Az ország összlakosságának 13 százalékát, közel 700 ezer embert veszélyeztet a szegénység Szlovákiában, ennyien élnek az aktuális szegénységi küszöböt jelentő bevételnél kevesebből - derült ki a Statisztikai Hivatalnak a háztartások bevételeiről és életkörülményeiről szóló aktuális jelentéséből, amelynek eredményeit kedden hozták nyilvánosságra Pozsonyban.
2012. október 1-jével változtak a fiatalok életkezdési támogatására és a Start-számlára – azaz a Babakötvényre – vonatkozó szabályok - olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium sajtóközleményében.
A befektetési alap piac idei újdonsága a „járadékszerűen” tőke- és hozamfizetést biztosító tőkevédett alap, melyet a K&H hozott létre. A K&H tőkét négy részletben fizető alap a többszöri hozamfizetés mellett a tőkét a futamidő alatt négy egyenlő részletben fizeti vissza, 100%-os tőkevédelem mellett.
Vételi ajánlással és 4626 forintos fair értékkel kezdte meg az OTP részvények újbóli követését a KBC Securities intézményi fundamentális elemzője. Az OTP profitja dinamikusan bővülhet a következő...
Csupán egyetlen példány készült abból a jelentésből, amely a Grippen vadászgépek beszerzésének körülményeit vizsgálta – mondta el az ATV Startban Vadai Ágnes, aki annak idején a jelentést készítő szakértői csoportot vezette.
Az Államadósság Kezelő Központ háromszoros túljegyzésre, megemelt összegben értékesített csökkenő aukciós hozammal, de a referencia hozam felett 3 hónapos diszkont kincstárjegyet.
A vártnál gyengébb idei gazdasági és költségvetési teljesítmény miatt erősödik a nyomás Nagy-Britannia lehetséges legjobb, "AAA" államadós-osztályzatán - közölte Londonban ismertetett keddi...
Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes szerint szinte semmi nem igaz abból, amit Antal Attila, a Budapesti Közlekedési Vállalat (BKV) Zrt. egykori vezérigazgatója nyomozati szakban tett vallomása tartalmaz.
Kielégítő a csaknem két hete súlyos kardiológia műtéten átesett Kocsis Zoltán főzeneigazgató állapota - közölte kedden a családdal egyetértésben a Nemzeti Filharmonikusok igazgatósága az MTI-vel.
A legmélyebb gazdasági válság sújtja Iránt azóta, hogy a 80-as években Irakkal háborúba keveredett - írja a brit The Guardian. Ennek ellenére Mahmúd Ahmadinezsád az ENSZ Közgyűlésében tartott beszéde előtt azt hangoztatta: a nyugati szankciók ellenére országa "jobban él, mint 2005-ben".
Alulértékeltnek tartja, ezért vételre ajánlja az OTP részvényeket a KBC Securities. Az elemzők felsorolják az előnyöket, de a negatív tényezőket sem hagyják figyelmen kívül.
A pécsi MSZP szerint Páva Zsolt fideszes polgármester 2009-es megválasztása óta összesen több mint százmillió forintot fizettek ki jogi tanácsadói szerződésekre a pécsi önkormányzati cégek - közölte Tóth Bertalan, a közgyűlés szocialista frakcióvezetője kedden sajtótájékoztatón.
Csaknem másfél milliárd forintos beruházással bővítette mezőlaki gyáregységét a Johnson Controls. Az autóipari beszállító által eszközölt új beruházásnak köszönhetően a következő hat hónapban 50 új...
Nigériában egy fegyveres csoport legalább 20 – más források szerint 40 – diákot lőtt agyon egy kollégiumban – számolt be rendőrségi forrásokra hivatkozva a BBC hírtelevízió.
Egyhangúlag támogatta az alapvető jogok biztosának 2011.évi beszámolóját az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága keddi budapesti ülésén. Szabó Máté a testület előtt úgy fogalmazott, hogy a tavalyi év tipikus volt az ombudsmani intézményrendszer szempontjából.
A múltban jellemzően kirívóan gyengének bizonyuló szeptemberi hónapot egész jól átvészelték a tőzsdék, rövid távon azonban a hazai alapkezelők túlnyomó többsége bizonytalan a folytatást illetően: a...
Egyre több részletre derül fény az új Volkswagen Phaeton-nal kapcsolatban, melynek bemutatójára 2014-ben kerül majd sor. A Párizsi Autószalonon már hivatalos megerősítést is nyert a modell fejlesztése.
Alig néhány nappal a Jaguar F-Type párizsi bemutatkozását követően már fény derült a jövőre érkező modell árára, sőt, a konfigurátor is talpra állt – igazán nehéz feladat elé állítva a vásárlókat és az álmodozókat.
A Ford és a General Motors összefogott, hogy továbbfejlesszék váltó-technológiájukat. Detroit két nehézsúlyú óriása között vívott, örökké tartó háború ezzel némileg konszolidálódik.
A legfrissebb hírek szerint a Renault nem egyedül vállalkozott arra a feladatra, hogy a legendás felmenőkkel bíró Alpine-t életre hívja: a versenyzésben elengedhetetlen tapasztalatokkal rendelkező Caterham segíti a franciákat nemes céljuk elérésében. Az eredmény minden bizonnyal elismerésre méltó lesz.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) kiemelt figyelemmel kíséri az ELI-lézerprojekt megvalósítását - mondta Földi Enikő, a kiemelt fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkár a parlament innovációs és fejlesztési eseti bizottságának ülésén kedden.
A gőgős nyugat által keletnek titulált régió – így hazánk is – különösen fogékony a szedánokra, amit a kombi-lázban égő szomszédaink, s a gyártók sem értenek igazán. Márpedig a magyarázat egyszerű, hiszen vonzalmunkat kiforrott ízlésvilágunk vezeti, ami viszont megkérdőjelezhetetlen, hiszen nem véletlenül adtunk a világnak annyi elismert művészt, építészt, vagy éppen formatervezőt, akik legbensőbb…
A prémium márkákat látszólag nem érintik a gazdasági környezet kedvezőtlen folyamatai, de az elmúlt esztendők csúcsra-járatása után most még a legnagyobbak is arról tesznek nyilatkozatot, hogy a következő esztendőkre nekik is csökkenteniük kellene a piaccal szemben támasztott elvárásaikat.
Készül a kormány 350 milliárd forintos megszorító csomagja, ennek keretében például elvetik a 2013-tól tervezett pedagógusi életpályamodellt, szóba került egy újabb áfaemelés is - írja az origo az...
Az új szabályok szerint a 2006. január 1. előtt született gyermekek, praktikusan a 7-18 éves korosztály javára is lehet Start-számlát nyitni. Így a szülők, illetve a gyermek törvényes képviselője vagy más hozzátartozók az idősebb gyermekek önálló életkezdéséhez is hozzájárulhatnak, megkezdhetik számukra a takarékoskodást....
Az IKEA támogatja a LED-forradalmat a világításban, és 2016-ra a lámpaosztály teljes termékválasztékát LED-es világításra cseréli - ami azt jelenti, hogy kizárólag LED-es izzót és lámpát árul majd....
A Mazda az új 6-ossal úgy tűnik erőre kapott és egy emelettel lejjebb, a 3-as esetében is szeretne ugyanilyen markáns átalakítást véghezvinni, ami minőségbeli javulást, kisebb fogyasztású erőforrásokat és fogyókúrát jelent egyben.
Alkalmazotti állományának megközelítőleg 7 százalékos csökkentésére készül a Mol Nyrt. szlovákiai leányvállalata, a pozsonyi Slovnaft olajipari vállalat - erősítette meg Anton Molnár a vállalat szóvivője kedden az MTI-nek.
Tíz darab Iveco járművel bővült a Fővárosi Településtisztasági és Környezetvédelmi Kft. járműparkja. A tavaly szeptemberben kiírt és 2012 tavaszán lezárult nyílt közbeszerzési eljáráson 8 darab Iveco...
Jó pásztor, Mihály arkangyal és a Sátán harca, hittel elmozdított hegyek - ilyen és ehhez hasonló bibliai elemekkel tarkította szombaton elmondott beszédeit Orbán Viktor. Havasi Bertalan szóvivő szerint ebben semmi meglepő nincs, hiszen a miniszterelnök minden nap olvassa a Szentírást. Egy kommunikációs elemző szerint mindez újdonság a politikai közbeszédben, de szavazatokat aligha lehet vele…
Oroszlány önkormányzata támogatja a Magyar Villamos Művek (MVM) mintegy hétmilliárd forintos beruházását, amely 2014-ben leállítani tervezett Vértesi Erőmű telephelyén, biomassza alapú fűtőerőművel...