Kisebb összetűzések voltak rendőrök és síita lakosok között két bahreini faluban hétfőn, miközben a perzsa-öbölbeli arab királyságban a biztonsági erők megerősített biztonsági intézkedésekkel várták az ellenzékiek által délutánra a fővárosba tervezett jelentősebb tüntetéseket.
A király beszéde című film nyerte el a legjobb filmnek járó díjat a brit filmakadémia vasárnapi díjkiosztó ünnepségén. Az alkotás összesen hét díjat kapott a londoni díjkiosztón, köztük a legjobb színésznek járó díjat. A legjobb rendező az amerikai David Fincher lett, a Social Network – A közösségi háló című filmért, amely a legjobb forgatókönyv díját is megkapta.
Több mint százötven családnak ad téli tüzelőt Romhány önkormányzata, akciójukat a környezetükben működő állami erdőtársaság kedvezményes áron átadott fával segíti - írja a Nógrád Megyei Hírlap.
A reggeli stabil kezdés után hirtelen gyengülni kezdett az euró a svájci frankkal és a dollárral szemben és utóbbival szemben a kulcsfontosságú 1,35-ös szint alá jutottak a jegyzések. Az euró erejét...
Egyre inkább felértékelődik a nyugdíjcélú öngondoskodás szerepe, viszont sokan képtelenek félretenni idősebb korukra, így a munkáltatói segély-típusú gondoskodás fog felértékelődni a jövőben - véli Dr. Renneczéder Éva ügyvéd, nyugdíjszakértő. Szerinte a foglalkoztatói nyugdíj új eszköztárat nyit a HR-esek számára, és az önkéntes nyugdíjpénztári szolgáltatásokkal együtt akár meg is duplázhatja az…
A PSZÁF szerint megfelelő és helyes gyakorlat, ha a pénzintézetek engedik a CHF-hitelek euró alapúra váltását. Az AEGON kiszámíthatóbb törlesztőrészletet kínál euróban a jelenleg fizetendő hiteléhez képest (x)
A BKV és metrószerelvényeket gyártó francia Alstom között hamarosan megindulhatnak tárgyalások a metrókocsik leszállításáról - értesült a Napi Gazdaság.
A technológia egyre inkább újrafogalmazza a munka világát, amely sokkal komplexebb, mint tíz éve volt. Az álláspiacon már nem a cégek és a tulajdonosok diktálnak, hanem a jó munkatársak. Az utóbbi években ugyanis felértékelődött a szakképzettség, a tehetség szerepe a gazdaságban, és ma hiába van egy vállalatnak pénze, ha nincs szakembere, akivel a tőkét forgatná - figyelmeztet egy új korszak…
Az agrártermékek termelőiár-szintje 2010 decemberében 29,0%-kal volt magasabb, mint egy évvel korábban. Főleg a növényi termékek árszínvonala emelkedett jelentősen
Új főigazgatókat és vezetőket nevezhetnek ki több állami egészségügyi intézet élére, az ezzel kapcsolatos pályázatok az Egészségügyi Közlöny legfrissebb számában jelentek meg.
A statisztikák szerint Magyarország nem tompította a válság munkapiaci következményeit puhább megoldásokkal, inkább a tömeges elbocsátások voltak a jellemzőek. Ráadásul hazánk volt az egyetlen az EU-ban, ahol nem terjesztették ki a munkanélküli segélyezettek körét és ahol csökkentették a Foglalkoztatási Szociális Hivatal kapacitását - mutatott rá Köllő János, az MTA KTI tudományos főmunkatársa a…
Magyarország a közép-kelet-európai régióban vizsgált országok között tavaly szállodaipari teljesítményén belül szobafoglaltságban a negyedik, átlagárban az utolsó
A tavalyi évben csaknem 23 ezer olyan ügyben foglalkoztathattak volna az önkormányzatok és civil szervezetek embereket, akiket a bíróságok jogerősen közérdekű munka végzésére ítéltek. Főként a kisebb súlyú bűncselekmények elkövetői tehetik így jóvá a tetteiket a köz javára. Bár az intézmények rengeteg pénzt spórolhatnak meg az ingyenmunkával, mégsem foglalkoztatnak elég elítéltet, akiknek így…
Adam Sandler és Jennifer Aniston Kellékfeleség című románca volt a legnépszerűbb produkció a Valentin-napot megelőző mozihétvégén az észak-amerikai felnőttek körében, a kamaszok viszont Justin Bieber koncertfilmjére tódultak
Több mint 400 ember dolgozott hétvégén az újjáépítésen azon a területen, amelyet tavaly októberben elöntött a vörösiszap. A lerakókba hétvégén Devecser és Kolontár külterületéről, valamint a Marcal folyóból összesen 8220 köbméternyi szennyezett anyagot szállítottak - derül ki az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) hétfői közleményéből.
Fegyveres férfi rabolt ki egy sörözőt Budapesten. Sas Oszkár, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese a Független Hírügynökségnek elmondta: a támadó vasárnap este negyed 11-kor ment be a XXII. kerületi, Nagytétényi úti drinkbárba, ahol megfenyegette az alkalmazottat és készpénzt követelt.
Egy bő kéthónapos konszolidációt követően az árfolyam letörte a támaszszintjét 119.07 közelében és egészen 117 alá csúszott a T-Bond Futures jegyzése. Itt 117 alatt megtámasztották a papírt és jelenleg a korábbi támasz 119.07 visszatesztelésével próbálkozik. (Solar Capital)
A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) visszamenőleg vizsgálhatná a magánnyugdíjpénztárak gazdálkodását és a működési költségeiket - közölte Selmeczi Gabriella (Fidesz) nyugdíjvédelmi megbízott az Országgyűlés gazdasági és informatikai bizottságának hétfői ülésén.
Nemes célokat támogat a Vodafone Magyarország, amely átvehette a Puskás–Ferguson Év Szponzora díjat. A díjátadó helyszíne a Manchester United stadionja, az Old Trafford volt.
Az InfoRádió értesülése szerint az év végére Budapesten, Debrecenben, Szegeden, Pécsett, Győrben és Miskolcon használhatnak majd munkaszimulátort, amellyel objektív adatok állíthatóak ki a munkavállaló képességeinek esetleges csökkenéséről.
Tűz ütött ki egy V. kerületi, Papnövelde utcai ház harmadik emeletén található lakásban hétfő délelőtt - mondta Kisdi Márk Máté, a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság szóvivője.
Az eurót hétfőn délelőtt tíz óra előtt 270,69 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a péntek délutáni 270,89 forinttal szemben. Hétfőre virradóra az árfolyam 270,50 forint közvetlen közelében ...
A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) visszamenőleg vizsgálhatná a magánnyugdíjpénztárak gazdálkodását és a működési költségeiket - közölte Selmeczi Gabriella (Fidesz) nyugdíjvédelmi megbízott az Országgyűlés gazdasági és informatikai bizottságának ülésén.
A korábbi éveknél felszabadultabban ünnepelhetik a Valentin-napot hétfőn Indonéziában, ahol az iszlám tanács idén már nem adott ki tiltó határozatot a keresztény alapokon nyugvó ünnepnap ellen. Malajziában azonban a vallási hatóságok emberei elől kell bujkálniuk az ünnep alkalmából összebújni akaró szerelmeseknek. Iránban pedig hiába keresnek a fiatalok az ünnephez kapcsolódó üdvözlőlapokat, azok…
Az új alkotmány elfogadását nevezi az Országgyűlés 2011. évi tavaszi ülésszaka legfontosabb feladatának a parlamenti munkarendről elfogadott állásfoglalásában a házbizottság, amely három szakaszra osztja a törvényhozás munkáját
Houston - Nem is járt ember a Holdon, Elvis él, Lady Dianát pedig eltették láb alól. Sorolhatnánk még az elmúlt fél évszázadból az összeesküvés-elméleteket, amelyeknek ma már könyvtárnyi „irodalma" van.
A korábbi éveknél felszabadultabban ünnepelhetik a Valentin-napot hétfőn Indonéziában, ahol az iszlám tanács idén már nem adott ki tiltó határozatot a keresztény alapokon nyugvó ünnepnap ellen. Malajziában azonban a vallási hatóságok emberi ellen kell bujkálniuk az ünnep alkalmából összebújni akaró szerelmeseknek. Iránban pedig hiába keresnek a fiatalok az ünnephez kapcsolódó üdvözlőlapokat, azok…
Az európai tőzsdék is jól kezdték a hetet, a főbb nyugat európai indexek mérsékelt pluszokat mutatnak. A német DAX30 0,5%-kal, a francia CAC40 0,3%-kal, míg a londoni FTSE100 0,1%-kal került feljebb...
A szegedi Cora bevásárlóközpont parkolójában letartóztattak egy férfit, aki beteg fia mozgáskorlátozott-igazolványával parkolt miközben gyermeke nem volt vele. A törvény szerint ugyanis ez bűncselekménynek számít....
A SEAT volt az X-Faktor, az RTLKlub nagy sikerű műsorának autós partnere, melynek keretében a műsorban felbukkanó SEAT-ok mellett a győztes versenyző is egy SEAT boldog tulajdonosa lehetett.
Magyarország a közép-kelet-európai régióban vizsgált országok között tavaly szállodaipari teljesítményén belül szobafoglaltságban a negyedik, átlagárban az utolsó
Ellenőrzés nélkül költhette a közpénzt az Országos Cigány Önkormányzat a szocialista kormányok idején – derül ki Dobóvári Ildikó, az Országos Roma Önkormányzat új hivatalvezetőjének a Lánchíd Rádiónak elmondott szavaiból.
A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) visszamenőleg vizsgálhatná a magánnyugdíjpénztárak gazdálkodását és a működési költségeiket - közölte Selmeczi Gabriella (Fidesz) nyugdíjvédelmi megbízott az Országgyűlés gazdasági és informatikai bizottságának hétfői ülésén
Hétfőn még kihasználhatják a Valentin-napra készülő, de pénzszűkében lévő amerikai fegyvertulajdonosok egy alabamai bolt ajánlatát, ahol erotikus játékszert adnak a leadott fegyverekért cserébe. A bolt tulajdonosa az anyagi segítségnyújtás mellett azért is vállalta az akciót, hogy csökkentsék az utcákon lévő fegyverek számát.
Király Júlia szerint a Magyar Nemzeti Bankról (MNB) szóló törvény tervezett módosítása nem járul hozzá a törvény szellemének jobb érvényesüléséhez, nem szolgálja a gazdaság stabilitását és a...
Az „Amerikai Birodalom” egy erkölcstelen állam, el fog pusztulni - állítja a Hamasz vezetője. Szerinte ezzel szemben a Testvériség egy progresszív szervezet és demokratikus célokat fog követni Egyiptomban.
A 2011-es esztendő döntő fontosságú lehet a Saab számára, hiszen lassan fény derül arra, hogy a Spyker szárnyai alatt képes-e sikeresen gazdálkodni a svédek büszkesége. A vezérigazgató, Victor Mullen feltett szándéka, hogy az éves eladási statisztikát 80.000 járműre bővítse, ám ehhez új modellek piaci bevezetése is szükséges.