Mohl Dávid és Rafael Burgos is felépülőben van a KTE-Phoenix Mecano csapatában. A két játékos könnyített formában már az edzésekbe is bekapcsolódhatott
A Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságstratégiáért felelős államtitkára szerint világosan kell látni, hogy egy megállapodás a Nemzetközi Valutaalappal, illetve az Európai Unióval önmagában nem csodaszer.
A Bajnokok Ligájában három mérkőzés után százszázalékos Ferencváros magabiztos győzelmet aratott a Kiskunhalas felett a női kézilabda NB I keddi mérkőzésén.
A külföldről behozott autó származásának vizsgálata során a magyar hatóságnak csak akkor kell megkeresnie a külföldi szerveket,ha a jármű valamiért gyanús.
Hétközi fordulóval folytatódik az olasz labdarúgó bajnokság! A 10. kör nyitómeccsét a 12. helyen álló AC Milan vívja a kiesőzóna közelében található Palermo otthonában.
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) megszüntette Task Force Football 2014 elnevezésű testületét, amelynek Franz Beckenbauer és Pelé vezetésével az volt a feladata, hogy sportágfejlesztési ötletekkel segítse a szervezetet.
Előzetesbe helyezte a rendőrség kedden délután azt a 28 éves fiatalembert, aki ittasan halálra gázolta három barátját Dunaegyházán. M. Ákos saját születésnapját ünnepelte, részegen akart hazavezetni, de elvesztette uralmát dzsipje fölött, és nekihajtott a barátainak.
Az E-Start összesen 6,4 millió forint értékben a bruttó érték 35 százalékán vásárolt vissza összesen 64 darab kötvényt, áll a társaság BÉT közleményében. A mai nappal jóváírásra kerültek a...
A kormányfő vezette Polgári Demokratikus Párt kedden sem tudta letörni hat parlamenti képviselőjének a tervezett intézkedésekkel szembeni ellenállását.
A várakozásoknak megfelelően csökkentette a jegybanki alapkamatot a Monetáris Tanács. A nyugdíjak és jövedelmek csökkentését nem támogatja, a közszféra karcsúsításában egyetért az IMF-fel a kormány. Legalább 50 milliárd euróval karcsúsítaná az Európai Unió következő 7 éves költségvetését a soros ciprusi elnökség.
Tovább nőtt a Sandy poszttrópusi ciklon halálos áldozatainak száma, amely a Fox News televízió kedd délutáni összesítése szerint elérte a 39 főt, és a térségben több mint 8,2 millió ember maradt áram nélkül.
A Király Gábort foglalkoztató, másodosztályú 1860 München bejutott a Német Kupa 3. fordulójába, miután idegenben 3-0-ra legyőzte a Reginalligás Berliner AK együttesét.
Nagy erőkkel nyomoz a rendőrség egy 11 éves felsőmocsoládi kisfiú eltűnése ügyében. Szita Bence hétfőn este hét óra körül a kaposvári Tesco parkolójában lévő játszótérről tűnt el és azóta ismeretlen helyen tartózkodik.
A Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára szerint ha van hitel, alacsonyabbak lesznek a állampapírhozamok, nő a bizalom, de nem lesz termelékenyebb a gazdaság.
Két nap szünet után ismét nyitva tartanak az amerikai kötvény- és részvénypiacok szerdán, áll a New York Stock Exchange közleményében. A kereskedés szüneteltetése az USA-ban tomboló Sandy hurrikán...
Stabilan a 285-ös szinten kezdte a keddi napot a forint az euróval szemben, majd ahogy határozottan javulni kezdett a nemzetközi befektetõi hangulat, erõsödni kezdett a forint is....
A Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságstratégiáért felelős államtitkára szerint világosan kell látni, hogy egy megállapodás a Nemzetközi Valutaalappal, illetve az Európai Unióval önmagában nem csodaszer.
Az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága kedden este azt kezdeményezte, hogy a jegyző, illetve az általa megbízottak minden választásra jogosultat személyesen keressenek fel a választási regisztráció ügyében.
Kis- és közepes cégek állíthatják helyre a Kárpát-medence egykori egységét, a térségi együttműködésük erősítésével - véli Radetzky Jenő miniszteri biztos.
Shopping Night 20% kedvezmény 2012. november 8-án 17-22 óra között" /> Shopping Night 20% kedvezmény 2012. november 8-án 17-22 óra között" /> Shopping Night 20% kedvezmény 2012. november 8-án 17-22 óra között" title="JOY - BENETTON Shopping Night 20% kedvezmény 2012. november 8-án 17-22 óra között" /> Vegyél részt te is egy különleges estén, melyen minden a fazonok és a színek összhatásáról…