Az Egyesült Államokban július óta legnagyobb mértékben, 0,7 százalékkal bővült az ipari termelés októberben szeptemberhez képest, amikor 0,1 százalékkal csökkent a megelőző hónaphoz képest - közölte az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed szerdán.
Előzetes letartóztatásba helyezték H. Gábort, akit a nemzetközi fogadási csalásokkal kapcsolatos ügyben hétfő délelőtt állított elő a Központi Nyomozó Főügyészség és a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI).
Legkésőbb 2014-ben lesz profitábilis a CIG Pannónia, ez a nyereség volumenét tekintve is számottevő lesz - erősítette meg korábbi ígéretét a társaság mai sajtóbeszélgetésén Gaál Csaba vezérigazgató....
Petrozavodsk - Leginkább egy, a Kolcsak seregeinek átvonulása idején a hűtőben felejtett endíviasalátára hasonlít az a különös képződmény, amely megtalálója szerint nem más, mint egy földön kívüli lény két éve lefagyasztott holtteste.
Budapest — Egy óriási, eddig még soha, sehol nem látott színpadi show keretében ünnepli tizenötödik születésnapját december 11-én a Papp László Budapest Sportarénában a Hooligans.
Az MSZP szerint megbukott az államadósság csökkentését célul tűző kormányzati gazdaságpolitika, ezt jelzi, hogy az adósság a GDP 82 százalékára rúg. Katona Tamás, a szocialista párt elnökségi tagja szerdán újságíróknak arról is beszélt, hogy a kormánynak mielőbb készenlétihitel-megállapodást kell kötnie a Nemzetközi Valutaalappal (IMF).
Délután öt órakor teszi le esküjét a kivétel nélkül szakértőkből álló, Mario Monti vezette új olasz kormány, melyben a kormányfő megtartotta magának a pénzügyeket felügyelő gazdasági miniszteri tárcát is.
A Kenyai Atlétikai Szövetség elnöke szerint súlyos igazságtalanság történt, amikor az ausztrál Sally Pearsont választották meg az év női atlétájának, a kenyai Vivian Cheruiyot helyett.
Budapest - Igazán Barátok közt érezhette magát kedden Gabriela Spanic, aki a Cool Tv és a Sorozat+ meghívására érkezett hazánkba. A Paula és Paulina Budapesten vendégeskedő sztárját maga a producer, Kalamár Tamás kalauzolta végig az RTL Klub szappanoperájának díszletei között.
A meteorológiai előrejelzések szerint a következő napokban is anticiklon alakítja az időjárást, ami nem kedvez a levegőminőség gyors javulásának, így vasárnapig valószínűleg nem javul a légszennyezettségi helyzet - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) szerdán az MTI-vel.
Az MSZP szerint megbukott az államadósság csökkentését célul tűző kormányzati gazdaságpolitika, ezt jelzi, hogy az adósság a GDP nyolcvankét százalékára rúg. Katona Tamás, a szocialista párt elnökségi tagja szerdán újságíróknak arról is beszélt, hogy a kormánynak mielőbb készenlétihitel-megállapodást kell kötnie a Nemzetközi Valutaalappal.
Olasz lapok szerint az AC Milan vezetőedzője, Massimiliano Allegri a téli átigazolási időszak során szeretné Olaszországba csábítani a Chelsea támadóját, Didier Drogbát.
A tőzsdei elemzők körében nem ismeretlen az ún. Tobin féle Q ráta, melyet a szakértők előszeretettel használnak az amerikai részvénypiac értékeltségének vizsgálatakor. Az alábbiakban többek között...
Az állampolgárok vagyoni védelme érdekében szükséges a fogyasztói csoportok betiltása - a gazdasági bizottság módosító javaslatában. Az módosító indítvány elfogadása esetén 2012 január elseje után nem alakulhat újabb fogyasztói csoport, de a már működőek is számíthatnak valamiféle szabályozásra a jövőben....
Mikor, kinek és milyen körülmények között adjuk oda azt, amiből csak egy van, a szüzességünket? Erről vallottak hazai celebek a TV2 Mokka című műsorában.
Délután öt órakor teszi le esküjét a kivétel nélkül szakértőkből álló, Mario Monti vezette új olasz kormány, melyben a kormányfő megtartotta magának a pénzügyeket felügyelő gazdasági miniszteri tárcát is.
Vészhelyzeti terven dolgozik az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD), hogy megakadályozza az adósságválság átterjedését Kelet-Európára - írta szerdán a Die Presse című osztrák lap.
Legalább egy ember halálát megerősítették a világ legnagyobb menekülttáborában, az észak-kenyai Dadaabban kitört kolerajárványban – jelentette szerdán az AfricaNews.com hírportál.
Tavaly ilyenkor a lánya életéért reszketett, de annak örömére, hogy Marika hosszú betegség után meggyógyult, írt egy új könyvet és nyit egy éttermet is.
Budapest - Zorán két dologért vett el, a garázsért és a zöldborsólevesért" – vallja Hegyi Barbara (45), aki persze bővebben is kifejti a dolgot megjelenő szakácskönyvében, ami a titokzatos Abraka babra címet kapta.
A kedd este látott viszonylagos optimizmus a nemzetközi pénz- és tõkepiacokon szerda reggelre elillant, majd átmenetileg ismét javult délelõtt. Mindez a forint árfolyamában határozott...
Az állampolgárok vagyoni védelme érdekében szükséges a fogyasztói csoportok betiltása - áll a gazdasági bizottság módosító javaslatában. Az módosító indítvány elfogadása esetén 2012 január elseje után nem alakulhat újabb fogyasztói csoport, de a már működőek is számíthatnak valamiféle szabályozásra a jövőben....
A népegészségügyi termékadóból befolyó három milliárd forintot még idén megkapják az egészségügy első vonalában dolgozók bérpótlékként - jelentette be az egészségügyért felelős államtitkár az...
A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) több ponton is kifogásolta az új Munka törvénykönyvének korábbi tervezetét, és javasolta a magyar kormánynak, hogy folytasson konstruktív párbeszédet a...
Az operatív programok fel nem használt kereteiből 160 milliárd forintot csoportosítanak át épületenergetikai, illetve megújuló energiát alkalmazó korszerűsítésekre - tudósít az MTI Bencsik János mai...
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) azt kezdeményezi, hogy halasszák el az új köznevelési törvény vitáját 2012. március 31-ig, az érdekvédelmi tömörülés a jogszabályhoz megfogalmazott módosító javaslatait eljuttatta a parlamenti képviselőknek.
Szeged - A klubtörténet legjobb szereplésével emlékezik elhunyt elnökére a Szeged férfi vízilabdacsapata. Körtvélyessy Péter (†60) maga hozta össze a jelenlegi keretet, megteremtette a költségvetéshez szükséges forrásokat, szerződtette Vincze Balázst (44) vezetőedzőnek, ám ezek után súlyos betegségben júliusban elhunyt.
A Fidesz még várja a kormány számítását azzal kapcsolatban, hogy az egyszerűsített vállalkozói adó, az eva esetében mekkora adómértéket tart optimálisnak 2012-re - közölte Selmeczi Gabriella.
Az euróval együtt erősödött kissé a forint szerdán délutánra, az euró árfolyama 314 forint alá csökkent, a piacokat ugyanis kissé megnyugtatta hogy gyorsan alakult meg és szakértőkből áll az új olasz kormány.