Közel 6%-ot esett ma reggel a Deutsche Bank árfolyama, miután a Financial Times információi szerint nem csupán az USA lakásfinanszírozási ügynöksége (FHFA), de Nagy-Britannia súlyos csalásokat...
A volt francia elnököt azzal vádolják, hogy párizsi főpolgármesterként illegális pártfinanszírozást folytatott. Chirac ellen csak négy évvel ezelőtti leköszönését követően indulhatott eljárás, addig ugyanis mentelmi jogot élvezett. A pert több ízben elhalasztották, miután figyelembe vette a bíróság a védelem alkotmányossági aggályait.
Új, negatív csúcs született az idei amerikai nyílt teniszbajnokságon, már az első héten 14 férfi és női játékos adta fel különféle okokra hivatkozva a mérkőzését.
A magyar labdarúgó-válogatott kedden Chisinauban Moldova vendége lesz Európa-bajnoki selejtezőn: eddig hatszor találkozott a két együttes, három magyar siker mellett két döntetlen és egy moldovai győzelem született.
Alvállalkozókhoz szervezi ki a Tesco vagyonőreinek nagy részét, amely az eddigi tapasztalatok alapján a dolgozók kiszolgáltatottságának, s akár a feketefoglalkoztatás esélyének növekedését jelentheti - tudta meg a Magyar Nemzet.
Amíg a pénteki napot enyhe 0,17 százalékos csökkenéssel zárta a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, addig a mai napon már felerősödött a piacra nehezedő nyomás, melyet a vártnál rosszabb augusztusi amerikai foglalkoztatottsági adat váltott ki.
Elmaradt a nagy roham a magyar munkavállalók május 1. után sem szállták meg Ausztriát. Még a határ mentén élő ingázók száma is csak alig ezerötszázzal nőtt az osztrák munkaügyi szakemberek felmérése szerint - tudta meg a Magyar Rádió.
Jelentős, összesen mintegy 800 millió forintos fejlesztést hajtott, illetve hajt végre a győri és a soproni erőműben az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt. Győrbe három új gázmotor érkezik, Sopronban pedig már üzembe is állt két új gőzkazán. A fejlesztéssel tovább javul az ALTEO kogenerációs portfóliójának hatékonysága. Az energetikai csoport folytatja megújulófókuszú növekedési stratégiájának a…
Egyre elégedetlenebbek a Ferrari-szurkolók a csapat stratégiájával. Míg a nagy rivális Red Bullnak minden húzása bejön, addig Fernando Alonso legutóbb Spában bukta el a dobogót egy rossz döntés miatt.
Hozzávalók: 1-1,5 kg tetszőleges hal (keszegnél nagyobb, de lehet vegyes is) 50 dkg burgonya 3-4 zöldpaprika 3-4 paradicsom néhány szál petrezselyem 10 dkg szalonna só olaj
Az egyik utas, egy 43 éves férfi halt meg abban a buszbalesetben, amely a 21-es főúton történt hétfőn Nógrád megyében, amikor árokba borult a Salgótarjánból Budapestre tartó menetrend szerinti járat - közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.
Csaknem tizenegy hónapja történt Magyarország újkori történetének legnagyobb ipari és ökológiai katasztrófája. Több segélyszervezet munkatársai azóta is a térségben tartózkodnak, és az anyagi segítségnyújtáson túl próbálnak lelket önteni a szerencsétlenül járt emberekbe.
"Hagyják figyelmen kívül, amit mondok" a kampányban. Két amerikai diplomáciai távirat szerint erről beszélt a 2006-os választások előtt diplomatáknak Orbán Viktor - írja az origo.hu.
Hétfőn kezdődik a kétnapos, kihelyezett kormányülés, ahol az idei költségvetésben keletkező lyukról is tárgyalnak. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter terjeszti a kormány elé javaslatait. ...
Kigyulladt egy alagsori mosókonyha hétfő délelőtt a főváros II. kerületében, a Széher úton. A tüzet eloltották, két embert füstmérgezéssel kórházba szállítottak.
A múlt heti kedvezőtlen amerikai makroadat ma is érezteti a hatását az európai kereskedésben, a piacok komoly eladói nyomással néznek farkasszemet. Ennek jegyében a magyar parkett 1,1, az OTP 2%-os...
Mányoki Attila 100 km-t szeretett volna leúszni, de csak 85,6-ot bírt. A végén már frissíteni sem tudott, annyira bedagadt a szája, a nyelve és a torka.
A brazil bajnokság hétvégi fordulójában két, Európában is fényes karriert befutott "veterán" sztár is betalált a kapuba: az 1999-ben Aranylabdát kapó Rivaldo csapata (Sao Paolo) Figueirense elleni, 2-1-re megnyert bajnokiján szerzett szép gólt, az egykori lyoni legenda, Juninho Pernambucano pedig "természetesen" szabadrúgásból volt eredményes a Vasco színeiben.
Egy kínai pár négy éves kislányát engedte autót vezetni egy nagyváros forgalmas utcáján. Jia Zheng a forgalomban a legnagyobb nyugalommal kerülgette az autókat.
A távirati iroda információi szerint Lovasberényben tartja kétnapos, kihelyezett ülését a kormány. Többkulcsos adórendszert és alacsonyabb tb-járulékot sürget az MSZP. Pályáztatással javasolja elosztani az innovációs járulékként befizetett összegeket a Richter Gedeon Nyrt. és a Magyar Tudományos Akadémia.
Hétfőn kezdődik Jacques Chirac egykori francia elnök sikkasztási pere Párizsban. A volt államfőt azzal vádolják, hogy még párizsi főpolgármestersége idején nem létező állások betöltéséért fizetett pártja tagjainak. Ha bűnösnek találják, akár 10 év börtönt is kaphat.
Az adósságcsökkentés egy kényszerpálya, nem kell hozzá csodákat művelni - fejtette ki Csaba László az MTV Ma Reggel című műsorában. A közgazdász megismételte korábbi véleményét, miszerint...
A Munich Re biztosítótársaság az idei év első felében 98 természeti katasztrófát jegyzett fel az országban, ami mintegy a duplája a 90-es évekbeli átlagnak. Amerikában 2011-ben több tízezer rekordot állított be vagy döntött meg az időjárás, s csaknem ezer történelmi csúcs született.
Egervári Sándor szövetségi kapitány a győri Fehér Zoltánt, valamint a szombathelyi Halmosi Pétert hagyta ki a hétfőn Kisinyovba utazó magyar csapatból.
Az elmúlt években világszerte átalakult az outsourcing iparág. Míg régen főként a multinacionális cégek használták ki a folyamatok központosításából adódó előnyöket, mára ez elérte a közép- és kisvállalatok szintjét is. Ugyanakkor nem minden alvállalkozónak kiadott munka klasszikus kiszervezés, a modell lényege, hogy a munkavégzést ágazati specializáció révén hatékonyabbá tegyék. Erre pedig van…
Igaz láthatunk egy GAP-et a DAX árfolyamában, de ne vegyük biztosra, hogy ezt be is fogja tölteni a mai nap. Nagyon pesszimista a hangulat a piacokon, a pénteki számok, hogy az USA-ban nem tudtak új munkahelyeket teremteni felerősítették a félelmeket, hogy nincs a gazdaságban növekvésre erő. Európán sem rózsás a helyzet, a befektetők szeretnék, hogy ha radikálisabb eszközökhöz nyúlnának a…
Új típusú mintaprogramok kezdődnek országosan. A Belügyminisztérium tizenhárom megye két-két kistérségét vonta be a hamarosan induló közmunkaprogramba. Békés megye tizenhét településén összesen kétezer tartósan munkanélküli ember juthat munkához.
Egy nagy magyar bank közösségi oldalán indított kampányával pukkadt a lufi és derült fény azokra a lájk-manipuláló csoportokra, akik a közösségi oldalakon, amúgy a promóciós szabályoknak megfelelően indított nyereményjátékokat elcsalják, a fődíjakat megnyerik és egymás közt kisorsolják - hívta fel a marketing szakma figyelmét a marketinghir.hu hírportál.
Nemcsak a legtöbbet dolgoznak a romániai alkalmazottak, de a legkevesebb szabadnapjuk és a legrövidebb hétvégi pihenőjük is nekik van - közölte a Duna TV.
Második olvasatban a jövő évi költségvetésről, valamint a gazdasági növekedés alakulásával összefüggő idei 100 milliárd forintos költségvetési "lyuk" befoltozásához szükséges intézkedésekről tárgyal Lovasberényben a kormány.
Egy amerikai asztrofizikus szerint akár 40 százalékkal is lehetne gyorsítani az utasok beszállítását a repülőgépekbe, mivel a jelenlegi az egyik legrosszabb sorrendmodell
Több ezer, az ország leghátrányosabb területein élő család marad munka és megélhetés nélkül, ha az unió a jelenleginél szigorúbb dohánytermék irányelvet fogad el. Eszerint ugyanis minden adalékanyag felhasználását megtiltanák - írja a hirado.hu.