
Óriási bakit követtek el a cseh szervezők pénteken a Visegrádi négyek prágai találkozójakor. A helyiek ugyanis véletlenül rosszul tették ki Orbán Viktor miniszterelnök mögé a magyar lobogót. A magyar kormányfő mögött a zászló nem a hagyományos elrendezésben lógott, hanem fordítva.
Az elsőfokú ítéletet helybenhagyva 2 év 10 hónap börtönbüntetésre ítélte a Pécsi Ítélőtábla azt a 24 éves komlói nőt, aki korábbi munkahelyéről, egy valutaváltóból 84 millió forint értékben sikkasztott el pénzt.
Lévai Katalin II. kerületi országgyűlési képviselővé választása esetén közéleti akadémiát indítana a nők számára, hogy így segítse politikai szerepvállalásukat. Az MSZP és civilek által is támogatott független jelölt erről pénteki budapesti sajtótájékoztatóján beszélt.
A magyar miniszterelnök szerint a visegrádi országokban minden feltétel adva van ahhoz, hogy a válság utáni időszakban sikeresek legyenek, s az európai gazdasági fejlődés motorjává váljanak.
Már régóta vártuk és végre megtörtént: a 3-as BMW hatodik generációja bemutatkozott még nagyobb méreteket, fokozott eleganciát és magasabb fokú hatékonyságot felmutatva. Ráadásul radikális újítás helyett a megszokott formavilágnál maradtak a tervezők.
Nem lesz kávéadó. A Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében cáfolta azokat a sajtóhíreket, amelyek szerint a termékre népegészségügyi termékadót vetne ki a kormány.
A szociális törvény egyik változása az, hogy a foglalkoztatást helyettesítő támogatás nem az öregségi nyugdíj legkisebb összegével - ez most 28.500 forint -, hanem csak annak a 80 százalékával lesz egyenlő.
A Microsoft és a Skype még május 10-én egyezett meg arról, hogy a Microsoft 8,5 milliárd dollárért megvásárolja a VoIP-szolgáltatásokkal világelsőséget szerzett társaságot.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 201,74 pontos, 1,17 százalékos emelkedéssel, 17.448,83 ponton zárt pénteken.A svájci frank jegyzése 236,56 forint volt délután, a reggeli 236,11 forint után.
Budapest — Hiába lesz túl szombat este Gálvölgyi János (63) és Szervét Tibor (53) Neil Simon Furcsa párjának bemutatóján, a jövő héttől egymás szerepeit kezdik próbálni.
Két rangadót is rendeznek az angol labdarúgó-bajnokságban a hétvégén. A Manchester United és a Liverpool találkozója igazi presztízscsata (is), nehezen találni arrafelé még egy olyan párt (talán az Arsenal és a Spurs fanatikusait), amelynek szurkolói ennyire utálnák egymást. A Manchester City a még veretlen Aston Villát fogadja.
Nem cáfolta a budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese a Hír Televíziónak azt az értesülését, hogy a héten elfogott banda tagjainak közük volt egy 2 éve elkövetett fegyveres pénzszállítórabláshoz. Fülöp Valter a Rájátszás című műsorunkban kitérő választ adott a kérdésre a nyomozás érdekeire hivatkozva.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök szerint a visegrádi országokban minden feltétel adva van ahhoz, hogy a válság utáni időszakban sikeresek legyenek, s az európai gazdasági fejlődés motorjává váljanak.
A Pécsi Ítélőtábla pénteken jogerősen egy vádlott büntetését súlyosította, háromét helybenhagyta azok közül, akik 2009-ben 84 millió forintot sikkasztottak Pécsen egy valutaváltó cég pénzéből, illetve részt vettek az elkövetők bujtatásában.
Már régóta vártuk és végre megtörtént: a 3-as BMW hatodik generációja bemutatkozott még nagyobb méreteket, fokozott eleganciát és magasabb fokú hatékonyságot felmutatva. Ráadásul radikális újítás helyett a megszokott formavilágnál maradtak a tervezők.
A szerb alkotmánybírósághoz fordul a Vajdasági Magyar Szövetség a kárpótlási törvény miatt. A belgrádi kormány előzőleg bejelentette, tárgyalni kíván a magyar kifogásokról.