Korábban már írtunk a házi gyógyszerkészítésről. A cikkünkre érkezett visszajelzések nyomán most megismételjük, hogy csupán arra buzdítjuk Önöket: a már ismert – nem életmentő! – gyógyszereiket próbálják helyettesíteni a készítmény információját hordozó, „programozott” vízzel, amelyből általában elég egyszerre 6-8 cseppnyit bevenni, pontosabban a nyelv alá cseppenteni. Egyszersmind néhány…
A várakozásoknak megfelelő harmadik negyedéves gyorsjelentést tett ma közzé az OMV. A szegmensek közül az upstream és a gáz negatív, míg a downstream pozitív meglepetéssel tudott szolgálni. Az OMV...
Csak néhány óráig tartó optimizmust váltott ki a nemzetközi pénz- és tőkepiacokon az a tegnap esti bejelentés, hogy egy jövő heti törvény elfogadása után lemond Silvio Berlusconi olasz kormányfő. Az,...
Megegyezett a szlovák kormány és az ellenzék az adósságplafonról. A parlament elé került tervezet szerint 2017-ig olyan szabály lenne, amely szerint a GDP 60%-át elérő államadósság esetén a...
Közgazdász körökben vitatott kérdés, hogy milyen devizaárfolyam lehet kívánatos egy ország exportja illetve gazdaságának növekedése szempontjából. A nemrégen a Portfolio által rendezett Budapest...
Kedd este eldõlt, hogy távozik a miniszterelnöki székbõl Silvio Berlusconi, miután ígéretet tett arra, hogy a reformok elfogadása után lemond. A piacok elõször kedvezõen fogadták...
A tegnap optimistán záró amerikai részvénypiacok és a ma reggel is jól alakuló európai határidők eredőjeként a magyar parkett is emelkedéssel kezdheti a napot - véli Pap Attila, a Quaestor pénzügyi...
Gyógyszerhiány miatt hazaküldték a rákos betegeket a Zala Megyei Kórház onkológiai osztályáról, mert nem tudták számukra biztosítani a megkezdett kemoterápiás kezelés következő adagját - írta a Zalai Hírlap.
Győzelemmel debütált a St. Louis Blues kispadján a hét elején kinevezett Ken Hitchcock, akinek új csapata 3-0-ra verte a Chicago Blackhawks alakulatát.
Kedd este eldõlt, hogy rövidesen távozik a miniszterelnöki székbõl Silvio Berlusconi, miután ígéretet tett arra, hogy a reformok és a 2012-es költségvetés elfogadása után lemond. A piacok...
Bár a válság nem kímélte az építőipart sem, úgy tűnik azonban, hogy van egy viszonylag szűk szegmense, amelyben már látják az alagút végét a piac szereplői....
A külföldi befektetők aggódása mellett Csányi Sándornak, a OTP elnök-vezérigazgatójának határozott fellépése kellett a kormány és a bankok közötti hidegháború lezárásához - írja az origo.hu. Az...
Már korábban is pedzegettem, hogy a környezetvédelemnél képmutatóbb terület alig létezik a világon, s bár mindenki fennhangon hirdeti, hogy ilyen irányú törekvéseivel bizony megmenti az emberiséget, azért leszögezhetjük, hogy az egyéni közlekedést illetően a környezettudatosság megmarad a tehetősek luxusának.
Az indexek emelkedésével indulhat a kerekedés szerdán a nyugat-európai tőzsdéken. A mutatók elsősorban Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök lemondásának hírére erősödhetnek.
Az augusztusi élénkülést követően tovább növekedett a külkereskedelmi termékforgalom. Szeptemberben idei évi csúcsra emelkedett az export értéke - olvasható a KSH jelentésében.
Újabb részletek láttak napvilágot Zlatan Ibrahimovic életrajzi könyvéből. A svéd futballista nyíltan beszél arról a verekedésről, amely 2010 novemberében történt a Milan edzésén közte és az amerikai Oguchi Onyewu között.
Az elmúlt hétvégén ünnepelte 79. születésnapját a legendás magyar tévés személyiség, riporter, kommentátor, szerkesztő és még megmondhatatlanul sok cím viselője, Vitray Tamás.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 270 millió forintos áfacsalással gyanúsít egy kaposvári vállalkozót és több társát; a gabonakereskedéssel foglalkozó vállalkozót adócsalás megalapozott gyanúja miatt előzetes letartóztatásba helyezték - közölte a NAV Dél-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatósága kedden az MTI-vel.
Egyre sűrűbben látnak napvilágot hírek a Yahoo eladásával kapcsolatban, a legfrissebb pletykák szerint a Softbank és az Alibaba kockázati tőke alapokkal tárgyal arról, hogy ajánlatot tennének az...
Több enyhítő rendelkezést is beiktatnának fideszes képviselőnők kapcsolódó módosító indítványaikkal a korhatár előtti öregségi nyugdíjak megszüntetéséről szóló törvényjavaslatba.
Szeptemberben az előzetes adatok szerint 742 millió eurós többlet halmozódott fel a külkereskedelmi mérlegben. Minden idők harmadik legnagyobb aktívuma (az első kettő is az idén volt) továbbra is a...
A hvg.hu birtokába került belügyi előterjesztésből kiderül, nem tervezték be a 2012-es költségvetésbe azt a kilencmilliárd forintot, amit a rendőrség és a tűzoltóság tiszthelyettesei kapnának bérkiegészítő juttatásként.
Az augusztusi élénkülés után tovább nőtt a külkereskedelmi termékforgalom, szeptemberben az év eddigi legmagasabb kiviteli értékét regisztrálták: az első becslés szerint az export értéke 2.024 milliárd forint, az importé 1.809 milliárd forint volt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.
Ma reggel tette közzé gyorsjelentését a német közszolgáltató órisás, az E.On, a főbb eredménysorokon az év első kilenc hónapjában jelentős visszaesés mutatkozik a társaságnál. Erre persze a...
Csak néhány óráig tartó optimizmust váltott ki a nemzetközi pénz- és tõkepiacokon az a tegnap esti bejelentés, hogy egy jövõ heti törvény elfogadása után lemond Silvio Berlusconi olasz...
Kábítószernek nem minősülő, de kábító hatású anyagokat árultak 18 év alattiaknak abban a Ferenc körúti boltban, ahol kedden este tartottak razziát a rendőrök.
A világ talán legjobb zsokéja, az olasz Frankie Dettori lovagolja majd vasárnap Overdose-t a római Premio Carlo e Francesco Aloisi elnevezésű Group III-as futamon.
Juhász Ferenc honvédelmi minisztersége idején megvett An-26-os szállító repülőgép beszerzésében számos gyanús körülmény merült fel - írja a Magyar Nemzet.
Meggyes Tamás, Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselő, állítása szerint eddig nem tudott arról, hogy az önkormányzati cégben vállalt felügyelő bizottsági tagság összeférhetetlen az országgyűlési képviselőséggel, de amikor kedden erről tudomást szerzett, lemondott ezen felügyelő bizottsági tagságokról.