Erősödött kissé a forint péntek délelőtt: az eurót délelőtt fél tizenegykor 281,13 forinton jegyezték a bankközi deviza kereskedelemben a csütörtök esti 281,22 forinttal szemben.
Nyilvánosságra hozták a kerettantervi javaslatok tervezeteit, a dokumentumot október 25-ig lehet véleményezni. A benne foglaltak szerint elsőtől kötelező lesz az erkölcstan, negyediktől kezdik tanítani az idegen nyelveket, valamint új tantárgyként belép a természettudományos gyakorlatok is - írja a Magyar Nemzet.
Csaknem 12 ezer ázsiai és afrikai hallgató választotta idén a román felsőoktatási intézményeket, főként az alacsony tandíjak miatt. Többségük az orvosi, mérnöki és közgazdasági karokon kezdte meg tanulmányait - írja a hirado.hu.
A Nemzetgazdasági Minisztérium a köztévének megerősítette, hogy az egészségügyben és a felsőoktatásban lesznek olyanok, akik a nyugdíj mellett dolgozhatnak. A közoktatásban nem.
Legkésőbb jövő év elején elindulhatnak a regionális cégekbe szervezett Volánok buszbeszerzései - mondta Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára a Napi Gazdaságnak.
Pontosan öt évvel a Fiat 500 bemutatkozása után, az eredeti 500-as születésének 55. évfordulóján, 2012. július 4-én lépett színre (szintén Torinóban) a Fiat 500L, - az Abarth és Cabrio változatok után - új fejezetet nyitva az ikonikus olasz modell történetében.
Háromszázezer forintért olyanok is kaptak nyelvvizsga bizonyítványt a Corvinus Egyetemen, akik nem feleltek meg a követelményeknek. Az egyetem Élelmezés-tudományi Karának négy nyelvvizsgáztatóját a Budapesti Nyomozó Főügyészség gyanúsítottként hallgatta ki. Az egyetem kommunikációs irodája közleményében viszont azt hangsúlyozza, hogy az egyetem semmilyen szervezeti kapcsolatban nem áll az ügyben…
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu reggeli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter az Arany Ősz című, oroszországi mezőgazdasági kiállítás kapcsán tárgyal Nyikolaj Fjodorovval, az Orosz Föderáció mezőgazdasági miniszterével. Fazekas Sándor ma tájékoztat a tárgyalásról.
Az együttműködés legnagyobb akadálya az a hazugság, amely egyenlő távolságot tart a Fidesztől és az MSZP-től illetve a Demokratikus Koalíciótól. Ebben a hazugságban osztozik ma a Milla, a Szolidaritás és az LMP. Nem lehet egy kalap alá venni a 2010 előtti kormányokat és Orbán mostani kormányát - ezekkel a gondolatokkal próbál közel kerülni az ellenzéki együttműködéshez Gyurcsány Ferenc, aki a…
A közösségi közlekedés kedvezményrendszerének felülvizsgálatánál a végső szót a politika mondja ki - mondta Fónagy János, az Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára a Napi Gazdaságnak.
Ha nem sikerül fenntartani az euróövezetet, akkor rendezett módon kell felszámolni - mondta komoly feltűnést keltő beszédében a brit pénzügyi szolgáltatási szektor felügyelőhatóságának (FSA) elnöke.
Juhász Péter bejelentette, várhatóan kik fognak felszólalni a Milla október 23-ai rendezvényén. Beszédet mond többek között Bajnai Gordon volt miniszterelnök, Kónya Péter, a Szolidaritás társelnöke és Tamás Gáspár Miklós író is, igaz, utóbbi közölte, csak akkor megy el a rendezvényre, ha nem az lesz Bajnai kampánynyitója. Juhász Péter szerint a volt miniszterelnök nem fog zászlót bontani, csupán…
A Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. alapításához, illetve működéséhez 450 millió forint forrás átcsoportosítását rendeli el a kormány határozata, amely csütörtökön jelent meg a Magyar Közlönyben.
Az élelmiszer-dráguláson is keres valaki - hogy ki, annak járt utána a Figyelő. A Heti Válasz pedig Klaus von Dohnanyi szociáldemokrata politikussal készített interjút. Az egykori német oktatási miniszter nem támogatja az Európai Unió fokozódó centralizálódását.
A tárgyalás helyszínére még mindig nem érkezett meg minden vádlott. A terrorizmussal vádolt Tóásó Előd és további 38 ember meghallgatását október 18-án folytatják.
A Sport365.hu videóhíradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!
A növénytermesztés és az állattenyésztés után az élelmiszeripar fejlesztésére koncentrál a Bonafarm-csoport, nagyjából ötvenmilliárd forint beruházást terveznek egy új vágóhíd, illetve a Pick szegedi új gyárának megépítésével.
Milliárdokat bukhatnak a mentők a 112-es tenderen. Ha a projekt nem valósul meg, 11 milliárd forintos uniós pénzt buknak el a mentőszolgálat - írja a Népszabadság. A Magyar Nemzet arról ír, hogy egy újabb tábornok is gyanúsított lett a 2006. őszi rendőri fellépés miatti nyomozásokban, amelyekben a gyanúsítottak száma már 11-re emelkedett.
Hiába indultak emelkedéssel az amerikai részvénypiacok a váratlan csökkenést mutató munkanélküliségi adat következtében a nap végére az előnyüket teljes mértékben elvesztették, sőt a Dow és a Nasdaq indexek mérsékelt csökkenéssel zártak.
A Budapesti Értéktőzsdén lévő kis- és közepes cégek között továbbra is találni vonzó befektetési célpontokat, még akkor is, ha a nehéz gazdasági környezet közepette szinte mindegyik társaság árfolyamesést szenvedett el az elmúlt egy évben. Az Állami Nyomdát a biztonsági szempontok szerint befektetőknek, a Masterplast és a PannErgy papírjait pedig a hosszabb távú növekedési potenciál alapján…
November elsejétől - január elsejéig visszamenőleges hatállyal - 1,6 százalékkal emelik a nyugdíj, illetve egyes szociális ellátások összegét - olvasható a Magyar Közlöny legfrissebb, csütörtökön...
A miniszterelnök szerint a 400 milliárd forintos egyenlegjavító program intézkedéseinek a felére sem lenne szükség, ha az Európai Unió nem kényszerítené rá ezekre Magyarországot. Orbán Viktor ezt pénteken mondta a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában, ahol szólt arról is, hogy nem állunk messze egy jó megállapodástól a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), továbbá jelezte, hogy az alsóközéposztályt…
Jelenleg bő 30 millióval több a munkanélküliek száma világszerte, mint a globális pénzügyi válság előtt a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) pénteken ismertetett számításai szerint. Guy Ryder, a...
Az ellenzéki szervezetek együttműködése arról szól, hogy ki viszi a zászlót, mondta Szili Katalin az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. A Szociális Unió elnöke arról is beszélt, hogy fontos lenne, hogy egy neokonzervatív és neoliberális gazdaságpolitikai pólus mellett megjelenjen egy harmadik is.
Magyarország nem áll messze egy jó IMF-megállapodástól - jelentette ki Orbán Viktor péntek reggel a Kossuth Rádióban. A miniszterelnök szerint a 400 milliárd forintos egyenlegjavító program intézkedéseinek a felére sem lenne szükség, ha az Európai Unió nem kényszerítené rá ezekre Magyarországot.
Egy Gazprom-illetékes szerint a Barátság (Druzsba) kőolajvezetékhez kapcsolódó kőolajfinomítók könnyen kifogyhatnak az orosz olajból, mert az olajvállalatok más export útvonalakat keresnek - írja az...
Ha nem sikerül fenntartani az euróövezetet, akkor rendezett módon kell felszámolni - mondta komoly feltűnést keltő beszédében a brit pénzügyi szolgáltatási szektor felügyelőhatóságának (FSA) elnöke.
Egy Gazprom-illetékes szerint a Barátság (Druzsba) kőolajvezetékhez kapcsolódó kőolajfinomítók könnyen kifogyhatnak az orosz olajból, mert az olajvállalatok más export útvonalakat keresnek - írja az...
Idegenforgalmi szenzációnak ígérkeztek a Balaton északi parti turisztikai egyesületeinek ötletéből megvalósult élmény- és bortúrajáratok, a Balaton Best-buszok. A projekt azonban bedőlni látszik - írja a Magyar Hírlap....
Jelenleg négy-öt olyan ember van Magyarországon, aki „meg tud operálni egy országot” – erről Lengyel László beszélt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában, aki szerint az is fontos kérdés, hogy ha megbukik Orbán Viktor, kinek a kezébe kerül az ország.
Magyarország nem áll messze egy jó IMF-megállapodástól - jelentette ki Orbán Viktor péntek reggel a Kossuth Rádióban. A miniszterelnök szerint a Nemzetközi Valutaalap (IMF) tokiói közgyűlésének...
Tegnap úgy tűnt, hogy végre jöhet az emelkedés az amerikai piacokon is, amit egy vártnál jobb munkaerőpiaci adat is megerősített, azonban csalódniuk kellett azoknak, akik erre számítottak. Ázsiában...
Három nagy japán bank összesen 1,8 ezer milliárd jen (22,9 milliárd dollár) szindikált hitelt tervez nyújtani a japán Softbank Corp. távközlési cégnek, amely többségi tulajdonrészt szerezne az amerikai Sprint Nextel Corp. mobil távközlési vállalatban.
Kifizeti a mintegy 240 millió forintnyi elmaradt cukortámogatást a Vidékfejlesztési Minisztérium az érintett csaknem 300 gazdának, aki nem kapta meg 2006-ban az akkori jogszabályok miatt - tudta meg...
Ellentmondásos közvélemény-kutatási adatok születtek a csütörtök esti amerikai alelnökjelölti vitával kapcsolatban: a CNN hírtelevízió gyorsfelmérése Joe Biden jelenlegi alelnököt hozta ki győztesnek, a CBS-csatornáé pedig republikánus kihívóját, Paul Ryant.
Ellenállnak a kínai bankok a kormányzati nyomásnak, amelyik azt akarja elérni, hogy csökkentsék hitelkamataikat a gazdaság növekedés visszaesése miatt - írja a Bloomberg. A kínai bankok a...
Három nagy japán bank összesen 1,8 ezer milliárd jen szindikált hitelt tervez nyújtani a japán Softbank Corp. távközlési cégnek, amely többségi tulajdonrészt szerezne az amerikai Sprint Nextel Corp. mobil távközlési vállalatban.
Frontálisan ütközött össze két autó péntek reggel a főváros XI. kerületében lévő BAH-csomópont felüljáróján; nagy a dugó a környéken - tájékoztatta az ORFK kommunikációs szolgálatának sajtóügyeletese az MTI-t.