Az egyiptomi charterjáratok felfüggesztésével sem a járatokat megrendelő utazási irodákat, sem a gépeket biztosító légitársaságot nem terheli teljesítési kötelezettség, a jelenlegi helyzetben ugyanis az általuk megkötött szerződések megszűnnek - tájékoztatta a Malév az MTI-t
Meg nem erősített jelentések szerint már elérte a 300-at az Egyiptomban egy hete tartó, Hoszni Mubarak államfő ellen irányuló tüntetések halálos áldozatainak a száma - közölte kedden Genfben az ENSZ emberi jogi főbiztosa, aki szerint "sorsfordító" lehet az, ami jelenleg az észak-afrikai országban zajlik
Termálvízzel fűtenék a jövőben a fővárosi állatkertet, ehhez a szomszédos Széchenyi Fürdő artézi kútjának vizét használnák fel. Az új rendszert uniós támogatással valósítanák meg és az olcsóbb gázszámla mellett az is mellette szól, hogy környezetbarát.
A végleges adatok szerint 102.019 magán-nyugdíjpénztári tag nyilatkozott arról, hogy a magán-nyugdíjrendszerben kíván maradni - tájékoztatta Szőke Lovas Zsuzsa, az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF) sajtótitkára kedden az MTI-t.
Együtt szerepelt a legnépszerűbb amerikai talkshow-ban a Facebook közösségi weboldal megalkotója, Mark Zuckerberg és filmes karakterének megformálója, Jesse Eisenberg.
A meghívott szakszervezeti vezetők többsége élesen bírálta az alkotmányozás folyamatát azon a közmeghallgatáson, melyet az Országgyűlés alkotmány-előkészítő eseti bizottsága tartott parlamenti nyílt napján, kedden
Bár az elmúlt évek gazdasági eseményei miatt nőtt a magyar lakosság megtakarítási hajlandósága, de a képessége csökkent. Egyre kevesebb ember és egyre nehezebben tudn félretenni. Ugyanakkor ez az év nem csak a megtakarítási hajlandóság, hanem a megspórolható összegek növekedését is hozhatja – derül ki az Aviva Életbiztosító tavaly év végén készült kutatásából.
Az utcára kerülés fenyegeti a Dunakeszi Repülős napon szörnyethalt biztonsági őr özvegyét. Vörös Lászlóval egy lezuhant repülő végzett, a biztosító szerint keresetveszteség nem érte az özvegyet, hiába állípított meg a szakértő 30 millió forintot
Az MSZP szerint szégyenletes, hogy "egy felháborító zsarolással kikényszerített átlépést" Selmeczi Gabriella sikernek nevez, és a nyugdíjvédelmi miniszterelnöki megbízott jobban tette volna, ha inkább hallgat ahelyett, hogy "egy nemzetellenes cselekedettel" dicsekszik
Több mint három ezer kárbejelentés érkezett a biztosítókhoz kedd délig a múlt szombati földrengéssel kapcsolatban. Szakértői becslések szerint a földrengés okozta károk teljes összege meghaladhatja a fél milliárd forintot - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) kedden az MTI-vel.
Ajándék vár azokra, akik a facebookon követik a sport365.hu híreit, nálunk olvasnak a sportvilág eseményeiről.Nyereményeket sorsolunk ki azok között, akik figyelmükkel megtisztelik az oldalunkat.
Dávid Mihály egy évre szóló időjárási előrejelzését hamisítják. A nyíregyházi okleveles mérnök 39. alkalommal is elkészítette a Dávid naptárat, amelyben az idei év minden egyes napjára előre megírta, hogy milyen idő várható.
A világbajnoki címvédő német Sebastian Vettel és csapattársa, az ausztrál Mark Webber kedden délelőtt bemutatta a Forma-1-es Red Bull istálló idei versenyautóját.
A múltat idézi az iroda hangulata – a sokféle szemrevaló műtárgy miatt. Örökséget, értéket hordoz ebben a környezetben minden – még a kortárs rajz is, hát még a 100 évvel ezelőtti kép. Antik a bútor, annak látszik az óra a falon, a metszet. Régi könyvek és nemrégiben kiadott művészeti albumok a tárlóban. A szekrény tetején bokály, butella, felnémet söröskorsó, habán edény. Az ablakpárkányon…
Tökrészegen találtak rá egy lengyel férfira, aki alsónadrágban sziesztázott egy varsói köztéri padon - mínusz öt fokban. Életét a vérében található rengetek alkohol mentette meg - számol be az Ananova.
A Magyar Közlöny mai számában az a villamos energia egyetemes szolgáltatói árszabályzását tárgyaló rendelet, miszerint a mai naptól drágul az áram valamennyi hazai háztartásban. Az országos összehasonlító ár, amely alapvetően az árambeszerzés elismert költségeire vonatkozik 15,97-ről 17,17 forintra emelkedett. Ezzel párhuzamosan a szolgáltatói árrés szolgáltatóként differenciálttá változik, sehol…
A világ legjobb tetováló művészei között emlegetik a zalaegerszegi Borsos Lászlót, alias Borist. A fiatalember egyik legismertebb tisztelője pedig nem más, mint Sylvester Stallone.
A kötelező gépjármű felelősségbiztosítás (kgfb) mellett a Netrisk a jövőben nagyobb piaci részesedést akar elérni az egyéb biztosítások területén, ezért aktívabban fogja keresni a kapcsolatot több...
A Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szerint rövid távon nem lehet növelni Magyarországon a munkaerő mobilitását, éppen ezért munkahelyeket kell teremteni azokban a térségekben, ahol a legnagyobb a munkanélküliség....
Peller Mariann volt RTL Klubos kolléganőivel, Ördög Nórival, Liluval, Barabás Évivel, illetve a Class FM délutáni műsorvezetőjével, Vágó Pirossal szemben küzd a Women of the Year címért.
Nem az a fontos, hogy az ember hány éves - vélekedik Irénke, a hódmezővásárhelyi nagymama. Az asszony 60 évesen tör az elsőségre a tájfutó világbajnokságon.
A 29 esztendős, várandós Natalie Portman mielőbb túl akar esni a díjátadó szezonon, mert retteg attól, hogy magas sarkújában elesik a vörös szőnyegen, s ezzel veszélyezteti a magzatát.
A jövőben nem lehetne kikapcsolni az áramot azoknál a fogyasztóknál, akik fogyatékkal élnek - a kormány tervei szerint. Az árambefizetéssel kapcsolatos türelmi időt az elmúlt években 2 hónapról 90 napra emelték fel. A szolgáltatók szerint az engedmény rontotta a fizetési morált.
Termálvízzel fűtenék a jövőben a fővárosi állatkertet, ehhez a szomszédos Széchenyi gyógyfürdő artézi kútjának vizét használnák fel. Az új rendszert uniós támogatással valósítanák meg, és az olcsóbb gázszámla mellett az is mellette szól, hogy környezetbarát.
A lakossági áram ára emelkedik kilowattóránként mintegy két forinttal 2011. február elsején, mert a kedden megjelent miniszteri rendeletben emelkedett a Magyar Villamos Művek (MVM) nagykereskedelmi hatósági ára és kissé változott a lakosságot ellátó egyetemes szolgáltatók árrése is
A bécsi külügyminisztérium keddi közlése szerint megkezdték az osztrák állampolgárok kimenekítését Egyiptomból. Több száz emberről van szó - jelentette be a külügy, amelynek közleménye szerint a külügyi, a védelmi és a belügyi tárca közös műveleti csoportjának irányításával hozzák haza az osztrákokat.
Nyíregyházán hétfőn a levegőminőség átmenetileg jelentősen javult, a szálló por (PM10) légköri koncentrációjának 24 órás átlagértéke már nem haladta meg a tájékoztatási küszöbértéket, a 75 mikrogramm per köbmétert. Napi átlagértéke a Széna téri mérőállomáson hétfőn 67,9 mikrogramm per köbméter volt - közölte a Független Hírügynökséggel kedden a városháza sajtórferense, Parillák Gabriella.
Együtt szerepelt a legnépszerűbb amerikai talkshow-ban a Facebook közösségi weboldal megalkotója, Mark Zuckerberg és filmes karakterének megformálója, Jesse Eisenberg.
Hoszni Mubarak elnök kedd esti televíziós beszédében bejelentette, hogy szeptemberig még hivatalban marad, hogy teljesíthesse a tüntetők követeléseit, de már nem indul az elnökválasztáson. Az ellenzék vezetőjévé vált Mohamed el-Baredei kijelentette: Mubaraknak péntekig távoznia kell a hatalomból. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség Nobel-békedíjas korábbi főigazgatója azt nem mondta meg, hogy mi…
Az utcára kerülés fenyegeti a Dunakeszi Repülős napon szörnyethalt biztonsági őr özvegyét. Vörös Lászlóval egy lezuhant repülő végzett, a biztosító szerint keresetveszteség nem érte az özvegyet, hiába állípított meg a szakértő 30 millió forintot
Dávid Mihály egy évre szóló időjárási előrejelzését hamisítják. A nyíregyházi okleveles mérnök 39. alkalommal is elkészítette a Dávid naptárat, amelyben az idei év minden egyes napjára előre megírta, hogy milyen idő várható.
Tökrészegen találtak rá egy lengyel férfira, aki alsónadrágban sziesztázott egy varsói köztéri padon - mínusz öt fokban. Életét a vérében található rengetek alkohol mentette meg - számol be az Ananova.
Az MSZP szerint szégyenletes, hogy "egy felháborító zsarolással kikényszerített átlépést" Selmeczi Gabriella sikernek nevez, és a nyugdíjvédelmi miniszterelnöki megbízott jobban tette volna, ha inkább hallgat ahelyett, hogy "egy nemzetellenes cselekedettel" dicsekszik
A világ legjobb tetováló művészei között emlegetik a zalaegerszegi Borsos Lászlót, alias Borist. A fiatalember egyik legismertebb tisztelője pedig nem más, mint Sylvester Stallone.
A Paksi Atomerőmű Zrt. (PA Zrt.) 2,2%-os termelésbővülés mellett 7,2%-os árbevétel-növekedést ért el 2010-ben, így 15,76 TWh megtermelt áram mellett 165,2 milliárd forintos árbevételre tett szert -...
Alfáról egy nőnek írni nem könnyű feladat. Nem csak azért, mert az olasz márka évtizedek (sőt, immár egy évszázad) óta egyértelműen az érzelmekkel operál, hanem azért is, mert ezáltal elérte, hogy az alfások gyakorlatilag már egy külön kasztba tartoznak (annak minden negatív és pozitív tulajdonságait beleértve).
Peller Mariann volt RTL Klubos kolléganőivel, Ördög Nórival, Liluval, Barabás Évivel, illetve a Class FM délutáni műsorvezetőjével, Vágó Pirossal szemben küzd a Women of the Year címért.
Egy fiatalember úgy döntött, ő lesz az első félig kutya-félig ember hibridlény a világon. Szerzett hát egy kutyapofát, és beleoperáltatta azt a saját arcába.
Nem az a fontos, hogy az ember hány éves - vélekedik Irénke, a hódmezővásárhelyi nagymama. Az asszony 60 évesen tör az elsőségre a tájfutó világbajnokságon.
Két férfi hűlt ki az elmúlt napokban Borsod-Abaúj-Zemplén megye területén - közölte kedden a rendőrség. A halálesetek körülményeinek tisztázására megkezdett közigazgatási eljárásokat a kazincbarcikai, valamint az encsi rendőrkapitányságok folytatják le.
Az Aviva Csoport nyugdíjhiányt számszerűsítő európai felmérése szerint a magyaroknak havonta átlag 45 ezer forintot kellene megtakarítaniuk ahhoz, hogy nyugdíjas éveikben elfogadható színvonalon tudjanak élni, ehhez képest havonta 10 ezer forintnál is kevesebbet tesz félre a lakosság csaknem fele - közölte a biztosító az MTI-vel