A szeptember beköszöntével a Porsche végre minden információt közzétett a 991-es kódszámot viselő új 911-ről. Korábban már mi is mindent elárultunk, úgyhogy ezúttal óriás képgalériával érkezünk a vérvonalat továbbvivő sportautóról.
Még két hónap sem telt el azóta, hogy beszámoltunk olvasóinknak a Hyundai modelldömpingjéről, illetve a hazai pontos árakról, a koreai gyártó hazai képviselete egy rövid bemutató keretében máris rendelkezésünkre bocsátotta a márka összes újdonságát, méghozzá egy kupacban: a várva-várt középkategóriás i40 kombit, a hazai piac számára különösen érdekes kompakt lépcsőshátú Elantrát, a fura…
Vasárnap kezdődik a World Championship of Online Poker (WCOOP) internetes pókertorna, amelyen tavaly a magyar játékosok nem kevesebb, mint 140 millió forintot nyert. Gelencsér Péter, alias „Iteopepe88" 33,7 millió forintot keresett egy alkalommal a számítógép képernyője előtt.
Mérgezett beöntéssel gyilkolták meg Marilyn Monroe-t. Legalábbis ezt olvasta ki a színésznő horoszkópjából a korábban közgazdászként, sőt egy kórház gazdasági igazgatójaként is dolgozó Bakonyi János.
Budapest - Magával vitte Fionát ír édesapja, Leslie Shaw Franciaországba. A kislányt napokig kezelték az egyik fővárosi gyermekpszichiátrián, de az édesapa péntek este úgy döntött, él a jogaival, kocsiba pattant 11 éves lányával, és elindult Franciaország felé.
Mobiltelefonnal készített videofelvétel alapján állították bíróság elé azt a 21 éves anyát, aki tíz hónapos gyermekét marihuánafüsttel próbálta megnyugtatni. Jessica Callaway maga is szívta a füvet barátnőjével, aki felvette videóra, hogyan bántalmazza gyerekét az anyuka.
Olyan adóemelések és más intézkedések bejelentésére készül jövő héten a kormány, amelyek az euróválság és az ország újjászervezése miatt váltak szükségessé és semmiképpen sem számítanak...
Ismeretlen eredetű, esetlegesen bűncselekményből származó páncélszekrényt találtak a Duna hatos folyamkilométerénél Budakalász és Szentendre között szombat délelőtt - tudta meg az MTI a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjétől.
A házigazda Fehérvár és az olasz Asiago játssza a vasárnapi döntőt az ifj. Ocskay Gábor jégkorong emléktornán Székesfehérváron. Előbbi hajtós, paprikás hangulatú, két verekedéssel színesített meccsen az ősi rivális Dunaújvárost, utóbbi pedig a romániai HSC Csíkszeredát győzte le szombaton.
A svájci jegybank csak francia és német államkötvényeket vásárol - írja Frankfurter Allgemeine Zeitung pénzügyi körökből származó információkra hivatkozva. Amikor euróban denominált állampapírt...
Hatalmas bravúr a Puskás Ferenc stadionban. A magyar válogatott 2-1-re legyőzte Svédországot a sorsdöntő Európa-bajnoki selejtezőn. Rudolf Gergely az utolsó pillanatban döntötte el a három pont sorsát, versenyben tartva ezzel a nemzeti csapatot a második helyért folyó versenyfutásban. Dunai Antal szerint a játékosok hozzáállásával sikerült feltenni az i-re a pontot, Mészöly Kálmán pedig abban…
Magyarország a szuverenitásért való harc előtt áll címmel elemző jellegű tudósítást közölt a magyar gazdaságról szombati számában a Frankfurter Allgemeine Zeitung.
Holnapután, szeptember 6-án valószínűleg megszületik a másodfokú ítélet a mintegy másfél évvel ezelőtt a színész által ittasan okozott karambol ügyében.
Egyelőre rendeződni látszik a több évszázados múltra visszatekintő hollóházi porcelángyártás helyzete. Új állami cég üzemelteti tovább a porcelángyárat, munkát adva az elbocsátott dolgozók egy részének. Kérdés, visszatér-e a közeljövőben a finomporcelán népszerűsége....
A jeruzsálemi Simon Wiesenthal Központ mélyen csalódott Képíró Sándor halála miatt, minthogy a magyar ügyészség fellebbezett a Fővárosi Bíróság azon júliusi, első fokú ítélete ellen, amelyben bizonyítottság hiányában felmentette Képírót a háborús bűntett vádja alól. Azt ezt tartalmazó közleményt vasárnap hajnalban juttatta el a központ az MTI-nek.
Kisrepülőgépekre vonatkozó terrorfigyelmeztetést adott ki az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda és a belbiztonsági minisztérium, néhány nappal az Egyesült Államok elleni merényletek 10. évfordulója előtt.
Második olvasatban a jövő évi költségvetésről, valamint a gazdasági növekedés alakulásával összefüggő idei 100 milliárd forintos költségvetési "lyuk" befoltozásához szükséges intézkedésekről is tárgyal hétfőn kezdődő, kétnapos, kihelyezett ülésén a kormány.
Hangulati kereskedés jellemezte a tőzsdéket a héten, többnyire a megjelent makrogazdasági adatok hatására mozdultak az árfolyamok. A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) összességében erősödéssel zárta a hetet.
Ingyenes tankönyvek, fejlesztő pedagógiai osztály indítása és a pedagógusképzés kritériumainak szigorítása – egyebek mellett ezek szerepelnek az új közoktatási törvény koncepciójában kiszivárgott hírek szerint. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezeténél azt mondják, továbbra is vannak elfogadhatatlan elemei a tervezetnek, amelyekről további egyeztetésekre lenne szükség.
A jeruzsálemi Simon Wiesenthal Központ mélyen csalódott Képíró Sándor halála miatt, minthogy a magyar ügyészség fellebbezett a Fővárosi Bíróság azon júliusi, első fokú ítélete ellen, amelyben bizonyítottság hiányában felmentette Képírót a háborús bűntett vádja alól. Azt ezt tartalmazó közleményt vasárnap hajnalban juttatta el a központ az MTI-nek.
Miközben Európa szerte gyengébben alakul a növekedés, és több ország lefelé kényszerül módosítani egész évre szóló előrejelzését, az észt kormány jelentős mértékben felfelé módosíthatja...
Akár 40 százalékkal is lehetne gyorsítani az utasok beszállását a repülőgépekbe, mivel a jelenlegi sorrendmodell az egyik legrosszabb - erre jutott egy amerikai asztrofizikus. Jason Steffen azután kezdett el gondolkodni a dolgon, hogy 2008-ban rendkívül hosszú sort kellett végigállnia beszálláskor. Számítógépes szimulálással azután meglelte a legjobb - vagy legalábbis - az általánosan…
A líbiai átmeneti kormány fegyveresei közelítenek az ezredes megmaradt bástyáihoz, a NATO pedig újult erővel bombáz. Kadhafi szóvivője szerint szóba sem jöhet a megadás. Közben az amerikai és a brit hírszerzés számára kényelmetlen iratok kerültek elő Tripoliban. A felkelők állítólag tudják, hol van Kadhafi.
Több száz szélsőjobboldali tüntető és roma nézett farkasszemet egymással egy észak-csehországi településen. Előbbiek meg akarták rohamozni a cigányok lakta városrészt. A két csoportot a rendőrség kordonokkal tartotta távol egymástól.
Második olvasatban a jövő évi költségvetésről, valamint a gazdasági növekedés alakulásával összefüggő idei 100 milliárd forintos költségvetési "lyuk" befoltozásához szükséges intézkedésekről is tárgyal hétfőn kezdődő, kétnapos, kihelyezett ülésén a kormány.
A múlt héttől kezdve egyre több svájci bank vezet be negatív kamatlábat a frankbetétekre. Sőt, a svájci állam hat hónapos állampapírokat bocsátott ki, és fél százalékot kapott azért, hogy hajlandó legyen kölcsönt elfogadni.
Izraeli hadsereg tagjai körében készült vizsgálat szerint a meleg katonák mintegy felét éri fizikai vagy szóbeli bántalmazás szexuális orientációja miatt. Ugyanakkor a haderő már 1993 óta engedi, hogy az alakulatok tagjai nyíltan vállalják másságukat.
Sikeres a fogyasztóvédelmi konzultáció, amely félidejéhez érkezett - közölte a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH). A július közepén indított fogyasztóvédelmi konzultáció célja, hogy bárki elmondhassa véleményét az intézményrendszerről, a leggyakoribb problémákról, illetve a jövő lehetséges irányairól.
A vérvizsgálatok mellett 500 vizeletmintát is vettek a versenyzőktől az illetékesek a vb ideje alatt. Az elvégzett vértesztek az úgynevezett biológiai útlevek alapjául is szolgálnak majd a jövőben.
Magyar idő szerint ma hajnalban került megrendezésre az amerikai labdarúgó bajnokságban a Real Satl Lake - Philadelphia összecsapás, amelyen a házigazdák játékosa, Beckerman egyszerűen fantasztikus gólt szerzett.
A Sport365.hu videó-híradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!
Nemcsak hatalmas anyagi károkat, hanem jelentős pszichikai problémákat is okozhat a klímaváltozás - állapították meg a Sydneyi Egyetem agykutató központjának szakértői.