Ha Overdose jövő vasárnap jól szerepel a római versenyen, tulajdonosai télen is versenyeztethetik, és elkezdődhet a felkészítése a hongkongi, valamint a dubai nagy sprintversenyekre.
Pénteken reggel kilenckor Tamásiban, a Vályi Péter Szakközépiskola sportcsarnokának három szőnyegén megkezdődik az ifjúsági, junior és veterán grappling-világbajnokság. A sportág néhány éve csatlakozott a Nemzetközi Birkózó-szövetséghez (FILA), és 2008 decemberében rendezték meg az első hivatalos világbajnokságát.
A profi boksztól nemrég visszavonult korábbi nehézsúlyú bajnok, David Haye állítja, önző viselkedésének és nagy szájának köszönhette sikeres bokszkarrierjét, amit most Hollywoodban kamatoztatna.
Budapest – Fazekas László (64) újra Újpesten? A lilák legendája, olimpiai bajnok futballistája azt a szeretett csapatot szolgálhatja, amelynek színeiben kilenc bajnoki címet szerzett a hatvanas-hetvenes években.
Egy helyet javítva tavalyi eredményén a dobogó legfelső fokán végzett idén Barack Obama amerikai elnök a világ legbefolyásosabb embereinek versenyében - derül ki a Forbes című amerikai üzleti magazin listájából.
A Futureal ingatlanfejlesztő csoport megvásárolta a Váci út és a Dózsa György út sarkán álló Ibis - korábbi nevén Volga - szállót az Accortól, és a helyén egy 20 ezer négyzetméteres irodaházat épít.
Megújul a háziorvosi praxisjog és 2012-ben bevezetik az e-receptet a kormány szerdai döntései alapján - mondta Szócska Miklós egészségügyi államtitkár a kormányszóvivői tájékoztatón.
Az euró hosszú távon fizetőeszköz maradhat, de az egységhez egy európai szintű költségvetés kialakítására lesz majd szükség - mondta Nagy Mohácsi Piroska. Az EBRD stratégiai igazgatója a Portfolio.hu...
Az internet forgalmát mérő és elemző Net Applications legfrissebb, októberi adatai szerint az Internet Explorer történelmi határt lépett át: 50 százalék alá csökkent a részesedése az összes internetező között. A Microsoft böngészője 1998 óta uralt nagyobb szeletet a piacon, mint az összes konkurense együttvéve. A csúcson 2004-ben járt, akkor 95 százalék körül, gyakorlatilag egyeduralkodó volt.…
A kormány végre ráébredt arra, hogy egyeztetnie kell a bankokkal - így reagált a nemzetgazdasági miniszter és a Bankszövetség elnökének találkozójára az MSZP országgyűlési képviselője.
Rogán Antal T/4662/111 számon módosító javaslatot terjesztett be a „bizonytalan adójogi helyzet bejelentése” cím alatt. A laikus számára nehezen érthető törvényszöveget egy példán keresztül mutatjuk be.
A görög kormányfő visszavonta az adósságcsomagról kiírandó népszavazás tervét - közölte csütörtökön délután két, a kormányfőhöz közel álló tisztségviselő. Az ellenzék vezére viszont később lemondásra szólította fel a miniszterelnököt, majd a parlamenti vita hevében frakciója élén kivonult az ülésteremből.
Egy helyet javítva tavalyi eredményén a dobogó legfelső fokán végzett idén Barack Obama amerikai elnök a világ legbefolyásosabb embereinek versenyében - derül ki a Forbes című amerikai üzleti magazin minap közzétett listájából.
Az UD-ügy egy olyan többlábú asztal, amelynek a közvélemény csak az egyik lábát ismeri, pedig az UD Zrt. "problémaköre" ennél jóval szélesebb körű - fejtette ki a titkosszolgálat által felvett hanganyagok nyilvánossá tételével kapcsolatban folyó büntetőper csütörtöki tárgyalásán Laborc Sándor.
Egy helyet javítva tavalyi eredményén a dobogó legfelső fokán végzett idén Barack Obama amerikai elnök a világ legbefolyásosabb embereinek versenyében - derül ki a Forbes című amerikai üzleti magazin minap közzétett listájából.
Várpalota - Minden szülő rémálma vált valóra a várpalotai készenléti lakótelepi óvoda falai között. Az Iciri-piciri oviba járó gyerekeket ugyanis középkorinak is beillő módszerekkel fegyelmezték és büntették - állítják a szülők.
Takarékosságra kényszerítik a Magyarországon is érdekelt HeidelbergCementet az emelkedő energia- és nyersanyagárak, miután a cég bevétele emelkedett, de profitja csökkent a harmadik negyedévben.
Budapest — Megkezdődött a nyolc ember halálával végződött móri bankrablás miatt elítélt Weiszdorn Róbert ügyének felülvizsgálati eljárása a Legfelsőbb Bíróságon. Az életfogytiglanra ítélt, és legkorábban 40 év múlva szabadítható Weiszdorn enyhítésben bízik
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) szenátusa újból elutasította az egyetem magyar oktatóinak, valamint a román oktatási minisztériumnak azt a kérését, hogy önálló magyar intézetek alakulhassanak meg a felsőoktatási intézményben - jelentette ki az MTI-nek csütörtökön Brassai Attila, az egyetem tanszékvezető tanára.
Roy Rogers amerikai filmszínész, akinek énekhangja zenés westernjeiben évtizedeken keresztül varázsolta el a közönséget, 100 éve, 1911. november 5-én született.
Magyarország - „Órát tudnék állítani hozzá: mindennap ugyanakkor kezdi." Magunkban sokszor megmosolyogjuk a köszvénnyel bajlódó nagyit, ha ezt halljuk tőle.
Az izraeli kormányfő utasítást adott csütörtökön arra, hogy állítsák le az ország befizetéseit az ENSZ nevelésügyi, tudományos és kulturális szervezetének költségvetésébe, mert az intézmény teljes jogú tagjává választotta a Palesztin Hatóságot.
Miután a Renault nem csak a Nissannal lépett "házasságra", hanem a dél-koreai Samsung Motorsban is jelentős befolyást szerzett, a helyi piacra fejlesztett - és a másik két nagy dél-koreai gyártó...
A szerda éjszakába nyúló Cannes-ban zajló egyeztetések után egyértelmûvé vált, hogy a görögök csak az eurózónában való maradásról tarthatnak népszavazást, a nemzetközi közösség pedig ennek...
Budapest – Szívinfarktust kapott és összeomlott a keringése annak a nagybeteg Saroltának (18), aki a törvényi szabályozás miatt eddig nem kaphatta meg börtönben ülő kedvese veséjét.
A vérontás leállítását célzó Arab Liga-tervezet szerdai elfogadása ellenére tovább folytatódott az erőszak Szíriában: Homsz városában a biztonsági erők húsz civilt megöltek - közölte csütörtökön egy szíriai emberjogi szervezet.
Olaszország és az európai "periféria" más hasonló országai kezében van az euró sorsa - vélekedett egy brüsszeli szakértő csütörtökön az osztrák közszolgálati rádiónak nyilatkozva.
Az FTC mai elnökségi ülésén az a döntés született, hogy a Ferencváros futball csapata vasárnap a bajnoki mérkőzését egyszeri alkalommal, név nélküli fekete mezben játssza.
Újdelhi - Az utóbbi évtizedekben súlyosan felborult az emberiség nő-férfi arányának kényes egyensúlya, ami a szakértők szerint legalább akkora világméretű katasztrófákhoz vezethet, mint a globális felmelegedés.
A magyar katonák ritka brutalitással jártak el a II. világháború során az általuk megszállt területeken – egyebek mellett ez hangzott el a Magyarország a második világháborúban című kötet megjelenésének apropóján rendezett kerekasztal-beszélgetésen.
Bangkok — Gumicsizmát, kesztyűt és baseballsapkát húzott a nemrég megválasztott thai miniszterelnök, hogy csónakba szállva személyesen segítsen az árvíz sújtotta Bangkok egyes kerületeiben.
Olaszország és az európai "periféria" más hasonló országai kezében van az euró sorsa - vélekedett egy brüsszeli szakértő csütörtökön az osztrák közszolgálati rádiónak nyilatkozva.
A nap elején még a görögök körüli bizonytalanság jegyében kezdődött a kereskedés az európai piacokon, majd a nap során az összességében még mindig a növekedésről árulkodó amerikai makroadatok, a...
A jövő évben elkezdődik és 2015-ben fejeződik be a Puskás Ferenc Stadion újjáépítése - adta hírül kormányzati forrásra hivatkozva csütörtökön a fourfourtwo.hu internetes szaklap.