Az eurózónának nyújtott kínai támogatás elérheti a 100 milliárd dollárt, de a segítségnek két feltétele van - mondta csütörtökön Li Daokui, a kínai központi bank monetáris politikáért felelős bizottságának tagja a Le Figaro című francia napilapban megjelent interjúban.
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Az európai pénzügyi válság megoldása a G20-ak csúcstalálkozójának fő feladata - jelentette ki az amerikai elnök csütörtökön Cannes-ban francia kollégájával tartott közös sajtótájékoztatóján.
A tűzoltóság ügyeletére bejelentés érkezett, hogy délután bomba robban egy bevásárlóközpontnál, a bíróságnál, az ügyészségnél, valamint a NAV épületeinél.
Az amerikai elnök üdvözölte, hogy a pénzügyi válság "globális megoldásának érdekében már történt néhány fontos lépés", de jelezte, hogy további "részleteket" vár az európaiaktól. Bár eddig nem támogatta, Obama „megértette” a pénzügyi tranzakciókra kivetendő adóval kapcsolatos tervet.
Az elmúlt napok heves esését követően tegnap kisebb mértékben erősödtek az irányadó tengerentúli részvényindexek, melyekben így egyelőre tartanak a fontos támaszok. A görög népszavazás körüli...
25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentette irányadó rátáját az Európai Központi Bank. A döntés óriási meglepetést okozott, hiszen az elemzők döntő többsége tartásra számított. A piaci szereplők...
Nincs új lépés terítéken a devizahitelesek megsegítését illetően - fejtette ki Matolcsy György, miután a Bankszövetség elnökével és a PSZÁF elnökével találkozott. A nemzetgazdasági miniszter beszélt arról is, hogy Magyarországon növekedési fordulatra van szükség ahhoz, hogy 2012-ben a bruttó hazai termék (GDP) legalább 1,5 százalékkal bővüljön.
A brit Guardian című újság szerdai cikke szerint az Egyesült Államok és Nagy-Britannia felkészült egy esetleges Irán elleni támadásra – a lap szerint Amerikát különösen aggasztja, hogy Teherán nem akarja leállítani urániumdúsítási programját.
Kihagyja a jövő heti, párizsi versenyt, és az idényzáró Mesterek Kupájára, illetve a Davis Kupa-döntőre összpontosít Rafael Nadal, a spanyolok teniszsztárja.
Az elemzői várakozásokkal szemben csökkentett, 1,25 százalékra mérsékelte irányadó kamatlábát az Európai Központi Bank (EKB) kormányzótanácsa csütörtöki kamatdöntő ülésén.
Az elmúlt félévben, az aranybánya részvények teljesítménye jelentősen elmaradt az arany árának emelkedésétől, ami kedvező bányarészvény vételi lehetőséget jelent még akkor is, ha az arany ára nem...
Lubos Ilizi, a Vasas kapusa immár 587 perce nem kapott gólt az OTP Bank Ligában. Óriási érdemei vannak abban a szlovák hálóőrnek, hogy csapata stabilan a középmezőnyhöz tartozik, a kezdeti nehézségek után.
A svájci Swiss Re - a mérlegfőösszeg szerint a világ második számú viszontbiztosítója - 1,35 milliárd dollár adózás utáni nyereséget jelentett csütörtökön a harmadik negyedévről, az egy évvel korábbi 618 millió dollár után.
Az elemzői várakozásokkal szemben csökkentett, 1,25 százalékra mérsékelte irányadó kamatlábát az Európai Központi Bank (EKB) kormányzótanácsa csütörtöki kamatdöntő ülésén.
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Hanga Ádám szemkápráztató zsákolásokkal és blokkokkal tette le a névjegyét a spanyol ligában. A magyar kosaras neves idegenvezetőt kapott: Nagy László, a Barca kézise kalauzolta az ibériai országban.
Nem mondott le a görög kormányfő - cáfolta a miniszterelnök hivatalából egy forrás csütörtökön a korábban elterjedt feltételezést. Közben mintegy harminc görög képviselő - kormánypártiak és ellenzékiek - levelet írtak, amelyben egységkormány felállítását szorgalmazzák.
A fedélzeten 1230 személy utazott - a legtöbbjük egyiptomi állampolgár -, s a jordániai hatóságok közlése szerint egyikük életét vesztette a balesetben.
Bombariadó miatt több belvárosi épületet kiürít és átvizsgál a rendőrség csütörtök délután Pécsen. A pécsi rendőrkapitányság tájékoztatása szerint délelőtt a tűzoltóság ügyeletére telefonon bejelentés érkezett, amely szerint délután bomba robban egy belvárosi bevásárlóközpontnál, a bíróságnál, az ügyészségnél, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal épületeinél.
Elismerte Jeórjiosz Papandreu görög miniszterelnök, hogy az EU-mentőcsomagról tartandó népszavazás az ország jövőjét sodorná veszélybe. Ugyanakkor beleegyezett az ideiglenes kabinet felállításába.
Az ESHRE, vagyis az Európai Humán Reprodukciós és Embriológiai Társaság évente több tudományos konferenciával is várja a meddőség területén dolgozó szakembereket. A Versys Clinics Humán Reprodukciós Intézet szakemberei is részt vettek a Stockholmban tartott konferencián. Az Ő segítségükkel megtudhatjuk, hogy miként küszöbölhetik ki a meddőségi klinikák a Hepatitis vírus terjedését azon meddő…
Az uruguayi csatár, aki az előző vb legjobb játékosa lett, mostanában a szuperszexi modellel, Victoria Saraviával randizik, aki mellesleg előtte Diego válogatottbeli csapattársával, Carlos Buenóval járt.
Nem változtatott az irányadó ráta szintjén a mai kamatdöntő ülésen a cseh jegybank, így az immár pont másfél éve 0,75%. A piaci várakozásokkal összhangban változatlanul hagyta az alapkamatot a CNB...