Darmos József a keddi nyolcaddöntőben pontozással kikapott a hazaiak Euróba-bajnokától, így már biztos, hogy nem szerezhet olimpiai kvótát a bakui ökölvívó-világbajnokságon.
Több olyan ember is felbukkant Vácott, aki a polgármesteri hivatal információi szerint számlálóbiztosnak adja ki magát és így próbál lakásokba bejutni, ezért fokozott óvatosságra intik a lakosságot - közölte a város jegyzője kedden az MTI-vel.
Szembesülni a gyógyulásnak ezzel a módjával szörnyű megpróbáltatások sorát jelenti mindenkinek. A betegnek szembe kell nézni a jövővel, hogy a teste esetleg végérvényesen megváltozik, hogy egy számunkra mindennapos dolog egészen más lesz.
Csak részben érzi magát bűnösnek az a mozdonyvezető, aki három évvel ezelőtt egy személyvonattal belerohant az intercitybe Monorierdőnél. Halász András a börtönben nyilatkozott a hírTV Riasztás című bűnügyi műsorának, ahol két év hat hónapos büntetését tölti.
Nem zavarja a népszámlálási kérdőív internetes kitöltését az az easter egg (húsvéti tojás) - feltehetően egy programozó "szerelmi vallomása" -, amelyet egy ismeretlen szerző tett fel a kitöltési útmutató egyik oldalára - közölte Virágh Eszter, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) népszámlálási szóvivője kedden.
A keddi kereskedésben is esést mutat az arany, az amerikai jegybankelnök ugyanis beszédében az amerikai gazdaság lassú kilábalásáról beszélt, a gazdasági növekedés és a munkaerőpiac fellendülése is...
Vonja vissza és dolgozza át a jövő év költségvetés tervezetét a kormány - összegezte a szocialista képviselőcsoport informális ülésén elhangzottakat keddi soproni sajtótájékoztatóján Mesterházy Attila pártelnök.
Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter kedden felmentette Duska Józsefet a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság éléről és Balogh Lászlót a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság éléről - erősítette meg az MTI értesülését a Vidékfejlesztési Minisztérium.
Budapest-Gödöllő - Őrület! Egy egész tárgyalóterem megtelt a vádlottakkal, amikor kedden olyan korrupt rendőrök perét tárgyalták akik biztosítási csalásokban vettek részt.
Alig írnak már kézzel levelet az amerikaiak: egy átlagos amerikai család manapság csak minden hetedik héten, míg 1987-ben kéthetente kapott kézzel írt személyes levelet - derült ki a postaszolgálat éves felméréséből, amely szerint a modern kommunikáció elsődleges formájának számító internet a felelős a hanyatlásért.
Tudják, hogy melyik Magyarország leglátogatottabb erdőállománya? És azt, hogy hogyan is állunk az erdők védelmével, az erdőgazdálkodással? Önnek milyen a kapcsolata a környező természettel? Milyen gyakran jár kirándulni?
A Vasas előző években rendre bajnok, legutóbb azonban az Eger mögött ezüstérmes férfi vízilabdacsapata az új idényben vissza akarja szerezni az első helyet a Vodafone ob I-ben.
Két magyar kapta a Press Freedom Award kitüntetést, az Európa Tanács és a European Youth Press közös sajtódíját a video-újságírás kategóriában kedden Strasbourgban.
A keddi kereskedésben esést mutatott az arany három napja elsőként, az amerikai jegybankelnök ugyanis beszédében az amerikai gazdaság lassú kilábalásáról beszélt, a gazdasági növekedés és a...
Sem az MSZP pártelnöki posztjára, sem pedig más országos funkció betöltésére nem jelentkezett Botka László, legalábbis Újhelyi István szegedi MSZP-s országgyűlési képviselő szerint. Szeged szocialista polgármestere nemrég úgy nyilatkozott, az MSZP-ben már jövő nyáron dönteni kell arról, hogy a 2014-es választásokig vezetheti-e a pártot Mesterházy Attila.
Hamarosan a kormány elé kerül a devizahitelesek megsegítését szolgáló kamattámogatási rendszer – derül ki Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter írásbeli kérdésre adott válaszából.
Hatáskör hiányában érdemi vizsgálat nélkül utasította vissza az Alkotmánybíróság (AB) azokat a beadványokat, amelyek a válságadók megsemmisítésére vonatkoztak.
Nem kifejezetten kedvelik mostanság Carlos Tévezt a manchesteriek, mivel a helyi City futballcsapatának argentin csatára a múlt héten Münchenben, a helyi Bayern ellen elveszített BL-csoportmeccsen cserejátékosként megtagadta a pályára lépést.
A Vasas labdarúgócsapata a dupla pihenőnapot követően kedden tartotta első edzését a héten. A tréningen részt vettek a tesztelésre érkezett futballisták is.
Lemaradtál a nap legfontosabb sporthíreiről? Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Masszázsfotel 900, szuperporszívó 500, luxusedénykészlet 300 ezer forintért. Azaz termékbemutatóvá lett egészségügyi szűrés, több százezres ajándékból adósság. Mindezt akár hitelre is a Bayer Gold Kft.-től. Figyelem, az ajánlat csak kispénzű nyugdíjasoknak szól! Tudjuk, hogy ez kirekesztés, de a jelenlegi jogszabályok megengedik.
A nyugat-európai értéktőzsdék kedden tovább zuhantak, harmadik napja. Legújabban a görög államadósságnak erősen kitett francia-belga Dexia bank megrendülése emlékeztet a 2008. őszi, állami bankmentésekhez vezető viszontagságokra. Ennek jele az is, hogy gyorsan nőnek a kereskedelmi bankok betétei az Európai Központi Banknál (EKB), mivel nem szívesen hiteleznek.
A kormány álláspontja változatlan a 2012-es országvédelmi költségvetés megalapozottságát illetően; a kormányzat a költségvetési tervezés kezdetétől fogva figyelembe vette az országot körülvevő kedvezőtlen európai és nemzetközi gazdasági környezetet - hangsúlyozta keddi közleményében a kormányszóvivői iroda.
Alig pár napja lehet igényelni a bankoknál a végtörlesztést, máris megjelentek a különböző ál-szolgáltatást nyújtó ügyeskedők Magyarországon, akik éppen a nehéz helyzetbe került adósok kétségbeesett kiútkeresését próbálják kihasználni....
Az antibiotikumoknak köszönhetően számos fertőző betegség vált könnyen kezelhetővé az elmúlt évszázadban, azonban mint minden gyógyszernek, ezeknek is vannak mellékhatásaik, melyek néha kellemetlenségeket okoznak.
Valóságos szupernóva-gyárat fedeztek fel egy távoli galaxisban, a kétszázötvenmillió fényévnyire lévő Arp-220 csillagvárosban. A felfedezésről az Astrophysical Journalban jelentette meg tanulmányát a svéd kutatók vezette nemzetközi tudóscsoport.