Két és fél éves mélypontra csökkent az amerikai Conference Board gazdaságkutató intézet fogyasztói bizalmi mutatója októberben a szakértők által várt erősödés helyett.
A romló körülmények miatt elképzelhető, hogy újabb kiigazítás kell idén vagy jövőre, hogy a 2012-es hiánycél tartható legyen - mondta Járai Zsigmond a Költségvetési Tanács elnöke a Joint Venture...
Igazi sikersztori az Apple történetében az iPhone és úgy tűnik, hogy az okostelefonok piacán kibontakozott erős verseny közepette sem veszít vonzerejéből a készülék. A legújabb iPhone már az értékesítés első hétvégéjén az Apple legsikeresebb termékbevezetése lett, ami az értékesített készülékek darabszámát illeti. Az iPhone nagyban hozzájárult ahhoz, hogy folyamatosan rekordot döntöget az Apple…
Feltehetően a nagyfokú nézeteltérések miatt elmarad a holnapi eurózóna állam- és kormányfői csúcstalálkozót megelőző időpontra tervezett EU pénzügyminiszteri találkozó (Ecofin). A hírre hirtelen...
Miközben reggel még stabilan kezdett a 295-ös szinten az euróval szemben a forint és javult a nemzetközi befektetõi hangulat, a magyar fizetõeszköz 1% körüli gyengülést szenvedett el....
Hivatali vesztegetésre módosította a Csongrád Megyei Nyomozóügyészség a szegedi ügyvéd, K. Zoltán elleni, korábban befolyással üzérkedés miatti gyanút - közölte a főügyészség szóvivője kedden az MTI-vel.
Sütő András jogörökösei lapunkkal tudatták, nem engedélyezik, hogy a Tarlós István főpolgármester által február elsejétől az Új Színház élére kinevezett Dörner György Sütő darabot játsszon a Paulay Ede utcai teátrumban.
Műszaki hiba miatt füstölt egy metrószerelvény kedden délután a Keleti pályaudvarnál; az állomást kiürítették, senki nem sérült meg - közölte a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság szóvivője az MTI-vel.
Marco Simoncelli csapata, a Honda Gresini lemondta a részvételt a gyorsaságimotoros-vb utolsó futamán, a Valenciai Nagydíjon, miután a 24 éves olasz pilóta a vasárnapi, malajziai GP-n halálos balesetet szenvedett.
Ercis — Élve húztak ki a romok alól egy kéthetes kisbabát kedden a törökországi Ercis városában, ahol vasárnap számos lakóépületet döntött romba a földrengés.
Molnár Lajos, az Equity Méltányos Közoktatásért Egyesület elnökhelyettese hangsúlyozta: akár az Alkotmánybírósághoz és az Európai Bírósághoz is fordulnak annak érdekében, hogy "a XXI. században, 2011-ben Magyarországon az európai modellekkel, mintákkal, irányokkal szembemenő, a jövő sorsát meghatározó törvényt ne lehessen elfogadni".
Washington - Az orosz kémek immár egyik legfőbb ismérve, hogy bomba nők. Legalábbis egy újabb orosz ajkú szépségről derült ki, hogy a szíve igazából az óhazához húz.
Bali - Százszámra ölik a cápákat uszonyaikért az indonéz szigetvilágban a helyiek, akik mintegy 90 dollárt, vagyis 19 ezer forintot kapnak az állatok darabjáért.
Az Európai Központi Bank kormányzótanácsa még az év vége előtt 25 bázisponttal csökkent irányadó kamatlábán - így látják a Reuters brit hírügynökség által megkérdezett elemzők.
Öt mérkőzést rendeztek ma a Magyar Kupa negyedik fordulójában. A Győri ETO-nak nem kellett messzire utaznia, csak Jánossomorjáig, ahol 9-2-es győzelmet aratott a megye I-es csapat felett.
A kormány számít a szövetkezeti hitelintézetekre az agrárfinanszírozásban, mondta Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár a takarékszövetkezeti vezetőknek tartott stratégiai fórumon abból az alkalomból, hogy hamarosan a Takarékszövetkezetekben is lehet Agrár Széchenyi Kártyát igényelni. Az első Agrár Széchenyi Kártyát október 27-én, csütörtökön veheti át az első igénylő Orbán Viktor…
A Primera Division kiesőhelyén álló kis csapat edzője annak ellenére bizakodó, hogy nem sok esélye van csapatának a Barcelona ellen ma este, írja a sport.es.
Ivan Gasparovic szlovák államfő kedden visszahívta tisztségéből Iveta Radicová miniszterelnököt, majd a márciusi előrehozott parlamenti választásig, illetve az új kormány felállásáig ügyvezető kormányfői feladatokkal bízta meg.
Szemérem elleni erőszak bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat ismeretlen tettes ellen nyomozást a békéscsabai rendőrkapitányság - közölte a rendőrség kedden az MTI-vel.
Akár minden negyedik nőt érinthet a fájdalmas hasi görcsökkel, gyengeséggel, rossz közérzettel járó menstruáció, szaknyelven dysmenorrhoea. Enyhébb esetben a mindennapi tevékenységet nem befolyásolja, súlyosabb formában azonban az iskolai, munkahelyi teljesítmény is csökkenhet.
Mint arról korábban beszámoltunk, hétfői sajtótájékoztatóján Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció alelnöke közölte: amennyiben a Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök nevével fémjelzett új parlamenti frakció nem kezdheti meg működését és a helyzet keddre sem változik meg, „tiltakozásul nemzetközi szervezetekhez, az Európai Unióhoz és az Európa Tanácshoz fordulnak”. Mivel kedd van, az Országgyűlés…
Egy zárlatos vontatómotor miatt kezdett füstölni az egyik metrószerelvény a 2-es vonalon a Keleti pályaudvarnál kedd délután - közölte a BKV az MTI-vel.
Az egész délelőtt során uralkodó jó hangulat a nap második felében kis mértékben megtört a világ részvénypiacain, miután a vártnál kedvezőtlenebb amerikai makroadatok és az EU-csúcs kapcsán a...
A gyenge forint és a minimálbér-emelés inflációs kockázataira figyelmeztetett a jegybank, a monetáris politika alakulását ezen felül rövidtávon főleg az eurózónából érkező hírek befolyásolhatják és...
Újabb 7 milliárd dollárral toldotta meg saját részvény vásárlási programját az IBM és jövőre újabb saját részvény vásárlásokat helyezett kilátásba a cég. A vállalat ezzel együtt 12,2 milliárd dollárt...