2012. október 12. péntek

okt. 12
5:09
Elnöki rendszerben lehet, hogy regisztráció sem kellene (Alternatív Energia)
A demokrácia "szenvedélyes híve", de legyen szabad feltennie a kérdést, "vajon korszerűek-e még a demokratikus rendszerek vezetési struktúrái" - mondta Orbán Viktor a Handelsblatt című német lapnak. A kormányfő szerint ugyanis a jelenlegi demokratikus rendszerek beépített problémája a vezetés gyengesége, és ezt nem szabad tabunak nyilvánítani.
okt. 12
5:09
"Nem hittek a szemüknek" Torockón pálinkázott az Oscar-díjas színész (ATV)
A színész beült egy fogadóba, ivott és teljesen normálisan viselkedett. Nagyon kedves volt és közvetlen.
okt. 12
5:11
Alakul az ellenzéki erőtér (Alternatív Energia)
Vegyenek részt a Milla október 23-ai tüntetésén - erre bíztatja minden támogatóját az MSZP. Mesterházy Attila pártelnök-frakcióvezető tegnap azt mondta, a szocialisták minden olyan demokratikus megmozdulást fontosnak tartanak, amely az Orbán-kormány leváltását sürgeti.
okt. 12
5:27
Rejtélyes lista került elő (Alternatív Energia)
Ugyan nyomozati vallomásait már nem tartja fenn a BKV-perben Balogh Zsolt, a cég volt vezetője, a tárgyalás ezek felolvasásával folytatódott tegnap. Ekkor újabb ellentmondásra derült fény: Balogh az egyik vallomásában egy neki mutatott szerződés-listára hivatkozik, amire - és az azon megjelölt egyik cégre - nincs utalás a kihallgatási jegyzőkönyveben.
okt. 12
5:27
Orbánt is szívesen látja, akinek Gyurcsányék falaztak - felvétel (ATV)
Az emberek nagyon örülnek, hogy meghallgatjuk őket, de mindenfelé csak panaszokat hallunk, nagyon kevés a munka, nagy a szegénység – így összegezte országjárásuk első három napjának tapasztalatait Gyurcsány Ferenc. A DK elnöke nem csak beszélget, hanem segít is: ma éppen egy házépítésben segédkezett, de találkozott mezőgazdasági termelőkkel és ellátogatott egy óvodába is.
okt. 12
5:29
Schwartz: az emberek szeretik a cirkuszt (Alternatív Energia)
Titokban felvett és manipulált hangfelvétel alapján is megpróbálta lejáratni egy fideszes országgyűlési képviselő Schwartz Bélát: az ajkai MSZP-s polgármester állítása szerint a fideszes Ékes József feljelentésére is indult ellene eljárás, ám 19 ügyből mára 17 befejeződött, és a feljelentések alaptalannak bizonyultak.
okt. 12
5:31
Magyarázkodás a tanári fizetésekről (Alternatív Energia)
Csak egy bejelentés hangzott el a pedagógus-életpályamodell bevezetésének lehetséges elhalasztásáról, "még most sem reménytelen a helyzet" - állította Hoffmann Rózsa.
okt. 12
5:33
Saját cégével szúrhat ki a főváros (Alternatív Energia)
Gazdasági hátrányt okozna a fővárosi önkormányzat saját cége, a BKV számára, ha a fővárosi közgyűlés hétfői rendkívüli ülésén hozzájárulna ahhoz, hogy kedden a BKV és annak vagyonkezelője, a BKK eredményesnek hirdesse ki a 150 új autóbusz alvállalkozói üzemeltetésére kiírt pályázatot és győztesnek az egyetlen ajánlattevőt, a VT-Transman Kft.-t.
okt. 12
5:45
Megkezdődött a kunyhóper (Alternatív Energia)
Megkezdődött a Fővárosi Törvényszéken az a polgári per, amelyet a Zuglói Önkormányzat ellen indítottak azok, akiknek egy éve "köztisztasági feladatok ellátására" hivatkozva bontották el az otthonát. A Nemzeti Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda (NEKI) szerint az önkormányzat közigazgatási hatósági eljárás nélkül dózerolta le a kunyhókat, és nem tájékoztatta az ott lakókat a bontás időpontjáról.
okt. 12
6:39
Kiegyenlített vita az amerikai alelnökjelöltek között (ATV)
Ellentmondásosnak bizonyult a választásra készülő Egyesült Államokban a csütörtökön lebonyolított amerikai alelnökjelölti vita nézők általi fogadtatása: a CNN hírtelevízió gyorsfelmérése Joe Biden jelenlegi alelnököt hozta ki győztesnek, a CBS-csatornáé pedig republikánus kihívóját, Paul Ryant.
okt. 12
6:41
Rogán helyettese cáfolja a szobrászt, szerinte ő döntött a Blikkről (ATV)
Nem csillapodnak a kedélyek az V. kerületben nemrég felállított Rikkancs szobor körül. Az LMP és a szobrász azt állítja, Rogán Antal megrendelésére került a Blikk feliratú újság a szobor kezébe. Az ellenzéki párt szerint az ilyen jellegű reklámokat nem közpénzből, hanem a polgármesternek saját zsebből kellene kifizetnie. Korábban Rogán Antal nem akart nyilatkozni az ügyről, de most a kerület…
okt. 12
6:43
A Die Welt szerint Orbán a legvitatottabb európai kormányfő (ATV)
Orbán Viktor szerint Görögország távozni kényszerül az euróövezetből, ha elmaradnak a mélyreható reformok - írta a Die Welt című német napilap csütörtök este internetes kiadásában, a magyar miniszterelnökkel a lapot kiadó Axel Springer berlini székházában lezajlott háttérbeszélgetésből idézve. A lap szerint "kritikai jellegű vita" alakult ki a beszélgetésből, melyen szóba került az ópusztaszeri…
okt. 12
6:45
Orbánék miatt utasította vissza az 50 ezer eurós díjat egy költő (ATV)
Emberi jogi aggályok miatt visszautasította a Magyar PEN Club által első alkalommal odaítélt Janus Pannonius-díj nagydíját Lawrence Ferlinghetti amerikai költő - írta csütörtökön internetes kiadásában a Los Angeles Times című amerikai napilap.
okt. 12
6:47
Újabb tábornok lett gyanúsított a 2006-os rendőri intézkedések miatt (ATV)
Elöljárói intézkedés többrendbeli elmulasztásának bűntettével gyanúsítottak meg egy tábornokot a 2006-os rendőrségi fellépés miatti nyomozásban - írja a Magyar Nemzet. Így a gyanúsítottak száma tizenegyre nőtt.
okt. 12
6:49
Ma kezdődnek az őszi érettségik (ATV)
Ma a nemzetiségi nyelv és irodalom és a nemzetiségi nyelv vizsgatárgyak írásbeli vizsgáival megkezdődik az őszi érettségi vizsgaidőszak, az előzetes adatok szerint 161 vizsgahelyszínen 16 398-an adnak számot tudásukról. A mostani vizsgákon változás, hogy közép- és emelt szinten is 20 helyett 25 százalékos eredményt kell elérni az elégséges osztályzathoz.
okt. 12
7:15
Alig mozdult a forint: 281 az euró (ATV)
Erősödött kissé a forint péntek délelőtt: az eurót délelőtt fél tizenegykor 281,13 forinton jegyezték a bankközi deviza kereskedelemben a csütörtök esti 281,22 forinttal szemben.
okt. 12
7:33
Fiat 500L - megnyúlt, többet nyújt (ATV)
Pontosan öt évvel a Fiat 500 bemutatkozása után, az eredeti 500-as születésének 55. évfordulóján, 2012. július 4-én lépett színre (szintén Torinóban) a Fiat 500L, - az Abarth és Cabrio változatok után - új fejezetet nyitva az ikonikus olasz modell történetében.
okt. 12
7:35
300 ezerért adták a nyelvvizsgát - nyomoz az ügyészség (ATV)
Háromszázezer forintért olyanok is kaptak nyelvvizsga bizonyítványt a Corvinus Egyetemen, akik nem feleltek meg a követelményeknek. Az egyetem Élelmezés-tudományi Karának négy nyelvvizsgáztatóját a Budapesti Nyomozó Főügyészség gyanúsítottként hallgatta ki. Az egyetem kommunikációs irodája közleményében viszont azt hangsúlyozza, hogy az egyetem semmilyen szervezeti kapcsolatban nem áll az ügyben…
okt. 12
7:42
Gyurcsány: "Hazugságban osztozik a Milla, a Szolidaritás és az LMP" (Infostart)
Az együttműködés legnagyobb akadálya az a hazugság, amely egyenlő távolságot tart a Fidesztől és az MSZP-től illetve a Demokratikus Koalíciótól. Ebben a hazugságban osztozik ma a Milla, a Szolidaritás és az LMP. Nem lehet egy kalap alá venni a 2010 előtti kormányokat és Orbán mostani kormányát - ezekkel a gondolatokkal próbál közel kerülni az ellenzéki együttműködéshez Gyurcsány Ferenc, aki a…
okt. 12
7:51
Bajnai, TGM, Kónya, Juhász, Ungváry – alakul a Milla listája (ATV)
Juhász Péter bejelentette, várhatóan kik fognak felszólalni a Milla október 23-ai rendezvényén. Beszédet mond többek között Bajnai Gordon volt miniszterelnök, Kónya Péter, a Szolidaritás társelnöke és Tamás Gáspár Miklós író is, igaz, utóbbi közölte, csak akkor megy el a rendezvényre, ha nem az lesz Bajnai kampánynyitója. Juhász Péter szerint a volt miniszterelnök nem fog zászlót bontani, csupán…
okt. 12
8:00
Ki keres az élelmiszerek drágulásán? - hetilapszemle (Infostart)
Az élelmiszer-dráguláson is keres valaki - hogy ki, annak járt utána a Figyelő. A Heti Válasz pedig Klaus von Dohnanyi szociáldemokrata politikussal készített interjút. Az egykori német oktatási miniszter nem támogatja az Európai Unió fokozódó centralizálódását.
okt. 12
8:09
Ismét elnapolták Tóásó Előd perét (ATV)
A tárgyalás helyszínére még mindig nem érkezett meg minden vádlott. A terrorizmussal vádolt Tóásó Előd és további 38 ember meghallgatását október 18-án folytatják.
okt. 12
8:18
Uniós milliárdokat bukhat el a mentőszolgálat - lapszemle (Infostart)
Milliárdokat bukhatnak a mentők a 112-es tenderen. Ha a projekt nem valósul meg, 11 milliárd forintos uniós pénzt buknak el a mentőszolgálat - írja a Népszabadság. A Magyar Nemzet arról ír, hogy egy újabb tábornok is gyanúsított lett a 2006. őszi rendőri fellépés miatti nyomozásokban, amelyekben a gyanúsítottak száma már 11-re emelkedett.
okt. 12
8:27
Orbán: az Európai Unió kényszerít rá a megszorításokra (ATV)
A miniszterelnök szerint a 400 milliárd forintos egyenlegjavító program intézkedéseinek a felére sem lenne szükség, ha az Európai Unió nem kényszerítené rá ezekre Magyarországot. Orbán Viktor ezt pénteken mondta a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában, ahol szólt arról is, hogy nem állunk messze egy jó megállapodástól a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), továbbá jelezte, hogy az alsóközéposztályt…
okt. 12
8:29
Szili: a civilek szeretnének cselekedni (ATV)
Az ellenzéki szervezetek együttműködése arról szól, hogy ki viszi a zászlót, mondta Szili Katalin az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. A Szociális Unió elnöke arról is beszélt, hogy fontos lenne, hogy egy neokonzervatív és neoliberális gazdaságpolitikai pólus mellett megjelenjen egy harmadik is.
okt. 12
8:45
Lengyel: Merkel ezzel az egy mondattal bedönthetné Magyarországot (ATV)
Jelenleg négy-öt olyan ember van Magyarországon, aki „meg tud operálni egy országot” – erről Lengyel László beszélt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában, aki szerint az is fontos kérdés, hogy ha megbukik Orbán Viktor, kinek a kezébe kerül az ország.
okt. 12
8:54
Hatalmas torlódás a BAH-csomópontnál - frontális ütközés (Infostart)
Frontálisan ütközött össze két autó péntek reggel a főváros XI. kerületében lévő BAH-csomópont felüljáróján; nagy a dugó a környéken - tájékoztatta az ORFK kommunikációs szolgálatának sajtóügyeletese az MTI-t.
okt. 12
8:56
Giró-Szász: A kormány nem tett le az egyéni nyugdíjszámlák kialakításáról (Infostart)
A kormány nem tett le az egyéni nyugdíjszámlák kialakításáról, az érintett tárcák vizsgálják a különböző modelleket - mondta a kormányszóvivő az InfoRádió Aréna című műsorában. Szólt arról is, hogy a kormány továbbra is fenntartja a nyugdíjak reálértékét. Mint mondta a kabinet 1,6 százalékos plusz tett hozzá a februári, 4,2 százalékos nyugdíjemeléshez.
okt. 12
9:21
Magyar milliárdos buktathatja Obamát (ATV)
„Csak szocializmus ne legyen! Ezért szavazok a republikánusokra” - ezzel az üzenettel állt ki az amerikai médiában a Budapesten született Thomas Peterffy, az Egyesült Államok 60. leggazdagabb embere.
okt. 12
9:39
Kábítószert fogyasztott a rendőrt halálra gázoló Hummeres (ATV)
Kábítószert fogyaszthatott az a 34 éves osztrák férfi, aki német rendszámú Hummer terepjárójával halálra gázolt egy 34 éves rendőrt csütörtök délután Apátfalván – közölte Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője péntek reggel az MTI-vel.
okt. 12
9:41
Tóbiás: mindenki közös cél érdekében rendeződik (ATV)
Mindenki a közös cél érdekében rendeződik, vagyis azért, hogy legyen egy élhetőbb Magyarország - mondta Tóbiás József az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
okt. 12
9:48
Orbán: Merkel érti, mi történik Közép-Európában (Infostart)
Orbán Viktor szerint Angela Merkel német kancellár pontosan érti, mi történik Közép-Európában, tudja, milyen volt a diktatúra, és szimpatizál a térség népeivel. A miniszterelnök ezt csütörtöki berlini tárgyalásai után mondta a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában péntek reggel.
okt. 12
9:50
Újabb halálos baleset Budapesten (Infostart)
Kamion és személyautó ütközött össze a 6-os út fővárosi térségében péntek délelőtt, a balesetben egy ember meghalt - tájékoztatta az ORFK kommunikációs szolgálatának sajtóügyeletese az MTI-t.
okt. 12
9:57
Megkerülős cselre emlékeztető módosítások (Alternatív Energia)
Rendes alkotmányos szisztémákban a bíróságok szavatolják a közhatalom-gyakorlás törvényességét, és a bárki közötti jogvita fair, pártatlan eldöntését - mondja Kolláth György. A jogász szerint az alkotmányos garanciáknak a bírói munka terén is érvényük volna, ide értve az elmozdíthatatlanságot, a törvényes bíróhoz való jogot, s a fair eljárás követelményét. Úgy véli, mostanra mindez legalábbis…
okt. 12
10:15
Kábítószert fogyaszthatott a rendőrgázoló (Alternatív Energia)
Kábítószert fogyaszthatott az a 34 éves osztrák férfi, aki német rendszámú Hummer terepjárójával halálra gázolt egy 34 éves rendőrt csütörtök délután Apátfalván - közölte Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője péntek reggel az MTI-vel.
okt. 12
10:33
Mellár: Orbánék tudatosan gyengítik a középosztályt (ATV)
Könnyebb megtartani a hatalmat, ha nincs jelentős, erős és független társadalmi réteg, mondta a Heteknek Mellár Tamás közgazdászprofesszor.
okt. 12
10:51
Idei mélypontjára süllyedt a magyar csődkockázat (ATV)
Idei eddigi mélypontjára, az utóbbi egy évben most először 300 bázispont alá csökkent a magyar államadósság-törlesztési kockázat biztosítási tranzakcióinak árazása pénteken a londoni piacon.
okt. 12
11:09
Borongós, esős, szeles hétvége (Alternatív Energia)
Pénteken dél, délnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, napos időszakokra elsősorban északkeleten, keleten számíthatunk. Délután délnyugaton, estétől délen esős idő várható. A keleti, délkeleti szél megélénkül, északnyugaton megerősödik. Napközben 14 és 18°C között alakul a hőmérséklet.
okt. 12
11:09
Hétfőn kezdik építeni az ócsai lakótelepet (ATV)
Hétfőn megkezdi az ócsai szociális lakótelep első 80 házának kivitelezési munkálatait a meghívásos pályázaton nyertes cég, a VeszprémBer Zrt. - erősítette meg az MTI-nek a település alpolgármestere pénteken a pénzcentrum.hu értesülését.
okt. 12
11:27
Az Európai Unió kapta az idei Nobel-békedíjat (ATV)
Az Európai Unió a 2012-es Nobel-békedíj kitüntetettje - jelentette be pénteken Oslóban a norvég Nobel-bizottság.
okt. 12
11:29
A Hezbollah-vezér szerint siker, hogy Izrael ismét lelőtte a drónját (ATV)
Haszan Naszrallah sejk, a radikális iszlamista Hezbollah terrorszervezet vezetője beismerte, hogy ők küldtek Izrael fölé egy "iráni gyártmányú" pilóta nélküli repülőgépet, amely "kényes célpontok" felett repült el. A gépet Izrael lelőtte, Naszrallah azonban sikerként értékeli a fiaskót, mert szerinte "valamennyi övezetbe" be tudnak hatolni.
okt. 12
11:45
Halálos baleset a BAH-csomópontnál: még mindig nagy a dugó (ATV)
Megnyitották a fővárosi BAH-csomóponti felüljárót, de továbbra is torlódás van valamennyi oda vezető úton és a belvárosban is - közölte a BKK Info a honlapján pénteken.
okt. 12
11:54
Másfél milliárd forintos fejlesztések Óbudán (Infostart)
A közösségépítést nevezte legfontosabb céljának Óbuda polgármestere. Bús Balázs elmondta: szeretnék a kultúrát az utcára vinni, illetve mintegy másfél milliárd forint értékű intézményfejlesztést terveznek.
okt. 12
12:03
Hamis mosogatószert palackozó üzemet zárt be a NAV (Alternatív Energia)
Hamis mosogatószert palackozó üzemet zárt be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Nagyszénás határában; több mint 16 ezer liter mosogatószert és mosógélt foglaltak le - tájékoztatta a szervezet bűnügyi szóvivője pénteken az MTI-t.
okt. 12
12:03
11 billiárd eurós telefonszámlát kapott egy munkanélküli nő (ATV)
Világcsúcs dőlt meg telefonszámlából: 11 billiárd 721 billió euróról szólót kapott egy nő Franciaországban, de a szolgáltató megértőnek bizonyult, és részletfizetési lehetőséget ajánlott fel neki.
okt. 12
12:21
Csúszik a sárgacsekk-per (Alternatív Energia)
A Fővárosi Törvényszék jövő év január 30-ára halasztotta a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) és a Magyar Telekom Távközlési Nyrt. közötti pert a pénteki első tárgyalási napon, a bíró azt kérte a felektől, hogy az tárgyaláson szóban elhangzott kiegészítéseket írásban is tegyék meg.
okt. 12
12:21
Sarkozy: a németek és franciák egyetlen lehetősége a közeledés (ATV)
Ha megszűnik az Európai Unió (EU), az a háború veszélyével fenyeget - hangoztatta Nicolas Sarkozy francia exelnök helyi idő szerint csütörtökön New Yorkban, üzletemberek előtt.
okt. 12
13:15
PC: hatékonyabb lenne a szélsőjobboldali erőket nevetség tárgyává tenni (ATV)
Krekó Péter szerint ahelyett, hogy a konkrét szereplőkkel foglalkozunk, inkább a szélsőséges politikai erők célcsoportjaira kellene összpontosítani.
okt. 12
13:33
Orbán király vagy miniszterelnök? (Alternatív Energia)
A kormányzat kifizeti a súlyos pénzügyi gondban lévő Esztergomban a segélyeket. Ezt a homályból előbújt államtitkár, Völner Pál, a Fidesz megyei elnöke jelentette be. Járjunk örömtáncot? Sajnos nem tudunk. A segélyek kifizetése ugyanis remek dolog, a demokrácia megcsúfolása meg egy másik - írja közleményében Winkfein Csaba.
okt. 12
13:33
Szabó Bence lett a MOB új főtitkára (ATV)
Szabó Bencét, kétszeres olimpiai bajnok kardvívót, eddigi sportigazgatót választották meg a Magyar Olimpiai Bizottság új főtitkárának.

Keresés