Az Országház impozáns épülete a magyar nemzet alkotóerejének látványos megnyilvánulása és egyben hozzájárulása a kulturális világörökséghez, minden magyar ember számára önbecsülés és büszkeség forrása - fogalmazott Kövér László szerdán, amikor az UNESCO főigazgatójával közösen ünnepélyes keretek között felavatták a Kossuth téren felállított UNESCO világörökség táblát.
Tovább kell mélyíteni az euróövezeten belüli integrációt a nemzetközi gazdasági válság leküzdésének érdekében, de ez nem hozhatja hátrányos helyzetbe a tíz többi EU-tagállamot - hangoztatta José Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság elnöke szerdán Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésén felszólalva.
Csurka István felajánlotta az Új Színházzal való együttműködés lehetőségét a Magyar Nóta Egyesületek, Klubok és Nótakedvelők Országos Szövetségének, írja a Színház.hu. Az érintettek szerint buszokkal fognak áramlani a vidéki nótabarátok.
A Pirelli gumigyártó cég kizárta annak a lehetőségét, hogy anyaghiba okozta Sebastian Vettelnek,defektjét és korai kiesését a múlt vasárnapi Abu-Dzabi Nagydíjon.
Az Orco Property Group december elsejével kérte részvényeinek törlését a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) terméklistájáról - tette közzé a társaság a BÉT hivatalos honlapján.
Oroszország ritkán lakott szibériai területein viszonylag gyakran észlelnek „földönkívüli” tevékenységet. Legutóbb egy nő számolt be arról, hogy 2009 óta a hűtőjében tartott egy háza mellett lezuhant UFO mellett talált „lényt”.
Tovább kell mélyíteni az euróövezeten belüli integrációt a nemzetközi gazdasági válság leküzdésének érdekében, de ez nem hozhatja hátrányos helyzetbe a tíz többi EU-tagállamot - hangoztatta José Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság elnöke szerdán Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésén felszólalva.
Egy most megjelent könyv szerint az 1968-ban elhunyt Pio atya csaló volt. Stigmákat viselt, vagyis olyan, időnként vérző sebeket a tenyerén, mint amilyenek Jézus testén voltak láthatóak a keresztre feszítés után. Csakhogy azokat állítólag magának okozta.
Az amerikai történelem legnagyobb önkormányzati csődjét jelentette be múlt héten a 4,5 milliárd dolláros adóssággal rendelkező alabamai Jefferson megye. A megye csődjét alapvetően a szennyvízhálózat...
Mario Monti kijelölt olasz kormányfő szerdán hivatalosan is elfogadta a miniszterelnöki megbízatást, amellyel vasárnap bízta meg őt Giorgio Napolitano köztársasági elnök. Délután öt órakor le is tette az esküjét a kivétel nélkül szakértőkből álló új olasz kormány, melyben a kormányfő megtartotta magának a pénzügyeket felügyelő gazdasági miniszteri tárcát is.
Mario Monti kijelölt olasz kormányfő szerdán hivatalosan is elfogadta a miniszterelnöki megbízatást, amellyel vasárnap bízta meg őt Giorgio Napolitano köztársasági elnök.
A Sportkórház helyzete tarthatatlan, az intézmény évek óta elfogadhatatlan körülmények között működik - olvasható az Országgyűlés sport- és turizmusbizottságának szerdai ülésén elfogadott állásfoglalásában. A testület a helyzet megoldása érdekében a kormányhoz fordult segítségért.
Már tizenhat település levegője számít veszélyesnek az Országos Környezet-egészségügyi Intézet (OKI) legfrissebb, szerdán közölt adatai szerint Magyarországon.
Kína hallgatólagosan engedélyezte a Megasztárhoz hasonló tehetségkutató kínai koppintását vagy a mikroblogok elszaporodását. Most azonban a pártnál betelt a pohár...
A Business Telecom Távközlési BÉT közelményes szerint megnyerte az Enterner 2001 és az Actel Zrt. által kiírt meghívásos pályázatot, majd megvásárolta az EnterNet és az Actel lakossági ADSL, VoIP és...
Munkával kell hozzájárulniuk eltartásukhoz a raboknak - jelentette ki Rétvári Bence közigazgatási és igazságügyi államtitkár az m1 Ma reggel című műsorában. Egy rab ugyanis naponta 2230 forintba kerül, az elítéltekre évi 9 milliárd forintot fordít az állam.
A feketelista.hu összesítése szerint 458 cégnek van egyenként 100 millió forintnál nagyobb adóhiánya, huszoneggyel kevesebbnek, mint egy évvel ezelőtt. Az adófizetési morál egy év alatt azonban mit sem változott, amit bizonyít, hogy e cégek együttes adóhiányának összege 142,5 milliárd forintra rúg, körülbelül ötmilliárddal több, mint egy évvel korábban volt - állapítja meg a portál elemzése.
Portugália a terveknek megfelelően összesen 1,12 milliárd euró értékben adott el 3 és 6 hónapos kincstárjegyeket szerdán. A rövidebb lejáratú adósságpapír hozama csökkent, a hosszabbé nem változott az előző aukcióhoz képest.
Újabb megállapodások aláírása várható Kínával a közeljövőben a magyarországi beruházásokra fordítható 1 milliárd eurós fejlesztési keret felhasználásáról, a konkrét projektek közül elsőként a fővárost a Liszt Ferenc Repülőtérrel összekötő gyorsvasút valósulhat meg - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) szerdán az MTI-vel.
Máris elkezdtek gyülekezni a korábbi lakók az úgynevezett Dale Farmnál, ahol Európa legnagyobb illegális lakókocsi táborát számolták fel korábban erőszakkal a brit rendőrök. A főleg romák lakta terület kiürítése és rendbetétele 18 millió fontba (körülbelül 6,5 milliárd forint) került.
Az MSZP szakpolitikusa szerint biztosra vehető, hogy a kormány bevezeti a svéd nyugdíjmodellt, ami a szocialisták számítása szerint az ellátások nagyjából 20 százalékos csökkenéséhez vezetne.
A gyermelyi erdőben egy korhadt fát próbált kivágni kedden egy 37 éves mányi férfi, azonban a fatörzs rádőlt és agyonnyomta - tájékoztatta a rendőrség szerdán az MTI-t.
A Real Madrid brazil középpályása az utóbbi két hétben kisebb sérüléssel bajlódott, de a hírek szerint a hétvégi, Valencia elleni találkozón már újra számításba veheti őt José Mourinho.
Súlyos, életveszélyes állapotban van az a tizenéves fiú, akit társa szúrt meg Tiszaújváros középiskolájában, jelenleg a megyei kórházban műtik - jelentette az MTI tudósítója a helyszínről.
Mario Monti az olasz államfővel való találkozó után bejelentette, hogy a miniszterelnöki tisztség mellett a gazdasági minisztériumot is ő fogja irányítani.
A Wall Street Journal szerdai cikkében azt írta, hogy a magyar jegybank meghúzta a vészharangot. A lap szerint bizonytalanságot teremtett a piacokon a magyar kormány több szokatlan és ellentmondásos intézkedése.
Olaszországnak ugyanannyi államadósságot kell megújítania áprilisig, mint két évvel ezelőtt, akkor azonban még 74 bázispont volt az olasz papíroknak a német kötvényekhez mért felára.
Az új ösztöndíjprogram sem nyújt a szakvizsga után garanciát a fiatal orvosok megélhetésére, ezért érdeklődött iránta mindössze egyötödük – mondta a rezidensszövetség elnöke a 180 percben.