Az MSZP szerint választási csalásra adhat lehetőséget az a kormánypárti javaslat, amely a központi lakcímnyilvántartó rendszer eltörlésével önkormányzati hatáskörbe vonná a nyilvántartást.
Piaci szereplők örömmel üdvözölték az Egyesült Királyság régen várt kormányzati jelentését, amely a magas frekvenciájú kereskedés (HFT) hatásait vizsgáló kutatás eredményeit tartalmazza. A tanulmány...
A kormány által elfogadott intézkedésekkel teljesíthető a jövő évi 3 százalék alatti GDP-arányos hiánycél Kovács Árpád szerint. Hozzátette: a magyar adósság alakulásának szempontjából kulcskérdés egy megállapodás megkötése az Európai Unióval és a Nemzetközi Valutaalappal.
Embertpróbáló erőfeszítések folynak Görögország megmentése érdekében - erről mostanra már orvosi papír is van. A pénzügyminiszter egész éjszaka tárgyalt, majd orvoshoz kellett mennie.
Az ESM mintegy hatvan fővel kezdte meg működését, ez a szám jövő év nyárig mintegy százra növekedhet. Az új intézmény felváltja az eddig működő EFSF-t.
Az új intézkedésekkel teljesíthető 2013-ban a 3% alatti hiánycél Kovács Árpád szerint. A Költségvetési Tanács elnöke azt is elmondta, hogy a Matolcsy György által bejelentett kettő, összesen 764...
A Groupama Garancia Biztosító gépjármű szakértői szerint az idei kgfb-kampányban is várható, hogy az előző évek tendenciáját követve bizonyos szegmensekben tovább is csökkenhetnek a biztosítási díjak. A biztosító társaság az ügyfelek elvárásainak megfelelően a korábbi évekhez hasonlóan az ár mellett a szolgáltatásokat is előtérbe helyezi - indul a KárExpressz szolgáltatás expressz közúti…
A Magyar Érdemrend a nemzet szolgálatában, az ország fejlődésének elősegítésének érdekében végzett munka elismeréséül szolgál, ha kitüntetünk valakit, akkor ezzel azt jelezzük, hogy egyetértünk céljaival - mondta Orbán Viktor miniszterelnök, aki a Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést nyújtott át Gazsó Ferenc szociológusnak a Parlamentben pénteken.
Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke nem gondolja, hogy ki kellene zárni az ötkarikás programból a kerékpársportot az amerikai Lance Armstrong világvisszhangot kiváltó doppingbotránya miatt.
A fővárosban biztosan elindul az alapellátás, vidéken egyelőre nem állnak rendelkezésre a szükséges források - közölte a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei (BMSZKI) szakmai igazgatója.
A Wizz Air bejelentette, hogy a Polgári Légiközlekedési Hatóság tájékoztatása szerint a légitársaságot jelölték ki, hogy Budapestről Antalyába, Isztambulba és Moszkvába repüljön. A jogok elnyerése az...
Az LMP többkulcsos, progresszív adót vetne ki a 300 hektárnál nagyobb földbirtokokra - derült ki egy csütörtöki, budapesti háttérbeszélgetésen. Az adóval a kis- és közepes gazdaságokra való átállást ösztönöznék.
Kilenc embert már letartóztattak a tálibok brutalitásai ellen szót emelő Malala Juszufzai elleni merényletkísérlettel összefüggésben. Az elsőrendű gyanúsított azonban még szabadlábon van – közölte a pakisztáni rendőrség a CCN-nek adott exkluzív interjújában.
A 2012. év végi munkanap áthelyezések kapcsán, illetve a 2013. évi munkarendről megjelent a Magyar Közlöny 116. számában a naptár szerinti munkarendtől való eltérésekről a nemzetgazdasági miniszter rendelete. (28/2012. (IX. 4.) NGM rendelet). Az RSMDTM tanácsadó cég összefoglalta a változásokat.
A korengedményes nyugdíj jogintézményének újbóli, átalakított formában történő bevezetését javasolja a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ), kiemelve, hogy ez elsősorban foglalkoztatáspolitikai eszköz, és a nyugdíjkasszát sem terhelné meg.
A nagykereskedelmi cégek bedőlési aránya 5,3 százalékra nőtt az egy évvel korábbi 4,52 százalékról, és jelentősen meghaladja a 4,21 százalékos országos átlagot - áll a Bisnode csoporthoz tartozó PartnerControl céginformáció szolgáltató csütörtökön közölt elemzésében.
A piac által szorosabban követet eredménysorokon a várakozásoknál szebb harmadik negyedéves számokat közölt a német vegyipari óriás, a BASF. A jelentés hatására a részvény árfolyama 1,6%-kal került...
Az iskolakezdés sem lendített az augusztusi kiskereskedelmi forgalmon. Ugyanakkor az őszi időszakra előretekintve bizakodóak a bevásárlóközpontok üzemeltetői, kereskedelmileg aktívabb időszak elé nézünk, melyet követ a karácsonyi, kiemelt kereskedelmi tevékenység, közölte a Magyar Bevásárlóközpontok Szövetsége (MBSZ)....
Közbenső ítéletében megállapította a Fővárosi Törvényszék a MAL Zrt. kártérítési felelősségét csütörtökön két, az iszapömlés kapcsán indított kártérítési perben.
Az Aston Martin, a Lamborghini és a Mercedes-Benz leginkább kívánatos modelljeiről ismert, ám stílusuk más használati tárgyakon, így példának okáért bútorokon szintúgy visszaköszön. Az otthonok díszévé váló példányok ráadásul immáron hazánkban is megvásárolhatóak.
A kizárólag hazai tulajdonban lévő szövetkezeti hitelintézetek megfontolt hitelezési gyakorlatuknak köszönhetően a működésükhöz szükséges pénzforrásokat saját erőből biztosítják, nyereségük pedig itthon marad, az országot gyarapítja - mondta Demján Sándor, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) elnöke csütörtökön Tatabányán, ahol az OTSZ a Takarékossági Világnap alkalmából tartott…
A web alapú szerverek és szoftverek piacán új szolgáltató jelent meg, tovább erősítve a versenyt az ügyfelekért, és színesítve a termékpalettát. A kérdés egyre aktuálisabb, megéri-e a felhőbe vonulni...
A Wizz Air ma bejelentette, hogy a Polgári Légiközlekedési Hatóság tájékoztatása szerint a légitársaságot jelölték ki, hogy Budapestről Antalyába, Isztambulba és Moszkvába repüljön.
Érvényesnek nyilvánította a Synergon Nyrt. leányvállalata és kínai partnere által alkotott konzorcium részvételét az elektronikus útdíj tenderen az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. - közölte a...
Kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen az Európai Bizottság, mert a magyar hatóságok a magyarországi telephely meglétét szabták a műsorszórási engedély kiadásának feltételéül egy műholdas műsorszóró cég számára - közölte egy bizottsági forrás az MTI-vel csütörtökön. Brüsszeli tisztviselők rámutattak, hogy a szerdán indult eljárásnak nincs köze a médiatörvénnyel kapcsolatos…
Lemondott csütörtökön a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) szóvivője, miután gyanúba került, hogy nyomást gyakorolt egy országos közszolgálati televízióra.
Jelentős font erősödésnek lehettünk szemtanúi az elmúlt napokban, így ennek a devizának valamilyen másik fizetőeszközzel szembeni elmozdulását mindenképpen érdemes pozíciófelvételre kihasználni....
Kiújult a vita a válságkezelés lehetséges módozatairól, amióta az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap közölte a költségvetési kiigazítás hatásairól szóló becsléseit. Eszerint ugyanis a nagy...
Közbenső ítéletében megállapította a Fővárosi Törvényszék a MAL Zrt. kártérítési felelősségét csütörtökön két, az iszapömlés kapcsán indított kártérítési perben.
Szeptemberben a várt 8 százalék helyett 9,9 százalékkal nőtt a tartós cikkek rendelésállománya az Egyesült Államokban - jelentette a kereskedelmi minisztérium. Az ugrás a repülőgépek piacán...
A Wizz Air ma bejelentette, hogy a Polgári Légiközlekedési Hatóság tájékoztatása szerint a légitársaságot jelölték ki, hogy Budapestről Antalyába, Isztambulba és Moszkvába repüljön.
A kizárólag hazai tulajdonban lévő szövetkezeti hitelintézetek megfontolt hitelezési gyakorlatuknak köszönhetően a működésükhöz szükséges pénzforrásokat saját erőből biztosítják, nyereségük pedig itthon marad, az országot gyarapítja - mondta Demján Sándor, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) elnöke csütörtökön Tatabányán, ahol az OTSZ a Takarékossági Világnap alkalmából tartott…
Szeretné igazán különlegessé tenni a reggelit? Készítse el hozzá otthon a köményes-sós tejes kiflit és a vajas croissant! Ugyan a munka egy kicsit hosszadalmasabb, mintha csak leszaladna a boltba, de ha megérzi a házilag sütött kiflik ízét, rögtön elfelejti a hosszú, dolgos perceket.
Elsősorban a fiatalok oktatása miatt szükséges a holokausztra és az embermentőkre emlékezni - mondta Ilan Mor, Izrael budapesti nagykövete a jeruzsálemi Jad Vasem Intézet legutóbbi, Világ Igaza kitüntetéseinek átadásán. Az InfoRádiónak nyilatkozva arról is beszélt: nem elkerülhetetlen az összecsapás Iránnal.
Jövőre várhatóan 10-15 milliárd forintos közvetlen állami támogatásban részesül az a 14 sportági szakszövetség, amelyek vezetőit csütörtök reggel fogadta Orbán Viktor miniszterelnök.