Több mint 400 úgynevezett kiemelt ügy van folyamatban a Fővárosi Bíróságon - mondta az InfoRádiónak adott exkluzív interjújában Szemán Felicitász. A Fővárosi Bíróság elnökhelyettese hozzátette: a büntetőeljárási törvény módosítása miatt belső létszám átcsoportosítással és késő délutáni tárgyalások bevezetésével tartani tudják a törvényben előírt határidőket. Az elnökhelyettes szerint azonban kevés…
Az Egyesült Államok után az ENSZ-főtitkár is felszólította Törökországot és Izraelt, hogy rendezzék kapcsolataikat. Törökország ugyanis korábban kiutasította az országból az izraeli nagykövetet, és felfüggesztette katonai megállapodásait a zsidó állammal. Az ankarai vezetés azután döntött így, hogy Izrael továbbra sem kér bocsánatot, amiért tavaly májusban megtámadtak egy gázai segélyszállító…
Azon vagyunk, hogy a fiatalok történelmi ismereteiben ne legyenek akkora lyukak, mint amilyenek az elmúlt évtizedekben voltak - mondta Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter szombaton, amikor felavatták az 1951-ben Budapestről Mezőberénybe kitelepítettek és a befogadó családok emlékére állított emlékművet a dél-alföldi városban.
A Magyar Szocialista Párt teljes politikai súlyával kiáll a volt miniszterelnökök mellett és a leghatározottabban visszautasítja azt a gyakorlatot, amely során korábbi kormányzati tisztségviselőket a Fidesz ügyészségi vagy egyéb más úton próbál befeketíteni – mondta szombaton Szanyi Tibor, a szocialista párt elnökségi tagja Budapesten a Bábszínház előtt tartott sajtótájékoztatóján, amelyet a...
A 100 méteres döntőben kizárt jamaicai Usain Bolt 200-on feledtette a korábbi hibáját, s nagyon imponáló győzelmet aratott a tegui szabadtéri atlétikai világbajnokság szombati napján.
Polgár Judit világossal legyőzte az első helyen kiemelt orosz Szergej Karjakint a harmadik forduló első felvonásán, így közel került ahhoz, hogy bejusson a nyolcaddöntőbe az oroszországi Hanti-Manszijszkban zajló, kieséses rendszerű sakk Világkupán.
A tegnapi nap gyásznapként vonul be Jürgen Klinsmann karrierjének történetébe, ugyanis a frissen kinevezett német szövetségi kapitány vereséggel mutatkozott be tétmeccsen az USA válogatottjának élén.
Egészségi állapota miatt valószínűleg nem vesz részt bírósági tárgyalásán Jaqcues Chirac. Az orvosi jelentés szerint a 78 éves volt államfő elmeállapota nem teszi lehetővé, hogy a múltjára vonatkozó kérdésekre válaszoljon.
Az Egyesült Államok pénteken kapcsolatainak rendezésére szólította fel Törökországot és Izraelt, amelyek egy ENSZ-jelentés után mérgesedtek el ismét. Victoria Nuland amerikai külügyminisztériumi szóvivő leszögezte: mindkét ország Washington régi jó barátjának számít, ezért rendkívül sajnálja, hogy szövetségesei nem tudnak felülkerekedni ellentéteiken még a jelentés hivatalos nyilvánosságra…
A francia és a német külügyminiszter szombaton nem zárta ki, hogy az előző nap elfogadott uniós olajembargó után az Európai Unió (EU) újabb szankciókat vezethet be Szíria ellen, ha nem változik az ottani rendszer. Egyben jelezték, hogy újabb ENSZ-határozat megszövegezésén dolgoznak. Alain Juppé és Guido Westerwelle erről az EU-tagállamok külügyminisztereinek a lengyelországi Sopotban tartott, nem…
A munkahelyteremtés erősítését, az európai uniós források koncentráltabb felhasználását, valamint a foglalkoztatás és a szakképzés újragondolását tartalmazó átfogó programot dolgoz ki a Kelet-Magyarországon élők számára az MSZP - jelentette be Mesterházy Attila pártelnök sajtótájékoztatón Vásárosnaményban szombaton.
Szigorúbb szankciók vonatkoznak szeptembertől az autósokra. Aki nem fizeti be az objektív felelősség alapján kiszabott közigazgatási bírságot, az autójától is búcsút vehet. A járművet kivonhatják a forgalomból, és csak akkor lehet ismét használni, ha a tulajdonos vagy az üzembentartó kifizeti tartozását. Szeptembertől változnak a külföldi rendszámú autókra vonatkozó szabályok is.
A 100 méteres döntőben kizárt jamaicai Usain Bolt 200-on feledtette a korábbi hibáját, s nagyon imponáló győzelmet aratott a tegui szabadtéri atlétikai világbajnokság szombati napján.
A kenus Vajda Attila pénteki bronza után szombaton újabb éremnek örülhetett a magyar csapat a jövő évi, londoni olimpia kajak-kenu tesztversenyén, a Windsor melletti Eton Dorney központban: a Szabó Gabriella, Csipes Tamara páros második helyen ért célba a K-2 500 m döntőjében.
Magyargyűlölettől áthatott levelet írt Kertész Ákos Kossuth-díjas író az Amerikai Népszavában. Szerinte a holokausztért ma már „egyedül a magyar a felelős”.
Másodszor rendezték meg a Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei Fesztivált. A Kaposfest művészeti vezetője, Kokas Katalin hegedűművész röviddel a programsorozat kezdete előtt tért vissza a vonósnégyesek olimpiájának is nevezett Melburne-i Nemzetközi Vonósnégyes Versenyről.
Usain Bolt lett a világbajnok férfi 200 méteres síkfutásban. A jamaicai sprinter a világ idei legjobbjával ért célba: 19,4 másodperc alatt teljesítette a távot.
Helvécia – Félretárcsázta a mentők számát, ráadásul elég pénz sem volt a kártyáján annak a férfinek, aki tánc közben véletlenül halálra késelte cimboráját – ezt állítja a vádlott ügyvédje, dr. Siklér Ernő.
Azon vagyunk, hogy a fiatalok történelmi ismereteiben ne legyenek akkora lyukak, mint amilyenek az elmúlt évtizedekben voltak – mondta Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter szombaton, amikor felavatták az 1951-ben Budapestről Mezőberénybe kitelepítettek és a befogadó családok emlékére állított emlékművet a dél-alföldi városban.
A munkahelyteremtés erősítését, az európai uniós források koncentráltabb felhasználását, valamint a foglalkoztatás és a szakképzés újragondolását tartalmazó átfogó programot dolgoz ki a Kelet-Magyarországon élők számára az MSZP - jelentette be Mesterházy Attila pártelnök sajtótájékoztatón Vásárosnaményban szombaton.
Az eddig nyeretlen Veszprém hazai környezetben 3-1-re legyőzte a forduló előtt százszázalékos Ferencváros II. együttesét a labdarúgó NB II 3. fordulójának szombati játéknapján.
Fellegekben járnak a német szurkolók az Ausztria felett aratott parádés győzelem után, a szakértők pedig csak azt sajnálják, hogy nem most, hanem csak jövőre kezdődik a lengyel-ukrán közös rendezésű labdarúgó Európa-bajnokság.
Polgár Judit világossal legyőzte az első helyen kiemelt orosz Szergej Karjakint a harmadik forduló első felvonásán, így közel került ahhoz, hogy bejusson a nyolcaddöntőbe az oroszországi Hanti-Manszijszkban zajló, kieséses rendszerű sakk Világkupán.
Fogamzásgátló oltást fejlesztettek ki amerikai kutatók a fehérfarkú szarvasok számára, hogy csökkentsék termékenységüket, és megfékezzék agresszív párzási szokásaikat.
Nem tudták a mentősök megmenteni annak a motorosnak az életét, aki egy kamionnal ütközött, szombat délután, az 52-es főúton. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
A Zöld Pardon a legutóbbi jogszabály-módosításnak megfelelően 2011 júniusa óta rendelkezik a zenés-táncos rendezvénytartási engedéllyel is, amelynek alapja az, hogy minden szakhatóság - köztük az építési hatóság is - hozzájárult a működésükhöz - közölte a Zöld Pardon Kft.
A magas munkanélküliség ellenére, vagy lehet, hogy éppen ennek köszönhetően egyre többen vásárolnak lottót az Egyesült Államokban. A 41 állami lottóiroda közül 28 mondja azt, hogy nagyobb forgalmat...
Polgár Judit világossal legyőzte az első helyen kiemelt orosz Szergej Karjakint a harmadik forduló első felvonásán, így közel került ahhoz, hogy bejusson a nyolcaddöntőbe az oroszországi Hanti-Manszijszkban zajló, kieséses rendszerű sakk Világkupán.