Az Interpol a legmagasabb, "vörös szintű" szintű körözést adott ki tagországainak a háborús bűncselekményekkel vádolt Moammer Kadhafi megbuktatott líbiai vezető, valamint Szeif al-Iszlám nevű fia és sógora, a líbiai titkosszolgálatokat vezető Abdullah asz-Szenúszi ellen - jelentette be pénteken a nemzetközi rendőri szervezet.
A Kolontár melletti vörösiszap-tározó átszakadását vizsgáló parlamenti bizottság jobbikos elnöke szerint nem zárható ki, hogy szándékos bűncselekmény, robbantás okozta a tavalyi katasztrófát. Kepli Lajos a Nemzeti Nyomozóirodához fordul, hogy információkat kérjen a feltételezés megalapozottságának tisztázására.
Nem vádolta Hunvald Györgyöt a vád koronatanúja az erzsébetvárosi ingatlanügy újabb tárgyalásán. Folytatódott ugyanis Nagy György meghallgatása - ő a nyomozás idején előzetesben lévő gyanúsítottból szabadlábon védekező tanúvá vált, emiatt tartja magát a hivatalosan meg nem erősített vélekedés, hogy már a vizsgálódás előtt nyomozati alkut kötött.
A cseh kormány azt tervezi, hogy megemeli az általános forgalmi adó kulcsát jövőre, ha a gazdasági növekedés üteme elmarad a várttól - mondta a cseh miniszterelnök egy lapinterjúban.
Előrehozott választásokat írhatnak ki még az idén Szlovéniában; szeptember 20-án ugyanis bizalmi szavazást tart a ljubljanai parlament a Borut Pahor miniszterelnök vezette kisebbségi kormányról -...
A koronatanú és az erzsébetvárosi ingatlanokat megvásárló külföldi cégek jogi képviselőjének meghallgatásával folytatódott pénteken a Hunvald-ügy tárgyalása a Fővárosi Bíróságon.
A Kolontár melletti vörösiszap-tározó átszakadását vizsgáló parlamenti bizottság jobbikos elnöke szerint nem zárható ki, hogy szándékos bűncselekmény, robbantás okozta a tavalyi katasztrófát. Kepli Lajos a Nemzeti Nyomozóirodához fordul, hogy információkat kérjen a feltételezés megalapozottságának tisztázására.
A PortfoLion Kockázati Tőkealap-kezelő az OTP Kockázati Tőkealap I.-en keresztül négy vállalat esetében több mint 1,2 milliárd forint értékű tőkekihelyezésről döntött a közelmúltban. Ezzel az alap...
Ján Figel, a jobbközép szlovák kormánykoalíció részét képező Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) elnöke egy pénteki lapinterjúban azt mondta: a négypárti koalíció végét jelentheti, ha a pozsonyi parlament nem fogadja el a második eurós mentőcsomagot.
A hétvégén rendezik a Tornacsarnokban a tornászok Swietelsky-Vasúttechnika Kupáért kiírt országos bajnokságát. A viadalon természetesen indul a világbajnok Berki Krisztián is.
A nyolcadik fordulót rendezik a hétvégén hazánk Nemzeti Bajnokságában. Az éllovas Debrecen Siófokra látogat, a Győr Kaposváron folytathatja menetelését. A frissen kinevezett zalaegerszegi tréner, Prukner László a Ferencváros ellen kezdheti meg csapata felzárkóztatását. Az Újpest a Pécs ellen tervezi első győzelme megszerzését.
Reggel óta intenzív forint- és lengyel zlotygyengülés mutatkozik az euróval szemben a romló nemzetközi befektõi hangulat miatt. Erre a forint esetén rátett még egy "lapáttal" az a délelõ...
A rendőrség nem lépett fel brutálisan a 2006-os események alatt, épp ellenkezőleg, nem lépett fel megfelelően a randalírozók ellen – erről Debreczeni József, a Demokratikus Charta egyik alapítója beszélt az Egyenes Beszédben.
Arsene Wenger menedzser tájékoztatása szerint Kieran Gibbs és Theo Walcott is felépült sérülésből, és bevethetők a hétvégi, Swansea City elleni bajnokin.
Idegesek a befektetők az arany piacán. A kevésbé negatív tőkepiaci hangulat ugyanis elbizonytalanította a befektetőket, az arany további szárnyalásával kapcsolatban. Kedden még az arany új történelmi...
A 80-as években diszkótáncosként dolgozó Détár Enikőt nem egyszer érték inzultusok munkavégzés közben. A színésznőt azonban nem kell félteni, a magukon uralkodni nem tudó férfiakkal nem bánt kesztyűs kézzel.
Isle of Man - Brian Purdy motoros hatalmasat bukott a Manx GP-n. Motorja felrobbant, a mögötte érkező versenyző, Mick Jordan pedig már nem tudott megállni, és áthajtott a lángokon. Szerencsére még volt annyi lélekjelenléte, hogy kikerülje az aszfalton fekvő Purdy-t.
Fölmerült, hogy azok, akiknek van diplomájuk, a fizetésük egy részét adják egy alapnak, amelyből a következő generációt képzik - mondta az InfoRádiónak Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter.
Egységes elektronikus informatikai tudásbázist hozott létre négy kelet-magyarországi felsőoktatási intézmény, a Miskolci és a Debreceni Egyetem (DE), valamint a Nyíregyházi és az Eszterházy Károly Főiskola. A negyvenhét tananyag az oktatóközpontok teljes képzési spektrumát lefedi - írja az MTI nyomán a hvg.hu.
Ismét Budapesten ad koncertet a progresszív metálzene amerikai óriása, a Dream Theater: a csapat 2012. február 17-én, a Papp László Budapest Sportarénában mutatja be új albumát.
Beláthatatlan következményei lehetnek a Fidesz frakcióvezetője által ma ismertetett, lakossági devizahiteleseket érintő javaslatnak. Lehet, hogy a frakció célja csupán az, hogy legalább a jómódúak...
Júliusban a hagyományos telefonvonalon szélessávú xDSL-internetszolgáltatásra előfizetők száma 795 ezer volt. A gyorsjelentésben szereplő - legnagyobb - kábelszolgáltatók előfizetései júliusban 783 ezerre nőttek. Az FTTx, vagyis az optikai szálon nyújtott szolgáltatás esetében 238 ezer előfizetés volt a hónap végén. Így összességében 2011 júliusában az adatszolgáltatók vezetékes szélessávú…
Manado, JAKARTA - Hét kutyáját hagyta otthon étlen-szomjan egy felelőtlen indonéz férfi. Az állatok annyira éhesek voltak, hogy a gazdájuk iránti tiszteletet legyőzte a falkaszellem; az indonéz férfit egyszerűen elevenen felfalták.
Az orosz Premjer Ligában szereplő Anzsi Mahacskala trénere, Gadzsi Gadzsijev az UEFA hivatalos honlapján beszélt csapata átigazolási tevékenységéről és jövőbeli céljairól.
Sok esetben szemet hunynak az uzsora-bűncselekmények fölött a rendőrök, ha az uzsorás bűnügyi információkkal segíti őket – ezt állította a hírTV Célpont című műsorának több uzsoraáldozat is.
Módosulnak az akciós betéti kondíciók az Erste Bank Zrt.-nél a kis- és középvállalati ügyfelek részére szeptember 12-étől. A változások a "Hétfői ajánlat"-ot, a "Deviza hétfői ajánlat"-ot és a "Heti ...
Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője pénteken bejelentette: a Fidesz-KDNP országgyűlési frakciója azt javasolja a kormánynak, tegye lehetővé, hogy a devizahitelesek adósságukat rögzített árfolyamon, egy összegben végtörleszthessék. A javaslat szerint a svájci frank alapú hiteleket 180, az eurót 250 forintos árfolyamon végtörleszthetnék az adósok, s a bankoknak kellene viselniük a tranzakció…
A devizahitelek arányának csökkenésén keresztül Magyarország nemzetközi megítélésnek javulását hozhatná az Equilor Befektetési Zrt. szerint, ha a kormány elfogadja a Fidesz-KDNP frakciójának javaslatát, amely szerint a devizahiteleseknek lehetővé tennék adósságuk rögzített árfolyamon történő végtörlesztését. A lépésnek azonban komoly ára van, amit a tervek szerint kizárólag a bankok viselnének.
A 18 magánnyugdíjpénztár 5,092 milliárd forint működési veszteséggel zárta az első fél évet, ami több mint kétszerese a tavalyi egész évinek (2,382 milliárd forint) és mintegy nyolcszorosa a tavalyi első félévinek (643 millió forint) – derül ki a felügyeleti adatokból. Június végén a kasszáknak 100 625 tagjuk volt, a pénztári portfólió piaci értéke pedig 244,299 milliárd forintot tett ki.
A Demokratikus Koalíció Platform szerint ha nem garantálják, hogy az ellenzékkel közösen jöjjön létre a választójogi törvény, "aktív bojkott" alá kell venni a vitát.
A korábbi olimpiai bajnok ökölvívó szerint a londoni olimpia nem arról fog szólni, amit a magyar sportszeretők elvárnának, vagy megszoktak. A mezekről eltűnik a "Hungary" felirat.
Az orosz Premjer Ligában szereplő Anzsi Mahacskala trénere, Gadzsi Gadzsijev az UEFA hivatalos honlapján beszélt csapata átigazolási tevékenységéről és jövőbeni céljairól.
Őrizetbe vette a napokban a rendőrség azt a tiszavasvári férfit, aki 2007-től kezdve több családnak adott kölcsönt kamatos kamatra, súlyos nélkülözésnek kitéve őket.
A Barcelona küldöttsége állítólag már Brazíliában tárgyal arról, hogy Neymar 2013-tól a katalánokat erősítse, míg a Real Madrid januárban vinné a 19 éves tehetséget.
Elképzelhető, hogy a gyepszőnyeg rossz minősége miatt jövő csütörtökön nem tudják lebonyolítani a Steaua Bucuresti-Schalke 04 mérkőzést a labdarúgó Európa Liga J csoportjában.
Szeptember 11-én lesz 10 éve, hogy az Amerikai Egyesült Államokat terrortámadás érte. A World Trade Center tragédiájáról számos film és sorozat született, összegyűjtöttük, melyek kihagyhatatlanok a témában.
A devizahitelek rögzített árfolyamon történő egyösszegű végtörlesztését tenné lehetővé a Fidesz frakció. A PSZÁF elnöke korábban óva intett az ehhez hasonló politikától, a Bankszövetség később reagál.
Az Interpol a legmagasabb, „vörös szintű” körözést adott ki tagországainak a háborús bűncselekményekkel vádolt Moammer Kadhafi megbuktatott líbiai vezető, valamint Szeif al-Iszlám nevű fia és sógora, a líbiai titkosszolgálatokat vezető Abdullah asz-Szenúszi ellen - jelentette be pénteken a nemzetközi rendőrségi szervezet.
A Jólét és Szabadság Demokrata Közösség U21 tagozata szerint Bokros Lajosnak komoly anyagi gondjai lehetnek, ezért a U21 felszólít minden jóérzésű embert, hogy adakozzanak a közgazdásznak.
Más teátrumokkal ellentétben nem szűkíti műsorát a Szegedi Nemzeti Színház, amely az elmúlt évadhoz hasonlóan ismét tizenöt bemutatóval várja a közönséget - közölte Gyüdi Sándor főigazgató pénteken a Tisza-parti városban.
A 18 magánnyugdíjpénztár 5,092 millárd forint működési veszteséggel zárta az első félévet, ami több mint kétszerese a tavalyi egész évinek (2,382 milliárd forint) és mintegy nyolcszorosa a tavalyi első félévinek (643 millió forint) - derül ki a felügyeleti adatokból. Június végén a kasszáknak 100 625 tagjuk volt, a pénztári portfólió piaci értéke pedig 244,299 milliárd forintot tett ki.
Merész játéknak, összességében rossz irányba tett lépésnek nevezik a külföldi elemzők a Fidesz péntek délelőtt ismertetett, a devizahitelesek megsegítésével kapcsolatos legújabb javaslatát. Arra is...
A tegnap korrigáló pesti parkett ma is nyomás alá került azok után, hogy Bernanke és Obama beszéde sem hozott igazi megváltást a piacokon. A BUX jelenleg 4,1%-os csökkenést mutat, a régiót láthatóan...
A sikeresnek tűnő válságmenedzselés árnyékában az MSZP-ben már megindultak a belharcok, Navracsics szerint Gyurcsány előrehozott választásokra játszott, de egyes források szerint ez a forgatókönyv a Fidesznek bizonyos köreinek is tetszett volna, cserébe még a szocialisták válságprogramját is hajlandó lett volna megszavazni az ellenzék. A nagytőke pedig a szociális rendszer megkurtítását követelte…