A befejeződő iraki és afganisztáni háború veteránjainak alkalmazását sürgette az önkormányzatok és az üzleti élet vezetőitől pénteken, a Veteránok napján az arlingtoni katonai temetőben elmondott beszédében Barack Obama amerikai elnök.
Eszközértékét tekintve Olaszország legnagyobb bankja, a magyarországi érdekeltséggel is rendelkező UniCredit várhatóan 7,5 milliárd eurós részvényesi tőkebevonást, több ezer fős létszámleépítést és a londoni értékesítési és kereskedési üzletág értékesítését jelenti be hétfői sajtótájékoztatóján - írta hétfőn a Reuters brit hírügynökség banki forrásokra hivatkozva.
A fejlesztő, a munkavállaló motivációját folyamatosan figyelemmel tartó szemlélet és gyakorlat teheti sikeressé az SSC-k HR stratégiáját. Emellett a munkakörökhöz szükséges végzettségek újragondolására van szükség, hogy a fluktuáció csökkenjen hangsúlyozta a HR Portálnak Máthé Judit. A Szolgáltatástudományi Módszertani Központ Alapítvány (SZMTK) ügyvezető igazgatója szerint a felnőttképzés, és a…
Pénteken nagyot hajrázott a magyar piac, a BUX napi csúcson zárta a kereskedést. A jó hangulat kitarthat a következő napokban is, de közel jár az index az ellenállást jelentő réshez (17.279-17.600). Ha ezt a szintet sikerülne áttörnie, akkor mehetne tovább a 18.200 pontos lokális maximumig - olvasható az Erste elemzésében.
A hollywoodi sztár azután akart véget vetni az életének, hogy 2005-ös Sziriana című filmjének forgatásán fájdalmas gerincsérülést szenvedett. A sztár most először beszélt erről a Sun című brit lapnak.
A Fővárosi Bíróság katonai tanácsa hétfőn két hónappal meghosszabbította Galambos Lajosnak, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) volt főigazgatójának előzetes letartóztatását - közölte ügyvédje az MTI-vel.
Az MNB októberben összesen négy alkalommal tartott a végtörlesztési programhoz kapcsolódó euróeladási tendert, amelyeken összesen 890 millió eurónyi (262 milliárd forint) ajánlatot fogadott el, és ebből a hónap végéig, a végtörlesztésekkel párhuzamosan 235 millió eurót (69 milliárd forintot) fizettek ki - közölte a Magyar Nemzeti Bank hétfőn publikált statisztikai mérlegében.
Azonnal a sürgősségi osztályra került az a kétéves kislány Angliában, aki az édesanyja legnagyobb rémületére kokaint talált egy taxi hátsó ülésén, és meg is kóstolta azt.
Az egyik, meg nem nevezett Lotos vezetőre hivatkozva a lengyel Puls Biznesu azt írta, hogy várhatóan nem érkezik majd kötelező érvényű vételi ajánlat a Lotos 53%-os állami csomagjára a november 16-i...
A Magyar Nemzeti Bank az október 3-án elindított, heti gyakoriságú, végtörlesztési programhoz kapcsolódó euróeladási tenderein összesen 890 millió eurónyi (262 milliárd forint) ajánlatot fogadott el, és ebből a hónap végéig, a végtörlesztések megvalósulásával párhuzamosan 235 millió euro (69 milliárd forint) került ténylegesen kifizetésre - derül ki a Magyar Nemzeti Bank ma reggel közzétett…
Továbbra sem csitul a vihar Kassai Viktor pénteki ténykedése körül. Mint ismert, a magyar topbíró két játékost kiállított a hazaiktól az Észtország-Írország Eb-pótselejtezőn, valamint egy tizenegyest is befújt a vendégeknek. Az egyik népszerű nemzetközi fociblog egy kicsit ki is figurázza a történteket.
A kedvezõ nemzetközi hangulat ellenére gyengélkedik a forint, vagyis a hazai fizetõeszköz lemaradása most a magyar kilátások romlásával függ össze. A hitelminõsítõk felõli...
A Fővárosi Bíróság katonai tanácsa hétfőn két hónappal meghosszabbította Galambos Lajosnak, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) volt főigazgatójának előzetes letartóztatását - közölte ügyvédje az MTI-vel.
Az ország sokkal jobb helyzetben van, mint amit a világ elismer, és a nemzetközi befektetői és pénzügyi világ egy része meg akarja büntetni Magyarországot - mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke a Magyar Hírlapnak. Az elnök kijelentette, hogy egyetért a kötelező kamarai tagsággal, és évi ötezer forintos díjjal számolnak.
A Magyar Nemzeti Bank az október 3-án elindított, heti gyakoriságú, végtörlesztési programhoz kapcsolódó euróeladási tenderein összesen 890 millió eurónyi (262 milliárd forint) ajánlatot fogadott el,...
A Renault a németországi piacon már kereskedelmi forgalomba helyezte elektromos modelljeit, így a Kangoo Z.E., vagy éppen a Fluence Z.E. sikere, vagy kudarca kizárólag a vásárlók kezében van. A hír pedig számunkra is érdekes, hiszen a jelentősebb általános forgalmi adótól eltekintve az elektromos autók esetében már csak egy leheletnyi regisztrációs teher választ el minket attól, hogy magunk is…
Az október során magasabb csúcs- és mélypontok rajzolódtak ki a charton, ha folytatódik a szabályos mozgás, akkor az 1.910 dolláros korábbi maximumig menetelhet felfelé a kurzus. A legközelebbi ellenállást 1.800 dollár jelenti, melynek áttörésével már nincs akadály 1.910 dollárig. Amíg nem alakul ki fordulós jelzés, addig a vételi oldalon érdemes piacra lépni - olvasható az Erste elemzésében.
A berlini, a tel-avivi, a madridi, a moszkvai, a stockholmi és a ljubljanai magyar nagykövetség működését, illetve gazdálkodását is vizsgálja az elszámoltatási kormánybiztos.
A berlini, a tel-avivi, a madridi, a moszkvai, a stockholmi és a ljubljanai magyar nagykövetség működését, illetve gazdálkodását is vizsgálja az elszámoltatási kormánybiztos.
Az afganisztáni tálibok bemutattak egy dokumentumot, amelyről azt állították, hogy az a törzsi vezetők részvételével a héten Kabulban rendezett hagyományos gyűlés, a loja dzsirga biztonsági terve.
Gyengült a forint hétfőn részben a péntek-szombati hitelminősítői lépések hatására, részben pedig a hétfői olasz kötvényaukciót megelőző befektetői óvatosság miatt.
A múlt heti, párizsi tornán döntős francia Jo-Wilfried Tsonga feljött a hatodik helyre a férfi teniszezők legfrissebb, az idei eredményeket összegző világranglistáján.
A Magyar Nemzeti Bank az október 3-án elindított, heti gyakoriságú, végtörlesztési programhoz kapcsolódó euróeladási tenderein összesen 890 millió eurónyi (262 milliárd forint) ajánlatot fogadott el,...
Négy hónap elteltével újra visszaállt a "rend": mindhárom nagy hitelminősítőnél a "junk" kategória felett járjuk a kötéltáncot - írja Karsai Péter, a Commerzbank treasury sales munkatársa a pénteken...
Ha bárki azzal szembesülne, hogy nagy az esélye annak, hogy a következő öt évben szív- és érrendszeri megbetegedés lépjen fel nála, akkor valószínűleg megpróbálna változtatni az életmódján. A kardiológiai kockázatbecslés egyéni és társadalmi jelentőségéről dr. Ádám Zsófia kardiológus beszélt.
Kedvezően fogadták a nyugat-európai piacok az új olasz miniszterelnök hétvégi kinevezését, így a vezető börzék kivétel nélkül felfelé vették az irányt hétfő reggel, bár az optimizmus a nyitás után...
Szijjártó Péter szerint nincs arra szükség, hogy a kormány készenléti hitelmegállapodást kössön a Nemzetközi Valutaalappal (IMF); azt mondta: "nem ez a gazdaságpolitika van most, mi a pénzpiacokról finanszírozzuk magunkat és képes Magyarország arra, hogy a saját lábán álljon".
Szijjártó Péter szerint nincs arra szükség, hogy a kormány készenléti hitelmegállapodást kössön a Nemzetközi Valutaalappal (IMF); azt mondta: "nem ez a gazdaságpolitika van most, mi a pénzpiacokról finanszírozzuk magunkat és képes Magyarország arra, hogy a saját lábán álljon".
Két évig a Széchenyi pihenő kártya (SZÉP) mellett legyen még papír alapú étkezési utalvány is - javasolja az Étkezési Utalvány Forgalmazói Egyesület (EUFE) a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz eljutatott csomagban.
A válság miatt egyre több tevékenységet szerveznek ki a cégek szolgáltató központokhoz. Suhajda Attila, a Magyar Szolgáltatóipari és Outsourcing Szövetség elnöke szerint megvan az esélye, hogy szolgáltató nagyhatalommá váljunk, noha nem erre az ágazatra fókuszál a kormány gazdaságpolitikája és a bérek terhei sem csökkentek. Portálunknak azt is elmondta, a Távol-Kelet lehet a legnagyobb nyertese az…
A Magyar Nemzeti Bank az október 3-án elindított, heti gyakoriságú, végtörlesztési programhoz kapcsolódó euróeladási tenderein összesen 890 millió eurónyi (262 milliárd forint) ajánlatot fogadott el,...