Érdemi vizsgálat nélkül elutasította az ágazati különadókról szóló beadványokat az Alkotmánybíróság. Az indoklás szerint tavaly november óta ebben a kérdéskörben a testületnek nincs hatásköre.
Szabadlábra helyezte a több száz milliós ingatlanpanamákkal vádolt Hunvald György volt szocialista országgyűlési képviselőt és VII. kerületi polgármestert a Fővárosi Bíróság kedden.
A múlt hetinél jóval kisebb, de még mindig jó két és félszeres túljegyzés mellett a meghirdetett összegű 3 hónapos diszkont kincstárjegyet emelkedő hozamon értékesítette az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) heti rendszeres keddi aukcióján.
Az Európa Tanács (ET) parlamenti közgyűlésének strasbourgi ülésszakán kedden megszavazták a demokráciapartneri jogállást a Palesztin Nemzeti Tanácsnak. A demokráciapartnerré vált palesztin parlament kötelezte magát az erőszaktól való tartózkodás, a terrorizmus elutasítása, valamint Izrael elismerése mellett.
2011-ben még egyszer sem kellett 6 százalék feletti átlaghozamot ígérnie a 3 hónapos diszkont kincstárjegyek aukcióján az Államadósság Kezelő Központnak - egészen csütörtökig
Aláírta szerződését a Ferencvároshoz a japán csatár. Őt sokan tartották a Fradi mumusának, hiszen korábbi csapataiban játszva rendre betalált a zöld-fehérek kapujába. Mostantól viszont tőle várják a gólokat az Üllői úton.
Részben az önkormányzat kérésének megfelelően változtatta meg a győri iskolai szegregációs perben első fokon meghozott döntést jogerős ítéletében a győri ítélőtábla. A döntés a roma gyerekek esetében megállapította az elkülönítés tényét, de - változtatva az elsőfokú ítéleten - a halmozottan hátrányos helyzetűekkel kapcsolatban elutasította az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány…
A Magyar Honvédség gyorsan, a megfelelő erők bevetésével reagált a tavaly októberi vörösiszap-katasztrófára, azonban aggodalomra ad okot, hogy a szükségesnél kisebb a székesfehérvári vegyi védelmi zászlóalj állományának létszáma – vélekedett Szabó Máté ombudsman.
Dunakeszi – Sorra dördültek el a lövések, ám a rendőrkutya megállíthatatlanul rohant előre, és könyörtelenül földre rántotta a fegyverest. A jelenet most egy bemutató részeként zajlott, de éles helyzetekben már számtalanszor bizonyítottak a négylábú zsaruk.
A tegnapi heves amerikai esést követõen tovább folyik a lejtmenet a világ részvénypiacain, mely alól a magyar parkett sem tudja kivonni magát. A BUX ennek megfelelõen 1,4%-os esésben áll, a...
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint kész átverés az új köznevelési törvény koncepciójában szereplő pedagógus-életpályamodell. A tömörülés elnöke tárgyalásra méltónak sem tartja a nyári szünet megkurtítására vonatkozó passzust, és a pedagógusok óraszámának brutális emelését olvasta ki az indítványból.
Mint tudjuk, rengeteg költség és idő egy munkavállaló kiküldése egy másik országba. Mindez ablakon kidobott pénz, ha az expat idő előtt félbeszakítja a kiküldetését vagy felmond. A visszatérítési megállapodással ezt próbálják kivédeni a cégek.
Az Arsenal vezetőedzője az utóbbi időben trükköt-trükkre halmoz csapata tréningjein, ezúttal segítőjének, Pat Rice-nak mutatta meg, mit is tud a labdával.
Az éllovas Debrecen eredményes támadójátékkal öt góllal verte hazai pályán a Diósgyőrt a labdarúgó OTP Bank Liga 11. fordulójának vasárnapi játéknapján.
A monetáris tanács meghirdetett ülésezési rendjének megfelelően nem tárgyalta a jegybanki alapkamatláb megváltoztatását – áll a Magyar Nemzeti Bank honlapján megjelent keddi közleményben.
Tatabánya - Huszonegy éves börtönbüntetés után újabb húsz évet mért a bíróság Szabó Lajosra (48), aki feltételes szabadlábra helyezése után egykori élettársát próbálta eltenni láb alól. A férfi emberölés miatt ült a szegedi Csillag börtönben.
Érdekes járat ez a 291-es busz: a Nyugatit köti össze Buda leggazdagabb villanegyedével. Ezen a szakaszon jó esélye van a társadalomnak, hogy szembenézzen önmagával.
Megszüntette a több száz milliós ingatlanpanamával vádolt Hunvald György előzetes letartóztatását a Fővárosi Bíróság. A volt szocialista polgármester ellen különösen jelentős kárt okozó, üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények miatt indult eljárás.
A tegnapi heves amerikai esést követõen tovább folyik a lejtmenet a világ részvénypiacain, mely alól a magyar parkett sem tudja kivonni magát. A BUX ennek megfelelõen 1,6%-os esésben áll, a...
Hosszú távon az a cél, hogy a szegedi jégkorongcsapat az élvonalban szerepeljen - jelentette ki Szeri István, a Tisza Volán SC elnöke a szakosztály keddi, idénynyitó sajtótájékoztatóján.
Augusztusban 0,2 százalékkal csökkent az ipari cikkek rendelésállománya az Egyesült Államokban - jelentette az Egyesült Államok Kereskedelmi Minisztériuma. A szakértők 0,1 százalékos visszaesést...
Ha a szerb államhatalom nem törli a vagyon-visszaszármaztatási törvényből a kollektív bűnösség elvét, akkor Magyarország nem támogatja tovább Szerbia európai integrációját. Ez még a legkétkedőbbek számára is egyértelművé válhatott, különösen Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes Szabadkán elhangzott minapi nyilatkozata után - írta keddi számában az újvidéki Magyar Szó.
Gyalay-Korpos Gyula, az ECE Projektmanagement Budapest Kft. ügyvezetője szerint még egy olyan stabil cégnek, mint az ECE, is keményen meg kell küzdenie a finanszírozásért, hiszen a jelenlegi szegedi...
Düsseldorf, 2011. október 4., kedd (MTI/APA/Reuters) - Szépen teljesített augusztusban a német gépipar: a megrendelések 14 százalékkal nőttek az egy évvel korábbihoz képest, elsősorban a belföldi kereslet élénkülésének köszönhetően - derül ki az ágazati szakmai szervezet, a VDMA kedden ismertetett adataiból.
A korhatáremelés miatt tömegesen kérik nyugdíjazásukat az olasz nők. A közalkalmazottak között az idén már 34 százalékkal több nő ment nyugdíjba tavalyhoz képest
London – Csodálatos hónapokat él át David Beckham (36). A Los Angeles Galaxy angol futballsztárja szinte a mennyekben érzi magát, amióta megszületett kislánya, a most három hónapos Harper Seven.
Ünnepélyes keretek között adták át az első MKB Széchenyi Pihenőkártyát, az idulás után csaknem két hónappal már több tucat munkáltató és szolgáltatási partner csatlakozott a programhoz
Peking - A gazdasági válságra való tekintettel és a növekvő nemesfém iránti kereslet miatt aranyautomatát helyeztek forgalomba a metropolisz egyik sétálóutcájában. Az aktuális világpiaci árhoz alkalmazkodó ATM készpénzt és hitelkártyát is elfogad.
Rogán Antal szerint az összehangoltság, a kartellezés gyanúját veti fel, hogy az elmúlt napokban, vagyis a devizahitelek egyösszegű, rögzített árfolyamon történő végtörlesztésének engedélyezése után több bank megemelte forinthiteleinek kamatait.
Budapest – Így is lehet népszerűsíteni a klubot, az Újpest FC-t és a labdarúgást: a lila-fehérek elkezdték körbejárni a IV. kerületet, és iskolásokkal találkoznak.
A közép-európai ingatlanbefektetések az év végére elérhetik a 6 milliárd eurót, miután a harmadik negyedévben a szektorban 2,32 milliárd eurót ruháztak be, és bár a befektetői aktivitás a 2005-ös év szintjén van, a negyedik negyedév várhatóan Lengyelországban, Csehországban és Magyarországon is erős lesz a Cushman and Wakefield ingatlan-tanácsadó elemzése szerint.
Protokollvendégek tömege, és igen erős rendőri jelenlét mellett emlékeztek meg kedden Kolontáron, és Devecserben az éppen egy évvel korábbi vörösiszap-ömlésről. Még rendőrségi helikopter is feltűnt a város fölött.
Vezetői körlevélben fogalmazta meg elvárásait a devizában felszámított költségek forintban való meghatározására vonatkozóan a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF). E szerint kielégítő gyakorlatnak tekinti, ha a pénzügyi intézmények a 2011. január 1. és szeptember 29. közötti napi jegyzésekből számított számtani átlag alapján állapítják meg a korábban devizában kifejezett díjak és…