2012. október 25. csütörtök

okt. 25
5:00
Szeretne egy nap szabadságot? Ne úgy próbálkozzon, hogy elrabolták… (ATV)
Különleges módon próbált szabadságra menni egy amerikai hölgy, azt közölte, hogy elrabolták. A valóság teljesen más képet mutatott.
okt. 25
5:18
Változás kell Tiszavasváriban (Alternatív Energia)
Nyugalomra vágynak az emberek Tiszavasváriban, ahol augusztus 1-jén feloszlatta magát az önkormányzat. A településen vasárnap új polgármestert és képviselő-testületet is választanak, és mert a helyiek békére, munkára vágynak, a város biztonságot, felemelkedést, megfelelő programot kínáló szocialista jelöltjei úgy érzik, sok voksot gyűjthetnek.
okt. 25
5:18
Így reagált Mesterházy Bajnaiék zászlóbontására (ATV)
Az MSZP nyitott bármilyen demokratikus, civil mozgalommal vagy párttal való együttműködésre, ha ez program-alapú - mondta Mesterházy Attila az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
okt. 25
5:20
Együtt 2014: vegyes volt a fogadtatás (Alternatív Energia)
Balról és zsarolás mentesen kell leváltani az Orbán-kormányt, és Baja Ferenc szerint a szocialista párt a jövőben sem engedhet ebből a meggyőződéséből. Az MSZP-s politikus kijelentette: miután pártját a választók több mint 30 százaléka támogatja, ők nem válhatnak hirtelen liberálissá vagy középre sem pozicionálhatják magukat, mert a szavazóik elmennének mögülük.
okt. 25
5:22
Csepp a tengerben a közműadó-bevétel (Alternatív Energia)
Információink szerint a jövő héten kerül a kormány elé ismét a fővárosi közösségi közlekedés jövőbeni finanszírozásának kérdése, ám az már most látszik, hogy a BKV kiszámítható, biztonságos működtetésére 2013-ban kevés lesz a közműadó, amit a kieső állami bevétel pótlására vetnek ki.
okt. 25
5:24
Titkolja a belügy a számításokat (Alternatív Energia)
Nem árulta el a Belügyminisztérium, hogyan számította ki az október 23.-i kormánypárti Békemenet és a Kossuth téri ünnepség résztvevőinek számát; szakértők és szemtanúk szerint is irreálisan eltúlzott volt a 400 ezres becslés. Az ellenzéki rendezvények létszámát ugyanakkor a belügyi tárca és az MTI jócskán alulbecsülte.
okt. 25
5:26
Közpénzosztás: jó kedvvel, bőséggel (Alternatív Energia)
Idén először a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) osztotta el a civileknek szánt állami működési támogatásokat, melyekből az atlatszo.hu portál összesítése szerint bőséggel jutott a kormányt és a Fideszt támogató, hozzájuk kötődő civil szervezeteknek. A NEA tanácsának elnöke ráadásul a Békemenet egyik főszervezője, Csizmadia László.
okt. 25
5:28
Erőszak: helyben járnak (Alternatív Energia)
Jövő hétfőn találkozik újra a párkapcsolati erőszak büntetőjogi meghatározásával foglalkozó, civilekkel bővített munkacsoport. Még akkor sem lesz világos, hogyan segítenének az áldozatoknak, a kormány képviselői ugyanis azt vállalták, átnézik a nemzetközi szabályozást. A korábbi ígéret szerint két hét múlva kellene elkészülnie a konkrét szöveges javaslatnak, ám erre kevés az esély. A kabinet azt…
okt. 25
5:36
Jövő hétfőig káosz a Hungárián (Alternatív Energia)
Várhatóan jövő hétfőn indulhat meg a forgalom Zuglóban, a Hungária körút és Thököly út kereszteződésében - tudatta közös közleményben a fővárosi önkormányzat, a Fővárosi Vízművek, a Fővárosi Csatornázási Művek és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
okt. 25
6:30
Ezúttal a bíróságon hadonászott ostorával Zagyva (ATV)
Elmaradt a szerdára tervezett ítélethirdetés a jobbikos Zagyva György Gyula perében, mert védője nem jelent meg a tárgyaláson, állítólag megbetegedett. Előkerült viszont az ostor, amellyel a vád szerint Zagyva korábban fenyegette a Hetek című lap két újságíróját. A két tudósító még 2010-ben a verőcei Magyar Sziget után tett feljelentést, ahol állításuk szerint a jobbikos képviselő zaklatta őket.
okt. 25
6:48
„Ez itt nem az otthoni életem folytatása” Kivándorlók tapasztalatai (ATV)
A kivándorlás ma különösen égető probléma. Ezt bizonyítja, hogy Orbán Viktor és Bajnai Gordon is érintette a kérdést az október 23-ai rendezvényeken. A kormányfő a jövőbe tekintve azt állította, „képesek leszünk olyan Magyarországot ácsolni, ahová néhány év múlva visszajönnek a ma idegen földön szerencsét próbáló fiataljaink is.” Ezzel szemben Bajnai arról beszélt, hogy az lenne az igazi megoldás,…
okt. 25
6:50
Euróválság, klímaváltozás, drog - amiről hallgatott Obama és Romney (ATV)
Sok minden került szóba az amerikai elnökjelölti viták utolsó fordulóján, amely a külpolitikára koncentrált, mégis voltak olyan fontos, kulcsfontosságú témák, amelyekről látványosan hallgatott Barack Obama és Mitt Romney is – írja a Foreign Policy elemzésében.
okt. 25
7:24
A kertvárosi jelleg megtartása mellett fejlesztik a XVI. kerületet (Alternatív Energia)
Az infrastruktúra fejlesztését tartja a legfontosabbnak Kovács Péter (Fidesz-KDNP), a XVI. kerület polgármestere, aki az MTI-nek adott interjújában arról is beszélt, hogy szeretnék megőrizni a városrész családi házas jellegét.
okt. 25
7:24
Súlyos beteg a Wikileaks alapítója? (ATV)
Ecuadort aggasztja Julian Assange egészségi állapota, ezért arra kéri a brit hatóságokat, tegyék lehetővé számára, hogy felkereshessen egy londoni kórházat, és az orvosi vizsgálat után biztonságban visszatérhessen a latin-amerikai ország londoni nagykövetségére.
okt. 25
7:26
Két hét maradt hátra: Romney tartja minimális előnyét Obamával szemben (ATV)
Nem javított érdemben Barack Obama támogatottságán az, hogy megnyerte a második és a harmadik televíziós vitát, sőt, megszilárdulni vagy tovább erősödni látszanak Mitt Romney pozíciói – derült ki a szerdán publikált közvélemény-kutatási adatokból, szűk két héttel az elnökválasztásokat megelőzően.
okt. 25
7:28
BL: a Real Dortmundban, a City az Ajax otthonában kapott ki (ATV)
A német Borussia Dortmund hazai környezetben 2-1-re nyert a spanyol Real Madrid ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája harmadik fordulójának szerdai játéknapján. A találkozót Kassai Viktor vezette.
okt. 25
7:30
VG: továbbra is recesszióban van a magyar gazdaság (ATV)
A Világgazdaság mutatószáma szerint változatlanul recesszióban van a magyar gazdaság. A gyorsulási Irányadó (GYIA) októberben 1,21 százalékkal esett vissza az előző év azonos időszakához képest, a havi index pedig 0,04 százalékkal mérséklődött, ekkora esésre 2010 elején volt példa utoljára - írja a csütörtöki Világgazdaság.
okt. 25
7:30
Mikola Jánost ajánlja Varga Tamás helyére Siklóson a Fidesz (Metropol)
A jelenlegi polgármester otthagyja a politikát: valószínűleg külföldön, idegenforgalmi területen fog dolgozni.
okt. 25
7:32
Fazekas: csak földművesek vásárolhatnak földet Magyarországon (ATV)
Az új magyar földtörvény lényege, hogy csak földműves vásárolhat földet Magyarországon, földműves pedig az, aki egy adott településen lakik és gazdálkodással foglalkozik, termel, jószágot tart; ez az álláspont pedig megvédhető mind bel- mind külföldön - jelentette ki Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter szerdán az M1 az Este című műsorában.
okt. 25
7:48
Idén már nem jön az IMF? - lapszemle (Infostart)
Tavaszra csúszhat az EU/IMF-hitelmegállapodás, legalábbis ezzel számol a kormány - írja a Népszabadság. A Magyar Nemzetnek neves bukaresti gazdasági szakértő nyilatkozott.
okt. 25
7:48
Újjászülethet a Móricz Zsigmond körtéri Gomba (Metropol)
A jövő nyárra elkészül a felszín rendezése is.
okt. 25
8:00
Ők is indultak az amerikai elnöki székért – igaz, semmi esélyük (ATV)
A közkeletű tévedéssel ellentétben nemcsak Barack Obama és Mitt Romney közt zajlik a verseny a világ egyes számú szuperhatalmának vezető pozíciójáért. Az Egyesült Államok elnöki székére egy sor kisebb párt indít saját jelöltet, és független aspiránsokból sincs hiány. Igaz, az ő támogatottságuk együttesen is a statisztikai hibahatáron belül mozog. Kedd este négy kisebb párt vezetője mérkőzött meg…
okt. 25
8:36
LMP: csak programalapon képzelhető el az együttműködés (Alternatív Energia)
Karácsony Gergely szerint az LMP csak programalapon működhet együtt az Együtt 2014 választói mozgalommal. Az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese erről az M1 Ma reggel című műsorában beszélt csütörtökön.
okt. 25
8:36
Karácsony: sokkal önkritikusabb beszédet vártunk Bajnaitól (ATV)
Tudnunk kell, mi ennek az együttműködésnek a célja - mondta Karácsony Gergely az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
okt. 25
8:42
Módosítják a temetkezési törvényt (Metropol)
Rendeznék például a hamvak elhelyezésének nyitott kérdéseit is.
okt. 25
8:44
Nincs tetkószabály (Metropol)
Több külföldi rendőrségnél korlátozzák a látható mintákat, itthon csak a tűzoltóknál van erre szabály.
okt. 25
8:54
50 éve a vásznon: itt a 23. James Bond-film (ATV)
Csütörtöktől vetítik a mozik Magyarországon a James Bond filmek legújabb, huszonharmadik részét. A Skyfall című alkotás ünnepélyes premierje kedden volt Londonban. A film megjelenésének különleges jelentőséget adott az is, hogy az első, Dr. No című Bond-művet 50 évvel ezelőtt készítették el. Az eddigi 22 rész összesen több mint 5 milliárd dollár bevételt hozott.
okt. 25
8:56
Kalózok támadtak a NATO-flotta zászlóshajójára (ATV)
Kalózok tüzet nyitottak szerdán a NATO-flotta holland zászlóshajójára Szomália partjainál, a hadihajó viszonozta a tüzet: az összetűzésben egy tengeri rabló meghalt.
okt. 25
9:12
Túlélte: Pedig lebontotta a fél házát egy rakéta (ATV)
Újra megnyithatják a dél-izraeli iskolákat, miután egyiptomi közvetítéssel a Hamasz belegyezett a tűzszünetbe Izraellel. Két nap alatt mintegy 80 rakétát lőttek ki a palesztin terrorszervezetek Izraelre. Izrael terrorista célpontok ellen intézett légitámadásokkal válaszolt.
okt. 25
9:18
Török Gábor: Bajnai soha nem zárta le politikai karrierjét (Infostart)
Török Gábor politológus az InfoRádió Arénájában azt mondta, mindkét oldalon elindult egy komoly értelmezési verseny arról, ki Bajnai Gordon. A döntő kérdés, mit hisznek majd a bizonytalan választók.
okt. 25
9:48
Arcképes TAJ-kártya? 400 ezren élnek vissza az egészségügyi ellátással (ATV)
Hivatalos adatok szerint több mint 400 ezren úgy veszik igénybe az egészségügyi ellátást ma Magyarországon, hogy nem jogosultak rá. Felvetődött az arcképes TAJ-kártya bevezetése, jövőre pedig előírnák, hogy a TAJ-kártya mellett arcképes igazolványt is kötelező lesz bemutatni - írja csütörtöki számában a Világgazdaság.
okt. 25
10:06
Debreczeni: nehéz menet lesz, de jó irányba indult az ellenzék (ATV)
Nehéz menetnek tartja az ellenzéki együttműködés létrejöttét Debreczeni József, aki szerint biztos, hogy az együttműködő szervezetek között lesznek viták, de úgy tűnik, megindult a jó irányba az ellenzéki térfél. A Demokratikus Koalíció alelnöke erről az ATV Egyenes Beszéd című műsorában beszélt, ahol azt is elmondta: Bajnai Gordonnak nem volt olyan mondata, amivel ne tudnának egyetérteni.
okt. 25
10:24
Súlyos ítélet: aknavetővel végezték ki az italozó minisztert (ATV)
Súlyos büntetést kapott az észak-korai hadsereg helyettes minisztere: aknavetővel végezték ki. A politikus bűne az lehetett, hogy nem tisztelte eléggé Kim Dzsong-ilt, akinek a halálát követő hivatalos gyász ideje alatt az italhoz nyúlt és „tivornyázott.”
okt. 25
10:26
Demszky: Orbánék mindent megtettek, hogy rács mögé kerüljek (ATV)
Nyugdíjas bérlettel közlekedik Budapesten, tíz éves autóját az apósától vásárolta a városházától kapott végkielégítéséből és nem olyan rég még anyagi gondokkal küzdött Demszky Gábor. Budapest egykori főpolgármestere az FN24.hu-nak adott interjút.
okt. 25
10:42
A menekülők üzenete: megbukott a kormány (Alternatív Energia)
Az MSZP követeli, hogy a KSH haladéktalanul hozza nyilvánosságra a Magyarországot munkavállalási céllal elhagyók, illetve a jelenleg külföldön dolgozók pontos számát, országonként!
okt. 25
10:42
Ki lesz az ellenzék vezére? Megszólal Bajnai Gordon (ATV)
Az Egyenes beszéd ma esti vendége élőben, 19:25-től Bajnai Gordon, korábbi miniszterelnök és egyben a Haza és Haladás Egyesület elnöke, akitől ezúttal is egyenes válaszokat vár a műsorvezető, Kálmán Olga.
okt. 25
10:44
Kizárták a holokauszttagadó papot (ATV)
Kizárták a X. Szent Piusz Társaság rendjéből azt a brit katolikus papot, aki tagadta a holokausztot. A katolikus egyházból kiszakad rend azért rekesztette ki a 72 éves Richard Williamson püspököt, amiért „nem mutatott tiszteletet, és nem tanúsított engedelmességet felettesei irányába”.
okt. 25
10:46
Ban Ki Mun: PSY akkora sztár, hogy megállíthatja a felmelegedést (ATV)
Rossz hírek, szíriai konfliktus és távol-keleti szigetvita helyett egy napig csak sztárokkal foglalkozott az ENSZ főtitkára. Ban Ki Mun a szervezet központjában rövid időre megfeledkezett a nemzetközi konfliktusokról, hogy két világszerte ismert hírességgel találkozhasson. Beugrott a fődiplomatához az űr- és bázisugró Felix Baumgartner, valamint a koreai popzene egyik újdonsült híressége. Park…
okt. 25
10:48
Kuncze Gábor is felsorakozott Bajnai mögött (Infostart)
A Szabadelvű Polgári Egyesület (SZPE) is csatlakozik a Bajnai Gordon volt miniszterelnök, a Haza és Haladás Egyesület vezetője és két másik civil szervezet által október 23-án meghirdetett Együtt 2014 választói mozgalomhoz, amelynek célja az Orbán-kormány leváltása - mondta Kuncze Gábor, az SZPE elnöke csütörtökön a tv2 Mokka című műsorában.
okt. 25
11:00
A magyarok 56 százalékának van csak megtakarítása (ATV)
Fél év alatt 63 százalékról 56-ra csökkent azok aránya, akik rendelkeznek valamilyen pénzügyi öngondoskodási formával - állapította meg az OTP Öngondoskodási Index reprezentatív kutatásában.
okt. 25
11:06
Két törvényt visszaküldött Áder János (Infostart)
Nem ért egyet két, az elmúlt hetekben elfogadott jogszabállyal Áder János köztársasági elnök, ezért megfontolásra visszaküldte őket az Országgyűlésnek.
okt. 25
11:06
Nyilatkozat az Index bántalmazott újságírójának ügyében (Metropol)
Október 23-án Budapest Belvárosában tüntetők egy csoportja többször megütötte az Index újságíróját, akinek – egyéb sérülések mellett – eltört az orra.
okt. 25
11:18
Bicikli kartonpapírból (ATV)
A kartonpapírral leginkább csomagolóanyagként találkozhatunk, de egy izraeli feltaláló meg van győződve arról, hogy biciklik alapanyagául is remekül megállja a helyét.
okt. 25
11:20
Újabb két törvényt dobott vissza a köztársasági elnök (ATV)
Nem ért egyet két, az elmúlt hetekben elfogadott jogszabállyal Áder János köztársasági elnök, ezért megfontolásra visszaküldte őket az Országgyűlésnek.
okt. 25
11:36
Hivatalos bejelentés: távozik a politikából Silvio Berlusconi (ATV)
Hivatalosan bejelentette az aktív politikából való távozását Silvio Berlusconi volt kormányfő az Il Giornale napilapban csütörtökön megjelent közleményében. Közölte azt is, hogy december 16-át jelölte meg pártja, a Szabadság Népe (PdL) miniszterelnök-jelöltjének a megválasztására.
okt. 25
11:42
Jobbik: vissza kell szorítani a „lomizást” (Metropol)
Szerintük sok lakóház udvara működik olyan telepként, ahol bűncselekmények- ből származó termékek szétbontása zajlik.
okt. 25
11:54
Kötelező - 500 ezer alatt maradhat a váltók száma (Alternatív Energia)
Az idén várhatóan kevesebb mint 500 ezren váltanak biztosítót a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) kampánya során a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) várakozása szerint.
okt. 25
11:54
Schmuck: messze van még az összefogás (ATV)
A Tisztelet Társaságának minden olyan összefogásra szüksége van, amely a szépkorúak számára szeretne valamit nyújtani - mondta Schmuck Andor az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
okt. 25
11:56
Mégis kaphat iskolát Ajkán a Hit Gyülekezete (ATV)
A felülvizsgálati eljárás befejezéséig a Kúria felfüggesztette a Veszprémi Törvényszéknek, az ajkai iskolaátadás ügyében hozott ítéletét; hatályban maradnak az Ajkai Szakképző Iskola és Kollégium Hit Gyülekezete fenntartásába adásáról szóló önkormányzati határozatai - közölte az önkormányzat csütörtökön az MTI-vel.
okt. 25
11:58
Eltetették a bányászok kritikus transzparenseit Orbán beszédén (ATV)
A Kossuth téri kormányrendezvényen megjelent ellentüntetők nem használták ki lehetőségeik maximumát – vélte az atv.hu-nak nyilatkozó ügyvéd. Magyar Gábor úgy látja: ha a komlói bányászok Strasbourgig mentek volna, ott nekik adtak volna igazat.

Keresés