Szeptember óta nagyon stabil a fűtőolaj határidős árfolyamának az emelkedése. Bár több korrekciós hullám is volt, a legnagyobb, novemberben, de továbbra is kiegyensúlyozott emelkedést mutat a termék. A tegnapi kereskedésben újabb kétéves csúcsra ért a jegyzés és most már 2.7 felett jár az árfolyam. (Solar Capital)
A Napi információi szerint Tóth Zoltán vezérigazgató ma bejelentette a dolgozóknak, hogy a Cashline brókercég megszűnik, az ügyfeleket a Buda-Cash brókerház veszi át állomány-átruházás keretében. Az...
A pénteki felpattanás után ismét visszatért az árfolyam a 209-es szinthez és tovább próbálkozik a letörésével. Az elmúlt bő két hétben többször is kísérletezett a 210-209-es szinttel, de ezidáig itt megjelentek a svájci frank vevők és feltornászták az árfolyamot. (Solar Capital)
A világ legjobb tetováló művészei között emlegetik a zalaegerszegi Borsos Lászlót, alias Borist. A fiatalember egyik legismertebb tisztelője pedig nem más, mint Sylvester Stallone.
A kávé nemcsak a nap indulásában segít, hanem számos tanulmány állítja, hogy védőhatása van a 2-es típusú cukorbetegséggel szemben. A Kaliforniai Egyetem (Los Angeles) kutatói már azt is tudják, mi ennek az oka.
A Ricoh Hungary az előrejelzések szerint 2,225 milliárd forint bevételt ér el a március végén záruló pénzügyi évében, ez 3,9 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit - mondta Tóth István, a társaság üzletfejlesztési divízióvezetője kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
Rövidesen jogerős döntés lehet Gál óvadékáról - írja a Népszava. A lap azt írja, várhatóan már jövő héten dönthet a Fővárosi Ítélőtábla arról, hogy helyben hagyja-e az elsőfokú bíróság múlt hétfői döntését, melynek értelmében az erzsébetvárosi ingatlanügy fő vádlottja 100 millió forint óvadék ellenében kerülhetne házi őrizetbe.
Folyamatos és hatalmas az érdeklődés az Új Széchenyi Terv iránt – nemcsak a program országos bemutatókörútjának tapasztalatai, az ügyfélszolgálati irodák adatai, hanem a világhálón érdeklődők óriási száma is ezt mutatja.
Két férfi hűlt ki az elmúlt napokban Borsod-Abaúj-Zemplén megye területén - közölte kedden a rendőrség. A halálesetek körülményeinek tisztázására megkezdett közigazgatási eljárásokat a kazincbarcikai, valamint az encsi rendőrkapitányságok folytatják le.
A BMW és a PSA (Peugeot-Citroen) szorosabban együttműködik a jövőben, kiterjesztve a kooperációt a hibrid üzemű gépkocsik fejlesztésére és gyártására - írta kedden a Frankfurter Allgemeine Zeitung.
Módosította, méghozzá enyhítette az országos főállatorvos a németországi dioxinbotrány kirobbanása után, 13 nappal ezelőtt kiadott "dioxinrendeletet." A vidékfejlesztési miniszter akkor a német sertéshúsok kötelező dioxinvizsgálatát rendelte el, ám ezt az unió és a húsos szakma is túl szigorúnak találta, így mostantól csak bejelenteni kötelező minden Magyarországra behozott húst, és vizsgálni csak…
Selmeczi Gabriella szerint óriási siker, hogy a nyugdíjvédelmi program keretében a magán-nyugdíjpénztári tagok 96,8 százaléka választotta az állami nyugdíjrendszert.
Eddigi legsikeresebb évét zárta 2010-ben a paksi atomerőmű - mondta a társaság igazgatóságának elnöke. Baji Csaba közölte: a termelést 2,2 százalékkal, az árbevételt 7,2 százalékkal növelték, miközben a biztonsági mutatóik is jobbak minden korábbinál.
Újabb képzések közül választhatnak a felsőoktatásba jelentkező diákok, a kínálat 13 alapképzési, 84 mesterképzési, valamint 27 felsőfokú szakképzési lehetőséggel bővült. A jelentkezéseket február 15-ig lehet benyújtani.
A nyugdíjvédelmi megbízott szerint óriási siker, hogy a magán-nyugdíjpénztári tagok 96,8 százaléka választotta az állami nyugdíjrendszert. Selmeczi Gabriella azt mondta: az esti adatok szerint összesen 102 458-an döntöttek a maradás mellett.
Három hazai felvásárló visszaél gazdasági erőfölényével, és tisztességtelen piaci magatartást folytat, amikor a gazdákkal akarja megfizettetni azt a terményt, ami a belvíz miatt nem termett meg – nyilatkozta Jakab István a Duna TV-ben.
Egy nemzetközi bűnszervezet hackerei 24 millió euró értékben loptak el széndioxid-kibocsátási kvótaegységeket a világ egyik legnagyobb cementgyártójának számító Holcim romániai leányvállalatától.
Peller Mariann volt RTL Klubos kolléganőivel, Ördög Nórival, Liluval, Barabás Évivel, illetve a Class FM délutáni műsorvezetőjével, Vágó Pirossal szemben küzd a Women of the Year címért.
A hazai sertéstelepek és baromfitenyészetek fele is bezárhat az év végéig a környezetvédelmi előírások és a takarmányárak drasztikus emelkedése miatt. A sertéstartók többségének nincs pénze a fejlesztésekre. A baromfihús jövőbeni, 20-25 százalékos termelőiár-növekedése a fogyasztói árakat 30-40 forinttal emelheti, ami komoly bevételkiesést jelenthet majd a termelőknek.
A hideg időjárás miatt az országban átlagosan 99 százalékos, Budapesten 96 százalékos kihasználtsággal működnek a hajléktalanok számára fenntartott éjjeli menedékhelyek - közölte Matlári Ferenc, a Menhely Alapítvány munkatársa kedden az MTI megkeresésére, az előző napi adatokra hivatkozva
Már több százezer ember gyűlt össze kedden Kairó főterén, hogy Hoszni Mubarak egyiptomi elnök távozását követelje. A helyszíni beszámolók szerint a téren bizakodó a hangulat, az emberek remélik, hogy sikerül elérniük az országot harminc éve vezető Mubarak távozását.
Megfosztotta trónjától a Nokiát a Google: tavaly év végén több olyan okosotelefont vásároltak, amely az internetes óriás Android alapú operációs rendszerével van ellátva.
Több mint tízmillió forint bírság megfizetésére kötelezett a környezetvédelmi főfelügyelőség egy balatonalmádi céget; a vállalat pusztamiskei kavicsbányájában illegálisan, engedély nélkül tárolt építési-bontási hulladékot- közölte a Közép-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség a honlapján kedden.
Magyarország "egyértelmű utalást" tett arra, hogy kész megváltoztatni a sokat támadott új magyar médiatörvényt - közölte kedden az Európai Bizottság (EB). A magyar kormány egy nappal korábban küldte el Brüsszelnek válaszlevelét, miután az Európai Unió a médiatörvény egyes pontjainak tisztázását kérte.
Impozáns emelkedést mutat az elmúlt fél évet tekintve az XLB etf, amely az S&P 500 alapanyag szektorát követi. Tavaly júliusban még 28 dollár környékén ütött mélypontot, azóta viszont már a 38 dolláros szinten is túljutott. (Solar Capital)
Lényegét tekintve nincs kimondottan az agráriumra vonatkozó része az új fejlesztési koncepciónak. Nem is nagyon lehet, hiszen az uniós pénzek más, külön vonalon jutnak el a mezőgazdasághoz és vidékfejlesztőkhöz.
Selmeczi Gabriella szerint óriási siker, hogy a nyugdíjvédelmi program keretében a magánnyugdíjpénztári tagok 96,8 százaléka választotta az állami nyugdíjrendszert
A Portfolio.hu új Trader Mentor programja mindenki számára elérhetővé teszi a magas színvonalú, gyakorlatorientált tőzsdei oktatást. Újításunknak köszönhetően már nem kell Budapestre utaznia, ha Ön...
A 2011-es év kezdetére még vonzóbb lesz a 911-es világa, a Porsche ugyanis a 345 lóerős 3,6 literes boxermotorral hajtott Carrera alapjaira épülő attraktív különkiadást dob piacra. A 911 Black Edition gazdag alapfelszereltséggel, mind kupé, mind pedig kabrió kivitelben hátsókerékhajtással lesz kapható – és természetesen fekete külsővel. Ára és különlegessége még kívánatosabbá teszi ezt a 911…
A hideg időjárás miatt az országban átlagosan 99 százalékos, Budapesten 96 százalékos kihasználtsággal működnek a hajléktalanok számára fenntartott éjjeli menedékhelyek - közölte Matlári Ferenc, a Men...
Zavargások törtek ki szerte a Közel-Keleten, Tunézia és Egyiptom után Jordániában és Jemenben is több ezres megmozdulásokat szervezett a Muzulmán Testvériség politikai szárnyaként tevékenykedő ellenzék. Jordániában nem bírta a nyomást a király és engedve a folyamatos tüntetéseknek lemondatta a kormányt.
Két suhanc beérte Bódi Sylvi BMW-jét az úton és megpróbáltak ismerkedni vele. Iskolapélda kezdőknek: így ne próbálj meg csajozni, mert nem sok sikerrel jársz.
A nyugdíjvédelmi program keretében a magán-nyugdíjpénztári tagok 96,8 százaléka választotta az állami nyugdíjrendszert – jelentette ki Selmeczi Gabriella keddi sajtótájékoztatóján. A miniszterelnöki megbízott óriási sikernek nevezte mindezt, kiemelve: mindenki jól járt a nyugdíjvédelmi programmal.
A főállatorvos módosította a dioxinrendeletet, továbbra is fenntartja a szigorú ellenőrzést - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) sajtóirodája kedden az MTI-vel
Megfosztotta trónjától a Nokiát a Google: tavaly év végén több olyan okosotelefont vásároltak, amely az internetes óriás Android alapú operációs rendszerével van ellátva
Átlagosan 13 százalékkal túlteljesítette a Magyarországra vonatkozó uniós hulladékbegyűjtési és hasznosítási célkitűzést a RECOMPLEX. Az Európában is egyedülállónak számító egyesülés tovább szeretné javítani az eredményeket, ezért kedden elindította az eddigi legnagyobb magyarországi szelektív versenyt a vállalatok, munkahelyek számára.
Újabb képzések közül választhatnak a felsőoktatásba jelentkező diákok, a kínálat 13 alapképzési, 84 mesterképzési, valamint 27 felsőfokú szakképzési lehetőséggel bővült
Petíciót küldenek a nemzeti fejlesztési miniszternek, ha a héten nem kapnak konkrét választ a Táborállás megmentésére beadott pályázat eredményéről - határozták el a Dunaújvárosban életveszélyesnek nyilvánított partfal ingatlantulajdonosai.
Minden eddiginél sikeresebb évet tudhat maga mögött a paksi atomerőmű. Termelését 2,2 százalékkal, árbevételét 7,2 százalékkal növelte tavaly, miközben a biztonsági mutatói is jobbak minden korábbinál...
Miközben az elégedetlenek egymilliós tüntetésre készülnek Kairóban, Mubarak egyiptomi elnök "azonnali tárgyalásokat" javasolt ellenzéki csoportokkal. Az idős államfőre további nyomás nehezedik, mert a hadsereg legitimnek nevezte az emberek követeléseit és azt mondta: nem lő a tüntetők közé. Egy egyiptomi emberi jogi szervezet Kairóban tartózkodó ügyvezető igazgatója az InfoRádiónak azt mondta: a…
Több mint három ezer kárbejelentés érkezett a biztosítókhoz kedd délig a 2011. január 29-i földrengéssel kapcsolatban, szakértői becslések szerint a földrengés okozta károk teljes összege...
Az idei év első hónapjában is megőrizte helyét a dobogó legfelső fokán az immáron több, mint két éve piacvezető Ford a magyarországi személyautó és haszongépjármű piacon.
A 29 esztendős, várandós Natalie Portman mielőbb túl akar esni a díjátadó szezonon, mert retteg attól, hogy magas sarkújában elesik a vörös szőnyegen, s ezzel veszélyezteti a magzatát.
Budapest – Kiderülhet, hogy szabályosan vagy törvénytelen keretek közt utaztatott harminc magyar orvost egy thaiföldi üdülőparadicsomba az egyik gyógyszergyártó cég, miután a hatóság a Blikk cikkei nyomán vizsgálódni kezdett az ügyben.
Hatalmas robbanással kitört kedden egy tűzhányó Japán délnyugati részén, kétezer méter magas hamuoszlopot lövellve az égbe. A vulkán hat napja kezdett füstöt és hamut eregetni. A környékről több száz embert köteleztek otthona elhagyására, és a hatóságok növelték a veszélyzónát.