A válság óta jelentős élénkülés tapasztalható a kivásárlási alapok piacán, ahol viszont a tőkebeáramlás helyett egyre inkább hitelből finanszírozzák a tranzakciókat, növelve ezen magántőke alapok...
A Cowboys 44-7-es győzelemmel kezdte meg a szezon második szakaszát, a Houston is simán nyert, míg a Miami és a St. Louis második győzelmüket aratták az idén.
A japán gazdaság éves szinten 6,0 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben, elsősorban amiatt, hogy a márciusi természeti csapások miatt addig kielégítetlen külső keresletnek szállított az ipar.
Az otthonról való munkavégzés a kimerülés és idővel akár a teljes kiégés veszélyével fenyegethet, mivel a távmunkát végzők közül sokan egyszerre próbálnak megbirkózni a családi- és a hivatásbeli elvárásokkal.
Óvatos emelkedéssel kezdhetik a hétfői kereskedést az irányadó nyugat-európai tőzsdeindexek, miután a befektetők bizakodóak, hogy az új olasz és görög kormányok határozottabban lépnek fel az adósságválság ellen.
Elsősegélynyújtást tanult a zalai kormányablakok és a csatlakozó ügyfélszolgálatok több munkatársa, hogy szükség esetén szakszerű segítséget nyújthassanak.
Az euróövezeti tag Észtországban a második negyedévi 13,3 százalékról 10,9 százalékra esett a harmadik negyedévben a munkanélküliségi ráta - közölte az észt statisztikai hivatal hétfőn.
A PannErgy 2011. november 11-én a BÉT-en az Erste Befektetési Zrt. közreműködésével 550 darab saját részvényt vásárolt 639 Ft/db átlagáron. A tranzakciót követően a PannErgy Nyrt 2 817 641 db...
Nem mindegy, mikor kezdődött a képzés, amelyet a munkáltató juttatásként nyújt, vagy díját átvállalja. Az évek során egyre csökkent a figyelembe vehető összeg- írja a Napi Gazdaság....
A hétvégi kedvezőtlen hitelminősítési lépések hatása marginális maradhat a hazai piacon, miután az elmúlt hetekben már nagyrész beárazódott a hazai piacon az ország bóvli minősítse, legalábbis a...
Szeptemberben megállt a mezőgazdasági termelői árindex csökkenése: az egy évre visszatekintő drágulás 16,9%-os volt az előző havi 12,4% után. Bár arra lehetett számítani, hogy ha a tavaly nyári jó...
A Reuters információi szerint az Unicredit akár 5000 fős létszámleépítést is bejelenthet a ma bemutatásra kerülő stratégiai terv keretében. Ezen felül a bank komoly tőkeemelésre is készül. Ma ülést...
Az Európai Cselgáncs Szövetség (EJU) döntése alapján Budapest ad otthont a 2013-as Európa-bajnokságnak - tájékoztatta hétfőn az MTI-t Tóth László, a magyar szövetség elnöke.
A Nemzeti Nyomozó Iroda szombaton elfogta a jelenleg is aktív labdarúgó A. Attilát az NB II-es Győr II–Kozármisleny meccs után. A mislenyi játékos a Bors szerint vallomásában elismerte: a 2009. április 21-i Bp. Honvéd– Siófok MK-elődöntőt próbálta elcsalni.
Az NBA legjobb játékosai is megunták a hosszas nyári szünetet, a lockout alatt pedig ők is játszani szeretnénk, Kevin Durant állítólag Németországba érkezhet.
Nagyszámú érdeklődő van a Gulf Keystone (GKP) Akri Bijeel blokkban meglévő 20%-os részesedésére (mely blokkban a MOL operátori jogokkal és 80%-os részesedéssel bír), azonban még az ajánlattételi...
A Seat háza tájáról mostanában nem sok hír szivárgott ki, melynek eredménye gyanánt sokan már arra gondoltak, hogy a Volkswagen konszernnek nincs is koncepciója a márka szegmentálásával, termékpolitikájával kapcsolatban.
A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) és az MTVA munkavállalóinak Központi Üzemi Tanácsa (KÜT) pénteken aláírta a munkavállalókat érintő csoportos létszámcsökkentés körülményeiről szóló megállapodást. Ennek értelmében az MTVA 33 millió forintos segélyalapot hoz létre, amelyet a leépítésben érintett munkavállalók szociális rászorultsági alapon, illetve elhelyezkedésüket…
Az agrártermékek termelőiár-szintje szeptemberben 16,9 százalékkal magasabb volt az egy évvel korábbinál. A növényi termékek termelői ára 19,2, az élő állatok és állati termékeké 12,7 százalékkal emelkedett. A friss zöldségek ára 3,1 százalékka maradt el a tavaly szeptemberitől - olvasható a KSH jelentésében.
Angella Reid karácsonyi vacsorát készített éppen, amikor megszólalt a telefon. A főnöke hívta a jamaicai Half Moon üdülőhelyről azzal, hogy a személyzet egy fontos tagja nem ment be dolgozni, és neki kell a helyére állnia. "De hát épp a családnak főzök!" - tiltakozott a tinédzser Angella, és elpityeredett, mert a főnöke hajthatatlan maradt. Később azonban letörölte a könnyeit, felszolgálta a…
Az elemzői várakozásoknak megfelelően erősödéssel kezdték a hétfői kereskedést az irányadó nyugat-európai tőzsdeindexek. A londoni FTSE-100 0,42 százalékos, a frankfurti DAX-30 0,86 százalékos, míg a párizsi CAC-40 0,61 százalékos pluszban állt a nyitás utáni percekben.
A San Francisco sorozatban hetedik győzelmét aratta, de nyert a Chicago, a New England és meglepetésre a Seattle is a vasárnapi késő esti találkozókon.
A válság kitörése óta is folyamatosan bővült a magyar lakosságon belül az online tőzsdézők köre, ma már mintegy 100 ezer kisbefektető köt tőzsdei ügyletet a világhálón a legújabb felmérések szerint. Ez a növekedés elindította a fejlesztői versenyt a szolgáltatók között, akik az önállóan és közvetlenül kereskedhető termékek körének bővítésével és az újabb külföldi piacok megnyitásával járulnak…
Hiába kezdtek erősen a nyugat-európai piacok, idehaza még a pénteki, a piac zárása után érkező, kilátást rontó hírek mozgatják a piacot. A BUX a nyitást követően 0,5%-os csökkenést mutat, a vezető...
Az internetes ügyintézésre szakosodott bűnözők számtalan módon próbálják meg imitálni a banki tranzakciókat. Újabb veszélyforrást jelentenek az okostelefonok....
A sanghaji tőzsde készen áll arra, hogy külföldi vállalatoknak is lehetővé a részvények tőzsdére való bevezetését - adta hírül a Bloomberg. Mindez pedig azt a korábbi célkitűzést szolgálhatja, hogy...
A női kosárlabda NB1 nyolcadik fordulójában a Sopron és a Pécs tovább hajtja a maximalista szezont. A játékhéten szinte egyoldalú párharcokat láthattak a kilátogatók.
Az OTP Bank a BUXETF árjegyzői tevékenységét technikai hiba miatt a mai napon később tudja indítani. A kereskedést a hiba elhárítása után haladéktalanul megkezdi majd a bank...
A Magyar Nemzeti Bank az október 3-án elindított, heti gyakoriságú, végtörlesztési programhoz kapcsolódó euróeladási tenderein összesen 890 millió eurónyi (262 milliárd forint) ajánlatot fogadott el,...
A szárazföldi szélerőművekkel előállított elektromos áram ára 2016-ra versenyképes lesz a hagyományos, fosszilis forrásokból származó áram árával, derül ki egy, a Bloomberg New Energy Finance (BNEF)...
Az agrártermékek termelőiár-szintje szeptemberben 16,9 százalékkal magasabb volt az egy évvel korábbinál, a növényi termékek termelői ára 19,2, az élő állatok és állati termékeké 12,7 százalékkal emelkedett - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn.
Fájdalmas harapásukkal akár halált is okozó, ijesztő pókok jelentek meg Nagy-Britanniában. A kicsi, de annál veszélyesebb vendégek a déli féltekéről települhettek be a szigetországba.
Az egyik, meg nem nevezett Lotos vezetőre hivatkozva a lengyel Puls Biznesu azt írta, hogy várhatóan nem érkezik majd kötelező érvényű vételi ajánlat a Lotos 53%-os állami csomagjára, a november 16-i...