Az Európai Unió közös pénzének ügyeiért felelős "csúcsbiztossá" nevezte ki Olli Rehn gazdasági és pénzügyi felelőst csütörtökön José Manuel Durao Barroso
Amennyiben a települési önkormányzat a vállalkozások helyi adóját úgy állapítaná meg, hogy az 20 százalékkal meghaladja az előző évit, akkor az önkormányzati rendelet csak az adópolitikáért felelős miniszter engedélyével lép hatályba - egyebek mellet ezt tartalmazza két fideszes képviselő, Lázár János és Rogán Antal javaslata, amelyet a jövő évi adótörvényekhez nyújtottak be.
Több ezer szurkoló búcsúzott csütörtökön Marco Simoncellitől, aki vasárnap, a gyorsaságimotoros-világbajnokság Malajziai Nagydíján szenvedett halálos balesetet.
Az Európai Bankfelügyeleti Hatóság (EBA) első közlése szerint 1,9 milliárd eurós tőkepótlásra van szüksége a Raiffeisen Zentralbanknak (RZB), ám az osztrák pénzintézet túl magasnak tartja ezt az összeget.
A nemzetközi pénz- és tõkepiacokon egész nap kedvezõ volt a befektetõi hangulat az uniós csúcs eredményeinek hatására, a forint azonban ebbõl nem sokat érzett. A hazai...
Újabb, vállalkozásokat terhelő adófajtát vezetnének be fideszes országgyűlési képviselők. A közösségi közlekedési adó névre keresztelt elvonás tetemes sarc lenne az érintett vállalkozások számára, mivel az iparűzési adóhoz hasonlóan az árbevétel után kellene fizetni budapesti és az agglomerációban működő cégeknek egyéni vállalkozóknak 1, vidéki településeken tevékenykedőknek pedig 0,5 százalékot.…
Az adósság kezelhetõ szintre hozása elsõdleges cél, a kutatások szerint 60%-os GDP-arányos államadósság felett ugyanis örvénybe kerül a gazdaság - mondta Jaksity György a Portfolio.hu által...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 663,32 pontos, 3,82 százalékos emelkedéssel, 18.027,95 ponton zárt csütörtökön. Erősödött zárásra a forint is.
Meglepő összeállítást készített egy brit bulvárlap, amely kigyűjtötte, hogy a diktátorok melyik futballcsapatért rajongtak. A cikkből kiderül, hogy az Ágyúsok, vagyis az Arsenal a legtöbb tömeggyilkos kedvence.
A legújabb divat inspirálta "Shape Sensation" kollekció a lehető legcsábítóbb módon formálja az alakot. Széles termékválasztékának köszönhetően pont ott csökkenti vagy növeli az idomokat, ahol szükséges.
Az Euro NCAP konzorcium a legmagasabb, azaz ötcsillagos minősítéssel értékelte az Audi Q3 passzív ütközésbiztonságát. A felnőtt utasok a frontális-, hátsó- és oldalütközések során tanúsított magas fokú védelme, a gyermekutasok biztonsága, valamint hatékony gyalogosvédelme az Audi Q3 modelleket kategóriájuk egyik legbiztonságosabb autóivá avatja.
Fiatalokat csábít falura a fiatal gazdák szövetsége, megelőzve a gazdatársadalom elöregedését. Eredendően városi jelentkezőknek azonban nem ajánlják a tartós életmódváltást.
Észak-Korea megtiltotta a hazatérést Líbiában dolgozó állampolgárai részére, feltehetően amiatti aggodalmában, hogy azok otthon beszámolnának az arab világot megrázó forradalmak nagyságáról és kimeneteléről.
Az EU-csúcs körüli megállapodás hatalmas ralit váltott ki a világ részvénypiacain, melyek közül a német DAX a fontos 6100 pontos ellenállását áttörve továbbra is kedvezõ technikai képet mutat. A...
Ésszerû, illetve gyengén alulértékelt forint segítené igazán az exportõr cégeket – értett egyet a Budapesti Gazdasági Fórum záró panelbeszélgetésében Bojár Gábor és Bogsch Erik,...
A környezetet kevésbé szennyező, és ami sokak számára még kézzelfoghatóbb, olcsóbb autózást kínáló lehetőség nyílt meg Budapesten. A FŐGÁZ megnyitotta első nyilvános CNG, azaz sűrített földgázt, mint...
A budapesti 88,1 MHz-es frekvencián sugárzó Rádió Inforum Kft. 2009 óta nem fizetett médiaszolgáltatási díjat az államnak, nem élt a többször is felajánlott részletfizetési lehetőséggel és nem reagált a sorozatos fizetési felszólításokra sem - indokolta a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) csütörtöki közleményében, hogy miért szüntette meg a jogosulatlan rádióadást.
Legalább két ember, közöttük egy külföldi sebesült meg csütörtökön, amikor a tálibok megtámadták az amerikai hadsereg katonái, illetve egy amerikai civil szervezet és a NATO tartományi újjáépítési csoportja által használt kandahári támaszpontot.
Több ezer szurkoló búcsúzott csütörtökön Marco Simoncellitől, aki vasárnap, a gyorsaságimotoros-világbajnokság Malajziai Nagydíján szenvedett halálos balesetet.
Amikor 2003-ban bevezettük az első Mazda3-ast, a modell nem csupán a Mazda kompakt hagyományainak új képviselője, hanem valóságos kinyilatkoztatás volt. Az új alsó-középkategóriás modell sportosabb megjelenésű volt bármelyik kortársánál, és a látvány izgalmas vezethetőséggel társult. Mindez az ügyfelek figyelmét sem kerülte el, a Mazda3 gyorsan a Mazda globális újraszületésének vezéralakjává vált,…
Csütörtökön ülésezett a Magyar Labdarúgó-szövetségi fegyelmi bizottsága, amely döntést hozott a Magyar Kupa-mérkőzéseken kiállított játékosok ügyében is.
Amikor 2003-ban bevezettük az első Mazda3-ast, a modell nem csupán a Mazda kompakt hagyományainak új képviselője, hanem valóságos kinyilatkoztatás volt. Az új alsó-középkategóriás modell sportosabb megjelenésű volt bármelyik kortársánál, és a látvány izgalmas vezethetőséggel társult. Mindez az ügyfelek figyelmét sem kerülte el, a Mazda3 gyorsan a Mazda globális újraszületésének vezéralakjává vált,…
Amikor 2003-ban bevezettük az első Mazda3-ast, a modell nem csupán a Mazda kompakt hagyományainak új képviselője, hanem valóságos kinyilatkoztatás volt. Az új alsó-középkategóriás modell sportosabb megjelenésű volt bármelyik kortársánál, és a látvány izgalmas vezethetőséggel társult. Mindez az ügyfelek figyelmét sem kerülte el, a Mazda3 gyorsan a Mazda globális újraszületésének vezéralakjává vált,…
Amikor 2003-ban bevezettük az első Mazda3-ast, a modell nem csupán a Mazda kompakt hagyományainak új képviselője, hanem valóságos kinyilatkoztatás volt. Az új alsó-középkategóriás modell sportosabb megjelenésű volt bármelyik kortársánál, és a látvány izgalmas vezethetőséggel társult. Mindez az ügyfelek figyelmét sem kerülte el, a Mazda3 gyorsan a Mazda globális újraszületésének vezéralakjává vált,…
Az új felsőoktatási törvény ellen tiltakozott több ezer hallgató csütörtök délután a fővárosban. A hallgatók Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár menesztését sürgették - a készülő felsőoktatási törvény, a tervezett hallgatói szerződés és a "bújtatott" tandíj ellen tiltakoztak.
A show kedvéért bármi belefér - gondolhatta a szépséges Nicole Scherzinger, amikor legutóbbi Las Vegas-i koncertjén egy közös dal előadása után megcsókolta Steven Tylert, az Aerosmith énekesét.
Jó ideje nem történt már olyan eset a magyar államadósság rendszer újrafinanszírozását szolgáló, általában jelentős túlkereslet mellett tartott állampapír-aukciókon, mint ma. A 12 hónapos diszkont kincstárjegy-aukción a 40 milliárd forintnyi meghirdetett mennyiségre mindössze 22,8 milliárd forintnyi vételi ajánlatot nyújtottak be az elsődleges forgalmazók.
Ésszerû, illetve gyengén alulértékelt forint segítené igazán az exportõr cégeket – értett egyet a Budapesti Gazdasági Fórum záró panelbeszélgetésében a forintárfolyam és a...