Kilakoltatási kvóta bevezetését fontolgatja a kormány - tudta meg az Index. A kifejezés az április közepéig hatályos teljes kilakoltatási moratórium felpuhítását takarja. Ami a moratóriumból maradna,...
A férfi és három társa ellen az Egyesült Államokban az a gyanú, hogy el akartak rabolni, meg akartak zsarolni és meg akartak ölni egy Los Angeles-i üzletembert. Ha a vád beigazolódik, K. István 60 évig terjedő szabadságvesztést kaphat, a többiekre kiszabható börtönbüntetés maximuma 20 év.
A vezető indexek erősödésével indult a kereskedés hétfőn a meghatározó nyugat-európai tőzsdéken. A FTSE-100, a londoni tőzsde vezető mutatója 0,3 százalékos, a frankfurti DAX index 0,5 százalékos, a CAC-40 párizsi mutató 0,6 százalékos emelkedéssel nyitott.
Kilenc havi mélypontra süllyedt januárban Kína külkereskedelmi többlete, miután a behozatal jelentősen, de a kivitel is a várakozásokon felül nőtt - derül ki a kínai vámhivatal által hétfőn nyilvánosságra hozott adatokból.
Pajzsmirigy rák miatt múlt hét csütörtökön megműtötték a Los Angeles Amgels ütőinek az edzőjét Mike Butchert, A klub tájékoztatása szerint sikeres volt a műtét és az orvosok teljes felépülést jósoltak.
Tavaly nem lett volna szükség 600 milliárd forintos korrekcióra, az idei egyenleg jelentősen tovább romlott az egykulcsos adó bevezetésével - mondta Oszkó Péter volt pénzügyminiszter a fn.hu internetes oldalon hétfőn megjelent interjúban.
Pikánsra sikeredett az Orosháza FC vásárhelyi játéka. Megyei lapértesülések szerint a találkozó vége előtt tíz perccel szabadultak el az indulatok, amikor a vásárhelyi szerb légiós megütött egy orosházi játékost.
A vállalat a február 7-én közzétett eredménye alapján a 2010-es pénzügyi évben a bevételét 29 százalékkal 1,3 milliárd euróra növelte. A működési eredménye (EBIT) a 2009-ben elért 153 millió euróról 193 millió euróra emelkedett. A csoportszintű EBIT margin nem változott 2009-hez képest, maradt 15 százalék. A konszolidált nyereség a 2010-es pénzügyi évben 89 millió euróra emelkedett a 2009-ben…
A fájdalmas januári áremelés után úgy tűnik, februárra némileg lenyugodtak a kedélyek az árképzés frontján: idei második árkörképünk eredményei szerint megtorpant a drágulás
Június 1-jével indítja el az új kormánytisztviselői életpályarendszer bevezetését a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) a vonatkozó törvény módosításával; az életpálya egyes elemeit 2012
Egyedül ügyelt egy nemrég végzett, kezdő orvos a fővárosi Szent János Kórház idegsebészeti osztályán újévkor, miközben aznap ezen a részlegen fogadták a régió összes betegét - olvasható a Magyar Nemzetben.
A nyolcvanas években született generáció most kezd egyre fontosabbá válni a szüleik világához képest sokat változott munkaerőpiacon. A Népszabadság beszámol egy tanulmányról, miszerint a fiatalok körében általános trend az egyre tovább húzódó tanulmányi idő, a motiválatlanság, és céltalanság.
Bár decemberben kissé mérséklődött az agrárárak emelkedési üteme, összességében a drágulásról szólt a 2010-es év - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal decemberi adataiból. Az agrártermékek...
Az első hallásra sértőnek tűnő minősítés valójában pozitívum: az új fiú maki, azaz nem apatípus, így nem kell attól tartani, hogy Timo helyett apja lesz Timo és Ada gyermekeinek.
A tavalyi évben csaknem 23 ezer olyan ügyben foglalkoztathattak volna az önkormányzatok és civil szervezetek embereket, akiket a bíróságok jogerősen közérdekű munka végzésére ítéltek. Főként a kisebb súlyú bűncselekmények elkövetői tehetik így jóvá a tetteiket a köz javára. Bár az intézmények rengeteg pénzt spórolhatnak meg az ingyenmunkával, mégsem foglalkoztatnak elég elítéltet, akiknek így…
Egyre inkább felértékelődik a nyugdíjcélú öngondoskodás szerepe, viszont sokan képtelenek félretenni idősebb korukra, így a munkáltatói segély-típusú gondoskodás fog felértékelődni a jövőben - véli Dr. Renneczéder Éva ügyvéd, nyugdíjszakértő. Szerinte a foglalkoztatói nyugdíj új eszköztárat nyit a HR-esek számára, és az önkéntes nyugdíjpénztári szolgáltatásokkal együtt akár meg is duplázhatja az…
A forint vonatkozásában a miniszterelnök napirend előtti parlamenti felszólalása hozhat a nap folyamán nagyobb mozgásokat - írja napi piaci kommentárjában Karsai Péter, a Commerzbank Treasury Sales...
Óriási várakozás előzi meg Orbán Viktor mai parlamenti beszédét a piaci szereplők körében. A BNP Paribas londoni stratégái hétfő reggeli kommentárjukban arra számítanak, hogy a kormány...
Mintegy hatmilliárd svájci frank értékben bocsát ki kötvényt a Credit Suisse. A bizonyos körülmények esetén tőkeelemmé konvertálódó kötvényeket a Qatar Holding LLC és az Olayan Group jegyzi. A...
A jó hangulatú ázsiai zárásoknak köszönhetően pluszban nyitott a BUX. A vezető részvények kivétel nélkül emelkednek, az erősödést a MOL vezeti, miután jó hírek érkeztek a kurdisztáni régióból. A mai...
A 2008-as rekordok éve és a 2009-es alkalmazkodás éve után 2010 a stabilizáció jegyében telt a budapesti ipari ingatlanok piacán. A piac az év során az egyensúly irányába mozdult el, mind a...
Mindössze 15 évesen gyilkossággal gyanúsítanak egy fiút Argeş megyében, aki azt vallotta a nyomozóknak, hogy megölt egy 67 éves férfit. Ő maga értesítette a szomszédokat, hogy holtan fekszik az udvarban egy férfi - írja a Manna.ro.
Háromszáz fölött volt a közúti balesetek száma a hétvégén az országban - közölte a rendőrség hétfőn. A közúti ellenőrzéseken több mint kétszáz esetben jelzett alkoholfogyasztást a szonda.
Kedvező nemzetközi hangulatban erősödhetnek a részvények hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén. Balásy Zsolt, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője szerint az esésből való visszapattanást kezdhette meg péntek...
A gyermekek támogatása a társadalom közös ügye volna, az itthoni demográfiai helyzet ugyanakkor egyre súlyosabb, mondhatni az utolsó percben vagyunk - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában egy nemrég rendezett konferencia összegzéseként a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének tudományos igazgató-helyettese. Kopp Mária arról is beszélt, hogy a fiatalok többsége hosszú távon továbbra…
Lehetetlen helyzetbe hozta a hazai vállalkozásokat az elmúlt évek MSZP-s, SZDSZ-es kormányzása, amely a gazdasági bűnözői köröket bátorította – jelentette ki a Mozgalom a Magyar Vállalkozásokért társalapítója.
Egyre több szakértő hívja fel a figyelmet a nyugdíjrendszer fenntarthatóságára, az utóbbi időben ennek megfelelően megszaporodtak azok a javaslatok, amik megteremthetik az egyensúlyt a nyugdíjkasszák...
A következő híren talán nem is illik meglepődni, hiszen napjainkban már a Porsche is gyárt terepjárókat, miközben a Ferrari hibrid autók fejlesztésén töri a fejét. Vannak azonban olyan büszke márkák, akik utolsó erejükkel is bástyaként védték hagyományaikat. Nos, ezek közül most éppen egy, a Volkswagen konszernhez tartozó vállalat hátrál ki.
Kolumbia elnöke kész lenne legalizálni a kábítószereket az erőszak és a bűnözés csökkentésére, ha a világ így döntene. A konzervatív Juan Manuel Santos erről vasárnap megjelent interjúkban beszélt.
Ismét új magaslatokat ért el a Nasdaq 100-as index az elmúlt héten. Sikeresen túljutott a 2335-ös ellenálláson és a hetet a csúcson tudta zárni 2379.15-nél. (Solar Capital)
2010. január–decemberben az agrártermékek termelőiár-szintje 16,8 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit. Míg csak decemberben az áremelkedés mértéke 29 százalékos volt éves szinten. 2010-ben a mezőgazdasági termelés ráfordítási árszintje 4,4 százalékkal volt magasabb az egy évvel ezelőttinél - olvasható a KSH jelentésében.
Bő két hónap múlva tartják meg az NFL 2011-es szezonjának a játékosbörzéjét, ahol részt vesz az új generációs irányítók egyik képviselője Cam Newton is, aki idén megkapta a Heisman Trophyt.
A Colliers International várakozása szerint a 2011-es esztendő a folytatódó stabilizálódás, és az ipari ingatlanok építése terén az enyhe növekedés éve lesz - közölte az ingatlan-tanácsadással foglalkozó cég hétfőn az MTI-vel.
Pénteken az egyiptomi elnök lemondását követően ismét csökkenésnek indult az arany árfolyama. A nemesfém határidős jegyzése a mai napon is lefelé mozdult az elektronikus kereskedésben.
Lassan vége a szürke, hideg, téli napoknak és ismét madárcsicsergéstől lesznek hangosak a kertek. A tavasz lassan megérkezik, és vele együtt a jó idő. Köszöntsd Te is megújulással! Új testben új lélek!
Taroltak a hölgyek az Európai Bizottságban: a kelet-közép-európai országokból felvett munkatársak kétharmada nő. A 2004-es bővítéssel bekerült tagországok 67 százalékos női "fölénye" az egész brüsszeli testületnél átbillentette a mérleg nyelvét: a nők aránya 46 százalékról 52-re emelkedett - cikkezi a Népszabadság.
Feszültté vált a kapcsolat Görögország és az IMF-EB-EKB által alkotott "trojka" között, a hitelezők azt akarják ugyanis, hogy Athén privatizációból növelje bevételeit