2011. szeptember 1. csütörtök

szept. 1
8:33
Álmos kezdés: 236 alatt a svájci frank (Privátbankár)
A svájci frankkal szemben gyengült, az euróval és a dollárral szemben erősödött a forint csütörtök reggel
szept. 1
8:34
0,4 százalékkal bővült a svájci gazdaság a II. negyedévben (ProfitLine)
Az előzetes elemzői várakozásokkal megegyező mértékben, negyedéves szinten 0,4 százalékkal bővült a svájci gazdaság a második negyedévben az első negyedévben mért felülvizsgált 0,6 százalékos növekedés után - közölte ma reggel a SECO.
szept. 1
8:39
Pornóval bukott le a tanár (BorsOnline)
Eltiltották a tanítástól a harmincegy éves Benedict Garrettet, miután diákjai megtalálták honlapját, amelyen vetkőzőműsorát hirdette. Később kiderült, komoly pornósmúltja is van.
szept. 1
8:39
Aggódnak a pedagógus szakszervezetek (Infostart)
Radikális változásoktól tartanak a pedagógus szakszervezetek az elfogadott közoktatási törvénytervezettel kapcsolatban.
szept. 1
8:39
NB II: Olaszországból erősített a Szeged, de az új szerzemény még nem játszhat (She)
Az olasz harmadosztályú Cavese labdarúgócsapatától az NB II Keleti csoportjában szereplő Szegedhez szerződött a 21 éves középpályás, Orosz Márk.
szept. 1
8:39
Milliárdoktól eshet el a kassza a kiskapuk miatt (HírTV)
Keresik a kiskapukat azok az élelmiszer-ipari cégek, amelyeknek meg kell fizetniük a chipsadóként elhíresült népegészségügyi termékdíjat. Kibúvót jelenthet a só- vagy cukortartalom csökkentése. Ezzel a törvényhozói szándék teljesülne ugyan, hiszen az érintett termékek egészségesebbé válnának, ugyanakkor az államkassza milliárdoktól esne el.
szept. 1
8:39
Egy igazi kihívás (Metropol)
.
szept. 1
8:39
A magyarok ötöde bajban van a rezsiszámlákkal (Portfolio)
Tízből két magyarnak volt gondja a közüzemi díjak befizetésével 2011. második negyedévében, 6%-uk pedig a lakáshitel-törlesztéssel (is) késett - derül ki a TÁRKI Társadalomkutatási Intézet...
szept. 1
8:39
Sokat buknak a bankok az adósmentésen (Pénzcentrum)
Többet költenek az adósmentés megvalósítására a hitelintézetek, mint az állam - véli a bankszövetség. A népszerűsítés következtében pedig egyre inkább az otthonvédelmi mentőcsomag irányába fordul a bajba jutott adósok szeme....
szept. 1
8:41
Nem könnyű a tanévkezdés – tízezreket fizethetnek a családok (HírTV)
Tízezrekbe kerülhet egy átlagos családnak a tanévkezdés. Csak a tankönyvcsomagért tízezer forintot kell fizetni átlagosan az alsó tagozatban, és az összeg a gyermekkel együtt nő. A nagycsaládosok a gyakorlatban továbbra is ingyen kapják a tankönyveket, és a szerényebb körülmények között élők az önkormányzattól is kérhetnek beiskolázási támogatást.
szept. 1
8:41
Milliós beruházás hazánkban a spanyolok jóvoltából (Portfolio)
Több millió eurós beruházást valósít meg Nagykanizsán a spanyol tulajdonú faipari vállalkozás, az Ureta Hungria Kft., az üzemben 60-70 dolgozót foglalkoztatnak majd - írta az MTI. Többek között...
szept. 1
8:43
Még mindig növekszik a svájci gazdaság (Portfolio)
A várakozásoknak megfelelő gazdasági növekedést produkált Svájc a második negyedévben. Az előző negyedévhez képest 0,4%-kal bővült a GDP, ami megegyezik a Bloomberg által készített konszenzus...
szept. 1
8:45
Jó Éjt! 2011. 08. 31. (GameStar)
Ma éjfélig tart a nagy nemzetközi foci-átigazolás. A rajongók tuti izgulnak...
szept. 1
8:45
Elfogtak egy 18 éves embercsempészt (hirado.hu)
A férfi 17 külföldit segített abban, hogy illegálisan átlépjék a szerb-magyar határt kedd éjszaka Madaras közelében.
szept. 1
8:45
Nem lesz munkahely a chipsadó miatt (HR Portál)
A Chio német tulajdonosa a népegészségügyi termékdíj miatt úgy döntött, hogy nem telepíti Magyarországra a tervezett gyártócsarnokát - írja a Világgazdaság nyomán a hirado.hu.
szept. 1
8:45
Kadhafi ismét üzent, a felkelők pedig hosszabbítottak az ultimátumon (ATV)
Nicolas Sarkozy francia elnök és David Cameron brit miniszterelnök nemzetközi konferenciát szerveztek. A csütörtök délutáni csúcstalálkozón részt vesz Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár és Hillary Clinton is. Az eseményen vélhetően segítséget fog kérni a líbiai Nemzeti Átmeneti Tanács arra, hogy stabilizálják és újraépítsék az országot, valamint felkészítsék a demokráciára. Ezzel egy időben Kadhafi újabb…
szept. 1
8:45
Arn Gréta párosban is kiesett (Agroinform)
Arn Gréta a holland Arantxa Russzal az oldalán búcsúzott az amerikai nyílt teniszbajnokságtól. A duó a Su, Voszkobojeva (tajvani, kazah) párostól kapott ki két szettben a 32 közé jutásért.
szept. 1
8:45
235-nél kezdi az izgalmas napot a frank (Portfolio)
A szerdai jelentős, 2% feletti erősödését meg tudta őrizni az euróval és a és a dollárral szemben ma reggelre is a svájci frank, noha a nemzetközi befektetői hangulat nem mutatja a kockázatkerülés...
szept. 1
8:47
„Éhbérért” ki lesz őfelsége kertésze? (hirado.hu)
II. Erzsébet háza tájának rendben tartásához új alkalmazottat keres. A brit királynő elég skót; nagyon alacsony fizetést ajánl a munkákért.
szept. 1
8:47
Atlétika vb: Kürthy 13 centivel maradt le a döntőről (ATV)
Kürthy Lajos nagyon közel volt ahhoz, hogy döntőbe jusson a férfi súlylökés csütörtöki délelőtti selejtezőjéből, ám 20,02 méteres eredménye végül a 14. helyhez volt elég a tegui szabadtéri atlétikai világbajnokságon.
szept. 1
8:47
Hosszú szünet vár Szilágyi Viktorra (Agroinform)
Könyöksérülése miatt két hónap kihagyás vár a Flensburg osztrák válogatott átlövőjére, a magyar származású Szilágyi Viktorra.
szept. 1
8:47
Hetvenmilliós tartozás - Melegvíz nélkül marad az élményfürdő (Portfolio)
Nemfizetés miatt mától a Dalkia Energia leállította az Aquasziget Esztergom élményfürdő melegvíz- és hőszolgáltatását. Az energiaszolgáltató közlése szerint a fürdő 70 millió forintos tartozást...
szept. 1
8:49
Tovább gyengült a forint (ATV)
A romló euróövezeti gazdasági kilátások miatt gyengülő eurót követve veszített árfolyamából csütörtök délelőtt a forint.
szept. 1
8:49
Tizenkét centiméter hiányzott Kürthy Lajosnak (Agroinform)
A tegui atlétikai világbajnokság hatodik napjának délelőtti programjában egy magyar versenyzőért szurkolhattunk, Kürthy Lajos a férfi súlylökés selejtezőjéből nem jutott tovább
szept. 1
8:49
Tovább bizakodtak az ázsiai piacok (Portfolio)
A tegnapi kedvező amerikai záró és a ma reggeli viszonylag kedvező kínai makroadat hatására tovább emelkedtek az irányadó ázsiai piacok, melyek a korábbi hetek esései után ma sorozatban a hatodik...
szept. 1
8:51
Obama beszéde körül is kiélezett a politikai küzdelem (ATV)
Amit az elnök eredetileg javasolt, az egybeesik a republikánus elnökjelöltek vitájával. Ők inkább az NFL nyitómérkőzésének időpontjára tennék a beszédet.
szept. 1
8:53
Sikeres, mégsem elégedett: nevetve táncolna a sírba a színésznő (ATV)
Vidámabb szerepekre vágyik.
szept. 1
8:57
Gesztivel bünteti az RTL Klub Ferót (BorsOnline)
Nagy Feró és Geszti Péter rivalizálása végigkísérte az X-Faktor első évadját. A második szezon még képernyőre sem került, de a két zsűritag máris egymásnak esett a forgatásokon.
szept. 1
8:57
Last minute akciók az angol futballban (Infostart)
Az átigazolási időszak határidejének közeledte felgyorsította az eseményeket az angol futballpiacon. Szerda éjfélig a nagy kluboknál is több játékos érkezett és távozott. A legaktívabb vevő, ahogyan arra számítani lehetett, az Arsenal volt.
szept. 1
8:57
Stoke City: klubrekordot jelentő összegért érkezett Crouch (She)
Az angol labdarúgó-bajnokság élvonalában szereplő Stoke City szerződtette a Tottenham angol válogatott támadóját, Peter Crouchot.
szept. 1
8:57
Kétmillióan kaphattak szégyenletesen alacsony összeget (HírTV)
Megdőlt az a magánkasszák által folytatott és a balliberális sajtó által támogatott propaganda, amely a hazai pénztárak tisztes hozamairól szólt. A Magyar Nemzet összesítéséből kiderül, hogy azon a csaknem 600 ezer emberen kívül, aki egyetlen fillért sem tehetett zsebre, további egy-másfél millióan lehetnek azok, akik jóval az átlag alatti hozamhoz jutnak. Így összességében elmondható, hogy –...
szept. 1
8:57
Intelligens mobilitás (Metropol)
Magyar versenyző is a döntőben az Electrolux formatervező versenyén.
szept. 1
8:57
Gázolt a villamos a BAH-csomópontnál (Blikk)
szept. 1
8:57
Moszkva elismeri a líbiai Átmeneti Nemzeti Tanácsot (Metropol)
Oroszország elismeri a líbiai Átmeneti Nemzeti Tanácsot tényleges hatalomnak - jelentette be az orosz külügyminisztérium csütörtökön reggel.
szept. 1
8:57
Lassabban, de még mindig növekszik a svájci gazdaság (Portfolio)
A várakozásoknak megfelelő gazdasági növekedést produkált Svájc a második negyedévben. Az előző negyedévhez képest 0,4%-kal bővült a GDP, ami megegyezik a Bloomberg által készített konszenzus...
szept. 1
8:59
Fertőzést is okozhatott a földeken hagyott kukorica (HírTV)
Megtagadta a szakigazgatási hivatal határozatának végrehajtását, és nem tárcsáztatta ki a génmanipuláltnak ítélt kukoricát a Magyar Nemzet információi szerint több hazai gazdálkodó. Közel négyszáz hektárról van szó, e területeken már elvirágzott a tengeri, ami miatt az sem kizárt, hogy a környékbeli földeken újabb fertőzés is történt.
szept. 1
8:59
A szabályozási környezet változása az Alteot sem hagyta érintetlenül (Portfolio)
A kedvezőtlen külső környezet ellenére az előzetes terveknek megfelelő első fél évet zárt az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt. Az energetikai csoport konszolidált árbevétele 2,63 milliárd forint volt...
szept. 1
9:01
Elgázolt egy embert a villamos (HírTV)
Elgázolt egy embert a BAH-csomópontnál a villamos Budapesten csütörtök reggel - közölte a BKV fődiszpécsere az MTI-vel.
szept. 1
9:01
Még van tere az emelkedésnek - Technikai elemzés (Portfolio)
Több termék grafikonja is kulcsszintekkel küzdhet meg az előttünk álló napokban melyek elvethetik az emelkedés magját. Az alábbiakban a MOL és a Dax mellett az S&P 500 grafikonját vesszük...
szept. 1
9:03
Oskolás Jó Reggölt! 2011. 09. 01. (GameStar)
Sokaknak elkezdődött ma a suli - fel lehet mérni, mennyit "nőttek" a lányok a szünet alatt.
szept. 1
9:03
Kétszáz családra sújthat le (HírTV)
Idén eddig ötven-hatvan kilakoltatást foganatosítottak a végrehajtók, s a kényszerű lakáskiürítések száma az év végére kétszáz környékére emelkedhet – olvasható a Magyar Nemzetben. Egy civil szervezet – részben az árveréseken tapasztaltak miatt – csalás címén az ügyészségen jelent fel egyes bankokat.
szept. 1
9:03
Moszkva elismeri a líbiai Átmeneti Nemzeti Tanácsot (hirado.hu)
Oroszország figyelemreméltónak értékeli a tanács meghirdetett reformprogramját.
szept. 1
9:03
Állásokba kerül a chipsadó - elmarad a Chio magyarországi fejlesztése (ProfitLine)
A Chio német tulajdonosa a népegészségügyi termékdíjról értesülve döntött úgy, hogy nem telepíti Magyarországra a tervezett popcorngyártó sort és a mogyorós termékek gyártócsarnokát sem – tudta meg a Világgazdaság.
szept. 1
9:03
Orbán családját és Kövér Lászlót is megfigyelhették a Gyurcsány-kormány alatt (ATV)
A Gyurcsány-kormány titkosszolgálati elitjét érintő, a katonai ügyészség által nyomozott büntetőügyek egyikének sértettje Orbán Viktor miniszterelnök és szűk családja, valamint Kövér László házelnök lehet - derül ki a Heti Válasz csütörtöki számában megjelent összeállításból.
szept. 1
9:03
Kiesett az olimpiai és vb-ezüstérmes távolugró (Agroinform)
A tegui atlétikai világbajnokság csütörtök délelőtti selejtezőiben a legnagyobb meglepetést a dél-afrikai távolugró, Godfrey Mokoena kiesése jelentette.
szept. 1
9:05
Arnnak párosban sem sikerült (HírTV)
Az egyes után párosban is búcsúzott az amerikai nyílt teniszbajnokságtól Arn Gréta.
szept. 1
9:05
PDSZ: pedagógiai haszna is lehet az egész napos iskolának (hirado.hu)
Mindenképp beszélni kell a PDSZ vezetője szerint az egész napos iskola bevezetéséről, mert annak szerinte pedagógiai haszna lehet.
szept. 1
9:07
Gázolt a villamos a BAH-csomópontnál (hirado.hu)
A 61-es villamos a Móricz Zsigmond körtér felé haladt, amikor ismeretlen körülmények között elütötte a gyalogost. Állapotáról egyelőre nincs infomráció.
szept. 1
9:15
Itt a legerősebb XPERIA mobil (PCWorld)
Újabb arcát mutatta meg a svéd-japán gyártó.
szept. 1
9:15
Chipsturisták (BorsOnline)

Keresés