Az LMP szerint a kormány eddigi tevékenysége, "Orbán Viktor országlásának" első két éve csaknem háromezer milliárd forintjába került az embereknek. Scheiring Gábor, a párt gazdasági kabinetének vezetője közölte: javaslatot készítettek ezermilliárd forint "átrendezésére" a jövő évi költségvetésen belül.
Egy huszonkét éves székesfehérvári férfi magát polgárőrnek kiadva, késsel fenyegetőzve elvette egy fiatal fiú mobiltelefonját egy lakótelepen. A rabló nem jutott messzire, a lépcsőházban, ahova befutott, egy kamera rögzítette az arcát, s így könnyen a nyomára jutottak a rendőrök. A polgárőrök arra figyelmeztetnek, hogy ők sosem járnak egyedül, és sorszámozott jelvénnyel igazolják magukat.
Előzetes letartóztatásba helyezte a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) tegnap azt a két fiatalembert, akik pénteken rátámadtak Kerényi Andrásra, a Budapesti Zsidó Hitközség dél-pesti elnökére. A 62 éves rabbit mocskos szavakkal szidalmazván támadói hasba rúgták, majd elmenekültek a helyszínről. Németh Szilárd csepeli polgármester együttérzését fejezte ki, és támogatásáról biztosította a…
A válság kitörése óta a márkakereskedések több mint fele tönkrement, a lakossági új autó értékesítés a tizedére csökkent, és a helyzet javulása nem várható – ezek jellemzik a magyar autópiac Európában egyedülálló beszakadását. Persze volt honnan zuhanni: 2008 előtt vigyázni kellett, hogy ha az ember elment egy autókereskedés előtt, ne „vágjanak hozzá” egy új autót 0 százalékos kezdőrészlettel. A…
Majdnem két méter magas és háromszáz kilós szoborral reklámozza Rogán Antal belvárosi polgármester az egyik legnépszerűbb hazai bulvárlapot, a Blikket. A 8-10 millió forintos bronzszobor egy hete áll az V. kerületi Hild téren, és egy rikkancsfiút ábrázol, aki a neves bulvárlapot kínálja a járókelőknek.
Hiába állítja a nemzetgazdasági tárca, hogy nem járnak jövőre rosszul a fővárosi kerületek és Budapest, több kerület már most másképp értelmezi a számításokat. Csaknem százmilliárd forinttal kevesebb állami támogatáshoz jutnak jövőre az önkormányzatok, de a szaktárca szerint ezt ellensúlyozza, hogy 2013-ban már a központi költségvetés fedez egy sor, eddig a helyhatóságok által fizetett feladatot.
Várhatóan ma szavaz a parlament arról a bizottsági - valójában kormánypárti - módosító javaslatról, amely alaptörvénybe foglalná a választási regisztráció részletszabályait, nehezítve ezzel a feliratkozást.
Írásbeli figyelmeztetést kapott a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Zrt. egyik ellenőre, mert volt olyan munkanapja, amikor egy utast sem bírságolt meg, ami felettesei szerint "nem életszerű" - olyannyira, hogy ha még egyszer előfordul ilyesmi, írásba adták, hogy kirúgják.
Orbán Viktor nagy sebességgel halad az ezoterikus világ felé, mert tudja, a valóság talaján vesztésre áll - így értékelte az MSZP elnök-frakcióvezetője azt, hogy a miniszterelnök - azután, hogy kijelentette, a magyarok beleszületnek a Turulba - úgy bíztatta híveit: olvassanak a jelekből.
A többi között az alaptörvény - választási regisztráció miatti - módosításán finomíthat ma az Országgyűlés. Az új polgári törvénykönyv általános vitáját azonban csak jövő héten folytatják a képviselők.
Szabadságharcos hagyományai miatt talán a magyar a legnehezebben kormányozható nemzet - idézte Orbán Viktor miniszterelnököt internetes kiadásában a The Weekly Standard című amerikai neokonzervatív magazin.
Harmadszor is módosulhat Magyarország legfontosabb törvényének, a kilenc hónapja életbe lépett hónapos alaptörvénynek a szövege, ha az Országgyűlés elfogadja Lázár János egyéni indítványként benyújtott javaslatát arról, hogy a választójogot előzetes regisztrációhoz kötik. Eszerint a magyarországi lakhellyel rendelkező választók kizárólag személyesen vagy elektronikus formában jelentkezhetnek…
Az MSZP színekben induló Varga Gyula nyerte a soproni időközi önkormányzati képviselő-választást – tájékoztatta Dobos József városi jegyző, a választási iroda vezetője vasárnap este az MTI-t. A szocialista párt időközi választásokért felelős kampányfőnöke nagyszerű, fölényes győzelemnek nevezte Varga Gyula sikerét.
Megnőtt a korábban sokak által periferikusnak tartott alelnökjelölti vita tétje, miután Mitt Romney republikánus elnökjelölt a kamerák előtti első összecsapásukban jobban szerepelt Barack Obama elnöknél - vélték vasárnap egybehangzóan amerikai médiaforrások.
Október első hétvégéjén kerül sor a Lotus Ladies Cup 2012-es idényének utolsó versenyhétvégéjére. A legnagyobb kérdés még mindig: Ki lesz a Bende-Bús csata végső győztese?
Esős reggelre ébredt az idei utolsó futam napján a Supersport Világbajnokság mezőnye. Németh Balázs különösen örült ennek, hiszen a tegnapi időmérő edzést követően vizes versenyt remélt. Balázs már a reggeli warm up-on ígéretesen kezdett és a 13. helyen intették le. Tóth Imiék ekkor még nagyon messze álltak az igazságtól, szokatlan módon nem tudott vízen teljesíteni a pilóta, mert a Honda…
Az Országgyűlés mai ülésén egyebek mellett szavazhat a választási regisztráció részletszabályait alaptörvénybe foglaló bizottsági módosító javaslatról, majd megkezdheti egyebek között az NMHH és a Médiatanács 2011-es költségvetési beszámolójának, valamint a hegyközségekről szóló törvényjavaslatnak a tárgyalását.
"Baráti tűzben" vesztette életét az az amerikai határrendész, akit a múlt héten ért halálos lövés Dél-Arizonában, egy kábítószercsempész-útvonalon lezajlott tűzharcban - közölte vasárnap az amerikai határrendészet ügynökeinek szövetsége.
A listavezető FC Barcelona hazai pályán 2-2-es döntetlent játszott a címvédő Real Madrid együttesével a spanyol labdarúgó-bajnokság hetedik fordulójának vasárnapi szuperrangadóján.
Az elhalasztott béremelés miatt tiltakoznak a pedagógus szakszervezetek. Lehet, hogy a tanárok ezúttal a sztrájktól sem riadnak vissza – erről hétfőn döntenek. A Pedagógusok Szakszervezete azt javasolja a kormányzatnak, hogy a köznevelési törvény bevezetését függessze fel. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke úgy véli, hogy filléres gondokkal nagyon nehéz tanítani. Megszólaltak a…
Szabálytalanság miatt zátonyra futott egy üzemanyagot szállító hajó Dunaföldvárnál. Egymillió-háromszázezer liter gázolajat hozott Romániából, az egyik Tolna megyei benzinkútra. A személyzet nem tartotta be a vízi KRESZ-t, és a veszélyesáru-szállítás szabályait is megszegte. A Jázmin nevű tanker tartálya csak a szerencsének köszönhetően nem lyukadt ki.
Tízmilliós jutalmakat fizettek ki állami és fővárosi tulajdonú cégek vezető tisztségviselőinek - derül ki a Népszabadság összeállításából. A Magyar Nemzet azt írja: százezrek vállaltak a nyáron alkalmi munkát
A hétfő reggeli órákban kissé erősödött, majd délelőtt tíz óra körül gyengülni kezdett a forint a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon: az eurót nem sokkal 11 óra előtt 284,21 forinton jegyezték, a reggeli 282,36 forint és a péntek esti 282,53 forint után.
A közszférában elrendelt kétmillió forintos bérplafon ellenére több állami vállalat menedzserének olyan szerződése van, amely alapján éves fizetésének akár 80 százalékát elérő prémiumra jogosultak - írja hétfői számában a Népszabadság.
A választási szakértők szerint az előzetes regisztrációról szóló döntés az Alkotmánybíróság kezében van illetve lesz. Abban valamennyien egyetértenek, hogy az előzetes regisztráció indokolatlanul és aránytalanul szűkíti a választójogot. Az, hogy a választásnál lesz boríték vagy sem az inkább részletkérdés. Ha a titkosság nem sérül, akkor ez nem kifogásolható. Ez az adatvédelmi biztos véleménye.
A héten fejeződik be a jövőre felálló 349 fős Országgyűlési őrség tagjainak kiválasztása - tudta meg a Magyar Hírlap az Országos Rendőr-főkapitányságtól (ORFK), amelynek munkatársai végzik a felvételi eljárást.
Elviekben már létezik a hét regionális Volán-társaság, gyakorlatilag még megvan a 24 kisebb. A közúti közösségi közlekedés várható átalakításáról készített összefoglalót az InfoRádió.
Egy olyan állam, amely nem tudja rendben tartani a pénzügyeit, rá lesz kényszerítve, hogy szolgai módon viselkedjen - jelentette ki az Észak-Magyarország hétfői számában megjelent interjúban Matolcsy György.
Somogyi Gergely 5 pontot dobott a Los Angeles Lakers színeiben a Golden State Warriors otthonában rendezett, csapata 110-83-as vereségével zárult mérkőzésen az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) előidényében.
A szélsőséges időjárás miatt országszerte csaknem kétszáz esethez riasztották a tűzoltókat vasárnap - tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője hétfőn az MTI-t.
Az Országgyűlés mai ülésén egyebek mellett szavazhat a választási regisztráció részletszabályait alaptörvénybe foglaló bizottsági módosító javaslatról, majd megkezdheti egyebek között az NMHH és a Médiatanács 2011-es költségvetési beszámolójának, valamint a hegyközségekről szóló törvényjavaslatnak a tárgyalását.
A szélsőséges időjárás miatt országszerte csaknem kétszáz esethez riasztották a tűzoltókat vasárnap - tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője hétfőn az MTI-t.
Hanga Ádám csapata, a Manresa hazai vereséggel folytatta a spanyol kosárlabda-bajnokság 2012/2013-as idényét. A magyar légiós 21 perc alatt egy triplát dobott.
A miniszterelnök szerint kormánya arra kapott kétharmados felhatalmazást, hogy szerkezeti átalakításokat hajtson végre Magyarország sikeressége érdekében. Ehhez modern nemzetépítésre van szükség, amelynek pillérei az államadósság-csökkentés, a versenyképesség-növelés, a demográfiai hanyatlás megállítása és a világ magyarságának közösségként való újjáépítése - sorolta hétfőn a Magyar Diaszpóra…
A miniszterelnök szerint Magyarországnak esélye van arra, hogy a következő két évben továbbra is egyszerre folytassa az államadósság-csökkentés és a versenyképesség-növelés politikáját úgy, hogy közben megőrizze a politikai stabilitást is.
Negyven gránátot és rakétát lőttek át Izraelre palesztin területekről hétfő reggel – a hatóságok arra kérték a polgári lakosságot, hogy maradjanak óvóhelyek közelében. A palesztin támadást megelőzően Izrael vasárnap két terroristára sújtott le a Gázai-övezetben. A hétfői támadássorozatért a Gázai-övezetet uraló Hamasz terrorszervezet vállalta a felelősséget.
A republikánus elnökjelölt a lázadók nehézfegyverekkel történő felfegyverzésével gyorsítaná fel a szíriai folyamatokat: azok így szembe tudnának szállni Basár el-Asszad elnök tankjaival, helikoptereivel és harci repülőivel.
A miniszterelnök szerint kormánya arra kapott kétharmados felhatalmazást, hogy szerkezeti átalakításokat hajtson végre Magyarország sikeressége érdekében. Ehhez modern nemzetépítésre van szükség, amelynek pillérei az államadósság-csökkentés, a versenyképesség-növelés, a demográfiai hanyatlás megállítása és a világ magyarságának közösségként való újjáépítése - sorolta hétfőn a Magyar Diaszpóra…
Románia is a terrorizmus lehetséges célpontjává vált - erősítette meg George Maior, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) igazgatója egy televíziós interjúban, miután Omar Bakri radikális muzulmán hitszónok afganisztáni szerepvállalásuk megbüntetésével fenyegette meg Bulgáriát és Romániát.
A brit John B. Gurdon és a japán Jamanaka Sinja kapta megosztva az idei orvosi-élettani Nobel-díjat - jelentették be hétfőn a svéd Karolinska Intézetben Stockholmban.
Az MSZP hivatali visszaélés és hűtlen kezelés alapos gyanúja miatt feljelentést tett a Központi Nyomozó Főügyészségen a csepeli szennyvízcsatornázás egyik alprojektjével összefüggésben.
Arcpirító, hogy miközben megszorítás jön megszorításra, új adók és csökkenő bérek nyomorgatják az átlagos illetve az átlag alatti fizetésből tengődő polgárokat, közben állami cégek milliós prémiumokat fizetnek ki alkalmazottaiknak. Felszólítjuk a Fideszt, hogy a luxus kifizetések helyett tartsák be ígéreteiket többek közt a pedagógusok vagy az egészségügyi dolgozók béremeléséről! - áll a…