A rendőrség szerint kivégzés történt a baranyai Romonyán: a kettős gyilkosság feltételezett elkövetője szerelemféltésből több lövéssel oltotta ki élettársa és annak új barátja életét.
Japánban megtartották az első katasztrófavédelmi gyakorlatot a márciusi természeti csapások óta. A gyakorlat során egy Tokiót érő, 7,3-es erősségű földrengést szimulálnak.
A Vidékfejlesztési Minisztérium ismét a KPMG-t bízta meg, hogy ellássa az uniós agrár- és vidékfejlesztési támogatások kifizetésének igazoló szervi ellenőrzését - közölte a könyvvizsgáló cég szerdán...
Tanácsadó lett Kóka János - tudta meg a hvg.hu. Az internetes lap úgy tudja: a Gyurcsány-kormány volt gazdasági minisztere és az SZDSZ egykori elnöke egy siófoki székhelyű technológiai tanácsadócég vezérigazgatói székébe került.
Tovább lassult Európa szerte a feldolgozóipar lendülete augusztusban. A német feldolgozóipari beszerzési menedzser index 2009 szeptembere óta nem volt ilyen alacsony, 50,9 ponttal igen gyenge...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 29,85 pontos emelkedéssel, 18.501,10 ponton nyitott, a tegnapi záró értékéhez képest 0,16 százalékkal erősödött.
Véget vetne az agglomerációs települések terjeszkedésének a kormány, a Belügyminisztérium szerint ugyanis közlekedési és környezetvédelmi oldalról is rettenetes folyamat az agglomerálódás....
A WikiLeaks számítógépes adatbázisába történt illetéktelen behatolás eredményezte a bizalmas, de még szerkesztetlen diplomáciai táviratok nyilvánosságra kerülését.
Egy guatemalai kislányt öt évvel ezelőtt elraboltak a családjától és egy amerikai pár fogadta örökbe. Most egy bíróság a visszaadását rendelte el a vér szerinti családjának. Teljesen mindegy, hogyan végződik a harc: minden résztvevő szenved.
Ritkán történik ilyesmi egy sportriporterrel. A Channel 4 műsorvezetőjét, Ortis Deley-t felkészületlensége miatt az atlétikai világbajnokság felénél a közönség kérésére levették a műsorról.
Az idén rekord nagyságú területen, 575 ezer hektáron kezdődhet meg a napraforgó betakarítása, az állományok általában jó képet mutatnak, de az augusztus végi hőség miatt lesznek térségek, ahol a...
Az OTP bank augusztus 19-i gyorsjelentése óta több elemző is módosította a bankra vonatkozó modelljét, a legfrissebb számok alapján a társaság a korábban vártnál gyengébben teljesíthet a következő...
Az idei költségvetés, de legfőképpen a jövő évi nem lenne képes finanszírozni az eddigi rendszert. Nehéz helyzetbe kerülhetnek a gyermekes családok és az önkormányzatok
Az MLBKT Beszerzési Menedzser Index (BMI) szezonálisan kiigazított augusztusi értéke 50,1 pont lett, amivel vészesen megközelítette a termelés növekedését és csökkenését elválasztó 50-es határt.
Az elmúlt fél órában a tőzsdék gyengülésével párhuzamosan 1,15-alá esett az euró/svájci frank jegyzése, ami 238 forint fölötti frankárfolyamot eredményezett.
Ingyen engedi be, és meg is ajándékozza az odaérkező szűzlányokat a Hunan tartománybeli nemzeti park Kínában. Apró kitétel: a kedvezmény csak a 22 éves és annál idősebb kisasszonyokra vonatkozik.
Lelőttek egy ügyvédnőt, és a barátját is megölték a baranyai Romonyán szerda este. A tett elkövetésével a nő korábbi élettársát gyanúsítja a rendőrség. A kettős gyilkosság hátterében szerelemféltés áll.
Határidőre befejezte a reálhozamok átutalásának elindítását az összes magánnyugdíjpénztár, most már a pénzügyi közvetítő rendszeren múlik, mikor juthatnak hozzá pénzükhöz az érintettek. A Stabilitás...
Ma véget ért a mintegy két és fél hónapos nyári vakáció, reggel nyolc órakor csaknem 1,3 millió diák és 150 ezer pedagógus számára megkezdődött a 2011/2012-es tanév....
Tízből két magyarnak idén április-június között gondja volt a közüzemi számlák befizetésével, 6 százalék pedig a lakáshitelét sem tudta időben törleszteni.
A bírókon is múlhatott Pars Krisztián világbajnoki aranyérme. A szerda éjszaka hazatérő kalapácsvető 81 méter 18 centis dobásával a második lett a tegui vb-n.
Magyar termelői piacot nyitottak meg szerdán Budapesten, a X. kerületi Liget téren, ahol kizárólag magyar gazdák által termelt és feldolgozott termékeket árusítanak, írja az MTI. Fazekas Sándor...
A tegnapi kedvező amerikai záró és bizakodó ázsiai piacok ellenére nyomás alá kerültek az európai részvénypiacok, miután a vártnál sorozatosan gyengébb, ma délelőtt közzétett eurózóna feldolgozóipari...
Az év elejéhez képest kelendőbbek lettek a piacon a szakmunkások, a gazdasági, illetve pénzügyi területen elhelyezkedni szándékozók, valamint a logisztikai, beszerzési és szállítmányozási pozíciókra pályázók írja egy kutatásra hivatkozva a Népszabadság.
Habár a Land Rover nem tartozik a nagyobb gyártók közé, könnyen lehet, hogy a nemsokára kezdődő Frankfurti Autószalon egyik sztárjává válik, ugyanis ott kerül bemutatásra a legendás, több évtizedet átvészelő Defender utódja, amely futurisztikus formájában azért hordoz valamennyit nagy elődje hagyományaiból.
Az államháztartás központi alrendszereinek havi alakulása alapján júliusban rekordot döntött a hiány. Az államháztartás összesített július végi hiánya 1494,5 milliárd forint.
Lencsés Sándor 1992-ben azért hozta létre az L-SOFT szoftverfejlesztő társaságot, mert agilis, kreatív és az innovációra fogékony informatikai szakemberként saját cégében valósíthatta meg elképzeléseit.
Egy 10 éve a pályán lévő, egyetemi diplomával rendelkező pedagógus akár 400 ezer forintot is kereshet egy hónapban, a kezdők is 150 ezer forint felett keresnének
Tizenhét évesen már a zeneipar tündöklő csillagaként ragyogott, fekete öltönyös űrügynökként pedig Hollywood is befogadta. Sorozatunk negyedik részében fény derül arra, hogyan próbálja gyerekei útját egyengetni.
A magas parlagfű pollenkoncentráció miatt az országban helyenként fekete, a hat fokozatú skálán ötödik szintű riasztás van érvényben - közölte csütörtökön a tisztiorvos Facebook-oldala.
A főváros vezetése azzal a meggyőződéssel fogott bele az oktatási terület átalakításába, hogy segítséget kell nyújtania a családok és az iskola kapcsolatának erősítéséhez, a hagyományos családmodell értékeinek megvilágításához – mondta Tarlós István főpolgármester csütörtökön, a fővárosi Madách Imre Gimnázium tanévnyitó ünnepségén.
A Deutsche Bank elsősorban az erősödő makrokockázatokra és a devizák kedvezőtlen mozgására hivatkozva jelentősen csökkentette az OTP papírjaira vonatkozó célárát. A DB elemzője a pozitívumok között...
Tizenegy milliárd forintból új sportcentrumot, benne fedett futballstadiont építene egy gazdasági társaság Kecskeméten – írja a delmagyar.hu. A komplexum a kecskeméti Rudolf-laktanya területén épülne, és a tervezett stadion az UEFA előírásainak is megfelelne.
Harcra buzdította híveit egy hangüzenetben a szökésben lévő Moammer Kadhafi fia. Felhívásában elmondta: Tripoliban tartózkodik és apja, Moamer Kadhafi is jól van. Közben megérkezett Nagy-Britanniából Líbiába az a készpénzszállítmány, amelyet a korábban befagyasztott vagyonból juttatnak el a felkelőkhöz.
A felújítás mostani állása szerint szeptember első hetében birtokba vehetik a gyalogosok és a kerékpárosok a Margit hidat. A műszaki átadás-átvétel is szeptember elején kezdődik, a hivatalos átadás...