Hiába volt hatszoros a túljelentkezés az egri rendészeti osztályba, hiába népszerű a középiskolai képzés, évek óta kevés a rendőr Heves megyében, adja hírül a Magyar Rádió.
A német pénzügyminiszter leszögezte: Athén addig nem kapja meg az első segélycsomag következő részletét, amíg nem teljesíti minden vállalt kötelezettségét. Eközben erősödnek a találgatások arról, hogy Görögországnak el kellene hagynia az eurózónát.
A Magyar Telekom elnök-vezérigazgatója egy mai eseményen újra megerősítette a társaság idei évre vonatkozó várakozásait. Christopher Mattheisen elmondta, nincs változás a második negyedéves...
Fabio Capello szövetségi kapitány szerint a csatár csak józan, egészséges életmód mellett verekedheti be magát a Liverpool és a nemzeti csapat kezdőjébe.
A munkahelyteremtés az amerikai elnökválasztás fő témája. Barack Obama hivatalban lévő elnök várhatóan 300 milliárd dolláros munkahelyteremtő programot hirdet meg csütörtöki kongresszusi beszédében. Republikánus riválisai viszont gazdaságpolitikáját bírálják, szerintük a demokrata elnök tervei alkalmatlanok a munkanélküliség csökkentésére.
Továbbra is az energiacégek uralják a régió 500 legnagyobb vállalatát rangsoroló, a Deloitte által évente összeállított toplistát. Az energiaszektor szereplőinek jelenléte a top 10-ben és a teljes...
Magyarországon az elmúlt évben közel 900 ezer felnőtt esett áldozatul valamilyen számítógépes bűnözésnek, ami 7 milliárd forint pénzbeli veszteséget okozott az áldozatoknak és 14 milliárd forint időbeli veszteséget jelentett – ismertette Gombás László, az internetes biztonsággal foglalkozó Symantec magyarországi képviselője csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség az Új Széchenyi Terv keretében - az államigazgatásban elsőként - bevezeti az elektronikus aláírást - jelentette be az NFÜ szerdán az MTI tudósítása szerint. Mindezzel...
2006 óta folyamatosan emelkedik a végrehajtások száma Magyarországon, az ingatlan árveréseket követő kilakoltatások száma azonban 2011 első félévében 120 db alatt maradt. A Magyar Bírósági...
Megerősített forrásaink szerint a kormány november első napjától a gázolaj jövedéki adóját 97,35 forintról 110,35 forintra emeli, mely intézkedés természetesen a gazdaság minden szektorában érezteti majd hatását.
Szinte biztosra veszik a Fideszben, hogy az egykulcsos adó bekerül abba az adóalkotmánynak nevezett sarkalatos törvénybe, amelynek Orbán Viktor a felelőse
Még meg sem született gyermekéért retteghetett Amanda Holden, a Got Talent, azaz a a brit Csillag születik egyik népszerű zsűritagja, miután szerdán autója teherkocsival karambolozott.
Brzezno - Egy fiatal lengyel nő lábai elé vetett a víz egy szívszorító üzenetet tartalmazó borosüveget. A palackposta feladója egy csalódott, szerelmes férfi volt.
Három uzsorást fogtak el a rendőrök a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tiszarádon. A gyanúsítottak élelmiszereket adtak el áldozataiknak, akinek a segélyükből kellett törleszteniük az aránytalanul magas árat.
A Nemzeti Színház nyolc előadásában veszik át a börtönbüntetésre ítélt Stohl András szerepét kollégái, az Úri muri című darabot pedig egyelőre nem tűzik műsorra.
Napenergia-rendszer kiépítésébe kezdett a tajvani kormányzat a dél-kínai-tengeri, vitatott hovatartozású Spratly-szigetek legnagyobbikán, Tajpingon (Taiping) - jelentette a South China Morning Post című hongkongi lap csütörtökön.
Az új választójogi törvény tervezetéről tárgyalt csütörtök délelőtt a Fidesz-KDNP országgyűlési frakciója hajdúszoboszlói ülésén - értesült az MTI tudósítója a helyszínen. A képviselők szavaztak is...
Változatlan szinten, a két és fél éve érvényes, 0,5 százalékos történelmi mélyponton tartotta alapkamatát csütörtöki kamatdöntő ülésén a Bank of England - a brit jegybank - monetáris tanácsa.
Bulgária nagy erőfeszítéseket tett a schengeni tagság eléréséért, és Magyarország támogatja az övezet bővítését. Schmitt Pál köztársasági elnök erről Szófiában, a bolgár-magyar államfői találkozón beszélt.
Akcióprogramot dolgoz ki a kormány által létrehozott bizottság a lánctartozások visszaszorítására, ez több jogintézményt érint, és polgári jogi paradigmaváltást eredményez - mondta Jánosi Andrea, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közbeszerzésért felelős helyettes államtitkára csütörtökön a Közbeszerzések Tanácsa által szervezett szakmai konferencián Budapesten.
Az új választójogi törvény tervezetéről tárgyalt csütörtök délelőtt a Fidesz-KDNP országgyűlési frakciója hajdúszoboszlói ülésén - értesült az MTI tudósítója a helyszínen.
Minden bizonnyal megirigyelte a Király Linda-Vikidál Gyula-szegedi rendezők triumvirátus felejthetetlen előadásait az a román előadóművész,aki úgy döntött, hogy átírja a himnuszt. Mindezt a szövetség együttműködésével.
A közép-európai cégek Deloitte által készített 500-as listáján 15.530 millió eurós tavalyi nettó árbevételével tartja második helyét a Mol, de a lista elején - a 12. helyen - szerepel az Audi Hungária is.
Csütörtöki kamatdöntésével változatlanul, 1,50 százalékon tartotta az euróövezeti kamatot az Európai Központi Bank (EKB) kormányzótanácsa. Az elemzők is a kamat változatlanságára számítottak.
Nincs elég asztronautája a NASA-nak annak ellenére sem, hogy idén júliusban befejeződött a jelentős legénységet igénylő űrsiklóprogram – tájékoztatott csütörtökön az amerikai nemzeti kutatótanács, amely a kormányzat tudománypolitikáját hivatott fejleszteni.
"Megtanultam, hogy amikor esélyed van megölni riválisodat, akkor nem gondolkozol, hanem megteszed" - mondta nagykövetek előtt Orbán Viktor 2007. június 26-án. A WikiLeaks jóvoltából frissen kiszivárgott egykori sürgönyben arról is tájékoztatták Washingtont, hogy a szocialisták meneszteni akarják Gyurcsány Ferencet és csak arra várnak, hogy a miniszterelnök elkövessen valamilyen hibát.
2006 óta folyamatosan emelkedik a végrehajtások száma Magyarországon, az ingatlan árveréseket követő kilakoltatások száma azonban 2011 első félévében 120 db alatt maradt. A Magyar Bírósági...
Downham Market - „Hagyjatok meghalni" - ezt tetováltatta magára Joy Tomkins (81). A nagymama előrelátó volt, a mellkasára varratott szöveggel szeretné megelőzni, hogy ha egyszer baja esik az orvosok megmentsék az életét.
Orvosok és taxisofőrök sztrájkolnak Görögországban, így tiltakozva a kormány tervezett intézkedései ellen. A sofőrök azért tiltakoznak, mert az athéni kabinet megnyitná a piacot és az új emberek könnyebben engedélyhez jutnának.
A várakozásoknak megfelelően ezúttal sem változtatott az irányadó ráta szintjén (1,5%) az Európai Központi Bank kormányzótanácsa. A piaci szereplők a fél háromkor kezdődő sajtótájékoztatóra,...
Reális a terv, hogy jövőre 300 ezerre emelkedjen a közfoglalkoztatottak száma, többségében teljes munkaidős, helyben történő foglalkoztatásra törekszenek, szó nincs rendőrök által felügyelt...
Számos újítást vezetett be az idén 10 éves Diákhitel Zrt. A változtatásokkal főként azt kívánták elérni, hogy egyszerűbb és gyorsabb legyen az ügyintézés
Az előzetes várakozásoknak megfelelően helybenhagyta az Európai Központi Bank (ECB) a 1,5 százalékos irányadó rátát - közölte az ECB. Ezzel együtt a hitelkamatláb és a betéti kamatláb értékét is rendre 2,25 és 0,75 százalékos maradt.
A közép-európai cégek Deloitte által készített 500-as listáján 15.530 millió eurós tavalyi nettó árbevételével tartja második helyét a Mol, de a lista elején - a 12. helyen - szerepel az Audi Hungária is.
Newton - Nem várt tovább egy iowai állam városi könyvtára, és 8 hónap elteltével a rendőrség közbenjárásával szerezte vissza könyveit Christopher Anspach-tól (28).
Augusztusban országosan 7333 ingatlan-adásvétel történt a Duna House becslése szerint, ez 2011 legkiemelkedőbb hónapja, azonban az idei év eddig eltelt időszakát vizsgálva a kereslet azonos szinten stagnál, a tavalyi esés egyelőre nem folytatódik.
Több mint 1 900 hektár parlagfűvel szennyezett területen rendeltek el eddig közérdekű védekezést, úgynevezett kényszerkaszálást a megyei növény és talajvédelmi igazgatóságok szerte az országban, és mintegy 17 millió forint növényvédelmi bírságot szabtak ki - közölte az MTI megkeresésére a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MSZH). A következő napokban várhatóan további mintegy kétezer hektárnyi…