A jelenlegi 1,23-as euróval szembeni árfolyam mellett is túlértékelt a svájci frank - számolt be a lengyel Rzeczpospolita napilap a svájci jegybankelnök nyilatkozatáról. Philipp Hildebrand szavai...
A határidők ma reggeli kisebb elbizonytalanodása várhatóan nem helyezi komolyabb nyomás alá a tegnapi záró szakaszban lekötött magyar parkettet, mely így várhatóan kisebb emelkedéssel kezdheti a...
A Magyar Tudományos Akadémia Világgazdasági Kutatóintézetének kutatásvezetője szerint elképzelhető forgatókönyv, hogy Görögország elhagyja az eurózónát. Rácz Margit erről az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt.
Több milliárd forint bevételt remél a Honvédelmi Minisztérium (HM) régi, szovjet gyártású vadászgépek, alkatrészek és felújított radarok értékesítéséből - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter kedden a Magyar Televízió reggeli műsorában.
A meteorológiai szolgálat szerint annyi sok eső esett 24 óra alatt, mint máskor egy hónap alatt. A dublini önkormányzat vészintézkedéseket vezetett be.
A csehek legendás csatára először talált be a Flyers színeiben, és két góljával nagymértékben járult hozzá a Toronto Maple Leafs felett aratott 4-2-es diadalban, amit beárnyékolt Chris Pronger sérülése.
A kormány célja, hogy fél éven belül megoldódjon a devizahitelesek problémája - jelentette ki Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke kedden a TV2 Mokka című műsorában.
Vegyesen alakultak a vezető ázsiai tőzsdemutatók kedden: a befektetőket óvatos optimizmus jellemzi a szerdai euróövezeti csúcsértekezlet előtt. Elemzők szerint a piac arra számít, hogy lesz megállapodás, de kérdés, hogy ez kielégítő lesz-e a befektetők számára.
A jelenlegi 1,23-as euróval szembeni árfolyam mellett is túlértékelt a svájci frank - számolt be a lengyel Rzeczpospolita napilap a svájci jegybankelnök nyilatkozatáról. Philipp Hildebrand szavai...
Egyre több devizahiteles úgy próbál meg élni a kedvezményes végtörlesztés lehetőségével, hogy eladja ingatlanát. A kínálat növekedése miatt átmenetileg 5-10 százalékkal eshetnek az árak....
Keddi értesülések szerint kérdéses, hogy Angela Merkel kancellár megkapja-e a szerdai újabb uniós csúcson várható döntések támogatásához szükséges parlamenti felhatalmazást, miután német kormánypárti és ellenzéki képviselők egyaránt bírálták az euroövezeti mentőcsomagról a hétvégi brüsszeli csúcsértekezlet után kiszivárgott részleteket.
A képviselők a Parlament keddi ülésén hat órás időkeretben vitázhatnak a 2012-es adócsomagról. Az általános vita Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter expozéjával indul. Adórendszer,...
Az előzetes adatok szerint 2011 első nyolc hónapjában 57 630 gyermek született, 4,7 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A halálozások száma 86 324 volt, ami 0,4 százalékos emelkedést jelent a 2010. január–augusztusi időszakhoz képest. A természetes fogyás 28 694 fő volt, 3171-gyel több az egy évvel korábbinál. A nemzetközi vándorlás figyelembevételével becsült népességszám az időszak…
Közel 28%-ot zuhant az online filmkölcsönző, a Netflix árfolyama tegnap, a zárás utáni kereskedésben azt követően, hogy a társaság közzétette harmadik negyedéves eredményeit. A befektetőket a...
Érdekli a nemzetközi piacok izgalmas világa? Szeretné megismerkedni a deviza, arany és index kereskedés fortélyaival, de nem tudja merre induljon? A Portfolio.hu díjmentes délutáni...
Míg Nyugat-Európa és Amerika egyre szebben fest, addig idehaza mérsékeltebb okunk van az optimizmusra a grafikonokra tekintve. Az alábbiakban az OTP, a DAX és Bayer mellett az S&P 500 grafikonját...
Kérdéses, hogy Angela Merkel kancellár megkapja-e a szerdai újabb uniós csúcson várható döntések támogatásához szükséges parlamenti felhatalmazást, miután német kormánypárti és ellenzéki képviselők egyaránt bírálták az euroövezeti mentőcsomagról a hétvégi brüsszeli csúcsértekezlet után kiszivárgott részleteket.
Keddi értesülések szerint kérdéses, hogy Angela Merkel kancellár megkapja-e a szerdai újabb uniós csúcson várható döntések támogatásához szükséges parlamenti felhatalmazást, miután német kormánypárti és ellenzéki képviselők egyaránt bírálták az euroövezeti mentőcsomagról a hétvégi brüsszeli csúcsértekezlet után kiszivárgott részleteket.
Az előzetes adatok szerint 2011 első nyolc hónapjában 57 630 gyermek született, 4,7 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban - jelentette a KSH. A halálozások száma 86 324 volt, ami 0,4...
Egy számvételi nyereségnek köszönhetően kevésbé érezte meg a UBS harmadik negyedéves profitja a társaság közelmúltban elszenvedett, 1,8 milliárd frankos egyszeri kereskedési veszteséggel járó...
Habár a BMW M divíziója mindig is alaposan kitett magáért és remeknél remekebb bajor sportolókat nevelt ki, ezúttal úgy hírlik, nagyobb fába vágnák a fejszéjüket, hogy a legnagyobbakkal kelhessenek versenyre. Igaz, már nem először halljuk, hogy saját modellt építenének, azonban most úgy tűnik, motiváltabbak, mint valaha.
Az árversenyben részt venni nem kívánó biztosítók inkább az ügyfelek számára vonzó és érdekes kiegészítő biztosítási termékeikkel igyekezhetnek - az erre fogékony - ügyfeleket megnyerni maguknak.
A képviselők a Parlament keddi ülésén hat órás időkeretben vitázhatnak a 2012-es adócsomagról. Az általános vita Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter expozéjával indul. A tárcavezető szerint az...
Bár a tavalyi harmadik negyedéves profitot nem tudta hozni a BP, az elemzői várakozásokat nettó szinten még így is sikerült 6%-kal felülmúlnia a társaságnak. A profitcsökkenésben a kitermelés...
Hatalmas szárnyalás bontakozott ki tegnap a réz piacán. Az egyik legfontosabb ipari fém decemberi határidős árfolyama több mint 7 százalékkal, míg a londoni hivatalos árfolyam 4,2 százalékkal...
Vasárnap indul a kötelező-kampány - várhatóan 15 biztosító száll harcba az autósokért. Lesz, aki mindent bevet, míg mások csak félvállról veszik a közdelmet
Valamennyi gazdasági siker és kudarc rejtett oka az adórendszerben keresendő, az európai liberális demokráciák nem állnak készen arra, hogy a globális adóversenyben helytálljanak - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter, a jövő évi adótörvényekre vonatkozó javaslat expozéjában kedden a parlamentben.
Az év első nyolc hónapjában 4,7 százalékkal kevesebb gyermek született Magyarországon, mint 2010 ugyanezen időszakában, a halálozások száma stagnálást mutat; az ország becsült lélekszáma 9 millió 965 ezer volt augusztus végén - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden az MTI-vel.
Elképzelhető, hogy a korábbi számításokkal ellentétben nem nyolc, hanem kilenc hosszú hétvége lesz 2012-ben, a dolgok jelenlegi állása szerint azonban az utolsó pihenőnapot 2013-ban kell majd ledolgozni - írja a Pénzcentrum.hu gazdasági lap.
Miután a baleseti adó mintegy 5 ezer forinttal emeli meg a jövő évi kötelező gépjármű felelősségbiztosítás (kgfb) díját, a megtakarításra törekvő autósok várhatóan tömegesen választják a legolcsóbb biztosítót, így a váltók száma megközelítheti, illetve elérheti az eddigi másfél milliós csúcsot - közölte a kotelezo.hu internetes alkusz az MTI-vel.
Az előző kereskedési napok heves emelkedése után kisebb megnyugvással kezdődött a nap a pesti parketten, melyen a vezető hazai blue chipek rendre a fontos ellenállásaik alatt mozognak. A BUX jelenleg...
Egy előminősítői pályázat kiírásával a Budapesti Közlekedési Központ elindította a budapesti buszközlekedés átszervezését; a BKK tájékoztatása szerint a buszüzemeltetésben megszűnik a BKV monopóliuma, a verseny eredményeként alacsonyabb költségek, új buszok és hatékonyabb üzemeltetés lehet az eredmény....
A hosszúra nyúlt barátságos időjárású ősz után, pillanatok alatt, szinte egyik napról a másikra jelentősen megváltozott az időjárás. Nem csak a levegő, hanem a talaj és vele együtt az útfelületek...
Október 30-án, e hét vasárnapján hirdetik meg jövő évi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjaikat a hazai biztosítók. Mivel egyre kisebb az év végén lejáró kötelező biztosítások száma, a...
Szexbotrány borzolja a kedélyeket Ausztráliában: négy 12 és 15 év közötti diák szülei panaszt emeltek gyermekük tanára ellen, akiről azt állítják, orgiát rendezett tanítványaival - írja a Manna.ro.
Budapest — Bár vagy fél tucat szakmában kipróbálta magát, valószínűleg több örömet szerzett volt mestereinek Fásy Ádám azzal, hogy szegecselés és kopácsolás helyett a szórakoztatóiparral és a szépségkirálynő-választásokkal foglalatoskodott.