Jakabszállás — Bizarr jelenet játszódott le szerda délután az 54-es főúton, Jakabszállás közelében, ahol egy karambolt követően a lovas kocsi földre potyogó utasai sajátos akcióba kezdtek.
Kiváló kapcsolatban áll a kormány Tarlós István főpolgármesterrel és a Fidesz fővárosi képviselőcsoportjával is - mondta Lázár János az MTI érdeklődésére csütörtökön annak kapcsán, hogy az Origo információja szerint a miniszterelnök őt bízta meg, tájékozódjon a fővárosi konfliktusról.
Húszmillió forintos éves keretösszeggel új pályázatot hirdetett internetes tartalomszolgáltatók számára a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa.
Washington ‒ Egy ilyen elnöki tévés vita idehaza elképzelhetetlen! Barack Obama elnök és kihívója, Mitt Romney mintha csak egy házibulin futottak volna össze.
A kijelölt költségvetési célra hivatkozott Gerry Rice, az IMF külkapcsolatokért felelős igazgatója az MTI kérdésére válaszolva washingtoni sajtótájékoztatóján.
A kormány és a jegybankelnök közötti szembenállás enyhítéséhez gyakrabban kellene személyesen egyeztetniük a feleknek - mondta Csaba László közgazdász, egyetemi tanár az InfoRádió Aréna című műsorában. Hozzátette: azért is fontos ez, mert az elővigyázatossági hitelkeretről szóló tárgyalás csapatjáték.
Bevetésre kész az Európai Központi Bank kötvényvásárlási programja, egy teljes mentőháló áll az euróövezeti államok rendelkezésére és a tagállamokon múlik, hogy kérik-e ennek segítségét - mondta Mario Draghi, az Európai Központi Bank (EKB) elnöke a szervezet kormányzótanácsának csütörtöki, a ljubljanai kihelyezett kamatdöntő ülését követő sajtótájékoztatón.
Az Október 2.-án megrendezett Stock picking verseny győztese egy 27 éves elemző, aki a Jack in the box részvényeivel mutatott be egy sikeres befektetési ötletet.
Azzal már egészen fiatalon szembesültünk, hogy a fiúk és a lányok között lényeges különbségek vannak. Ezek az eltérések érzelmileg és testileg is jelentősek. Lelkileg másként dolgozzuk fel a minket ért hatásokat, és a betegségek is különböző tünetekkel jelentkeznek.
A Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője és György István főpolgármester-helyettes is cáfolta, hogy Tarlós István jögkörének csorbításáról egyeztettek volna a szocialistákkal.
Holnap reggel kilenc órakor tart tájékoztatót Giró-Szász András a miniszterelnökségen, ahol Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter lesz a vendég. A sajtótájékoztató témáját a kormány intézkedései...
Az amerikai elnökjelöltek szerda esti első televíziós vitája volt a Twitter történetében a legnagyobb érdeklődéssel kísért politikai esemény: Barack Obama és Mitt Romney másfél órás összecsapása alatt 10,3 millió bejegyzés érkezett a közösségi portálra.
A néppárti frakció vezetésével az EP Költségvetési Bizottsága leszavazta a kohéziós politikát ellehetetlenítő módosító indítványokat - közölte a KDNP-s EP-képviselő.
Alig néhány órája még egy olyan autóban ültünk teljes nyugalomban és kényelemben, ami méréseink szerint 3,8 másodperc alatt gyorsult álló helyzetből 100 km/órás sebességre. Az, hogy egy V12-es Ferrari ezt a mutatványt alig egyetlen tizeddel teljesítené gyorsabban, hűen prezentálja, hogy az adatok valóban lenyűgözőek.
Budapest — Nagyon nincs egyetértésben a fővárosi fidesz és Tarlós István. Sajtóinformációk szerint párttársai akár bármi áron nekimennének a főpolgármesternek.
A kormányfőhelyettes a szmolenszki légikatasztrófában elhunyt Andrzej Przewoznik lengyel történésznek és államtitkárnak szentelt magyar emlékkiállítás megnyitóján beszélt.
Továbbra sincs még meg az időpontja annak, hogy mikor folytatódnak a hivatalos tárgyalások a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és Magyarország között - jelentette ki az MTI kérdésére válaszolva csütörtöki...
A Napoli labdarúgóklubjának ügyvédje szerint nem szabad nagy jelentőséget tulajdonítani az olasz pénzügyőrség a csapat edzőközpontjában tartott szerdai razziájának.
Befejezi profi pályafutását Oscar Freire, a spanyolok háromszoros világbajnok országúti kerékpárosa. A 36 esztendős sportoló visszavonulását csapata, az orosz Katyusa jelentette be csütörtökön.
Táborfalva - Kisebb épületeket dönthetnek romba, és húsz méter sugarú körben szórhatnak szét repeszeket felrobbanásuk esetén azok a rakétafejek, amelyeket - mint megírtuk - a táborfalvai katonai lőtérről loptak el ismeretlenek.
Ricardo Moniz, a Ferencváros holland vezetőedzője nemcsak a felnőttekkel, de az utánpótlással is eredményesen kíván foglalkozni. A szakember beszélt hitvallásról és a sikerhez vezető útról.
Csömör - Alávetette magát csütörtökön a hazugságvizsgálatnak az a fiatalember, akit a gyanú szerint elrabolt egy volt idegenlégiós, majd fajtalankodott vele.
Az észak-amerikai baseballbajnokság (MLB) alapszakaszának utolsó játéknapján eldőlt, hogy a Tigers sztárja Miguel Cabrera Triple Crownnal fejezi be az idényt.
A kormány igyekszik segíteni a magyar vállalkozásokat, de mozgásterét befolyásolja a gazdasági válság - mondta a Miniszterelnökség államtitkára a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara 50. ünnepi küldöttgyűlésén.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 131,95 pontos, 0,70 százalékos emelkedéssel 19 ezer 059,60 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 7,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
A vád képviselői DNS mintával szeretnék bebizonyítani azt, hogy Lois Ann Goodman ölte meg a férjét. A védelem elfogadhatatlannak titulálta ezt az eljárást.
Csütörtökön rendezik az Európa Liga csoportkörének 2. fordulóját. A sport365.hu cikkében élőben követheted az összes mai mérkőzés eredményének alakulását.
London ‒ Több mint egymillió fontot, vagyis 350 millió forintnyi összeget örökölt az elmúlt években Károly herceg azon alattvalói után, akik végrendelet és örökösök nélkül hunytak el.
Felfelé vették az irányt nyitást követően az amerikai részvényindexek, amit többek között a vártnál kedvezőbb makrogazdasági adatok, illetve a felmérések szerint a piacbarátabbnak tartott Mitt Romney...
Machynlleth ‒ Továbbra sem állítják le a lassan 96 órája elrabolt April Jones (5) keresését, akiről időközben kiderült, hogy komoly idegrendszeri és emésztési problémákkal küzd, és szüksége lenne a napi gyógyszereire.
A jelenlegi problémák nem az Orbán-kormánnyal kezdődtek, mondta el Chikán Attila, az első Orbán-kormány gazdasági minisztere a Menedzserek Országos Szövetsége Gazdasági Bokszutca című rendezvényén....
Ötven év múlva lehet kész a paksi fűtőelemeket befogadó mecseki tároló, amely egy helyi politikus szerint túl vonzó lenne a radioaktív hulladékuknak helyet kereső külföldieknek.
Professzionális, az igazságszolgáltatást segítő DNS-elemzéseket végeznek majd abban az új bűnjelvizsgálóban, amelyet Répássy Róbert, igazságügyért felelős államtitkár adott át csütörtökön az Igazságügyi Szakértői és Kutató Intézetek DNS-laborjában - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium.
A tévénézők 67 százaléka szerint a republikánus Mitt Romney nyerte meg az amerikai elnökjelöltek első televíziós vitáját - közölte mintegy egy órával az esemény befejezése után a CNN.