Az MSZP példaértékűnek tartja Károlyi Mihály demokratikus elkötelezettségét, amiért politikai örökségének részeként tekint az első magyar köztársaság vezetőjére.
Konkoly Csaba távozik a Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatának éléről. A klub szerdai közleménye szerint az elnökség a 2007 augusztusában kinevezett vezetőedzővel történt egyeztetés után határozott erről. A döntés váratlannak nevezhető, Konkoly a keddi Bajnokok Ligája-sorsolás után még arról nyilatkozott, hogy továbbjutó helyen kell végeznie a Győrnek középdöntős csoportjában.
Kulcsár Attila a saját pénztartalékából adott ügyfeleinek, ha sürgősen szükségük volt néhány millióra - derült ki az egyik tanúként meghallgatott valamikori ügyfél, egy rendszerváltó politikus vallomásából a Fővárosi Bíróságon (FB) folyó büntetőper szerdai tárgyalásán.
Kecskemét–Kiskunfélegyháza — Számolatlanul szórta a pénzt a kártyaasztal mellett, és ugyanígy hajtotta le egymás után az italokat is L. Tibor (45) hétfőn reggeltől estig amikor aztán este aztán kioltotta négy ember életét.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 173,15 pontos, 1,05 százalékos emelkedéssel, 16.730,09 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 12,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a stagnáló Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Az európai adósságválság még egy darabig nyomás alatt tarthatja a részvénypiacokat, és egy további jelentős, akár 40%-os zuhanás is jöhet, mielőtt a kormányok ténylegesen felismerik, hogy a helyzet...
Bogdán Ádám ugyan jól védett a lengyelek elleni barátságos vereség alkalmával, mégsem érezni, hogy eldőlt volna, ki lesz Király Gábor utódja. Hat tippet adunk, természetesen a Bolton kapusa mellett.
Padlón a lakásárak szerte az országban. Nagy kérdés azonban, elértük-e már a mélypontot, s érdemes-e most lakást venni. Többek között ezekre a kérdésre keresték a választ szakértők segítségével a Portfolio.hu Klub mai napon megrendezett eseményen....
Képzeljünk el egy szép világot, ahol felhőtlenül szabadok vagyunk. Nincsen vagyonunk, de nincsenek gondjaink sem. Van azonban egy szörfdeszkánk, némi aprónk dobozos sörre, és van egy balalajkánk a VW T2 kisbuszunk egyik sarkában, amin el tudjuk játszani a tengerparti tábortűz mellett a Kumbayát.
A Legfelsőbb Bíróság elnöke az InfoRádiónak azt mondta, hogy ha bírói egyesületek együttműködnek a kormánnyal, az átpolitizálttá teszi a bírói szervezetet, a közigazgatási tárca államtitkára szerint azonban ez csak a szakmai együttműködés.
Ismeretlen tettesek huszonnégy síremléket rongáltak meg a székesfehérvári Hosszú temetőben november 13-ra virradó éjszaka; az elsődleges becslés szerint a vandálok több százezer forint kárt okoztak - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán az MTI-vel.
A Csongrád megyei Kisteleken elkövetett lopás vádja miatt Szegeden állt ismét bíróság elé Kosztor Sándorné Bodnár Gizella, aki Repülős Gizi néven vált ismertté.
Kilenc, illetve hét év fegyházbüntetéssel sújtotta nem jogerős ítéletében a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság szerdán azt a 34 éves nőt és 28 éves társát, akik kábítószert szereztek be és terjesztettek Kisvárdán.
Korábbi ígéretének betartására, vagyis visszalépésre kérte szerdán az MSZP szervezési igazgatója a II. kerületi időközi parlamenti választások második fordulója előtt Karácsony Gergelyt, az LMP képviselőjelöltjét. Molnár Zsolt szerdai budapesti sajtótájékoztatóján hozzátette: nem elég a fotelból elégedetlenkedni, hanem részt kell venni a második fordulóban.
Elfogatóparancsot adott ki saját volt szóvivője ellen szerdán a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús, illetve emberiesség elleni bűncselekmények ügyében eljáró, hágai székhelyű nemzetközi törvényszék (angol rövidítéssel: ICTY), mert az illető nem fizette ki a rá korábban kirótt 7 ezer eurós pénzbüntetést.
A Debrecen egygólos győzelmet aratott a Diósgyőr otthonában a labdarúgó Ligakupa csoportküzdelmeinek szerdai záró fordulójában. A hajdúságiak veretlenül végeztek az E csoport élén.
A maratoni futás mind népszerűbb sportesemény, és a rendkívüli megterhelés ellenére százezrek állnak rajthoz minden esztendőben: nem ritka eset, hogy valamelyik résztvevő a 2500 évvel korábbihoz hasonlóan életét veszti a roppant megerőltető távon.
Szerda este 19:15 órakor kezdődik a Füchse Berlin - MKB Veszprém, férfi kézilabda Bajnokok Ligája mérkőzés. Nézd nálunk élőben a találkozó élő tudósítását.
December 2-án, Kijevben tartják meg a 2012-es labdarúgó Európa-bajnokság sorsolását. Az első kalapba a két házigazda, Ukrajna és Lengyelország mellett Spanyolország és Hollandia került.
Los Angeles — Visszalépett, mégsem indít apasági pert Justin Bieber (17) ellen az a nő, aki azt állította, a tinisztár a négy hónapos fia édesapja. Mariah
Veszélyben forog "jó híre" miatt az Ázsiában honos pöttyös gekkó egy természetvédő szervezet szerint: a hüllőről úgy tartják, segítheti a HIV-vírus kezelését, emiatt meredeken nőtt az állat csempészése.
Elfogatóparancsot adott ki saját volt szóvivője ellen szerdán a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús, illetve emberiesség elleni bűncselekmények ügyében eljáró, hágai székhelyű nemzetközi törvényszék (angol rövidítéssel: ICTY), mert az illető nem fizette ki a rá korábban kirótt 7 ezer eurós pénzbüntetést.
A szövetség felső vezetése úgy döntött, hogy sportszakmai változásokra van szükség, melyeknek segítségével koncentráltabb lehet a felkészülés a londoni olimpiára.
A Rába Járműipari Holding Nyrt. igazgatósága egyhangúlag úgy döntött, hogy az érintett részvényeseknek javasolja a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. nyilvános vételi ajánlatának elfogadását.
A piacok a jelek szerint most már elfogadták annak lehetőségét, hogy az euróövezet végső soron szét is eshet, legalábbis erre utalnak az utóbbi időben tapasztalt kötvényárazási folyamatok és az euró gyengülése is - vélekedtek szerdai helyzetértékelésükben londoni pénzügyi elemzők.
A szerdai kereskedés hangulatát is inkább az európai hírek határozzák meg, s a néhány kedvezőbb fejlemény sem tudja oszlatni a gazdasági kilátások és az euró jövőjével kapcsolatos aggodalmakat. Az...
München — Még csak hatéves, de már négyszer volt Iron Maiden-koncerten Balogh Soma (6), akinek legutóbb teljesült az álma: találkozhatott a csapat egyik tagjával.
Hatvanegy gömbölyűfejű delfin, vagy más néven pilótabálna vetődött partra és pusztult el Új-Zéland egyik távoli partszakaszán - jelentette be a helyi környezetvédelmi minisztérium.
A Budapest Honvéd 3-1-ra nyert a vendég Gyirmót ellen a labdarúgó Ligakupa szerdai záró csoportfordulójában. A C-csoportból - ahogyan az már korábban eldőlt - a Videoton és az MTK jutott tovább.
Pozitív jelként értékelte a Fitch, hogy Ausztria alkotmányos adósságplafont vezetne be. A hitelminősítő szerint ez megerősíti az ország elkötelezettségét kiváló hitelminősítésének megtartása mellett,...
Portugália sikeresen teljesítette gazdaságának a 78 milliárd eurós EU/IMF-mentőcsomaghoz kapcsolódó, esedékes felülvizsgálatát - közölte szerdán a portugál pénzügyminiszter, írja az MTI. Vitor...
Károlyi Mihályra emlékeztek a Facebook közösségi oldalon szervezett demonstráció keretében szerdán, a volt köztársasági elnök budapesti szobránál. A rendezvényen, amelyen LMP-s politikusok is felszólaltak, a résztvevők a szobor eltávolítása ellen is felemelték a szavukat.