Alekosz még mindig nem képes választani élete szerelme és a gáláns kalandok között. Ám a legutóbbi sztárbulira Tündével érkezett, akit kiborít az okostojás csapodársága.
Törökbálint - Rettegnek Hajdúék, tegnap ugyanis szabadon engedték Bonnie-t és Clyde-ot a rendőrök. A Blikk információi szerint annak ellenére, hogy a bedrogozott pár fényes nappal akarta kirabolni a Hajdú házaspárt, őrjöngve nekitámadt a rendőröknek, sőt egyiküket meg is sebesítette, a hatóság nem tartotta indokoltnak előzetes letartóztatásukat.
A tehetségek elvesztegetéséhez vezetnek azok az elképzelések, amelyek szerint úgy lesz színvonalasabb a felsőoktatás, ha kevesebb gyerek juthat be - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Lannert Judit. A TÁRKI-TUDOK Zrt. vezérigazgatója szerint ez archaikus elképzelés, amely már az 1970-es években sem működött.
Két hónappal meghosszabbította a nyomozás határidejét a Budapesti Rendőr-főkapitányság a korábbi oktatási és kulturális tárca esélyegyenlőségi főigazgatóságának gazdálkodása kapcsán, amelyet akkoriban Borovszky Tímea vezetett – tudta meg a Magyar Nemzet.
A nyerő típusú játékosok hozzáállása kamatozhat a pályán péntek este – hangsúlyozta Egervári Sándor, a magyar válogatott szövetségi kapitánya. A mester a Videotonról, kilenc pontról és egy kalapról is beszélt az MNO-nak, de azt is elárulta, mi az igazi titka a nemzeti tizenegynek.
Az amerikai kormány rontott az ország idei és jövő évi gazdaságnövekedésével kapcsolatos előrejelzésén, miközben továbbra is magas szintű munkanélküliséggel számol.
Kigyulladt egy veszélyes anyagot szállító teherautó a Somogy megyei Igal külterületén, Bonnyapusztánál a 6505-ös úton péntek reggel - közölte a katasztrófavédelem az MTI-vel.
Míg szerdán arról szóltak a hírek, hogy Moammer Kadhafi egyik fia, Szaadi kész feladni magát, ha biztonságban visszatérhet Tripoliba, addig a másik Kadhafi-sarj, Szaif al-Iszlám az Arrai arab televízióban ellenállásra szólította fel a bukott rezsim híveit.
Szombaton startol az X-Faktor második évada az RTL Klubon – ugyanaz a négy mentor, Keresztes Ildikó, Geszti Péter, Malek Miklós és Nagy Feró gardírozza majd az énekeseket, de már csak egy műsorvezetője marad a show-műsornak Ördög Nóra személyében.
A Nemzeti Energiastratégia elfogadását követően haladéktalanul meg kell kezdeni a hazai ásványvagyon készletek újraértékelését, és a fenntarthatósági szempontok érvényesítése melletti felhasználásuk...
Az NBH volt főigazgatója nem kommentálja a Heti Válasz, illetve a Magyar Nemzet értesüléseit. A Népszabadság internetes kiadásának Laborc Sándor csak annyit mondott: ha folyik ellene eljárás azon a címen, hogy a titkosszolgálatok az ő irányítása alatt törvénysértő módon adatokat gyűjtöttek Orbán Viktorról és Kövér Lászlóról, az államtitok.
A Guardian újságírója, David Leigh a WikiLeaksről társszerzővel írt, februárban megjelent könyvében szerepel egy olyan jelszó, amellyel publikálásra még nem előkészített amerikai diplomáciai táviratok adatbázisához lehetett hozzáférni – közölte tegnap a WikiLeaks.
Négy napos kedvező széria után a csütörtöki kereskedésben az eladók kerekedtek felül az amerikai tőzsdéken. Az indexek kisebb mínuszban nyitottak, és egy vártnak megfelelő, valamint egy vártnál jobb...
Aláírták szeptember 1-jén azt a megállapodást, amely szerint a most induló tanévtől az Orosházi Táncsics Mihály Közoktatási Intézmény és Tehetségközpont a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) első rezidensközpontjaként működik tovább - olvasható a webradio.hu-n.
Szombaton üzemkezdettől a 3-as metró újra a teljes vonalon, Kőbánya-Kispest végállomásig közlekedik, a buszok egyelőre még a Határ útig járnak - tudatta Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és BKV Zrt. csütörtökön az MTI-vel.
A tervek szerint jövőre kezdi meg a dán Lego a nyíregyházi telephelyének kialakítását, írja a Világgazdaság. A játékgyártó a beruházást követően újabb ezer munkahelyet teremt a nyírségi...
Síron táncolt egy amerikai temető alkalmazottja gitárrá "előléptetett" ásóval a kezében, hogy jegyet nyerjen egy rockfesztiválra, ám nem nyert, hanem vesztett: az állását.
Az amerikai és európai gazdasági gondok eddig is a magasba repítették az arany árfolyamát, a nemesfém most eldugott indiai falvak miatt dönthet rekordokat
A felvételek tanúsága szerint a madarak a legalacsonyabb hangfekvésben a tojásrakást megelőző napokon énekeltek, amikor a tojók legtermékenyebb időszakukban voltak.
Zárva tartanak hétfőn az amerikai piacok, nemzeti ünnep miatt nem lesz kereskedés a tőzsdéken. Munkaszüneti nap miatt zárva tartanak hétfőn az amerikai tőzsdék. A többi piacon zavartalan lesz a...
A közgazdászok szerint a költségvetési deficitet szigorúan kell venni - erre vonatkozóan javaslatok azonban nem hangzottak el a miniszterelnökkel folytatott egyeztetésen.
A szerencsétlen sorsú kutya ideális súlyának kétszeresére hízott. Az ausztrál pásztorebnek azért fogadtak saját fitnesztanárt gazdái, mert remélik, hogy így könnyebben találnak gazdát a számára.
Japánban a két legfontosabb tárca, a pénzügyi és a külügyi élére a szigetország politikai életében fiatalnak számító politikusok kerülnek, vált ismertté Tokióban, miután héten a miniszterelnöki posztra választott Noda Josihika pénteken bemutatta kormányának tervezett összetételét.
A világ legmodernebb mobil térképészeti berendezését vásárolta meg a részben állami tulajdonú Geodézia Zrt. A 255 millió forintos beruházást, amely két centiméteres pontossággal méri fel környezetét,...
Az E-Star bejelentette, hogy a 2011 május 16. napján megjelentett közleményével összhangban a tegnapi napon aláírta az EETEK eszközök átszervezésére vonatkozó szerződéseit. Az E-Star megtartja az...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 206,45 pontos, 1,12 százalékos csökkenéssel, 18.264,80 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 11,2 milliárd forint volt, a vezető részvények a nyereséggel záró Magyar Telekom kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest. Nyugtalanító mozgások voltak a devizapiacon is, az euró gyengült a menedék devizának tartott dollárral, japán…
A tegnap csökkenéssel záró amerikai indexek és a mai átfogó amerikai munkaerőpiaci adatok előtti bizonytalanság jegyében hat emelkedő nap után zömében eséssel fejezték be a hét utolsó kereskedési...
A gazdasági válságról konzultál az államfővel pénteken reggel Orbán Viktor, majd sajtónyilatkozatot tesz. A kormányfő már szerdán utalt arra, hogy hamarosan újabb, az államadósságot érintő bejelentésre készül - írta az Origo.hu.
Harmincadik évadát kezdi meg idén ősszel a Karinthy Színház: a Karinthy Márton vezette budai teátrum négy premierrel – köztük a jubileumon belüli jubileumi századikkal –, új színművészekkel és a nézőtér fölött kialakított új próba- és játszótérrel ünnepel.
A hetedik helyen kiemelt francia Gael Monfils nem jutott a 32 közé az amerikai nyílt teniszbajnokságon, miután csütörtökön 2-1-es szettelőnyből kikapott a spanyol Juan Carlos Ferrerótól.
Az eurózónában erőteljesebb fiskális koordinációra lenne szükség - hangsúlyozta Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank elnöke az Il Sole 24 Ore nevű olasz lapnak adott interjújában. Trichet...
Az OTP Bank horvát leánybankja szeptember 15-től kunában is nyújt jelzálogkölcsönöket, áll a bank közleményében. Eddig Horvátországban euróhoz kötött kunakölcsönöket folyósítottak. Az OTP...
Kora reggeltől forgatott reklámfilmet Budapesten az ausztrál filmsztár, Hugh Jackman. Az X-Menfilmek főhőse szerdán tizenegy éves, örökbe fogadott fiával, Oscarral érkezett a fővárosba, és az egyik patinás pesti hotelben szállt meg.
Síron táncolt egy amerikai temető alkalmazottja gitárrá "előléptetett" ásóval a kezében, hogy jegyet nyerjen egy rockfesztiválra, ám nem nyert, hanem vesztett: az állását.
Brit kutatók kezdték el azokat a kutatásokat, amelyek során azt vizsgálják, hogy egy stroke-os betegnél a roham után őssejtterápiával helyreállíthatóak-e a sérült agysejtek.