2012. október 30. kedd

okt. 30
13:09
Megint nőtt a német munkanélküliek száma (Privátbankár)
Egymást követő hetedik hónapban nőtt októberben a német munkanélküliek száma, a munkanélküliségi ráta azonban 6,9 százalék maradt - közölte a német munkaügyi hivatal.
okt. 30
13:10
Videó: 17 piros lap a brutális tömegverekedésbe fulladt focimeccsen (Sport365)
Újabb botrányba fulladt meccsről érkezett tudósítás Dél-Amerikából. Ezúttal Uruguay-ban, a Wanderers és a Juventud 3-3-as meccsén tört ki tömegverekedés, a bíró 17 piros lapot osztott ki.
okt. 30
13:11
Már a középosztály is el kezdte felélni megtakarításait (Privátbankár)
Negyedik alkalommal készítette el az OTP öngondoskodási indexét, mely pénzügyi és nem pénzügyi elemeket is számba vesz, a számszerű adatok mellett kitér az attitűdváltozásokra, a környezetvédelemtől a pénzügyi tudatosságig. A komplex mutató 0 és 100 értéket vehet fel, a most mért érték 32, ami 2 pontos csökkenés a legutóbbi adatfelvétel óta - ismertette a kutatás eredményét Kovács Antal, az OTP…
okt. 30
13:12
Katasztrófa sújtotta területeket hagy maga mögött Sandy (Infostart)
Katasztrófa sújtotta területté nyilvánította kedden New York és New Jersey egy részét Barack Obama amerikai elnök. Közben a Sandy hurrikán által felkorbácsolt tengervíz áttört egy gátat New Jerseyben.
okt. 30
13:12
Fogyasztanak a horrorfilmek (Metropol)
Akit nagyon magukkal ragadnak ezek a filmek, annak a szervezete annyi energiát éget el, amennyit egy szelet csokoládé tartalmaz.
okt. 30
13:12
Martonyi: az EU és az euró is fennmarad (Metropol)
A külügyminiszter szerint az uniós tagállamok útelágazáshoz értek, ahol eldől, sikerül-e megtartani az egységet.
okt. 30
13:12
Újra új edzőjük van Vanczákéknak (Agroinform)
Pierre-Andre Schürmannt nevezték ki a Vanczák Vilmost foglalkoztató Sion labdarúgócsapatának vezetőedzőjévé.
okt. 30
13:12
Üzenet a Milannak: el a kezekkel a holland tehetségtől (Sport365)
A PSV Eindhoven együttesének vezetői kijelentették, az AC Milannal szóba hozott Kevin Strootman nem eladó.
okt. 30
13:24
Két évig molesztálta lányát Tibor (BorsOnline)
Évekig erőszakolta 11 éves kislányát a 37 éves N. Tibor. A férfit több, mint két év után bukott le, végül saját lakásában, Budapesten csaptak le rá a zsaruk.
okt. 30
13:24
Kormány: az adómódosítások célja a jogharmonizáció és az adminisztrációs terhek csökkentése (hirado.hu)
A kormány szerint az adótörvények módosításával cél a jogharmonizáció és az adminisztrációs terhek csökkentése.
okt. 30
13:24
Elkeltek a 3 hónapos diszkont kincstárjegyek (ProfitLine)
Több mint másfélszeres túljegyzés mellett, kissé emelkedő hozammal értékesített a meghirdetett 45 milliárd forint értékben 3 hónapos diszkont kincstárjegyet az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) keddi aukcióján.
okt. 30
13:24
A magyarok mindössze 8%-a tervez bankot váltani (Portfolio)
A lakossági ügyfelek mindössze 31%-a váltott bankot az elmúlt tíz évben Magyarországon - mutatja a Budapest Bank felmérése, amelyből az is kiderült, hogy mindössze 8% tervezi, hogy új pénzintézetet...
okt. 30
13:24
Harmadszor is nősül a Rolling Stones gitárosa (Metropol)
A 65 éves zenésznek 34 éves jegyese van.
okt. 30
13:24
Újabb légitámadás: egy falut bombázott a szíriai légierő (ATV)
Homsz közelében két felkelő meghalt és 10 megsebesült, amikor a szíriai kormány légitámadást intézett egy falu ellen, ahol a lázadók elfoglaltak egy tankokat javító létesítmény melletti katonai erődöt.
okt. 30
13:26
Áll a bál: már a bíró is rasszista (BorsOnline)
Áll a bál a Chelsea–Manchester United rangadó bírója körül. A vasárnapi derbi játékvezetője, Mark Clattenburg azontúl, hogy hibázott, rasszista megjegyzéseket tett a Chelsea játékosaira.
okt. 30
13:26
Londoni elemzők: további magyar kiigazítási lépések várhatók (hirado.hu)
Az Európai Bizottság a jelek szerint a vártnál erőteljesebb álláspontra helyezkedett a magyar államháztartási deficitcél ügyében.
okt. 30
13:26
Készüljünk fel, újabb megszorítások várhatók - elemzők (ProfitLine)
Az Európai Bizottság a jelek szerint a vártnál erőteljesebb álláspontra helyezkedett a magyar államháztartási deficitcél ügyében, ezért valószínűsíthető, hogy a magyar kormány hamarosan újabb egyenlegjavító lépéseket jelent be - jósolták kedden londoni elemzők.
okt. 30
13:27
Már a középosztály is elkezdte felélni megtakarításait (Privátbankár)
Negyedik alkalommal készítette el az OTP öngondoskodási indexét, mely pénzügyi és nem pénzügyi elemeket is számba vesz, a számszerű adatok mellett kitér az attitűdváltozásokra, a környezetvédelemtől a pénzügyi tudatosságig. A komplex mutató 0 és 100 értéket vehet fel, a most mért érték 32, ami 2 pontos csökkenés a legutóbbi adatfelvétel óta - ismertette a kutatás eredményét Kovács Antal, az OTP…
okt. 30
13:28
Hetvenszer kellett kivonulniuk a tűzoltóknak a havazás miatt (hirado.hu)
A havazás sok munkát adott a tűzoltóknak: árokba csúszott autókat szabadítottak ki, kidőlt fákat és leszakadt faágakat távolítottak el az utakról.
okt. 30
13:30
Vietnamban börtönbüntetésre ítéltek két dalszerzőt (hirado.hu)
Börtönbüntetésre ítéltek kedden két vietnami dalszerző-szövegírót, amiért a kormányt bíráló műveiket közzétették egy honlapon közölte az ügyvédjük.
okt. 30
13:30
Elárverezték a világ legdrágább juhászkutyáját (Blikk)
okt. 30
13:30
„Többé nem állunk szóba az Aszad-rezsimmel” (Metropol)
Ankara megszakította kapcsolatait az Aszad-rendszerrel és az ellene harcoló felkelőket támogatja.
okt. 30
13:30
Még mindig nem lövünk eleget kapura - Énekes Lajos (Agroinform)
A hétvégi hazai sikerek, a Graz és a címvédő Linz legyőzése után után kedden Ljubljanában kell helytállnia a Volánnak.
okt. 30
13:39
Kerékpár: Wiggins kapta az idei Arany Kerékpárt (Sport365)
A francia körverseny, a Tour de France bajnoka, a brit Bradley Wiggins kapta meg az év legjobbjának járó Arany Kerékpár-díjat.
okt. 30
13:41
EBEL: a címvédő-verés után a Ljubljana vár a Fehérvárra (Sport365)
A címvédő Linz legyőzése után ma este ismét pályára lép a Sapa Fehérvár AV19 az osztrák jégkorong ligában. A fehérváriak idegenben a Ljubljanával csapnak össze.
okt. 30
13:42
Így változhatnak az adótörvények (Infostart)
Az adótörvények módosításának célja a jogharmonizáció, az adminisztrációs terhek csökkentése, illetve a gazdálkodó szervezetek működésének elősegítése - erről Cséfalvay Zoltán, a nemzetgazdasági tárca államtitkára előterjesztői expozéjában beszélt az egyes adótörvények módosításáról szóló javaslat keddi általános vitájának megnyitásakor az Országgyűlésben.
okt. 30
13:42
Caramel: Pillangó lennék egy esőerdőben (Blikk)
Szerkesztőségünk vendége volt a Voice mestere, akit olvasóink szerelemről, magánéletről és munkáról is faggattak.
okt. 30
13:42
Halottak napja - Szerdától vasárnapig tovább lesznek nyitva a temetők (Alternatív Energia)
Szerdától vasárnapig, mindenszentek és a halottak napja miatt hosszabb ideig tartanak nyitva a temetők. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) több rendkívüli járatot indít, számos járatát sűríti, és változik a MÁV meg a Volán menetrendje is. A hosszú hétvégére ellenőrzéseket rendeltek el, a temetők környékén fokozott lesz a rendőri jelenlét.
okt. 30
13:42
Hagyó-per: a volt kampányigazgató nem ismerte el bűnösségét (hirado.hu)
Az ötödrendű vádlott azt mondta: nem adott utasítást, és utasításokat sem közvetített BKV Zrt. vezetőinek a cég számára hátrányos szerződések megkötésére.
okt. 30
13:42
Visszaszorulóban vannak a takarékbetétkönyvek (Portfolio)
Stabiltan tartják piaci pozíciójukat a takarékok a lakossági forint-megtakarítások gyűjtésében, a Takarékszövetkezeti Integráció az állomány mintegy hatodával rendelkezik. A betétek túlnyomó többsége...
okt. 30
13:42
Gárdonyi Géza 90 éve halt meg (Metropol)
1922. október 30-án hunyt el Gárdonyi Géza író, az Egri csillagok szerzője.
okt. 30
13:44
Az akupunktúra enyhíti az emlőrákhoz kapcsolódó kimerültséget (hirado.hu)
A résztvevők valamennyien átestek emlődaganatukra adott kemoterápián a tanulmányt megelőző öt évben, és legalább egy éve tartó krónikus fáradtságról számoltak be.
okt. 30
13:45
Novemberben újabb megszorításokat jöhetnek idehaza (Privátbankár)
Londoni szakértők szerint az Európai Bizottság keménykedik a magyar államháztartási deficitcél ügyében, ezért valószínű, hogy a magyar kormány hamarosan újabb egyenlegjavító lépéseket jelent be.
okt. 30
13:46
Hároméves mélyponton az euróövezeti gazdasági bizalom (hirado.hu)
Októberben hároméves mélypontra süllyedt az euróövezetben a fogyasztói és üzleti hangulati index.
okt. 30
13:48
Tiltakozás a Jeszenszky-jegyzet miatt (Infostart)
Tanárok, kutatók és diákok tiltakoznak Jeszenszky Géza oslói magyar nagykövet egyetemi jegyzete miatt, és visszautasítják a diplomatának "a magyarországi cigányságot megbélyegző állítását", amelyet a Budapesti Corvinus Egyetemen (BCE) "a tananyag részeként oktatnak".
okt. 30
13:48
San Diegóban marad a Comic-Con (hirado.hu)
A képregény- és szórakoztatóipari fesztivál évente 130 ezer látogatót vonz a világ minden tájáról, és több mint 180 millió dollárral járul hozzá a város bevételeihez.
okt. 30
13:48
A briteknél degesz karácsony lesz (Kreatív Online)
Ötödük többet költ idén, mint tavaly.
okt. 30
13:48
Pettyes szarvasok születtek a veszprémi állatkertben (Blikk)
okt. 30
13:50
Halálos baleset az M0-son - teljes útlezárás (hirado.hu)
Egy személyautó a szalagkorlátnak ütközött, a kocsi sofőrje meghalt a balesetben.
okt. 30
13:52
Az MSZP kerületi polgármesterei nem lesznek ott az aláírási ünnepségen (hirado.hu)
Nem vesz részt a fővárosi járási hivatalokról szóló megállapodás keddi aláírási ünnepségén a három szocialista vezetésű kerület.
okt. 30
13:54
Nem állnak többé szóba az Aszad-rezsimmel a törökök (hirado.hu)
Kizárja a Szíriával való párbeszéd lehetőségét a török külügyminiszter.
okt. 30
13:57
Döntő pontnál az arany (ProfitLine)
Technikailag fontos szintnél jár az arany azonnali jegyzése, a nyári nagy rali utáni korrekció pihenőjénél járunk ugyanis. A felívelés egyedüli oka, a Fed QE3 program bejelentése valamint az EKB lehetséges kötvénypiaci szereplése. Fundamentálisan a jövőt tekintve, a dollár gyengülése vihetné tovább ezt a felfelé ívelő trendet, ami a piaci hangulat tartós javulását feltételezné.
okt. 30
13:59
Emelkedő nyereségről számolt be a Deutsche Bank (ProfitLine)
Németország legnagyobb pénzintézete, a Deutsche Bank ma tette közzé harmadik negyedéves gyorsjelentését, az adózás előtti nyeresége 1,1 milliárd euróra emelkedett az előző év azonos időszakában elért 942 millió euróról, annak ellenére, hogy a rossz hitelek fedezésére képzett céltartalék 20 százalékkal emelkedett a tavalyi évhez képest.
okt. 30
14:00
Csontváz karral sokkol Angelina Jolie (BorsOnline)
Brad Pitt felesége vásárolni vitte a gyermekeit, az apróságok egy halloweenes bulira szereztek be jelmezeket.
okt. 30
14:00
Csaba László: Rizikós lehet a kamatvágás (hirado.hu)
Elemzők szerint 25 bázisponttal csökkenhet az alapkamat kedden, a közgazdász szerint azonban ettől nem fog automatikusan beindulni a gazdasági növekedés.
okt. 30
14:00
Lemondott a Megújuló Energia Szövetség elnöke (Portfolio)
Lemondott a Magyar Megújuló Energia Szövetség elnöke, dr. Balogh László. A leköszönő szakember élesen bírálja a megújuló energiaforrások hasznosítását körülvevő jogi és szabályozói környezetet....
okt. 30
14:00
Az amerikai álom újabb cáfolata - védtelen az USA leggyorsabb autópályája (Auto Pult)
Az Egyesült Államokról már csak a hollywoodi filmek kapcsán is tudjuk, hogy a helyi honatyák nagyon szeretnek a szabadság eszményével kampányolni, s ezt őrületes sikerrel is teszik mindaddig, amíg a nemes szellemre, s néhány koholt vádra hivatkozva a nemzetközi közvélemény helyeslő bólogatása mellett rohanhatnak le jellemzően olajban gazdag országokat, hogy aztán saját eleset és sebesült katonáik…
okt. 30
14:02
2014 áprilisában tartják az elnökválasztást Afganisztánban (hirado.hu)
Afganisztánban 2014. április 5-én tartják meg az elnökválasztást, néhány hónappal az előtt, hogy az országból távoznak a szövetséges erők.
okt. 30
14:02
Mik a tervei a tranzakciós iparágnak jövőre? (Portfolio)
Összesen 105 professzionális intézményt kérdeztek meg 40 országban arról, hogy mik a legfontosabb trendek a tranzakciós iparágban. A válaszadók stratégiájában jelenleg az ügyfélszolgálati tevékenység...
okt. 30
14:03
Figyelem, adóváltozások a megtakarítási piacon! (Privátbankár)
A NYESZ esetében a 3 éves felhalmozási időszakot 10 évre hosszabbítanák meg, az egyszeri díjas biztosítások 5, a rendszeres díjasok 10 év után válhatnak kamatadómentessé.

Keresés