2012. október 12. péntek

okt. 12
11:29
A Hezbollah-vezér szerint siker, hogy Izrael ismét lelőtte a drónját (ATV)
Haszan Naszrallah sejk, a radikális iszlamista Hezbollah terrorszervezet vezetője beismerte, hogy ők küldtek Izrael fölé egy "iráni gyártmányú" pilóta nélküli repülőgépet, amely "kényes célpontok" felett repült el. A gépet Izrael lelőtte, Naszrallah azonban sikerként értékeli a fiaskót, mert szerinte "valamennyi övezetbe" be tudnak hatolni.
okt. 12
11:45
Halálos baleset a BAH-csomópontnál: még mindig nagy a dugó (ATV)
Megnyitották a fővárosi BAH-csomóponti felüljárót, de továbbra is torlódás van valamennyi oda vezető úton és a belvárosban is - közölte a BKK Info a honlapján pénteken.
okt. 12
11:54
Másfél milliárd forintos fejlesztések Óbudán (Infostart)
A közösségépítést nevezte legfontosabb céljának Óbuda polgármestere. Bús Balázs elmondta: szeretnék a kultúrát az utcára vinni, illetve mintegy másfél milliárd forint értékű intézményfejlesztést terveznek.
okt. 12
12:03
Hamis mosogatószert palackozó üzemet zárt be a NAV (Alternatív Energia)
Hamis mosogatószert palackozó üzemet zárt be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Nagyszénás határában; több mint 16 ezer liter mosogatószert és mosógélt foglaltak le - tájékoztatta a szervezet bűnügyi szóvivője pénteken az MTI-t.
okt. 12
12:03
11 billiárd eurós telefonszámlát kapott egy munkanélküli nő (ATV)
Világcsúcs dőlt meg telefonszámlából: 11 billiárd 721 billió euróról szólót kapott egy nő Franciaországban, de a szolgáltató megértőnek bizonyult, és részletfizetési lehetőséget ajánlott fel neki.
okt. 12
12:21
Csúszik a sárgacsekk-per (Alternatív Energia)
A Fővárosi Törvényszék jövő év január 30-ára halasztotta a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) és a Magyar Telekom Távközlési Nyrt. közötti pert a pénteki első tárgyalási napon, a bíró azt kérte a felektől, hogy az tárgyaláson szóban elhangzott kiegészítéseket írásban is tegyék meg.
okt. 12
12:21
Sarkozy: a németek és franciák egyetlen lehetősége a közeledés (ATV)
Ha megszűnik az Európai Unió (EU), az a háború veszélyével fenyeget - hangoztatta Nicolas Sarkozy francia exelnök helyi idő szerint csütörtökön New Yorkban, üzletemberek előtt.
okt. 12
13:15
PC: hatékonyabb lenne a szélsőjobboldali erőket nevetség tárgyává tenni (ATV)
Krekó Péter szerint ahelyett, hogy a konkrét szereplőkkel foglalkozunk, inkább a szélsőséges politikai erők célcsoportjaira kellene összpontosítani.
okt. 12
13:24
Saját autója gázolt el egy nőt a fővárosban (Metropol)
A középkorú asszony a családi háza alatti garázsából állt ki autójával, majd kiszállt bezárni az ajtót, de ekkor a jármű visszagurult, és halálra gázolta őt.
okt. 12
13:33
Orbán király vagy miniszterelnök? (Alternatív Energia)
A kormányzat kifizeti a súlyos pénzügyi gondban lévő Esztergomban a segélyeket. Ezt a homályból előbújt államtitkár, Völner Pál, a Fidesz megyei elnöke jelentette be. Járjunk örömtáncot? Sajnos nem tudunk. A segélyek kifizetése ugyanis remek dolog, a demokrácia megcsúfolása meg egy másik - írja közleményében Winkfein Csaba.
okt. 12
13:33
Szabó Bence lett a MOB új főtitkára (ATV)
Szabó Bencét, kétszeres olimpiai bajnok kardvívót, eddigi sportigazgatót választották meg a Magyar Olimpiai Bizottság új főtitkárának.
okt. 12
13:35
Botka üdvözli a Millát és Bajnait (ATV)
Botka László, az MSZP választmányának elnöke Facebook-oldalán arról ír, hogy minden ellenzéki megmozdulást támogatni kell.
okt. 12
13:51
Roma ellendemonstráció Miskolcon (Alternatív Energia)
Az elmúlt időszak legnagyobb megmozdulására készül a cigányság Miskolcon október 17-én - mondta Horváth Aladár, a Polgárjogi Mozgalom a Köztársaságért elnevezésű szervezet vezetője pénteken miskolci sajtótájékoztatóján.
okt. 12
13:51
Motorbalesetben meghalt a ceglédi rendőrkapitány fia (ATV)
Halálos motorbalesetet szenvedett a ceglédi rendőrkapitány fia – értesült az atv.hu.
okt. 12
13:53
Billy Graham imádkozik Mitt Romney választási sikeréért (ATV)
Billy Graham prédikátor észak- karolinai otthonában megígérte Romney-nak: mindent meg fog tenni az elnökjelölt támogatásáért.
okt. 12
14:18
A Jobbik ellen vonulnak a romák (Metropol)
A menet ellendemonstráció a Jobbik aznapra a miskolci avasi lakótelepre meghirdetett megmozdulásával szemben.
okt. 12
14:36
A CET beruházója pert indít a főváros ellen (Infostart)
12,5 milliárd forintra perli a CET beruházója a fővárost. A Porto Investment szerint Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes semmit nem tett a viták rendezésére.
okt. 12
14:36
Megnyitották a BAH-csomóponti felüljárót (Metropol)
A reggeli, halálos kimenetelű baleset miatt még mindig torlódás van.
okt. 12
14:38
LED-lámpákat gyárt a GE Nagykanizsán (Infostart)
Még ebben a negyedévben megkezdi a LED-lámpák gyártását a General Electric Nagykanizsán - jelentette be a cég regionális elnök-vezérigazgatója. Phil Marshall elmondta: az ehhez szükséges alkatrészeket a vállalat zalaegerszegi gyára szállítja.
okt. 12
14:40
A PDSZ támogatja a sztrájkbizottságot (Infostart)
Támogatja a sztrájkbizottság létrehozását a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete - közölte az érdekképviselet elnöke. Mendrey László elmondta: a közoktatási szakszervezetek délután egyeztetnek a további lépésekről.
okt. 12
14:42
Elkezdődtek az őszi érettségik (Infostart)
Ma a nemzetiségi nyelv és irodalom és a nemzetiségi nyelv vizsgatárgyak írásbeli vizsgáival megkezdődtek az őszi érettségi vizsgaidőszak, az előzetes adatok szerint 161 vizsgahelyszínen 16 398-an adnak számot tudásukról. A mostani vizsgákon változás, hogy közép- és emelt szinten is 20 helyett 25 százalékos eredményt kell elérni az elégséges osztályzathoz.
okt. 12
14:45
Nemkívánatossá vált a főszerkesztő-helyettes (Alternatív Energia)
Biztonsági őrök vezették ki a Médiaszolgáltatás Támogató- és Vagyonkezelő Alap (MTVA) tegnap reggeli rádiós napindító értekezletéről Németh Miklós Attilát, az MTI hírműsorok tartalmáért felelős főszerkesztő-helyettesét.
okt. 12
14:45
250 kilogrammos bomba miatt evakuáltak tízezer embert (ATV)
Világháborús bombát találtak pénteken a németországi Potsdamban, a 250 kilogramm tömegű robbanószerkezet miatt több mint 10 ezer embernek kellett elhagynia otthonát.
okt. 12
14:47
Orbán a nyugdíjakról: nem a törvény számít, hanem a szavam (Alternatív Energia)
A hirdetések tartalmát a 2008-as IMF-megállapodásból merítette a kormány; a két-harmad csip-csup ügyekkel nem bíbelődik; a tanárok talán időben megkaphatják a béremelést - közszolgálati interjú Orbán Viktorral.
okt. 12
14:54
Répássy: Hatékony, korszerű, egységes az új Btk. (Infostart)
Hatékony, korszerű és egységes az új büntető törvénykönyv - mondta Répássy Róbert igazságügyért felelős államtitkár egy, a témáról rendezett konferencián. A legfőbb ügyész azonban némi kritikát is megfogalmazott.
okt. 12
14:56
Az MSZP budapesti csődöt vizionál (Infostart)
Az MSZP szerint csődbe megy Budapest, ha változatlan marad a jövő évi költségvetés-tervezet.
okt. 12
15:03
Cigány erődemonstrációra készülnek a Jobbik avasi vonulásán (ATV)
Az elmúlt időszak legnagyobb megmozdulására készül a cigányság Miskolcon október 17-én - mondta Horváth Aladár, a Polgárjogi Mozgalom a Köztársaságért elnevezésű szervezet vezetője pénteken miskolci sajtótájékoztatóján.
okt. 12
15:21
Életfogytiglant kaptak a gyilkosok (Alternatív Energia)
Nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte T. Gyula elsőrendű és K. Róbert másodrendű vádlottakat pénteken a Debreceni Törvényszéken a Nagy Antal vezette büntetőtanács.
okt. 12
15:21
Gyümölcsöző tárgyalások: magyar almára hajtanak az oroszok (ATV)
A magyar szaktárca azt szeretné elérni, hogy az Oroszországba irányuló élelmiszergazdasági kiviteli a '90-es évek eleji szintre emelkedjen - mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter pénteken Budapesten újságírók előtt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
okt. 12
15:23
Óriási rakétákat szereztek a szíriai lázadók - Asszad bajban? (ATV)
A szíriai felkelők támogatását kérte az ENSZ-től, és a polgárháború sújtotta ország felett a lakosság védelmét biztosító repüléstilalmi zóna kialakítását sürgette egy pénteken megjelent interjúban Katar külügyminisztere.
okt. 12
15:30
Tárgyalnak Magyarország teljes jogú Eurotransplant-tagságáról (Infostart)
Megkezdődtek a tárgyalások Magyarország teljes jogú Eurotransplant-tagságáról - jelentette be az egészségügyi államtitkár.
okt. 12
15:30
Szabó Marcel már nem miniszteri biztos (Metropol)
Hétfői hatállyal visszavonták az ombudsmanhelyettessé választott Szabó Marcel miniszteri biztosi kinevezését.
okt. 12
15:32
Átadták a Herczegh Géza Nemzetközi Jogi Emlékérmet (Infostart)
Átadták a Herczegh Géza Nemzetközi Jogi Emlékérmet Kirs Eszternek a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, csütörtökön. Az ünnepségen részt vett Herczegh Géza jogtudós több családtagja, köztük magánszemélyként Áder János köztársasági elnök, akinek a felesége a díj névadójának lánya.
okt. 12
15:39
Fazekas nem szándékosan doppingolt - Csökkentették büntetését (ATV)
Nem szándékosan doppingolt Fazekas Róbert, ezért a másodfokú doppingbizottság nyolcról hat évre csökkentette az Európa-bajnok és világbajnoki ezüstérmes diszkoszvető büntetését.
okt. 12
15:41
Jávor vidékre utazik - Az LMP nem lesz ott a Millán (ATV)
Az LMP több helyszínen ünnepli az 1956-os forradalom ötvenhatodik évfordulóját. Jávor Benedek frakcióvezető Hajdúszoboszlón mond ünnepi beszédet a polgármester meghívására - olvasható a párt közleményében.
okt. 12
15:57
MSZP: a kormány okolható a növekvő inflációért (Alternatív Energia)
Az MSZP szerint nagyrészt a kormány gazdaságpolitikája okolható a szeptemberben 6,6 százalékos inflációért, ami a legnagyobb mértékű pénzromlás az Európai Unióban.
okt. 12
15:59
Kokaint fogyasztott, megrögzött bűnöző a rendőrt gázoló osztrák (Alternatív Energia)
Előzetes letartóztatásba helyezték azt az osztrák férfit, aki terepjárójával halálra gázolt egy motoros rendőrt csütörtökön délután, a Csongrád megyei Apátfalván. Az osztrák autós kábítószert fogyasztott, s kiderült róla, hogy számtalanszor volt büntetve erőszakos bűncselekmények miatt.
okt. 12
16:06
Romagyilkosságok: újabb szakértők (Metropol)
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Nagycsécsen 2008. november 3-án két embert öltek meg.
okt. 12
16:08
Elítélték a rakamazi gyilkosság elkövetőit (Metropol)
Tizennyolc év fegyházbüntetésre ítélték M. Erika elsőrendű, míg 17 év fegyházbüntetésre Ö. Miklós másodrendű vádlottat.
okt. 12
16:15
Elszállították a rendőrgyilkos hummerest: Újabb részletek (ATV)
Megtagadta a vallomástételt az a 34 éves osztrák férfi, aki német rendszámú Hummer terepjárójával halálra gázolt egy 34 éves rendőr törzszászlóst csütörtök délután Apátfalván; a hivatalos személy ellen elkövetett emberölés bűntettével gyanúsított férfit a kórházban előzetes letartóztatásba helyezték - közölte Fazekas Géza ügyészségi szóvivő péntek délutáni sajtótájékoztatóján, Budapesten.
okt. 12
16:24
A vajdasági magyarokról és új határátkelőkről is tárgyalt Orbán (Infostart)
A vajdasági magyarokról és új határátkelőkről tárgyalt Orbán Viktor szerb partnerével Budapesten. A magyar kormányfő azt mondta: Magyarországnak az az érdeke, hogy minden szomszédja az unióhoz tartozzon.
okt. 12
16:24
OBH: új büntetőeljárási törvény is kell (Metropol)
Az új Btk. előkészítése során nem annyira az elméleti, mint inkább a gyakorlati jogászok véleménye került előtérbe.
okt. 12
16:33
Riasztást adtak ki: Fürdősóként terjesztik a drogot (ATV)
Riasztást adott ki a Bűnügyi Szakértői és Kutatóintézet, mert nagy tisztaságú amfetamin, valamint egy úgynevezett PMMA-hatóanyagú kábítószer jelent meg a feketepiacon. Egyúttal négy újabb szer került fel a C listára is: ezek az úgynevezett biofüvek. Az egyik kábítószer-keveréket például az interneten terjesztik fürdősóként.
okt. 12
16:42
Az LMP nem megy a Milla tüntetésére (Metropol)
Az Egymillióan a magyar sajtószabadságért egyesület október 23-ai rendezvényén Bajnai is felszólal.
okt. 12
16:51
Hivatalos: Erre készül a Szolidaritás 23-án (ATV)
Kónya Péter szerint az október 23-ai ellenzéki rendezvényre minden párt képviselője eljöhet és magukkal hozhatják a zászlóikat is. A Szolidaritás Mozgalom elnöke erről az ATV Egyenes Beszéd című műsorában beszélt, ahol azt is elmondta: az eseményen bejelentésre készül.
okt. 12
17:00
Az LMP a szociális törvényt módosítaná (Infostart)
Az LMP azokat is segélyezné, akik önhibájukon kívül maradtak munka nélkül. A párt ezért kezdeményezi, hogy ne lehessen megvonni a foglalkoztatást helyettesítő támogatást azoktól, akik így esnek ki az ellátórendszerből.
okt. 12
17:02
OBH: új büntetőeljárási törvényre is szükség van (Infostart)
Új büntetőeljárási törvényre is szükség van - mondta előadásában az Országos Bírósági Hivatal elnökhelyettese a Parlamentben.
okt. 12
17:09
Tóásó-per: Újból elnapolták a tárgyalást, a vádlottak szerint ez színjáték (ATV)
A vádlottak és ügyvédeik színjátéknak minősítették, hogy a bolíviai Tarijában egy héttel - immár sokadik alkalommal - elnapolták a magyar állampolgársággal is rendelkező Tóásó Előd és további 38 személy ellen indított per tárgyalását - írta pénteken a latin-amerikai ország több napilapja.
okt. 12
17:27
Késett: Megkínozták, majd meggyilkolták a pizzafutárt (ATV)
Negyven percet késett a házhoz szállítással egy pizzafutár, ezért több órákon át fogva tartották, majd több késszúrással meggyilkolták. Az eset még a hét végén történt, de csak most került nyilvánosságra.
okt. 12
17:36
Üzemanyagtolvajokat fogtak el Hevesben (Metropol)
A két férfi 18 alkalommal lopott üzemanyagot gépkocsikból Hatvanban és környékén.

Keresés