Ma, amikor már szinte mindennapos, hogy egy nő orálisan kényezteti partnerét, az etikettről sokan megfeledkeznek. Pedig a férfiaknak sem ártana figyeniük néhány apróságra, ami a nőknek kellemesebbé teszi az amúgy is élvezetes perceket. Íme, az orálszex legfontosabb szabályai és etikettje:
Közbenső ítéletében megállapította a Fővárosi Törvényszék a MAL Zrt. kártérítési felelősségét csütörtökön két, az iszapömlés kapcsán indított kártérítési perben.
Szeptemberben a várt 8 százalék helyett 9,9 százalékkal nőtt a tartós cikkek rendelésállománya az Egyesült Államokban - jelentette a kereskedelmi minisztérium. Az ugrás a repülőgépek piacán...
A Primus Capital kockázati tőkebefektető 350 millió forinttal száll be az elektromos áramanalizáló technológiát kifejlesztő Remagine Technologies Zrt.-be, a befektetés két lépcsőben valósul meg -...
Az újabb eljárás azért indult, mert a magyar hatóságok a magyarországi telephely meglétét szabták a műsorszórási engedély kiadásának feltételéül egy műholdas műsorszóró cég számára.
A bíróság kimondta: a cég a gátszakadással összefüggésben megsértette a felperesek, azaz az iszapkatasztrófa károsultjainak emberi méltósághoz, magánlakáshoz, testi épséghez és egészséghez fűződő személyiségi jogait.
Görögország újabb hitelcsomagot kap, az eddigi hitelek kamatát pedig csökkentik és meghosszabbítják a futamidőt - írta csütörtökön a Handelsblatt. A német üzleti lap szerint a harmadik görög...
Meglepetéskoncertet ad csütörtök este Párizsban a Rolling Stones, amelyre a délelőtt meghirdetett 350 jegyet - alig 15 euróért - néhány perc alatt elkapkodták.
Egy nagykanizsai betéti társaság rendelőjében tavaly április óta nem volt fogorvos, azóta az ott dolgozó asszisztens és fogtechnikus kezelte a pácienseket. Kuruzslás miatt büntetőeljárás indult ellenük.
Az utóbbi négy napban legalább húsz embert gyilkoltak meg, de az áldozatok száma az ötvenet is elérheti - közölte az AFP hírügynökséggel Mjo Thant, Arakán szövetségi állam kormányzatának szóvivője.
Megnőtt a kockázati étvágya az amerikai befektetőknek, és a vezető határidős indexek mérsékelt emelkedést produkálnak a kezdő gong előtt. A kedvező hangulatot a fél háromkor érkezett várakozások...
Katonai tiszteletadás mellett örök nyugalomra helyezték az október 11-én Apátfalván halálra gázolt rendőrt, Kenéz Imrét csütörtökön a szegedi Belvárosi temetőben.
Czomba Sándor foglalkoztatásért felelős államtitkár elmondása szerint jövőre is fennmarad a bérkompenzáció, de már csak 130-135 ezer forintos fizetési sávtól lesz értelme. Csakhogy a jelenleg...
A Győri ETO FC-Újpest FC NB I-es labdarúgó-mérkőzés kapcsán több bejelentés érkezett, amelyek szerint a találkozót követően a stadion környékén néhány vendégszurkoló bántalmazta a hazaiakat.
Erdős Hanna bevitte vázáját a herendi porcelángyárba. Az ottaniak azt hitték, hogy egy, a gyárban készült példány van nála, pedig az asszonyé zselatin és porcukor keverékéből készült.
Az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) elnöke a magyar tulajdonban lévő szövetkezetek Magyarországra gyakorolt pozitív hatásáról beszélt csütörtökön Tatabányán.
A reggeli stagnálás után nap közben többször érkezett vételi hullám a forint piacára. A hazai fizetőeszköz erősödését elsősorban a kedvező külföldi hangulat segíti.Új lendület 2012.10.25 14:57A fél...
Több tízezer vállalkozás esik el attól, hogy jövőre éljen az Országgyűlés által nemrégiben elfogadott kedvezőbb adózási lehetőségekkel amiatt, hogy a megelőző két évben az adóhatóság felfüggesztette vagy törölte az adószámát. Szakértők szerint sok vállalkozás esetében nem volt megalapozott az adóhatóság döntése, és az érintettek felügyeleti intézkedés iránti kérelmet nyújthatnak be, amelynek révén…
Péntek délutáni online oktatásunkon a CFD kereskedés rejtelmeibe avatjuk be a résztvevőket. Az előadáson megismerheti a CFD kereskedés tulajdonságait, előnyeit és hátrányait a klasszikus tőzsdei...
Nem valószínű, hogy a BKV jövőre is az idei szinten tudja tartani a jegy- és a bérletárakat - mondta Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezetője a Kossuth rádió Krónika című...
Másfél évvel azután, hogy bejelentette nagy-britanniai atomerőmű-építési terve feladását, a német RWE npower és E.ON konszern eladja brit leányvállalatát, a Horizon Nuclear Powert - írja a Handelsblatt online kiadása.
Jordi Alba a 94. percben talált be a Celtic hálójában a BL csoportmeccsén, ezzel a Barcelona a vártnál sokkal nehezebben nyert 2-1-re a skót együttes ellen.